Gróf ugyanúgy az utcán találta magát, mint sok más kutya. Egyszerűen kidobták. Autóval egy ismeretlen településre vitték, és az út szélén hagyták. Otthagyták, mert már nem volt rá szükség. Gróf egy harci kutyafajta, egy amerikai pitbull terrier. A gazdája kutyaviadalokra tartotta. De ahogy öregedett, egyre többször veszített, már nem hozott hasznot, és úgy dobták el, mint egy elromlott játékot. Az emberek kijátszották magukat.
Gróf egész életében csak kegyetlenséget tapasztalt. Számtalanszor harcolt a kutyaviadalok arénájában. Egy ilyen küzdelem kimenetele mindig ugyanaz – vagy te ölsz, vagy téged ölnek meg. A tömeg ujjongott, amikor egy kutya a nála erősebb ellenfél állkapcsai között pusztult el. Az emberek még több vért, még több adrenalint, még több pénzt akartak. Gróf is sokszor került ki győztesen a harcból, de alig élt a rengeteg sérüléstől. És most már nem kellett senkinek.
Nem volt benne vágy, hogy a gazdája autója után fusson. Nem akarta keresni a régi otthonát. Csak ment, maga sem tudta, merre. Útjába kerültek emberek. Sokan megijedtek a tekintélyt parancsoló külsejétől, és messziről elkerülték. Néhány kutya ugatta, de csak távolról. Senki sem merészkedett közelebb. De ő nem figyelt rájuk.
Hirtelen furcsa hangokat hallott. Megállt. Egy bolt előtt egy kilenc év körüli kislány állt és sírt. Két tizenöt éves kamasz éppen elvette tőle a pénzét.
— Add vissza, ezt apa adta csokira! — próbálta a kislány visszaszerezni a táskáját a huligánoktól.
— Ó, de aranyos, apa adta! — gúnyolódott az egyikük, egy vörös hajú, nagydarab fiú. — Majd ad másikat!
Ellökte a kislányt, aki majdnem elesett. Még hangosabban kezdett sírni. Az emberek elhaladtak mellettük, de senkinek sem jutott eszébe közbeavatkozni. Mindenki sietett a dolgára.
Gróf talán nem értette teljesen, mi történik. Soha nem tanították meg arra, hogy a gyengéket védje. Csak arra, hogy megvédje a saját területét, ha idegen lép be oda. Egyszerűen odament a kislányhoz. A fiúk elsápadtak. „Hogyhogy kutyával van? Tűnjünk innen!” – és a huligánok elejtették a táskát, majd elszaladtak.
A kislány először nem értette, mi történt, miért futottak el az elkövetői. Aztán észrevette a kutyát, aki mellette állt, és elgondolkodva nézett a távolba. „Ó, te megmentettél!” – kiáltotta, és átölelte a kutya erős nyakát, nedves arcát az orrához nyomta. Gróf zavarba jött. Senki sem bánt vele így. Teljesen tanácstalan volt, nem tudta, mit csináljon.
Élete során először egy gyermek győzte le. Gróf szuszogott, és próbált kiszabadulni az ölelésből. A kislány elengedte, és megsimogatta a fejét. „Jó kutyus! – mondta, miközben megnézte az arcán és vállain lévő számtalan heget. – Téged biztosan bántottak, ugye?” Fogalma sem volt róla, milyen veszélyt rejthetnek az ilyen kutyák. Egy felnőtt embernek eszébe sem jutott volna csak úgy odamenni egy idegen kutyához.
Miután befejezte az ölelkezést, a kislány beszaladt a boltba. Hamarosan visszatért, de nem csokival, hanem egy virslivel. „Egyél, biztosan éhes vagy!” – nyújtotta oda az ételt. A kutya nagyon óvatosan, csak az ajkával vette el a kis tenyérből. A kislány búcsút intett és hazament. Gróf ismét egyedül maradt.
Egy nap alatt két sorsfordító esemény történt vele. Elveszítette az otthonát, de talált egy barátot. Élete során először megölelték és megsimogatták. Ez mélyen megérintette a kutya szívét. Hiszen ő sem született gonosznak. Az emberek tették olyanná, amilyen lett, a saját hasznukra. Minden élőlény olyan, mint egy edény – amivel megtöltöd, azt kapod vissza.
