Amikor Natalja hazatért, férjét, Nyikitát a végletekig nyugtalan állapotban találta. Idegesen járkált a szobában, újra és újra tárcsázva egy telefonszámot.
— Szia, drágám! — vetette oda könnyedén Natalja, mintha észre sem venné a feszültségét. — Mi lesz vacsorára?
Nyikita nem válaszolt. Továbbra is telefonált, tekintetét le sem vette a kijelzőről.
Natalja vállat vont, és a konyhába ment. Kinyitotta a hűtőt, és elgondolkodva vizsgálta a tartalmát, amikor Nyikita belépett.
— Natasa, nem tudom elérni a szüleimet…
— Egész nap itthon voltál, legalább valami kaját összedobhattál volna — jegyezte meg elégedetlenül Natalja, figyelmen kívül hagyva férje aggodalmát.
— Hallasz engem? Már több mint egy órája nem veszik fel! — emelte fel a hangját Nyikita.
— Na és? — vonta meg a vállát a nő. — Talán csak rossz a térerő.
— Azért mentek el abba a lakásba, hogy összeszedjék a holmikat — ráncolta össze a homlokát a férfi. — Ott van valami gond a kapcsolattal?
— Fogalmam sincs — válaszolta Natalja közönyösen. — Én még soha nem jártam ott, csak nemrég vettem meg.
Miközben a férfi idegesen rótta a köröket a szobában, Natalja elővette a hűtőből a tojásokat, sajtot, paradicsomot, hagymát és tejet, majd nekiállt omlettet készíteni. Amíg az sült, gyorsan összevágott egy salátát. Őt egyáltalán nem izgatta a helyzet, ellentétben Nyikitával.
Közben a férfi a telefonján a térképet böngészte.
— Mondd meg annak a lakásnak a címét — vetette oda.
Natalja, anélkül hogy abbahagyta volna a főzést, megadta a szükséges információt. Nyikita elmélyülten tanulmányozta a környéket, míg felesége leült az asztalhoz, jóízűen nekilátott a vacsorának, és vidám videókat kezdett nézni a telefonján.
— Nem értem… — mormogta Nyikita. — Elvileg normális környék… Jobban utána kell néznem.
Először az este folyamán a férfi a feleségére nézett, aki épp befejezte a vacsoráját.
— Legalább egyszer jártál ott, ugye? — kérdezte. — Milyen a környék? Messze van a metró? Milyen az infrastruktúra?
— Érdekes, hogy csak most kérdezed ezt — mosolyodott el Natalja gúnyosan. — Szerintem a szüleid maguk is el fogják mesélni.
Befejezte az utolsó falat omlettet, felállt az asztaltól, és elindult kifelé a konyhából.
— Mosogass el, drágám! — vetette oda a válla fölött.
Ekkor megcsörrent Nyikita telefonja.
— Anya! Végre! Hála istennek! Mi van veletek?
Natalja kényelembe helyezte magát a kanapén, megfogta a távirányítót, és bekapcsolta a tévét, készen állva az élő közvetítésre. Alig figyelt a képernyőre, minden figyelmét a férje beszélgetése kötötte le.
Egy pillanattal később hangos kiáltás harsant fel:
— MIIIII???
Nyikita egy másodperccel később berobbant a szobába.
— Natalja, te…
De a szavait elnyomta a felesége hangos, fékezhetetlen nevetése.
„A férj dolgozik, a feleség szép” — a klasszikus családi modell. De Natalja és Nyikita házassága egészen más volt.
Gyerekkora óta hozzászokott, hogy a külseje inkább megdöbbenést vált ki, mint csodálatot. Édesanyja, Olga Georgijevna, aki maga sem volt egy modellalkat, valaha férjhez ment egy kedves, nagylelkű férfihoz… aki külsőre leginkább Shrekre emlékeztetett.
Olga eleinte észre sem vette férje esetlen küllemét, annyira elvarázsolta annak szeretete és gondoskodása. De amikor megszületett a lányuk, egy pillantás elég volt, hogy felismerje: a kislány az apja durva vonásait örökölte.
— Majd kinövi — próbálta nyugtatni a szülésznő.
