Okszana vattalábakon lépett ki a nőgyógyászati rendelőből. Nyolchetes terhes. Ilyesmit aztán végképp nem várt az orvostól.
A szervezeti zavarokat a fáradtságnak, a vitaminhiánynak, a kor változásainak tudta be, de semmiképpen sem a terhességnek.
Fiát, Ilját 26 évesen szülte, egy évvel az esküvő után.
Néhány évvel később még egy gyereket szeretett volna, jó lett volna egy kislány… De nem jött össze. Nem esett teherbe, pedig a férjével mindketten teljesen egészségesek voltak.
És most tessék, 43 évesen, mint derült égből a villámcsapás, jött a hír… Okszana lassan hazafelé indult, és azon gondolkodott, hogyan mondja el a férjének, a fiának… Vajon hogyan fogadják majd?
Nem késő már neki szülni? Hiszen nem fiatal, egyeseknek már unokájuk van ebben a korban… Megszólalt a telefon, az anyja hívta.
– Halló, lányom, hol vagy? Benézel hozzánk? Apádnak egész nap felszökött a vérnyomása, talán az időjárás az oka…
– Igen, anya, most megyek. Olyan hírem van, nem is tudom, hogyan mondjam…
– Gyere csak, kislányom, mi az a nagy hír? Remélem, minden rendben?
– Most voltam a nőgyógyásznál, terhes vagyok, már két hónapja…
– Ó, istenem, lányom, hát hogy lehet ez… Ebben a korban… Ilja már felnőtt fiú, lassan az unokákat kellene várni… És mit fogsz tenni? Mit mondott Andrej?
– Még senki nem tudja, most jövök az orvostól…
– Semmi baj, lányom, szülj csak, anyámnak hét gyereke volt, és mindet felnevelte. Asszony, teríts az asztalra, megünnepeljük! Hátha kislány lesz, lesz még időnk babázni…
– Megbolondultál, öreg, milyen ünneplés, ilyen vérnyomással… Te, Okszanka, gondold meg százszor is, kell-e ez nektek. Ilyen világban egy gyerek bőven elég. Gondold csak meg, hatvan éves leszel, amikor a gyerek tizenhét. Hát hova ez…
– Anya, majd Andrással eldöntjük…
Vacsoránál Okszana elmondta a hírt a férjének és a fiának. Ilja zavartan nézett anyjára.
– Te terhes vagy? Ebben a korban? Hiszen már öreg vagy! Tényleg szülni akarsz? Komolyan?
– Fiam, nem vagyok én olyan vénasszony, bőven képes vagyok kihordani és megszülni a gyereket. Hát nem szeretnél egy testvért?
– Minek nektek másik gyerek? Nem vagyok elég? Nincs más bajotok? Ugyan már, kitaláltátok, hogy vén fejjel csecsemőt vállaltok…
Ilja felpattant az asztaltól és becsapta maga mögött a szobája ajtaját. Okszana szomorúan nézett a férjére.
– Andrus, miért hallgatsz? Örülsz, hogy megint apa leszel?
– Én? Ez olyan váratlan, nem is tudom… Nem vagyunk mi túl öregek már egy babához? Tudod, mindig is szerettem volna még egy gyereket, de most… Te már nem fiatal lány vagy, nehéz lesz a szülés és a csecsemő gondozása is… Aggódom érted.
– Ugyan, még a fiataloknak is feladom a leckét! Nézd, Ilja hamarosan befejezi az iskolát, elmegy tanulni, mi meg kettesben maradunk. Így viszont megint szülők leszünk, az életünk új értelmet kap.
És a pénz sem gond, hála Istennek, jó keresetünk van, a céged virágzik.
Ekkor Ilja kijött a szobájából.
– És mi lesz most, az én tanulmányaim, a lakás, amit venni akartatok nekem, semmivé lesz? Hiszen másik gyereketek lesz, rám nem lesz időtök…
– Ilja, mit beszélsz? Természetesen minden marad a régiben, előre félretettünk pénzt a tanulásodra és a lakásra is, ne aggódj…
– Ó, egyébként, anya, te kapsz majd anyasági támogatást is, azt el lehet költeni a taníttatásomra. Tulajdonképpen nem is olyan rossz, ha szülsz…
– Én meg már teljesen megfeledkeztem erről a támogatásról… Engem inkább az korom aggaszt, hiszen időskori szülőnek számítok, a veszélyeztetett csoportban vagyok…
– Semmi baj, drágám, meg fogod oldani. Fiam, te pedig nagytestvér leszel, el tudod képzelni?
