A feleség a kutyát vitte az állatorvoshoz, és közben már kezdett megfoganni benne a gondolat, hogy végzetes hibát követett el. Most pedig a házukban az egyetlen szerencsétlen jószág helyett kettő lett…
Ez abban a pillanatban vált nyilvánvalóvá, amikor a kiscica megjelent a házban. Vagyis nem egészen „megjelent” — a szemétben találták. Valaki egyszerűen odadobta a kicsit…
A feleség kiment levinni a szemetet, és egy új családtaggal tért haza. Neviknek nevezték el — a „szerencsétlen” szóból.
Első dolga volt, hogy két mellső mancsával beleugrott a forró borscsba. Amíg a feleség próbálta elkapni a fájdalmában visító kiscicát az asztalon, az hátsó lábaival pont beleesett a tejfölös tálkába. És ezzel csak elkezdődött…
Nevik rendszeresen bajba keveredett. Egyszerre mind a négy lábát kificamította, amikor egyszerűen csak leugrott az ágyról.
Ahogy a komódról és asztalról leverte a poharakat, tálkákat és vázákat, azok rendszerint a fejére estek. Egyszerűen azért, mert pont alájuk ugrott le.
Ha az asztalon só volt, mindenki ösztönösen tenyerével takarta — tudták, hogy Nevik mindjárt felugrik, és pont beletrafál!
Háromszor rázta meg az áram. Ilyen után a macskák nem szoktak életben maradni, de úgy látszik, az őrangyala nem hagyta magára. Az állatorvos mindhárom alkalommal visszahozta az életbe…
Többször majdnem belefulladt a felmosóvízzel teli vödörbe. Mindig kimentették, ezért aztán többé nem hagytak vizet őrizetlenül.
Nevik különösen ugrált — és sosem oda érkezett, ahová kellett volna. Mindig valamibe beleütközött: sarkokba, tükrökbe, karfákba…
Röviden: el tudjátok képzelni.
A feleség elvitte mindenféle javasasszonyhoz, akik nevettek rajta, de a pénzt elfogadták, és tojással próbálták „kigöngyölni” a balszerencsét a macskából. De miután Nevik mindegyiknél összetört egy-egy étkészletet, híre ment a „átkozott macskának”, és többé egyetlen javas sem volt hajlandó fogadni.
Megunva a balesetek végtelen sorát, a feleség tanácsot kért egy ismerősétől, aki azt ajánlotta, hogy szerezzen Neviknek társat — egy másik macskát vagy akár egy kutyát.
A feleségnek ez nagyon megtetszett. És nem is kis összegért, a lánya és saját örömére, megvették a legfurcsább kis ebet: egy csivavát.
Miért „furcsa”? Láttatok már közelről egy ilyen lényt, ami csak távolról emlékeztet kutyára? Hallottátok, hogyan ugat? Vagy inkább köhög?
Ha igen, megértetek.
Másnap minden kiderült. Mert bizony a házban egerek is voltak…
Nem mintha Nevik félt volna az egerektől. Dehogy! Kifejezetten szeretett figyelni rájuk, sőt néha fogócskázott is velük. Ezért aztán egérfogókat kellett kihelyezni.
És az egyikbe bele is esett az a kutyaszerű lény, akit Rexnek hívtak…
A feleség a nyüszítő kutyát vitte az állatorvoshoz, és közben már kezdett megfoganni benne a gondolat, hogy végzetes hibát követett el. Most pedig a házukban az egyetlen szerencsétlen jószág helyett kettő lett…
Nevik védőszárnyai alá vette az új szerencsétlent. Együtt mentek ki az udvarra sétálni, és őket aztán tényleg szemmel kellett tartani.
Minden létező baj megtalálta őket: hangyák, darazsak, méhek támadták, a libák megcsípték, a tyúkok megcsipkedték őket. Szóval, csak szaporodtak a gondok.
De egy szép napon minden megváltozott.
A nő férje a munkába járós autóját közvetlenül a ház előtt tartotta. Hála istennek, hely akadt bőven. Reggelente kávéval a kezében lépett ki a házból, bezárta a kaput, beült az autóba, és elhajtott.