De az évek múltak, és a helyzet csak rosszabb lett.
Natalja azonban megtanult filozofikusan hozzáállni. Okos, talpraesett és megbízható volt, így könnyen megtalálta a közös hangot a fiúkkal. A társaságukban „egy volt közülük”.
De Olga Georgijevnát ez aggasztotta.
— Natasa, próbálj meg egy szép férfitól szülni — mondogatta neki gyakran.
— Anya, én nem is akarok férjhez menni! — válaszolta bosszúsan Natalja. — Minek? Más terveim vannak.
Minden energiáját a karrierjébe fektette, és arról álmodott, hogy nyugdíjas korában körbeutazza a világot.
De a lelke mélyén önmagának is hazudott.
16 évesen szerelmes lett Kósztjába, az egyik fiúba a baráti társaságból. A jelenlétében elöntötte a forróság, elvesztette az étvágyát, és aludni sem tudott.
Akkor először kezdte el vizsgálni a tükörképét, remélve, hogy talál benne valami vonzót. De hiába.
Végül összeszedte minden bátorságát, és szerelmet vallott Kósztyának.
A fiú felnevetett:
— Natalja, te megőrültél? Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmivel foglalkozol. Hiszen te a mi csapattársunk vagy!
A lány gyorsan igyekezett viccre fordítani a beszélgetést, bár a szíve majd kiugrott a helyéről. Többé nem tért vissza erre a témára, de hamarosan arra kényszerült, hogy teljesen megszakítsa a barátságot Kosztyával. Nem bírta elviselni, hogy a helyi szépséggel, Marínával látja őt együtt.
Natália vörös diplomával végezte az egyetemet „Olaj- és gázipari mérnök” szakon. Ez egy ritka, értékes és rendkívül keresett szakma volt. Gond nélkül elhelyezkedett egy nagyvállalatnál, és az egyik legjobban fizetett fiatal szakember lett.
Eleinte a munkája állandó üzleti utazásokkal járt, de a fiatal nőt ez egyáltalán nem zavarta – sőt, inkább élvezte. Így még izgalmasabb volt számára. Nem sokkal később pedig megvette első saját kétszobás lakását – nem hitelre, hanem készpénzért. Ráadásul sok mindent megengedhetett magának, ellentétben a kortársaival.
Natália szülei őszintén büszkék voltak a lányukra, és mindenben támogatták őt. Az édesanyja azonban folyton sóhajtozott a lánya sikertelen magánélete miatt.
Ekkorra Natália már összegyűjtötte a szükséges pénzt egy plasztikai műtétre, amely során korrigálták volna az orrát, az állvonalát és a szemöldökívét. Ám végül meggondolta magát.
Natália szülei egy egyszobás lakásban éltek a város szélén. Egy nap a lány meglátott egy hirdetést egy új, modern lakóparkban kiadó lakásokról. Az ajánlat rendkívül előnyös volt, így elhatározta, hogy meglepi a szüleit egy új otthonnal…
Alig hogy lezárták az üzletet, Natália megismerkedett Nikitával. Egykorúak voltak, mindketten éppen 27 évesek. Nikita kifejezetten jóképű volt… Objektíven nézve is. Natália számára pedig szinte felfoghatatlan volt, hogy egy ilyen férfi felfigyelt rá.
Beleszeretett, és többé nem törődött azzal, hogy mi motiválhatja Nikitát. Az anyja szavai újra és újra visszhangoztak a fejében: „Szép férfitól szülj gyereket!” Natália tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a plasztikai műtétek eredményei nem öröklődnek.
A fiatalok Natália lakásába költöztek.
Nikita gyorsan felmérte választottja anyagi helyzetét. És alig egy héttel az esküvő után a faluban élő szülei hirtelen „égető” szükségletekkel álltak elő, amelyeket természetesen Natália finanszírozott.
— Drágám, tudod, hogy komoly gondok vannak a munkahelyemen – mondta Nikita. – Amint megoldom őket, átveszem ezt a terhet.
