A férfi elmondta, hogy a macska régi barátja — szelíd, nyugodt, szeretetteljes —, de most papagájt szeretne venni. Ezért fontos, hogy maga az állat is beleegyezzen a választásba. Hiszen ha a macska nem fogadja el a madarat, abból baj lehet. Így hát a férfi olyan üzleteket jár, ahová beengedik a háziállatokat, és figyeli, kit fogad el a macska.
– Őőő… – nyögte az egyik eladó, nem tudva, mit mondjon.
– Hát… – tette hozzá a másik.
A köréjük gyűlt emberek egyértelműen a férfinak szurkoltak.
A ketrecekhez léptek. A férfi óvatosan közelebb vitte a macskát, mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte. A cica elfordult a kis papagájoktól, de amikor egy nagy, hófehér kakaduhoz értek, hirtelen kinyújtotta a nyakát, és halkan nyávogott.
– Na még csak az kéne! – sóhajtott a gazda. – Honnan szerezzek ennyi pénzt?
Közben a kakadu a rácshoz lépett, kidugta a csőrét, és kinyújtotta a nyelvét. A macska óvatosan megérintette a csőrt a mancsával, mire a madár lehunyta a szemét és gyengéden megcsipkedte a bundáját. A macska dorombolni kezdett, és közelebb hajolt, mintha rokonságot érzett volna.
– Hová mész? Láttad te a címkét? – sopánkodott a gazda. – És még ketrecet is kell venni!
De a macskát ez nem érdekelte. Dorombolva nyújtózott a madár felé, tekintetében ott volt: „megtaláltam a lelki társam.”
A nők körülöttük elérzékenyültek, és már azon gondolkodtak, hogyan segíthetnének a férfinak megvenni a madarat. Ekkor a tömegből előlépett egy szürke, kopott öltönyös férfi.
– Mennyi pénze van most önnek? – kérdezte nyugodtan.
– Ötszáz dollár – vallotta be a férfi, és előhúzott egy gyűrött köteg bankót. – Még másfél ezret kéne hozzátenni.
– Tudja – mondta az idegen egy kis szünet után –, ma van a születésnapom. Szeretnék ajándékot adni magamnak: megveszem ezt a kakadut, de ön gondoskodjon róla. Sokszor utazom, de ha visszatérek, meglátogatom. Egyetért?
A férfi meghökkent, nem tudta, mit mondjon. A közönség tapsviharban tört ki.
A kasszánál a férfi a macskával elővette a pénzét, de a jótevő megállította, előhúzott egy vastag, bőr pénztárcát, kivett belőle húsz ropogós százdollárost, és letette a pultra.
Az eladók hitetlenkedve nézték, míg az egyik hirtelen felkiáltott:
– Én is ember vagyok! – majd eltűnt a raktárban. Egy perc múlva visszatért, maga után húzva egy hatalmas ketrecet.
– Ez az üzlet ajándéka! – mondta, az ünnepeltre mutatva. – A születésnapja alkalmából.
A tömeg újra tapsolt. A macskás férfi zavartan mosolygott, de a gesztust visszautasítani lehetetlen volt.
– Ne aggódjon – szólt halkan a születésnapos. – Pénzem van. Csak az élet más területein nincs minden rendben.
– Ha ma van a születésnapja, talán meghívna minket is? – tréfálkozott egy fiatal nő, aki macskaeledelt tartott a kezében.
– Örömmel! – derült fel az arcán a férfi. – Jöjjenek el az éttermembe – és megnevezett egy ismert helyet a városközpontban. – Foglalok asztalt mindannyiuknak, családostul. Legyen igazi ünnep!
A közönség felujjongott, többen már telefonáltak a szeretteiknek. A nő pedig megszólalt:
– Segítene elvinni a tápot a megállóig? Nehéz a zsák.
– A megállóig? – mosolygott a születésnapos. – Hazaviszem.
Könnyedén felkapta a zsákot, és együtt távoztak.
– Várjon! – kiáltott utánuk a férfi a macskával és a papagájjal. – Hogy hívják? Kinek mondjunk köszönetet?
De mielőtt válasz érkezhetett volna, előlépett egy idős, ősz férfi farmerdzsekiben.
– Köszönetet nem kell mondani – szólt csendesen. – Amikor jót teszel, ne tudja a bal kezed, mit csinál a jobb. Ő igazi ember. Hidd el, már megkapta a jutalmát.
Az öreg a távozók után nézett, és elmosolyodott.
Később, az étteremben, ahol az ünneplés javában folyt, a macskás férfi megkérdezte a mellette ülőket:
– Nem látták azt az idős férfit farmerdzsekiben?
– Miféle férfit? – csodálkoztak. – Ilyen nem volt itt.
– Furcsa… pedig biztosan beszélt velem.
– És mit mondott? – kérdezték nevetve.
– Valamit a jobb és bal kézről… – felelte elgondolkodva.
Mindenki nevetett, a macska pedig dorombolva fészkelődött az ölében, mintha csak emlékeztetni akarta volna: a csodák akkor történnek, amikor a szív nyitva van.
