«Ez a fiam delyarháza, a barátnőidet ne hívd át!» – parancsolta az anyósom. Én megkértem, hogy hívja fel ő a saját vendégeit.

– Ez a fiam delyarháza, úgyhogy mondd le a barátnőidet. Itt teljesen feleslegesek.

Nyina Arkagyjevna fojtott dübörgéssel két hatalmas, olcsó szupermarket logójával ellátott szatyrot pakolt le a frissen letakarított konyhapulultra. Az egyik szatyorból vészjóslóan lógott ki egy hatalmas marhacsont, amelyről egy zavaros csepp esett a tiszta csempére.

– Holnap ebédrejön Galja néni a férjével, Kosztyik unokaöcs a fiatal feleségével és három gyerekkel, nos, meg Rája néni Voronyezsből. Főzni fogsz. Itt a menü.

Óvatosan félretettem a nedves mosogatószivacsot. Nyina Arkagyjevna, egy testes, parancsolgató nő, aki hozzászokott ahhoz, hogy az egész teret betöltse, úgy állt a konyha közepén, mintha személyesen osztana ki prémiumot az egész emberiségnek. A múltban tizenöt évig egy gyári menzát vezetett. Ez a tény örökre rábélyegződött a kommunikációs stílusára. A világ számára felettesekre osztódott, akik előtt hízelegni kell, és mihaszna konyhai munkásokra, akikkel ordítani kell. Engem az ismeretségünk első napjától határozottan a második kategóriába sorolt be.

Az anyósom pakolni kezdett a kincséből az asztalra. Három fej hervadt kábelkáposzta, egy zsák gyanúsan puha sárgarépa, öt csomag legolcsóbb szürke tészta és egy hatalmas darab inas szalonnák.

– Milyen érdekes kezdése ez a várva várt szabadságomnak.

Ránéztem a meghívatlan vendégre.

– Nyina Arkagyjevna, Ljosával fél éve terveztük ezt a tíz napot. Holnap idejönnek a gimnáziumi barátnőim, Zsanna és Lera. Bort fogunk ivászatni, halat sütni, termelői sajtot enni és a fenyőket nézni.

– A barátnőid bekaphatják!

Az anyósom előhúzta a táska mélyéről egy összefogdosott, kockás spirálfüzetet, és megrázta a levegőben.

– Én már mindent eldöntöttem és mindenkünek kürtöltem. A rokonság messziről jön, természetet akarnak. A te feladatod az legmagasabb szintű fogadtatás biztosítása. Írd a bevásárlólistát, Ljoska este elugrik a nagykerbe. Szóval, az első fogás – borscs. A tízliteres fazekat veszed elő, ott van a kamrában a lépcső alatt. A csontot beáztatod estére, annyi húsleves lesz belőle, hogy egy ezrednek is elég, ha több krumplit darabolsz bele. A második – töltött kábelkáposzta. Kosztyik nem eszi a bolti darált húst, gyomorégése van tőle, úgyhogy a húst magad darálod le, kétszer, hogy puhább legyen.

Átlapozta a kulináris enciklopédiája oldalát, üzleties nyállal nedvesítve az ujját.

– A sárgarépát a legkisebb reszelőn reszelöd le. Galja néni szereti a káposztás-tojásos lepényt. A tésztát hajnali ötkor kevered ki, hogy épp megkeljen az érkezésükre és foszlós legyen. Kompótot főzz, aszalt gyümölcsből, csak alaposan szűrd át, Kosztyik gyerekei nem rágják a gyümölcsöt! És süss palacsintát, vagy száz darabot, az unokaöcsök sűrített tejjel szeretik. Kocsonyát főzöl, csülköt sütsz.

Hallgattam ezt a kulináris ítéletet, és bennem kristálytiszta, hideg öröm áradt fel. Húsz év egy nagy fővárosi szálloda recepcióján betöltött munka hozzászokott mindenféle emberi különcséghez. Láttam botrányoskodókat, részeg rendbontókat, olyan embereket, akik egy standard szobába élő pónilovat követeltek, és olyan hölgyeket, akik az Eiffel-toronyra akartak kilátást Rjazany központjában. Kihozni engem a sodromból pofátlansággal elvileg lehetetlen volt.

– Nyina Arkagyjevna.

Minden szót tisztán és kimérten ejtettem ki.