— Nem, el sem tudom képzelni… Nekem nem kellenek más gyerekek a családunkba. De ha ti annyira akarjátok, szülj, neveld fel… De előre megmondom, én ezt a gyereket nem fogom szeretni. A csecsemők nem nekem valók, félek is kézbe venni őket: hol ordítanak, hol a pelenkába csinálnak… fúj…
Okszana nagyon elszomorodott fia hozzáállása miatt. Értette, hogy valahol talán féltékeny, de ez a negatív hangulat nagyon bántotta.
Az anyósa egyenesen ellenségesen fogadta a hírt.
— Ti teljesen megőrültetek? Miféle gyerekek, Okszana? Hamarosan ötven éves leszel, inkább a nyugdíjra kellene gondolnod, nem gyerekre! Andrej sem fiú már, bár csak egy évvel fiatalabb nálad… Hát Iljuska nem elég nektek? Mi is öregek vagyunk már, nem tudunk segíteni, még gyerekfelügyeletet sem vállalhatunk. A helyedben abortuszt csináltatnék, és kész!
— Na, ezt majd mi eldöntjük… Nem kérünk segítséget, csak tudomásul vettessük veletek!
Okszana bezárkózott a szobába és zokogni kezdett. Neki magának is sokkoló volt a terhesség híre, erre még a rokonok is így reagálnak… Andrej sem mutatott nagy örömöt… Ilja pedig kerek-perec kijelentette, hogy nem fogja szeretni a gyereket… Mit tegyen, hogyan birkózzon meg ezzel?
Okszana felhívta a barátnőjét, és elmesélte a hírt.
— Ugyan már… Biztos, hogy terhesség? Lehet, hogy csak a klimax kezdődött? És tényleg megszülöd? Én nem merném… Mi van, ha Down-kóros lesz, és akkor mi lesz? Nézd, az ismerőseinkkel így történt, beteg gyereket szült, és most csak szenvednek…
Okszana úgy döntött, nem mondja el többeknek. Ami lesz, az lesz… De a gyereket nem fogja megölni.
A terhesség könnyen zajlott, maga Okszana sem várta. Az összes vizsgálat, szűrés rendben volt. Ilja azonban továbbra is kerülte az anyját. Az érettségi előtt kijelentette:
— Anya, kérlek, ne gyere a ballagásomra. Szégyellem a többiek előtt, hogy a mamám pocakos… Jöjjön inkább apa egyedül, majd azt mondom, hogy beteg lettél.
— Ilja, mit beszélsz? Úgy vártam ezt a ballagást! Te vagy a szeretett fiam, látni akarom, hogyan zajlik minden… Hogy lehet szégyellni az anyját?
— Ez még addig van így, amíg én vagyok a szeretett fiad. Hamarosan lesz, akit szerethetsz… A srácok ki fognak nevetni, hogy az anyám ilyen idősen szülni készül.
Okszanának nagyon fájt ezt hallani. Egész életüket a fiuknak szentelték, és most ez az eredmény: önző ember lett belőle…
A ballagásra végül mégis elment, hiába kérte a fia. Ilja egyszer sem ment oda hozzá, úgy tett, mintha nem is látná…
Néhány héttel a szülés előtt Okszanának rosszul lett, mentő vitte kórházba. Az orvosok azt mondták, a szülésig bent kell maradnia megfigyelés alatt. A kislány, Másenyka egy kicsit korábban született meg. Egészséges, nyugodt baba volt.
Mindenki hívta, gratulált. Kivéve a fiát. Ilja más városban tanult, ritkán járt haza.
Amikor Mása egy hónapos lett, Ilja hazajött. Okszana aggódott, hogyan fogadja majd a húgát.
— Fiam, ismerkedj meg, ő a kishúgod, Másenyka…
— Aha, tudom, hogy hívják… Most eszem valamit, aztán megyek a barátomhoz…
— Rendben. Megyek a konyhába, megterítek…
Néhány perc múlva benézett a szobába, hogy hívja a fiát. Ilja ügyetlenül tartotta a karjában a kis húgát, bepólyálva, akár egy kis katonát.
— Elkezdett nyöszörögni és nyafogni, azért vettem fel…
— Jól van, fiam, nem félsz tartani?
— Anya, olyan kicsi… És vicces… Nézd, hogyan ráncolja az orrát… Jaj, rám mosolygott, nézd csak…
Okszana döbbenten nézett a fiára, mintha nem ismerné fel. Ilja mosolygott, miközben a kis húgára nézett. A kislány pedig visszamosolygott rá…
— Anya, este megnézhetem, hogyan fürdeted? Olyan, mint egy kis babafigura, és szerintem még hasonlít is rám… Mekkora bolond voltam, hogy nem akartam őt…
— Persze, fiam, segíthetsz nekem…
Másenyka mindenki kedvencévé vált. A nagyszülők nagy örömmel babusgatták. Senki sem emlékezett már arra, hogy valaha le akarták beszélni Okszanát, vagy kételkedtek… És Ilja örült a legjobban annak, hogy „még egy gyerek” született.