Nos, azon a bizonyos reggelen…
Nevik, aki rendszerint felborította a kávéscsészét és leejtette a szendvicset a padlóra, most nem bújt el az asztal alá, hanem valamiért az ajtóhoz rohant, és ott megállt, mint egy áthatolhatatlan fal.
A férfi megpróbálta félrelökni, mire karmolást kapott és egy domború hátat látott maga előtt.
— Te átkozott dög! — kiáltotta felindultan. — Nem elég, hogy felborítottad a kávét és leejtetted a szendvicset, még harapsz is?! Na, takarodj innen!
És már lendítette volna a lábát, hogy arrébb tessékelje a macskát, amikor…
Az ágy alól előröppent egy ijesztő lény, amely csak távolról emlékeztetett kutyára, és köhögésbe oltott ugatással vetette magát macskatársa védelmére!
A piciny kutya megállt remegő, vékony lábacskáin, testével eltakarta Neviket, és köhögve-ugatva vicsorgott. Apró fogait villantotta, és a szemében eltökéltség és düh égett:
— Nem hagyom, hogy bántsd!!! — mondta minden mozdulata. — Inkább meghalok, de nem hátrálok!!! Előbb engem ölj meg!!!
A helyzet kezdett komolyra fordulni.
— Ti meg megőrültetek?! — háborodott fel a férfi. — Elkésve megyek a munkába!!!
Berohant a hálószobába, ahol a felesége még aludt.
— Kelj fel gyorsan! Munkába kell mennem, de ez a kettő nem enged ki a házból!
— Micsoda? Kik? — kérdezte álmosan a nő, teljesen összezavarodva.
Felállt, és együtt indultak, hogy kiderítsék, mi folyik itt. Amint a két szerencsétlenhez értek, akik az ajtó előtt álltak, kintről hatalmas csattanás hallatszott.
Kirohantak az udvarra, és a kapun túl elképesztő látvány tárult eléjük: egy tejszállító teherautó fék nélkül, teljes sebességgel belerohant a férfi autójába, apró fémkupaccá zúzva azt.
A férj kezéből kicsúszott a frissen töltött kávéscsésze… A teherautó sofőrjét infarktussal vitte el a mentő. Ilyesmi előfordul…
Mostanra Nevik és Rex már békésen kiengedték a férfit a házból, de ő minden reggel megállt az ajtóban, és megkérdezte a hűséges párostól:
— Na, fiúk, odakint minden rendben?
Rex kivillantotta a fogait és bólintott…
Azt hiszitek, hogy most már szerencsések lettek? Dehogyis!
Ez a páros továbbra is minden elképzelhető és elképzelhetetlen kalandba belekeveredik. Csak épp most már senki sem emeli az eget kárhoztatva a kezét, senki sem számolja a károkat, és nem sopánkodik a „szerencsétlen gazdákon”.
Most már ölbe veszik és puszilgatják őket, letörlik róluk a tejfölt és a borscsot. Rex kapott egy drága, gyönyörű nyakörvet, Neviknek pedig minden sarokba karomélezőt tettek, és vették neki egy saját kis fekhelyet is.
Igaz, hogy azon a kis fekhelyen sosem alszik — mert jobban szeret a gazdái lábánál pihenni. Onnan pedig rendszeresen lepottyan, és éjszakánként nagy kiabálást rendez…
A zajra azonnal odarohan a barátja, Rex, aki történetesen épp abban az új fekhelyben alszik. Rex teljes erőből köhögve-ugat, és mindenkit megfenyeget, aki csak meg meri bántani az ő szeretett macskáját.
Körülbelül fél óra múlva a család újra elcsendesedik és visszafekszik aludni. Rexet és Neviket felveszik az ágyra, és a házaspár közé fektetik — így már békében lehet aludni reggelig…
Ha pedig nem igazán érted, miért is meséltem el mindezt, lapozz tovább nyugodtan.
Ez, mint mindig, most is ugyanarról szól — a szeretetről.
És hidd el nekem, Rexet és Neviket nem azért szeretik, mert szerencsések vagy szerencsétlenek, hanem egyszerűen csak azért, mert vannak.
És ez — a legnagyobb szerencse!
Így van.