– Ön, úgy látszik, összetévesztette a delyarházunkat egy török „all inclusive” szállodával. És elfelejtett bérelni egy szakácscsapatot.

– Micsoda szakácsokat?

Őszintén felháborodott, karját hatalmas csípőjére téve.

– Meny vagy vagy mi vagy? A te közvetlen kötelességed a férjed családjának kényeztetése! És különben is, ne feledkezz meg magadról, a fiam házában vagy! Itt teljes joggal gyűjthetem össze a családomat!

Ez a nóta a „fiam házáról” volt a kedvenc slágere, amelyet minden családi lakomán eljátszott. Azt a tényt, hogy a telket házasságban vásároltuk, pontosan fele-fele arányban összeadva, és a házat többek között az én negyedéves prémiumomból és a házasság előtti autóm eladásából építettük, Nyina Arkagyjevna technikailag figyelmen kívül hagyta. Az ő világképében a fiam volt a hatalmas kenyérkereső, én pedig egy alkalmi potyautas, akinek kegyesen megengedték, hogy friss levegőt szívjon az elit métereken.

– Ez a közös delyarházunk.

Nyugodt hangon beszéltem, nem emelve fel a hangomat.

– És erre a szabadságra ez zárva áll mindenki előtt, kivéve a mi általunk meghívott vendégeket. Szóval vegye elő a telefonját, és hívja fel Galja nénit, Kosztyikot és a voronyezsi rokonságot.

– És mit mondjak nekik?!

Az anyósom olyan hangosan bömbölt, hogy az ablaküvegek beleremegtek.

– Már megvették a vonatjegyet! Kosztyik tele tankolta a benzint!

– A tiszta igazat mondja. Hogy idegen területre hívta őket a házigazdák megkérdezése nélkül. És hogy a házigazdák határozottan ellene vannak. Vagy, ha annyira kínos beismerni a rokonok előtt a önkényeskedést, mondja azt, hogy beszakadt a szennyvízcsatorna, és elöntötte a udvart a piszok. Válassza ki a leginkább megfelelő opciót.

Nyina Arkagyjevna felháborodottan csörrentette meg a kulcsait a virágos pulóver zsebében. Hozzászokott ahhoz, hogy a házasságunk elején megpróbáltam elsimítani a sarkokat, hallgattam és eltűrtem a támadásait a család mitikus békéje érdekében. De azok az idők régen elmúltak, az anyós útmutatója viszont a régi maradt.

– Ó, te hálátlan!

Színpadiasan felsóhajtott, és a blúza gallérjához kapott.

– A saját fiamhoz jöttem! Az ő törvényes földjére! Mindjárt megérkezik, és megnézzük, kinek a vendégei maradnak itt! A fiam nem engedi meg, hogy így bánjanak az anyjával!

Kikapta a táskájából az okostelefont, és dühösen kezdte nyomogatni a képernyőt a rikító mangánszínűre lakkozott műkörmeivel.

– Halló! Ljosa! – kiáltott bele a kagylóba, szándékosan kihangosítva, hogy teljes egészében kiélvezhessem a közelgő vereségemet.

– Kisfiam, dobj el mindent, jöjj gyorsan! A feleséged teljesen megőrült! Ki akar tenni a házból!

A férjem hangja a hangszóróból nyugodtan, kissé fáradtan hallatszott a pénztárgépek zaja és a hangosbemondó bejelentései hátterében.

– Anya, üdvözlöm. Mi történt? Senki sem tesz ki.

– A te Iringód! – az anyósom maximális drámaiságot vitt a hangjába. – Megérkeztem, hoztam teli szatyrokat élelemmel az egész bandára, mondom neki, hogy holnap jön a rokonunk, ő meg visszautasítja, hogy befogadja őket! Azt mondja, hogy valami barátnői fontosabbak, mint a család! Ljosa, mondd meg neki a magad súlyos férfi szavát! Tedd a helyére! Ez a te házad! Te vagy itt a gazda!

A telefon hangszórójából bevásárlószatyrok suhogása hallatszott. Nyina Arkagyjevna győzedelmesen nézett rám, arra várva, hogy a férj most fenyegetően parancsolja meg nekem: menjek burgonyát pucolni a hívatlan vendégek egész tömegének.

– Anya.

