— Roma, Romácska, ikreink születtek! — hallatszott Tánya örömteli és izgatott hangja a telefonban. — Olyan aprócskák, mindössze két és fél kilósak, de egészségesek, el tudod képzelni? Minden rendben van!
— Az ultrahangon is azt mondták, hogy ikrek… — morogta Róman, mintha a hír nem is lepte volna meg. — Fiúk?
— Igen, fiúk! Olyan aranyosak! — boldogságtól könnyes arccal tartotta végre karjában gyermekeit a fiatal anya…
A terhesség nem volt könnyű Tánya számára. Már a legelején is világos volt, hogy a gyermekeinek apja, Róman, nem örült a hírnek. Együtt dolgoztak: Tánya könyvelőként, Róman sofőrként egy kisebb cégnél. Nem lehetett őket szenvedélyes szerelmespárnak nevezni, de fiatalok voltak, gyakran találkoztak, és ebből kapcsolat alakult ki. Róman akkoriban épp túl volt egy szakításon — már ki volt tűzve az esküvő Lídával, de a lány megcsalta őt egy közös barátjukkal. Róman a saját szemével látta, ahogy a menyasszonya csókolózik az autóban a barátjával — természetesen az esküvőt lefújták. A fiú vigaszt keresett, és Tánya éppen ott volt mellette.
Tányát soha nem övezte különösebb férfigyűrű: élénk vörös, rakoncátlan haj, szeplős arc és hajlam a túlsúlyra — nem volt épp a legnépszerűbb lány. Gyerekkora óta küzdött a súlyával, de a sütemények és csokoládék sokszor legyőzték. Róman volt az első komoly férfi az életében, és Tánya teljesen belemerült az érzéseibe.
De míg számára ez a kapcsolat sokat jelentett, Róman számára egészen mást. Nem akarta nyilvánosságra hozni a viszonyukat, munka után mindig a hivatal épülete mögött várta Tányát, és kerülte a nyilvános helyeket. Ám egy kis faluban a titkok nem maradnak sokáig titokban. Az emberek beszélni kezdtek, és hogy bosszantsa volt menyasszonyát, Róman nyíltan hangoztatta, hogy szerelmes Tányába. A lány ezt meghallotta, elhitte, és természetesen meglágyult.
Tánya magányos nagynénjével élt egy apró lakásban. Nem volt köztük különösen jó viszony, de megtűrték a lányt, mert hozott otthonról élelmiszert és főzött. Amikor a nagynéni megtalálta a kétcsíkos terhességi tesztet, azonnal elment Róman anyjához híreket szerezni. Amikor Márta Olegovna megtudta, hogy Tánya terhes, szó szerint sokkot kapott.
— Fiam, úgy tűnik, menyasszonyod van! — fogadta Rómant meglepetéstől teli hangon.
— Miféle menyasszony?! — ráncolta össze a homlokát. — Igen, járok egy lánnyal, de semmi komoly!
— És az nem számít, hogy terhes? — kérdezte anyja szigorúan.
Így tudta meg Róman, hogy apa lesz. Nem volt rá felkészülve, de nem volt más választása: megtartották az esküvőt. Vagyis csak egy aláírás volt és szerény vacsora a szülői házban.
Tánya boldog volt, észre sem vette férje közönyét és a sógornője rosszalló pillantásait. Hitt abban, hogy Róman majd megszereti őt — hiszen most már család lettek.
De Róman nem is próbálta titkolni az érdektelenségét. Nem volt gyengéd, nem érdeklődött a felesége egészségi állapota felől, és a gyerekeket sem várta. Egyre később járt haza a munkából. Tánya próbálta nem észrevenni, de egyszer minden megváltozott.
A boltban egy feltűnő szőke nő szólította meg.
— Most már értem Rómkát — mondta gúnyosan Lída, miközben végigmérte Tányát. — Világos, miért nem siet haza.
— Hogy érted ezt? — kérdezte feszülten Tánya.
— Nem akar ott lenni. Nem szeret téged. Ezt te is érzed, nem igaz?
E szavak, mint tőr, hasítottak bele a szívébe. Válaszolni akart, de hirtelen éles fájdalmat érzett a hasában. Azonnal kórházba szállították.
Néhány nap múlva megszületett.
— Róm, gyere, nézd meg a fiaidat — kérte halkan Tánya.
— Majd meglátom… — morogta a férfi, és letette a telefont.
A kórházból a férj szüleihez költöztek vissza. Kirill és Jefim nyugtalanok voltak, nem hagyták aludni, folyamatos figyelmet igényeltek. Az anyós segített, de a férj… ő távol maradt.
Aztán Tánya véletlenül meghallotta Róman beszélgetését az anyjával.
— Nem érdekelnek. — mondta közömbösen. — Tánya akart gyereket, most éljen is velük.
A lány összepakolt, és úgy döntött, elköltözik.
— Maradj csak — mondta váratlanul Róman. — Én megyek el.
Lídához költözött. De hamar rájött, hogy hibázott.
Az élet Lídával nem olyan volt, mint ahogy elképzelte. A nő nem főzött, nem törődött vele, a pénzét költötte és egyre többet követelt. Róman pedig egyre gyakrabban gondolt vissza Tányára.
Először hosszú idő után Róman visszatért szülei házába, hogy lássa a gyerekeit. Amikor meglátta Tányát – megváltozott, megszépült, mosolygós volt – valami megmozdult benne.
— Megváltoztál — mondta halkan.
— Köszönöm — felelte Tánya, és egyenesen a szemébe nézett.
Róman egyre több időt töltött a gyerekekkel. Most már minden héten hazajárt, és hosszasan maradt. Lída idegeskedett, de őt ez már nem érdekelte.
— Talán ideje elválni? — vetette fel egyszer Tánya.
— Ne siessük el… — válaszolta meglepően.
Aznap este már nem ment vissza Lídához.
Hamarosan a nő egy hétre elutazott, ő pedig összepakolt, és hazaköltözött.
— Tudtam, hogy visszajössz — súgta Tánya, miközben hozzásimult.
— Soha többé nem megyek el — felelte ő.
Lída eközben egy tengerparti kávézóban ült, és elmosolyodott, miközben a gyémántgyűrűt nézte az ujján.
— Igen, Sáska, hozzád megyek feleségül — mondta könnyedén.
Szerelem? Nem mindig garancia a boldogságra. Néha könnyebb nélküle…
Tánya pedig akkor épp mosolygott, miközben férje kezét fogta.
Tudta: a szerelem végül győzött.
