– Miféle temetést? Mit keresel itt? – kérdezte döbbenten Galina, mellkasán összefonva karjait.
Egyáltalán nem állt szándékában beszélgetni férje volt feleségével – az idő szorított. Holnap ünnepséget terveztek, és Galina úgy döntött, hogy ő maga készíti el az ünnepi ebédet. Úgy gondolta, meghívják a hozzájuk legközelebb állókat, és csendes, házi környezetben ülnek majd le.
– Hogyhogy mit? – húzta el mosolyogva a száját Tamara. – A fiam részéért jöttem, mielőtt még kitalálnál valamit a háttérben! Ismerem én az ilyet! Ma a toron spórolsz, holnap meg csendben eladogatsz mindent, aztán mehetsz a szél után kapkodni! Add ide a felét mindannak, amit a házasság alatt szereztetek – az az én fiamé!
– Tamara, normális vagy? Jól vagy te egyáltalán? Úgy beszélsz, hogy az ember óhatatlanul rosszra gondol. Nem lehet, hogy csak segítségre lenne szükséged?
– Ne add elő a butát! Ha nem akarsz osztozni, majd találok én módot rá, hogy mindenedet elvegyem. Azt hiszed, nekem egyedül kell majd birkóznom a gyerekkel? A tartásdíj megszűnt, a hozzátartozói nyugdíj meg pár fillér lesz, mire elintézem… úgyhogy szépen osszuk el most, és menjünk békével.
– Mit is akarsz te velem elosztani? – Galina még mindig nem értette.
– Mindet, mondtam már! – kezdte Tamara az ujján számolni. – Ezt a lakást például! Azt hiszed, nem tudom, mikor vettétek? Három évvel az esküvő után. A nyaralót is felépítettétek! Nem is rosszra sikerült – a fiam mesélte, amikor elvittétek magatokkal grillezni. A terepjárót! Meg azt az öröklakást, amit kiadtok! Mit hittél, hogy semmiről sem tudok, és majd becsapsz? Nem ilyenre találtál! Fél vagyonod nélkül is maradhatsz, szívem, úgyhogy jobban jársz, ha inkább beleegyezel, amíg kedves vagyok.
Galina nagyot sóhajtott. Vajon honnan vette Tamara ezt az egészet? Igen, ezt a lakást valóban három évvel az együttélésük kezdete után vették meg, de a pénz nagyobb részét Galina tette bele. Eladta a saját, kényelmes egyszobás lakását, ehhez hozzátették Igor megtakarításait és azt, amit együtt gyűjtöttek, úgy vették meg ezt a háromszobást. Csakhogy minden, amit vettek, Galina nevére került. Igor előre figyelmeztette, hogy a volt felesége ravasz asszony – soha nem hagyja veszni, ami szerinte jár neki. Ráadásul a váláskor Igor jól gondoskodott róluk: a saját lakását a fiára íratta, Tamara megkapta az öreg, de jó állapotú autót, és a tartásdíjat is rendesen, tisztességes összegben fizette minden hónapban. Ha a fiú kért számítógépet vagy telefont, azt is megvette neki gondolkodás nélkül. Hogy most mi ütött Tamaraba – ezt Galina képtelen volt felfogni.
– A hús fő! – kapott magán Galina és sietve ment a konyhába. Tamara pedig követte. Az asztalon ott vártak a megfőtt zöldségek, amiket este akart felkockázni a salátához – reggel már nem igazán ér rá.
– Te meg salátákat is készítesz a temetésre? – húzta végig ujját az állán Tamara.
– Milyen temetésre? – csak ekkor fogta fel Galina, mi történik, és összehúzott szemmel nézett a nőre.
– Hogyhogy milyenre? Á-á-á… – húzta el gúnyosan Tamara. – Most már világos! Nem akartad, hogy mi tudjunk róla a fiammal! Hogy nem jöttem rá azonnal… Te csendben akartad rendre elintézni az örökséget, de szerencse, hogy összefutottam Vanyával – különben egy fillért sem látnánk! Milyen rafinált vagy! Mondtam én Igornak, hogy nem az vagy, aminek mutatod magad! Ostoba volt, hogy elvett! Isten büntette meg azért, hogy minket elhagyott a gyerekkel.
– Mindketten tudjuk, miért hagyott el téged – mondta nyugodtan Galina. – És nagyon tévedsz, Tamara, ha azt hiszed, bármit is megkapsz a közös vagyonunkból!
– Úgy? Te akkor mindent megkapnál? És az én fiam hol van ebben? Azt hiszed, nem ismerem a törvényeket? Ami házasságban szerzett vagyon – fele-fele! Ha örökséghez jutsz, azt is felezned kell a gyerekemmel! Te még csak szülni sem tudtál Igornak annyi év alatt – csak kapaszkodsz más vagyonába, mint valami dögkeselyű!