Alekszej hangja fémessé és rendkívül határozottá vált. A legcsekélyebb habozás nélkül:

– Ezt Irával már egy hónapja megbeszéltük. A szabadságot négyen tervezzük tölteni: én, Ira, Zsanna és Lera. Két hete világosan elmagyaráztam neked: semmilyen vendég a külső oldalról. Semmi rokon és zajos mulatság. Nem hallottál meg?

– Ljosenyka, kisfiam…

Az anyós hangneméről azonnal lekopott a tábornoki lendület.

– Hát hogy lehet ez… Hisz ez Galja néni… Zoknit kötött neked, amikor még az asztal alatt jártál… Meg Kosztyik… Halálosan meg fognak sértődni! Én már mindennek megígértem, hogy a hatalmas természetközeli házadban gyűlünk össze, saslikot sütünk! Én az anyja vagyok, éjszakákat nem aludtam éretted, hát nem érdemlek meg egy ünnepet?

– Anya, hagyjuk ezt a színjátszó kört.

Alekszej felsóhajtott.

– Nem adtam neked jogot arra, hogy a házunkkal és az időnkkel rendelkezz. Most vettem kiváló bárányhúst a barátaimnak, kifizettem a szenet, és egyszerűen csak a függőágyban tervezek aludni. Ha össze akartad volna gyűjteni a rokonságot és dicsekedni a delyarházzal, először meg kellett volna kérdezned minket. Te a hátunk mögött úgy döntöttél, hogy a magad feje után mész. Most ez kizárólag a te problémád.

– És most mit csináljak?!

Elvette a kezét a gallérjától.

– Holnap reggel érkeznek!

– Fogadd őket a városi lakásodban. Ott persze nem sok a hely, de kis helyen is elfér, aki akar. Ira teljesen igazat ad. Senki sem fog tíz emberre főzni az ő törvényes szabadsága alatt. És én sem szándékozom ingyen fűtőként meg grillsütőként dolgozni Kosztyiknak.

– Ljosa, papucs vagy!

Nyina Arkagyjevna dühösen köpte ki a szavakat a mikrofonba.

– Az ujjai köré csavar teker, amilyen akar, te meg örömmel asszisztálsz! Az édesanyádat teszed ki az utcára idegen kurvák miatt!

– Senki sem tesz ki. Én csak tényt állapítok meg: holnap senki más nem lesz itt a barátainkon kívül. Van egy napod, hogy elrendezd a vendégeid elhelyezését a saját lakásodban. Ennyi. Mennem kell a pénztárhoz. Mindjárt jövök.

A kapcsolat megszakadt. Nyina Arkagyjevna olyan erővel szorította a telefonját, hogy a műanyag tok panaszosan roppant. A fő aduja – a „fiam háza” – éppen most lett legyőzve magától a fiától. De csak úgy megadni magát nem tudta. Ha közvetlenül nem sikerült átvinni a akaratát, mindig átváltott a kimerítő alkudozásra.

Zajosan kifújta a levegőt, megrántotta a virágos pulóverét, és rám nézett annak a különleges, rágós pofátlanságnak a kifejezésével, aki őszintén hiszi, hogy a koránál fogva mindenki más tartozik neki engedelmességgel.

– Hát jó.

A szavakat a fogai között szűrte át.

– Ljoska most már csak a te füttyödre táncol. Isten áldja meg. Egyezzünk meg. Én már mindenkinek kürtöltem a természetbeni pihenésről. Nem fogom magam lejáratni Rajával szemben. Úgyis azt hiszi, hogy fillérekhez vagyunk kötve. Szóval így. Hadd jöjjenek a csajaid. Elszállásoljuk őket a pajtában.

– A pajtában gereblyék, fűnyíró és régi festék van vödrökben.

– Nem baj, megtisztítják a kis helyet, ledobják a hálózsákot, nem kisasszonyok. A ti hálószobátokat átadjátok Galja néninek. Fáj a dereka, szüksége van a jó matracotokra. Kosztyikékat a gyerekekkel lefeleltetjük a nappaliban a kanapén, ti meg Ljosával kibírjátok a verandán. Itt nagyszerű fotelek vannak, összetoltok kettőt, leterítitek pléddel, íme a pazar ágy a friss levegőn.

