Emma este ment ki kidobni a szemetet. Az udvar hétköznapi volt, csendes és szürke. A konténereknél egy régi kanapé és néhány zsák állt. Ebben a pillanatban egy kisebb teherautó gördült a szemétdombhoz. A fülkéből két fiatal férfi szállt ki, gyorsan leraktak egy ütött-kopott fotelt, még csak körül sem néztek, és azonnal elhajtottak.
Emma közelebb lépett. A fotel régi volt, a szövet kopott, az egyik karfa kiszakadt, de az alakja masszív maradt, a váza ép volt.
„Furcsa, miért dobnak ki ilyet? – gondolta. – Egy kis munkával olyan lesz, mint az új.”
Állt még pár percig, aztán elszánta magát, és bevonszolta a fotelt a lépcsőházba. Nagy nehezen felcipelte a lakásba.
— Te ezt komolyan gondolod? — csodálkozott a férje, Dániel, amikor meglátta a szerzeményt. — Mostantól az utcáról gyűjtjük a bútorokat?
— Nézd meg alaposan — válaszolta nyugodtan Emma. — Az alapja erős. Kicseréljük a kárpitot, és kiváló fotel lesz belőle. Még te sem akarsz majd felállni belőle.
Dániel megrázta a fejét, de elmosolyodott.
— Rendben, ha már felhoztad, próbáljuk meg. De ha csótányok vannak benne, azonnal kiviszem.
Bevitték a fotelt a szobába. Dániel elővette a szerszámokat, és óvatosan elkezdte leszedni a régi huzatot. Emma közben előkészített egy vastag, világos szövetet, cérnát, és feltette a varrógépet az asztalra.
— Ki rakta ezt egyáltalán össze? — morgott Dániel, miközben tépte ki a kapcsokat. — Úgy tart, mintha odaszögezték volna, de összevissza van megcsinálva. Látszik, hogy nem mester munkája.
Leszedte a háttámláról a kárpitot, majd áttért az ülőrészre. Amikor a szövet már majdnem lejött, hirtelen megdermedt.
— Emma… gyere ide. Gyorsan.
Valami furcsa volt a hangjában. Emma odalépett és lehajolt a fotelhez. Amit belül megláttak, attól mindkettőjükben megfagyott a vér.
Széthúzta a tömést, és belül egy csomagot talált. Aztán még egyet. És egy harmadikat is.
Gondosan összehajtott, gumival átkötött százdolláros bankjegykötegek voltak.
Emma és Dániel némán néztek egymásra.
— Honnan vannak ezek? — kérdezte halkan Emma.
— Ha kidobták a fotelt, akkor senkinek sem kellett… — mondta lassan Dániel. — Vagyis aki kidobta, nem tudott a pénzről. Vagy…
Elhallgatott.
— Vagy valakinek a bizonyítékai — fejezte be Emma. — Lehet, hogy valamilyen bűncselekményhez kapcsolódik.
A szobában szokatlan csend lett.
— Mit tegyünk? Hívjuk a rendőrséget? — kérdezte.
Dániel végigsimított a haján, majd újra a pénzre nézett.
— Vagy… talán vegyünk repülőjegyet, és repüljünk el nyaralni?
Ott álltak a szoba közepén, a padlón pedig ott hevert valami, ami vagy teljesen megváltoztathatta az életüket, vagy örökre tönkretehette azt.