– Ó, Toma, Toma… – rázta meg a fejét Galina. – Nem gondoltam volna, hogy az ember ennyire pénzéhes is tud lenni. Inkább hinném, hogy csak viccelsz, semmi több. De sajnos most nincs kedvem szórakozni – sok dolgom van még, félek, nem érek a végére. Ezért meg kell kérnem, hogy menj el.
– Sehova nem megyek, amíg meg nem egyezünk a vagyon felosztásáról. Vagy talán azt akarod, hogy én…
– Toma, ne folytasd. – Galina levette a fazekat a tűzről, a húst kiemelte a léből és tányérra rakta. Ezután egyenesen a hívatlan vendégre nézett. – Ez az én lakásom, és itt én szabom a feltételeket. Vagy távozol csendben, vagy hívom a rendőrséget.
– Majd én küldelek rendőrségre! Csalásért! Azt hitted, mindent bekebelezhetsz! Nem fog menni!
– vágta rá Toma szélesen gesztikulálva, majd hirtelen megdermedt. Szeme elkerekedett, szája lassan elnyílt.
A folyosón Igor állt. Aznapra a barátai valami legénybúcsúféle összejövetelt szerveztek neki. Bár ő és Galina már kilenc éve éltek együtt, a házasságot csak most, másnap tervezték hivatalosan megkötni, és az ünneplést otthon tartották. Amíg Galina a holnapi fogásokon dolgozott, engedte Igornak, hogy elmenjen egy koccintásra a barátaival – azok nagyon erősködtek.
– „Ugyan már, Igor, emlékezz, milyen bulikat csaptunk régen! Mikor először nősültél, Tomka még azt sem engedte, hogy leülj velünk egy órára. Nem is volt nektek soha normális életetek. Most legalább pótold, tiszteld meg a hagyományt! Ráadásul Galinával szerencséd volt – de egy kis férfiest úgyis kijár!” – biztatták a barátok, Igor pedig nem ellenkezett.
Napközben beültek egy bárba, ittak, beszélgettek, majd Igor hazatért – zúgó fejjel. Segített volna Galinának, de ő ráküldte aludni.
– „Pihenj inkább, egyedül is boldogulok. Nem hiányzik, hogy holnap másnapos legyél. Én főzök, te meg majd mosogatsz – jó?” – mosolygott a nő.
– „Jó.” – bólintott Igor. Megcsókolta Galinát az arcán, és a hálószobába indult, még utoljára kijelentve, hogy a világ legjobb nője az övé.
És most ott állt a folyosón, hallgatta volt felesége és leendő felesége beszélgetését, és csak még biztosabb lett benne: Galina volt a legnagyobb szerencséje az életben. Tamarával töltött házaséletét mindig rémálomként idézte fel. Húszévesen vette el – ahogy akkoriban mondták, „kényszerből”. Toma már az esküvő előtt is vezetni akart, ő akart dönteni mindenben, és a férjének kötelessége lett volna alkalmazkodni minden szeszélyéhez.
Amikor megszületett a fiuk, még követelőzőbb lett. Meg volt győződve róla, hogy minden férfi fiút akar, tehát a férje köteles őt bálványozni, a tenyerén hordozni. Amint Igor hazaért a munkából, rábízta a gyereket, ő pedig a barátnőivel szaladt el – „pihennie kell”. Igor próbált nem veszekedni vele, de egy napon, amikor munkahelyi sérülés miatt korábban engedték haza, olyan helyzetbe csöppent, mint egy rossz viccbe illő jelenetben: hazament, és a felesége nem volt egyedül.
Igor azonban nem csapott botrányt. Odaállt a vértelen arcú férfi elé, aki rémülten szorongatta a farmerját, kezet nyújtott neki, és csak ennyit mondott:
– Köszönöm. Felgyorsította a válásomat.
Összepakolta a holmiját és elment, hatalmas megkönnyebbülést érezve. Bár nem igazán volt hová mennie, úgy döntött, idővel majd minden rendeződik, addig pedig bérel valamit. Legalább nyugalomban élhet egy ideig – Tamara hisztijei, szemrehányásai és állandó elégedetlensége nélkül.
Így ismerkedett meg Galinával. A nő kiadta a lakását bérbe – édesanyja ápolásra szorult, Galia nem tudott dolgozni, pénzre viszont szükségük volt. Amikor az édesanyja meghalt, Igor mellette állt abban a nehéz időszakban. Összeköltöztek, ám Igor – bár akkorra elvált Tamarától – nem sietett megkérni Galia kezét. Félt, hogy ismét megégeti magát.