Őszinte, tudományos csodálattal néztem rá. Az ember épp most kapott egyenes elutasítást a ház gazdájától, de az agya makacsul tovább szabdalta az idegen területet a saját igényei szerint, őszintén azt hívén, hogy hatalmas szívességet tesz nekem azzal, hogy engedi, hogy a saját székeimen aludjunk.

– És ki fog főzni erre az egész delegációra?

Csak azért tettem fel a kérdést, hogy ellenőrizzem ennek a pofátlanságnak a feneketlen mélységét.

– Nos, mivel a barátnőid idejönnek, ők is beszállhatnak!

Az anyós felélénkült, érezve, hogy valahogy érdeklődöm a részletek iránt.

– Az egyik krumplit pucol, a másik elmosogat mindenki után. Te meg a tűzhely mellett állsz. Én meg a fotelemből irányítom a folyamatot, hogy ne pazaroljátok el feleslegesen az élelmiszert. Na, egyezz bele!

– Nyina Arkagyjevna. Alkudozás nem lesz. Semmi Galja néni az én matracomon. Semmi Kosztyik az én kanapémon. És különösen semmi utasítás a barátainknak. Ön most veszi a szatyrait, elindul a pályaudvarra, felszáll a helyi vonatra, és elmegy a városba. Fogadni a vendégeket, akiknek hegyeket-völgyeket ígért.

– Hát te… hogy merészeled! Én sehova sem megyek! Leülök ide, a lépcsőre, és itt ülök! Meglátjuk, hogyan dobsz ki, amikor Ljosa megérkezik!

Tényleg felkapta a szatyrait, kilépett a fa lépcsőfokokra, és demonstratív módon leült a kedvenc fonott fotelomba. A testtartása a mártíromság legfelső fokát és az igazságért való szenvedés vasbeton készségét fejezte ki.

Abban a pillanatban a kapunál hangosan dudált egy autó. Vidám csikorgással egy élénksárga crossover hajtott be az udvarra. Abból kiröppent Zsanna és Lera. Zsanna, egy ünnephangulatot árasztó nő vörös fürtökkel a kezében egy kartondobozt tartott. Lera, magas, szigorú, egy nátronpapír szatyrot hozott, amelyből üvegek és friss zöldségek lógtak ki.

– Gazdák, fogadják a nyaralókat!

Zsanna vidáman hadonászott a szabad kezeivel.

– Hoztunk márványsajtot, szárított paradicsomot és azt a határozott szándékot, hogy a következő három napban semmilyen hasznosat nem csinálunk!

Felmentek a lépcsőn, és beleütköztek Nyina Arkagyjevnába. Az anyós a fotelban ült a megsértett erény kősziklaszerű arcával.

– Jaj, napot! És mi azt hittük, Ira egyedül gazdálkodik. Ön az új szomszéd?

– Alekszej anyja vagyok!

Az anyós büszkén és hangosan rágta meg az egyes szavakat.

– És én innen sehova sem megyek, ez a fiam háza!

Lera, aki a körzet vezető tisztiorvosaként dolgozott, és hozzá volt szokva ahhoz, hogy a legmakacsabb szabályszegőkkel tárgyaljon a spontán piacokon és kétséges éttermekben, lassan, profi, röntgen tekintettel mérte végig Nyina Arkagyjevnát.

– Nagyon örülök. És miért ül a melegben nyers hússal? Kirúgták a konyhából a súlyos egészségügyi szabálysértések miatt?

– Micsoda?! Micsoda szabályok?!

– Hát kérem.

Lera manikűrözött ujjával a szatyrokra mutatott, amelyekből árva módon nézett ki egy darab marhahús, szorosan hozzányomva a mosatlan káposztafejhez.

– A nyers hús a koszos zöldségek mellett fekszik kültéri hőmérsékleten. Itt tömeges bélfertőzést tervez előidézni? Kit akar a másvilágra küldeni, polgártársnő? És érvényes egészségügyi kiskönyve van az élelmiszerekkel való munkához?

Zsanna elnevette magát a kezébe, próbálva elrejteni a nevetést a sajtos doboz mögött. Nyina Arkagyjevna, aki hozzászokott ahhoz, hogy a menzáján a kukták rettegtek tőle, hirtelen olyan emberrel találta szembe magát, aki egy igazi ellenőr parancsoló és jéghideg hangján beszélt vele.

– Hát hogy merészeli! Tizenöt évig vezettem egy menzát! Egyetlen panasz sem volt a vásárlók könyvében!

