A születésnapomon… egy hervadt virágcsokrot kaptam.
– Honnan vannak ezek a virágok? – kérdeztem hidegen a férjemtől. – A szemetesünkből?
– És akkor mi van? Valami hülye túl korán kidobta őket. Még legalább két hétig kibírják – válaszolta nyugodtan. – Jó virágok ezek…
Alig hittem a fülemnek.
– Komolyan? Szemetesből szedett virágot akartál nekem ajándékozni? Csak ennyit érdemlek?
– Egyébként nem is neked szántam ajándéknak. Mondtam, hogy nem fogok semmit venni. Csak a hangulat kedvéért hoztam – vont vállat.
Ekkor elszakadt nálam a cérna:
– Annyira elegem van már a spórolásodból! Mit hozol legközelebb? Maradékot? Neked ez tényleg normális?
– Mi baj van vele? Virág az virág. Ráadásul a kuka tetején voltak, nem benne – jegyezte meg.
Annyira undorodni kezdtem, hogy inkább nem is szóltam többet. Egyszerűen bementem a szobámba. Hosszan sírtam. Sajnáltam magam.
A virágok még pár napig ott voltak a lakásban, aztán ő maga dobta ki őket – ugyanoda, ahonnan hozta.
Már nem voltam rá haragos. De a megbocsátás nem azt jelenti, hogy el is felejtem. Ekkor eldöntöttem, hogy a kerek születésnapján én is olyan „ajándékkal” lepem meg, amit biztosan nem fog elfelejteni.
Eltelt két hónap. Alexej negyvenéves lett. Babonás ember lévén nem akarta megünnepelni, azt mondta, „nem illik”.
Üzenetben köszöntöttem fel, és megígértem neki egy ajándékot.
Hamarabb értem haza, és jelképesen megterítettem az asztalt.
Ő kilenc körül jött haza. Ránézett az asztalra, és csak annyit morrant:
– Nem kellett volna ennyire megerőltetned magad.
– Azt gondoltam, semmi baj, ha egy kicsit megünnepeljük. Főleg, hogy vettem neked ajándékot is! – mondtam vidáman, és elszaladtam a szobába.
Egy piros szalaggal átkötött dobozzal tértem vissza, és odaadtam neki.
– Mi van benne? – kérdezte, miközben megrázta a dobozt.
– Nyisd ki, és megtudod – mosolyogtam.
Kíváncsian lehúzta a szalagot, felnyitotta a fedelet, és belenézett.
Olyan jó érzés volt nézni, ahogy megváltozik az arckifejezése.
– Zokni és… alsónadrág? – kérdezte undorodva, miközben két ujjal előhúzott egy zoknit. – Miért nincs rajtuk címke? Ezek már használtak?
– Hát persze. Nem fogok újat venni! Leárazva vettem őket egy turkálóban – válaszoltam szándékosan vidáman.
Felháborodott:
– Hogy jutott egyáltalán ilyesmi eszedbe?! Fúj! – és a földre hajította a dobozt.
Én nyugodtan ránéztem, és csak ennyit mondtam:
– Pont úgy, ahogy neked eszedbe jutott hervadt kukavirágot adni nekem ajándékba.