Csakhogy Nikita problémái sosem értek véget. És Natália kezdte megérteni, hogy lóvá teszik…
„Ó, becsapni engem nem nehéz, magam is szívesen hagyom magam megtéveszteni” – írta a klasszikus. Natália helyzete pontosan ilyen volt. Hajlandó volt fizetni, csak hogy ne veszítse el ezt a régóta vágyott közelséget egy férfival. Egy szép és szeretett férfival…
A férj családjának étvágya egyre nőtt… Aztán egy nap Nikita teljesen letaglózta a feleségét.
— A szüleim eladták a falusi házukat, és úgy döntöttek, hogy a városba költöznek – közölte vele.
— Vagyis… hozzánk akarnak költözni? – csodálkozott Natália. – De négyünknek túl kicsi ez a lakás.
— Van egy jobb ötletem – jelentette ki a férj. – A másik lakásodban fognak lakni. Az egyik szobát kiadják, hogy ne tőlünk kelljen pénzt kérniük.
— Hogy érted, hogy kiadják? – kérdezte Natália értetlenül. – Úgy gondolod, hogy albérlőkkel akarnak együtt élni?
— Miért is ne? – vont vállat Nikita. – Ha jól emlékszem, háromszobás. Kettőben laknak, egyet kiadnak. Így lakhatnak is, és még plusz bevételük is lesz. Tökéletes, nem?
— Várj csak… Ezt a lakást a saját szüleimnek vettem – ellenkezett Natália. – Hosszú út vezetett idáig…
— Állj! – vált hirtelen élesebbé Nikita hangja. – A te szüleidnek van lakásuk, az enyéim viszont most hajléktalanok.
— De hiszen eladták a házukat, tehát van pénzük. Miért nem vesznek belőle…
— Az a pénz a vésztartalékuk. Azt akarod, hogy teljesen pénz nélkül maradjanak? Natasa, ne vitatkozz! – zárta le keményen Nikita. – A szüleim a második lakásodban fognak lakni, amit a nevükre íratsz. Ne feledd, hogy egy család vagyunk! Vagy meg akarod változtatni ezt?
Natália egy pillanatra elgondolkodott. Nikita nem vette észre, hogy a felesége szemében sötét szikrák villantak fel.
— Rendben, drágám, ahogy akarod – mosolygott rá Natália.
— Na, így már sokkal jobb – váltott azonnal kedvesebb hangnemre Nikita. – Holnap már itt is lesznek.
Csakhogy Nikita nem tudta, hogy Natália előző este kihallgatta a telefonbeszélgetését az anyjával…
A szülők érkezésének napján Nikitát sürgősen behívták a munkahelyére, így nem tudta őket személyesen fogadni. Egyszerűen elküldte nekik az új lakás címét, és futárral a pályaudvarra küldte a kulcsokat.
„Ez a rondaság mindent megtesz, amit csak kérek! Hadd fizessen meg mindenért, amiért kénytelen voltam vele ágyba bújni, és más nőket képzelni a helyébe, hogy ne kelljen az arcát látnom” – éppen ez a beszélgetés csengett vissza Natália fejében, miközben a kanapén ült, és várta, mikor tör ki a vihar egykor szeretett férje részéről.
Amikor Nikita meglátta, hogy a felesége nevet, teljesen kiborult, és maga is elrohant a megadott címre, hogy ellenőrizze a helyzetet. Az volt a baj, hogy a lakás, amelyet a szüleinek szánt, még csak szerkezetkész állapotban volt – alapvető közművek sem voltak bevezetve, így ott lehetetlen volt lakni. Natália még csak gyűjtötte a pénzt a felújításra.
Amikor az őrjöngő Nikita visszatért a családjával, az épület lépcsőházában a saját bőröndjei várták, a lakás ajtajában pedig már új zárak voltak. Sem könyörgés, sem fenyegetés nem hatott Natáliára. Nem érdekelte, hova mennek most az ügyeskedő rokonok.
Határozottan eldöntötte, hogy amint befejezi a szüleinek szánt lakás ügyét, újra elkezd pénzt gyűjteni egy világ körüli útra idős korára. Hiszen mire nyugdíjba vonul, a gyermeke már nagykorú lesz.
Igen, Natáliának is előnyös volt a házassága Nikitával. Sokkal inkább, mint a szép, de kapzsi férjének.