– Még furcsább ilyen kirívó gondatlanságot tapasztalni egy tapasztalt közétkeztetési dolgozónál. Irocskám, éltető napom, hol vannak itt a poharak? Az út után rettenetesen szeretnék hideg vizet inni.

Nyina Arkagyjevna megértette, hogy ezt a csatát csúfosan elveszítette. Ezek a nők nem készültek arra, hogy krumplit pucoljanak neki, egyáltalán nem is vették emberszámba, mint holmi főnökséget. De a büszkesége nem engedte meg, hogy csak úgy elvigye a szatyrait és elmenjen.

Abban a pillanatban Ljosa megállt a kapunál. Kiszállt az kocsiból, és elővett a csomagtartóból két zsák szenet.

– Kisfiam! Dobd ki ezeket a piaci haramiákat! Gúnyt űznek belőlem! Egészségüggyel szemrehányóskodnak, és életre tanítanak!

Alekszej letette a zsákokat a földre, és elővette a telefonját, hogy ellenőrizze az autó számát.

– Anya. Hívtam neked taxit. Már ott áll a kapu előtt, egy kék szedán. A lakásodig tartó út teljesen ki van fizetve. Menj haza, készülj fel a vendégekre. Ez lesz a helyes.

– Ki dobsz engem?! Ezen a… ezeken…

Nem talált megfelelő szitokszavakat.

– Megmentem téged a grandiózus szégyentől.

A férj egy csepp gúny nélkül, de rendkívül határozottan nézett rá.

– A vendégeid holnap reggel érkeznek. A lakásodban most teljesen üres minden. Normális élelmiszert kell venned, le kell törölnöd a port, elő kell készítened a fekvőhelyeket. Ha itt maradsz ülni és veszekedni, holnap Galja néni zárt ajtókhoz érkezik. Ezt akarod? Legyen ez a tapasztalat a hasznodra a következő alkalommal, amikor más idejét akarod beosztani.

Ez az érv a legérzékenyebb ponton találta el. Nyina Arkagyjevna számára az arcvesztés a voronyezsi rokonság előtt volt a világon a legszörnyűbb dolog. Hosszú éveken át dicsekedett nekik a hihetetlen sikerességével.

Hirtelen megfordult, felkapta a kétes húsú szatyrokat, és a sarkait dobogtatva elindult a kapu felé. A kiskapunál megfordult.

– Még keservesen meg fogjátok bánni! Ezt a tiszteletlenséget nem fogom megbocsátani! Semmilyen segítséget ne várjatok tőlem!

– Feltétlenül továbbítjuk a beadványát írásbeli formában megfontolásra!

Zsanna vidáman válaszolt utána.

A taxi elment, magával vivve a szabadságunk viharfelhőjét. Kényelmesen elhelyezkedtünk a tető alatt, Ljosa meggyújtotta a grillsütőt, a csajok felszeletelték a sajtot. Az estinek csodálatosnak kellett lennie.

De a legérdekesebb másnap kezdődött.

Nem szándékoztam kémkedni, de a mi messengerjeink és beszédes rokonaink korában a katasztrófa méretét lehetetlen elhallgatni. Fő informátorrá Alekszej unokatestvére, Marina vált, aki ugyanabban a városban élt, és Nyina Arkagyjevna meghívta a delyarházi bankettre, de bölcsen elutasította sürgős munkára hivatkozva.

Marina minden este felhívott, és nevetéstől fulladozva jelentette a friss helyszíni tudósításokat.

Az első pusztító csapást Nyina Arkagyjevna szombat reggel kapta a peronon. A kocsiból egy egész tömeg zúdult ki. Kiderült, hogy Kosztyik nemcsak a feleségével és három gyerekével érkezett, hanem hozta magával az anyósát is, Klavdija Ivanovnát.

– Na és akkor mi van, hely meg bőven van a delyarházban, hadd szívja az öreglány is a friss levegőt! – jelentette ki vidáman az unokaöcs, és átadta a megdermedt anyósnak a nehéz bőröndöt.

Így a tervezett hat ember helyett kilenc zúdult rá Nyina Arkagyjevnára.