Ám Galina teljes ellentéte volt a volt feleségének: nyugodt, otthonos, szeretett főzni, rendet és meleget varázsolt a házba. Igor mellette újra szeretve és vágyott férfinak érezte magát. Még a tartása is megváltozott: kihúzta a vállát, eltűnt belőle a rettegés az újabb csapdáktól. Három év együttélés után Igor mégis megkérte a kezét, ám akkor Galina elutasította. Nem esett teherbe, és biztos volt benne, hogy a hiba benne van – hiszen Igor már apává vált egyszer.
– Érts meg, kérlek – mondta bűntudatosan. – Nem tudok neked gyermeket adni. És ha egyszer mégis vágynál rá, hogy újra apa legyél? Nem akarom, hogy miattam érezz kötelességet mellettem maradni. Talán találsz valakit, aki fiút vagy lányt szül neked. Az élet bonyolult, nem akarom lekötni a kezed.
De Igor magában már döntött. Még ha Galina nem is ad neki gyermeket, ő akkor sem hagyná el soha – ilyen nőt az ember egyszer talál az életben.
– Jól van, ahogy szeretnéd, Galina. – felelte. – De más nőre én sosem nézek. Egyedül te vagy, és szívem teljes szeretetével szeretlek. Amíg te ki nem dobsz, én magamtól soha nem megyek el.
Abban az évben vettek nagyobb lakást, Igor pedig Galia nevére íratta, mert teljesen megbízott benne. Tudta, hogy ez a nő sosem árulná el. Később nyaralót építettek, a Galina által örökölt kis garzont pedig kiadták bérbe. Tamarával azonban Igor nem közölte, hogy kapcsolatuk nem hivatalos – csupán annyit mondott, hogy újranősült, amikor a nő könyörögve próbálta visszaszerezni őt.
Nemrég Igor véletlenül találkozott Tamara régi barátnőjével, aki elszólta magát: a fiú nem Igortól született. Igor először nem akarta elhinni – titokban apasági tesztet csináltatott, és az eredmény megerősítette a fájdalmas igazságot. Ezután megvizsgáltatta magát, és kiderült: ő maga nem képes gyermeket nemzeni. Azonnal elmondta Galinának.
– Tudom, mennyire vágytál gyermekre – mondta halkan. – Ha el akarsz menni, nem állítalak meg. Talán találsz valakit, aki boldoggá tesz. Bocsáss meg… én sem tudtam.
Galina erre átölelte, a szeméből könnyek folytak.
– Bolond vagy! Hiszen úgy szeretlek, hogy gyermek nélkül is boldog vagyok veled. És tudod mit? Ha a kérdésed még érvényes… akkor én igent mondok!
Másnap beadták a házassági kérelmet, holnap lett volna az esküvő. Igor ezután bírósághoz akart fordulni, hogy megtagadhassa a jogilag ráterhelt apaságot, megszüntesse a tartásdíjat, s visszaszerezze a lakását – mivel időközben kiderült, hogy Toma eltitkolt egy másik ingatlant, ahol valójában a gyerek valódi apjával élt.
– És miért temettél már el, hm? – kérdezte Igor most, mire Tamara összerezzent.
– Én csak… találkoztam Ványkával. Részeg volt, alig állt meg a lábán. Megkérdeztem, miért ivott annyit, és azt felelte: »Búcsúztunk Igortól, holnap a temetés.«
– A legényélet temetése – ezt akarta mondani. – javította ki Igor. – Ványa egész este ezt ismételgette. Tévedtél, Tamara. Nem lesz örökség. És ha már itt vagy… hadd »örvendeztesselek meg« előre. Nem csak a tartásdíj szűnik meg – a lakás is visszakerül hozzám.
Tamara pislogni kezdett, majd rázta a fejét, mintha nem hinne a fülének.
– Nem mered megtenni! A lakást a fiadnak adtad!
– Pontosan. A »fiamnak«. – mondta higgadtan. – A szerződés is így szól. De mivel kiderült, hogy nem én vagyok az apja, a szerződés semmis. Lehet, hogy nem tettem volna meg, ha mostanában nem taszigálna el magától a gyerek. Nem értettem, mi történik – most már igen. Te próbáltad közelebb vinni a valódi apjához. Azt mondtad, az ajándékokat ő veszi, amiket én adtam. Hát… magadnak köszönheted.
Toma rávetette volna magát Igorra, szitkozódva és bosszút ígérve példátlan szemtelenségért, ám a férfi csak megfogta a vállánál, és szó nélkül kivezette a lakásból.
Amikor visszatért a konyhába, átölelte Galinát, és gyengéden a hajába suttogta:
– Holnap hozzám jössz feleségül. A világ legjobb nője.
