A kisbabáért sokáig senki sem jött a szülészeti osztályra. Ilyesmi előfordul.
Lemondtak róla, és balszerencséjére senki sem akarta örökbe fogadni.
Így hát a baba ott rekedt, és ideiglenesen egy szabad ágyra helyezték.
De, ahogy sejthető, ez őt egyáltalán nem nyugtatta meg, és úgy ordított, hogy belesajdultak a fülek.
Aztán egyszer csak elhallgatott.
A rémült nővér, aki berohant megnézni, hogy mi történt, és hogy véletlenül nem fulladt-e meg a sok sírástól, meglepve látta…
Látta, hogy a kicsihez egy nagy, szürke macska bújik oda – az osztály kedvence és dédelgetett kis kedvencük.
Csakhogy ezt a macskát még senki sem tudta megsimogatni, és határozottan visszautasította, hogy bárki felvegye.
Persze mindenki tudta, hogy egy macskának semmi keresnivalója a kórházban, és szigorúan tilos ott lennie. De próbálja meg ezt valaki elmagyarázni a macskának – vagy azoknak, akik titokban etették! Így hát minden tiltás és fenyegetés ellenére a szürke macska afféle «állandó munkatárs» lett, a dolgozók pszichoterapeutája.
A nővér megpróbálta elhessegetni a bolyhos betolakodót az ágyról, de a baba minden kis kezével belekapaszkodott, és borzasztóan visított, amikor el akarták választani őket. Az egész osztály összeszaladt megnézni ezt a jelenetet, sőt még a szigorú osztályvezető is, miközben dühösen szitkozódott és azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit kirúg, végül megsimogatta a szürke «szülőt».
Így maradtak együtt.
A macska néha elment a saját dolgára, vagy harapott valamit, a baba pedig türelmesen várta a négylábú «apuka» visszatérését.
Aztán végül jelentkeztek örökbefogadók. De mint kiderült, a kicsi semmiképp sem akart távozni négylábú szülője nélkül.
– De hiszen a farkát szopogatja! – kiáltották az örökbefogadók.
– Hát igen, szopogatja – bólintottak szomorúan a nővérek.
– De mit lehet tenni? Ha elvesszük tőle, azonnal ordítani kezd, és majdnem megfullad.
Röviden szólva, a történet túlnőtt a kórház falain. Nemcsak az összes dolgozó jött megnézni, lefényképezni és apró ajándékokat hozni a bolyhos «szülőnek», hanem egészen más párok is elkezdtek érkezni.
Ők már régen eldöntötték, hogy mindkettőjüket magukhoz veszik.
Csakhogy a macska nem akart menni.
Nevethettek, de a babát addig nem vitték el, amíg a macska ki nem fejezte beleegyezését, hogy az új szülők kezébe kerüljön.
Így végül együtt vitték őket. A férfi a macskát tartotta a karjaiban, a nő pedig a gyermeket. Mindenki megkapta, amit akart.
A macska mancsával átölelte a férfi nyakát, és a fejét a bal vállára hajtotta.
A nővérek csodálkozva nézték ezt a jelenetet.
A szigorú és folyton szitkozódó osztályvezető is kiment a többiekkel búcsúztatni a különös párost. Megnézte őket, majd így szólt:
– Jó szülők lesznek, ezt biztosan mondom nektek. Én tudom. Nekem is van öt ilyen bolyhos kis mihasznám. Ők aztán pontosan tudják, ki a legjobb. Soha nem tévednek…
Aztán hirtelen rájött, hogy túl sokat árult el, elkomorult, és mindenkire ráförmedt, hogy ne bámészkodjanak, hanem inkább dolgozzanak!