Amikor ez az egész vándorló küldöttség csomagostul behurcolkodott a hagyományos városi két szobás lakásába, a pazar fogadás illúziója pukkant, mint egy olcsó szappanbuborék. Galja néni, aki fenyőket, madárcsicsergést és függőágyat várt, undorral nézte végig a szűk előszobát, amelyet régi cipők torlaszoltak el.

– Nyinula, hát nem a farmra megyünk?

Kérdezte hangosan Galja néni férje, Vityja bácsi, a közismert vicceskedő és a külföldi piálás kedvelője. A kezében egy póráz volt, amelynek a végén egy Kosztya nevű koszos spániel sürgött-forgott, és azonnal rágni kezdte a házigazda papucsát.

– Én horgászbotokat hoztam, azt hittem, kárászt fogok kihúzni! Van nálam kancsó házi pálinka is, meg gitár a tokban!

Nyina Arkagyjevna, kétségbeesetten próbálva megőrizni a korábbi nagyság maradványait, kijelentette, hogy a delyarházban váratlanul elromlott a búvárszivattyú, és egy csepp víz sincs, ezért hősiesen úgy döntött, hogy megmenti a rokonokat a szörnyű egészségtelen körülményektől, és a városban fogadja őket minden kényelemmel.

A rokonok észrevehetően elszomorodtak, Vityja bácsi szomorúan tolta be a horgászbotokat a folyosó sarkába, de nem volt mit tenni. Megkezdődött a gyötrelmas elhelyezési folyamat.

A Galja néninek ígért jó matrac egy régi, kiült kanapé formájában materializálódott a nappaliban. Galja néni pontosan egy éjszakát töltött rajta, majd reggel grandiózus lázadást rendezett. Kijelentette, hogy a drága gerince többet ér, mint ez a lakás, és határozottan megkövetelte, hogy költöztessék át Nyina Arkagyjevna normális ágyára. Az anyósnak nehéz szívvel be kellett hódolnia, és át kellett feküdnie a nyikorgó ponyvás ágyra egyenesen a konyhában, a lábával a hűtőszekrény alsó polcának feszülve.

A második nap estjére kiderült a hatalmas pénzügyi szakadék. Egy dolog etetni kilenc embert a delyarházban, ahol van grill, saját friss zöldség a kertből, és olcsó konzervekkel lehet jóllakni, azt friss levegős romantikaként feltüntetve. És teljesen más dolog felnőttek tömegét és három örökké éhes gyereket etetni egy fülledt városi lakásban, ahol mindenki egyedi megközelítést igényel.

Kosztyik gyerekei igazi elemi csapásnak bizonyultak. Az első napon összetörték Nyina Arkagyjevna kedvenc kristálysalátástálját, megtalálták a drága ránctalanító szérumát, és bőven bekenték vele a nyikorgó ajtópántokat a folyosón. Kosztyik felesége az anyós félénk megjegyzéseire lusta módon csak annyit válaszolt:

– Jaj, Nyina Arkagyjevna, hát ezek gyerekek, így fejlesztik a motorikát. A delyarházban a kertben futkosnának, kiadnák az energiájukat, de itt négy fal között szűkös nekik, hát csínytevéseket követnek el. Kérem, viseljék türelemmel, mégiscsak család vagyunk.

Klavdija Ivanovna, Kosztyik anyósa hihetetlenül követelőző hölgynek bizonyult. Kijelentette, hogy glutén-, laktóz- és rosszenergia-érzékenysége van.

– Nyinocska, nekem a sült tilos, gyenge a hasnyálmirigyem. Főzzön nekem gőzben termelői brokkolit. És vizet csak lúgosat iszom, üvegből!

És Vityja bácsi az anyós életét személyes bajok fiókjává változtatta. Rendszeres lakomákat követelt.

– Nyinula, hát hol a fűszeres pálinka?

Kérdezte basszushangon az egész lakásban kora reggeltől.

– A borscsod mellé bűn nem inni! Na, hozd a poharakat, koccintunk a megérkezésre! És vágj rendes szalámit, nyers füstöltet, nem ezt a lejárati akcióval vett wc-papírt!

Nyina Arkagyjevna kénytelen volt a legközelebbi piacról nehéz szatyrokat cipelni, miközben az ereje elhagyta. Vödrökre kellett levest főznie és hatalmas adagokban sütnie a fasírtokat, amíg a vendégei a kanapékon pihentek. A spániel Gráf folyamatosan a láb alatt lábatlankodott, és ellopta a szalámit az asztalról.

