— Na, megint ezzel a Szonykával jössz! Mégis kinek kellene egy ilyen feleség? Szült, meghízott, úgy megy, mint egy léghajó. Azt hiszed, lefogy? Ugyan már, ez csak rosszabb lesz!
— De legalább nyugodt. És nekem tetszik is, hogy kicsit kerekded lett. Régen olyan sovány volt, mint egy nádszál, most meg van rajta valami forma!
A férfi elmosolyodott, amikor a feleségére gondolt, de a legjobb barátja, Dénes, egyből vállon veregette.
— Ne éld bele magad, jó? Lehet, hogy neked tetszik, de képzeld el: elmész vele egy céges bulira — hát nem lenne ciki? Te egy jóképű, mutatós fickó vagy. A nőnek rövid az ideje, de mi? Egy férfi bármilyen korban is — mindig vőlegény!
Sasának csak a feje ingott. De a gondolat már ott motoszkált: nem ragadt-e bele a házasságba? Régen nagy nőcsábász volt, de Szonya megváltoztatta. Nyugodt, kedves, gondoskodó. És úgy főz — megnyalod mind a tíz ujjad. Ő maga is felszedett vagy tíz kilót a házasság alatt. És nemrég született a gyerekük.
— A feleséget úgy kell cserélni, mint a régi gumikat! — röhögött Dénes. — Én is otthagytam az enyémet, most a Verával bulizom. Fiatal, tüzes! Ha megunom — lecserélem!
Ezután Sasa egyre többet gondolt a barátja szavaira. Dénes ügyesen beetette, és most már ezek a gondolatok a sajátjainak tűntek. Lehet, hogy tényleg megállt nála az élet?
— Szonyikám, hát… te mostanában meghíztál egy kicsit…
Még csak belekezdett, amikor a felesége, mellkasához szorítva az elaludt kisbabát, ránézett.
— És akkor mi van? Öt kiló tragédia? Egyedül vagyok a gyerekkel, nem alszom, dolgozom, az egész háztartás az én nyakamon! Vigyázz a babára, fejezd be a munkád, fizesd be a számlákat, vásárolj, főzz! És te az öt kiló miatt szólsz be?!
Mintha átszakadt volna a gát Szonyában. Legszívesebben sírva fakadt volna a fájdalomtól, hogy a férje semmit sem értékel. Ha elmenne, a férje egyből elmerülne ebben a káoszban.
— Mit hajtogatsz állandóan?! Egy teljes embert hoztam a világra, és te a kilóimat nézed?!
Szonya felszisszent, és elvonult a gyerekszobába. Sasa ott maradt ülve. Ha más nője lenne — az nem kiabálna.
Dénes napról napra jobban befolyásolta. Sasa úgy érezte, hogy a barátja igazat mond. A gyereket nem hagyná el, de egy „tartalék kifutópálya” jól jönne.
— Nézd csak, hogyan néz rád a Natasa a könyvelésről! Egyedülálló, sportos — mint egy festmény! A te Szonyád a nyomába sem érhet! — kacsintott Dénes.
A hűtőnél állt Natasa. Szép volt, de a tekintetében nem volt az a „tűz”, amiről Dénes beszélt. De a barátja tapasztaltabb — csak tudja!
— Képzeld el: hazamész, és ilyen nő vár otthon! Magassarkúban, csipkében… És a te asszonyod? Köntösben, püréfoltosan. Később meg majd idősebb leszel — nem fogsz ilyen lányt találni.
Dénes vállon veregette Sasát, aztán odavetett egy obszcén viccet Natasának, és elsétált. Sasa irigyelte: a barátja könnyedén szóba elegyedett a nőkkel, és másnap mindig új képekkel dicsekedett.
Sasa elment az anyjához, és szóba hozta a feleségét. De Lídia Petrovna, aki mindig mellette állt, ezúttal felcsattant:
— Te teljesen hülye vagy?! A feleséged gyereket szült, dolgozik, viszi a háztartást — egy tündér! És te fintorogsz? Ti férfiak nem becsülitek meg, amitek van, mindig másfele néztek! Aztán öregkorotokban sírtok egyedül!
A szavak elillantak mellette. Sasa egyre gyakrabban kapta el Natasa pillantását. Megy az idő — később nem talál ilyet.
Egy nap úgy jött haza, hogy már teljesen fel volt spannolva. Szonya ringatta a gyereket, szeme alatt sötét karikák, bőre sápadt. Már nem volt olyan karcsú, mint régen. Szerette őt, de a félelem, hogy elszalasztja a „férfiesélyeket”, erősebb volt.
— Szonyikám, azt hiszem, szét kell válnunk. Megváltoztál a szülés után…
Kínosan feszengve mondta, mint aki valami csalásnak dőlt be.
Szonya némán a kiságyba tette a gyereket, összepakolt. Sasa már majdnem rászólt: „Ne menj el!”, de elképzelte, mit fog mondani Dénesnek, és inkább hallgatott.
— Tudod, Sasa… Élj egyedül. Amikor a baleset után feküdtél, én egy évig ápoltalak. Dolgoztam, orvosokat kerestem, hiteleket fizettem. Egyszer sem hoztam szóba a válást. És te most öt kiló miatt rúgsz ki engem a gyerekkel együtt…
Kiment, választ sem várva. Sasa csak állt a folyosón, és csak a hibája súlyát érezte.
Másnap a munkahelyén nem volt kedve viccelődni. Dénes ugrált körülötte:
— Na, menjél csak Natasához! Mert ha nem, még elhappolom előled…
— Na, menjél csak Natasához! Mert ha nem, még lecsapok rá előtted!
Sasa felnézett:
— Hülye voltam, hogy hallgattam rád. A feleségem egy kincs, van egy fiunk, van családunk! Nem kellenek a nőid!
— Te papucs vagy!
— A férfi az, aki otthagyja a feleségét meg a gyerekét? Vagy aki, mint egy kóbor kutya, minden szoknya után fut?
Dénes megsértődött. Összevesztek. Sasa úgy döntött: ha ez így megy tovább, vége a barátságnak.
Este hatalmas csokor virággal ment el Szonyához. Térden csúszva kért bocsánatot, mindent magára vállalt. Szonya megbocsátott.
Hazaköltöztek. Sasa segített: felkelt éjszaka a gyerekhez, mosott, főzött. Szonya lassan kivirágzott, még edzeni is eljárt.
Szépen-lassan helyreállt az életük. Sasa megfogadta: ilyet többé nem tesz. Ez a lecke megtanította, hogy a saját fejével gondolkodjon.