Pár nappal később a kislány ismét megjelent a bolt előtt. Rögtön észrevette Grófot, aki a bokrok árnyékában feküdt. A kutya, amikor meglátta a törékeny kislányt, felemelkedett, és alig észrevehetően megcsóválta a farkát. A kislány szendvicset hozott neki szalámival. A kutya mindent felfalt az utolsó morzsáig. A kislány vidáman nevetett, majd bement a boltba fagylaltért. Később együtt indultak sétálni. Gróf büszkén lépkedett mellette, néha ránézett a kis barátjára, aki megállás nélkül beszélt, és csilingelő hangja betöltötte a teret.
Hamarosan ez hagyománnyá vált. Minden alkalommal, amikor a kislány elment a boltba, utána együtt sétáltak. Leggyakrabban egy közeli kis tóhoz mentek. Ott találtak maguknak egy játékot: a kislány a vízbe dobta a botot, a kutya pedig nekifutásból utána ugrott. Nagyon szórakoztató volt.
Egy nap a kislány, mint mindig, eljött, de nem egyedül. Az apja is vele volt.
— Ő mentett meg engem! És még játszani is szoktunk. Ő nagyon jó és kedves. Kérlek, apu, hadd vigyük haza!
A férfi rémülten nézte az erős nyakat, a széles mellkast, a számtalan heget. Bár a kutya nagyon lesoványodott, még mindig érződött benne a régi ereje. A „kedves” és „jó” szavak egyáltalán nem illettek erre a kutyára.
— Nem is tudom, kicsim… Ez egy veszélyes fajta. Nem akarom, hogy nálunk éljen!
Gróf nyugodtan ült és figyelt. Mintha megértette volna, hogy most dől el a sorsa. A kislány hosszasan kérlelte az apját, majd végül sírni kezdett. A férfi azt mondta, hogy még megbeszéli az anyjával.
Majdnem egy hét telt el, és a kislány nem jött vissza. Gróf elszomorodott. Még sosem érzett ilyet. Csüggedten kóborolt a faluban, és várta a barátját.
Aztán egy nap megjelent. Ismét az apjával. Új nyakörvet tettek a kutyára. A kislány maga vette kezébe a pórázt, és elindult vele. Gróf nem ellenkezett.
Így lett neki új családja. Helyet kapott az előszobában, kapott egy puha fekhelyet. Nem is tudta, milyen nehéz volt a kislánynak meggyőznie a szüleit, hogy befogadják. Ők határozottan ellenezték. Egy kistestű kutya rendben lett volna, de ilyen? De a kislány senki mást nem akart. Csak ezt a komor kutyát. Végül egy hét vita után a szülők beleegyeztek.
Gróf teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Nem okozott gondot. Csendesen viselkedett, a vendégekkel tartózkodóan. Hamarosan már nemcsak az előszobában, hanem a kislány szobájában is alhatott.
Egy nap a család – Gróffal együtt – elment a tóhoz. A kislány futkározott a kutyával, botokat dobált neki. Egyszer csak egy fekete terepjáró állt meg mellettük. A kutya azonnal feszültté vált. Egy férfi szállt ki az autóból.
— Ó, ez az én kutyám! — kiáltotta. — Gróf, gyere ide!
De a kutya meg sem mozdult.
A volt gazda követelte vissza a kutyát. De a kislány kiállt mellette. A vita végén a férfi megpróbálta megragadni Gróf nyakörvét. A kutya azonban kitépte magát és rávetette magát a férfira.
A férfi ordított, a kezén vér csordogált. Grófot alig tudták visszafogni. A férfi dühösen elhajtott.
A kislány sírva ölelte a kutyát, aki először életében boldogan mosolygott.
A kutya hűségét nem lehet megvenni. Vagy szeret, vagy nem. Nincs harmadik lehetőség. Nem véletlenül mondják, hogy a kutyák az égből alászállt angyalok…