A harmadik napon Kosztyik gyerekei elhatározták, hogy horgászatot rendeznek a fürdőkádban. Teleengedték vízzel a medencét, bedobták oda Vityja bácsi horgászbotjait, és véletlenül leszakították a csapot. A víz kiáradt a padlóra.

Vityja bácsi megpróbálta bemutatni vízvezetékszerelői tudományát, nekilátott a cső javításának, és végleg letörte a menetet. A víz elöntötte a fürdőszobát a küszöbig. Még abban az éjszakában az alatta lakó szomszédok kihívták a rendőrséget. Vityja bácsi, bőségesen felöntve a kancsóból a pálinkával, éjjel kettőkor elővette a gitárt, és kiment a lépcsőházba asztali nótákat énekelni, hogy örömet szerezzen az egész lépcsőháznak. A rendőrség szigorú megelőző beszélgetést tartott. Nyina Arkagyjevna hivatalos figyelmeztetést kapott a csendháborításért.

Ezen incidens után az anyós idegei végleg felmondták a szolgálatot. Határozottan megkövetelte, hogy Kosztyik a családjával és a zenebarát Vityja bácsival azonnal költözzön el. De visszaútra szóló jegyük nem volt, pénzt pedig nem hoztak magukra bérleményre. Akkor Nyina Arkagyjevna, kapzsiság könnyeit sírva és mindent elátkozva, a saját személyes megtakarításaiból kifizetett nekik egy olcsó hostelt a város szélén a maradék négy napra. Csak hogy ne hallja ezt a végtelen gitárdübörgést és ne lássa a tönkretett dolgait.

De ezzel a szenvedései nem értek véget. A megmaradt Galja néni és a követelőző Klavdija Ivanovna gazdag kulturális programot követelt. Ha már nem a természetben nyaralnak, akkor aktívan szórakoztatni kell őket a városban.

A szegény Nyina Arkagyjevna, aki hozzászokott ahhoz, hogy mindenki kizárólag neki szolgál, ingyenes idegenvezetővé, szakácsnővé és mosónővé változott. Ingyenes városi parkokba hordta őket, mert a múzeumokra és kávézókra már egyáltalán nem maradt pénz. Napi öt órát állt a tűzhely mellett egy szűk, forró konyhában, diétás ételeket készítve Klavdija Ivanovnának és tartalmas vacsorákat Galja néninek.

A hét végére, Marina elbeszélése szerint úgy nézett ki Nyina Arkagyjevna, mintha egyedül rakott volna le egy vagon krumplit. Nagyon lefogyott, beesett az arca, és abbahagyta az ismerősök hívásainak megválaszolását. Az ő dicsekvő vendégszeretete, amely a mi delyarházunkban más rovására való tetszelgési vágyra épült, a teljes kimerültségben és egy üres pénztárcában csúcsosodott ki. A nyugdíja felét és az új mosógépre félretett összes megtakarítását arra költötte, hogy fenntartsa és szórakoztassa ezt a zajos rokonságot.

És mi a delyarházban tökéletes tíz napot töltöttünk.

Zsanna olyan estéket szervezett, ahol különböző sajtfajtákat kóstoltunk meg, Lera végtelenül vicces sztorikat mesélt a sz egészségügyi állomás gyakorlatából, Ljosa a legjobb húst sütötte és sokat aludt a függőágyban. Senki sem állt a lelkünk fölött, senki sem parancsolgatta, hogy hányszor kell darálni a húst, és senki sem akarta elorozni a kedvenc alvómatracomat.

A szabadság utolsó estéjén, a verandán ülve egy pohár száraz vörösborral, a fenyőágak közt áttörő lemenő napot néztem. Ljosa odalépett, és átkarolta a vállamat.

– Jól érezzük magunkat.
– Tökéletesen. Tudod, azt gondolom, hogy a jövő évben sem fogunk meghívni senkit a távoli rokonok közül. Nekünk így is csodás.
– Támogatom. És mama… anya szerintem most már maga sem akarja majd összegyűjteni a rokonságot. Azt mondják, hogy Galja néni távozása után két napig csak a kanasén feküdt és némán tévét nézett. Remélem, ez a szigorú lecke a hasznára válik a mamának, és megbocsátjuk neki ezt a bakit.