A kapu előtt egy pillanatra megállt, gondolatban mérlegelve mindazt, amit a feleségének mondani fog. Aztán felment a lépcsőn, kinyitotta az ajtót.
– Szia – mondta Bucsin. – Vera, itthon vagy?
– Itthon – felelte flegmatikusan a felesége. – Szia. Na, süssem az eskalopot?
Bucsin megfogadta, hogy egyenesen fog cselekedni – magabiztosan, határozottan, férfiasan! Vége vet a kettős életének, amíg még nem hűlt ki ajkán a szeretője csókja, amíg újra el nem nyeli a polgári mocsár.
– Vera – köszörülte meg a torkát Bucsin. – Azért jöttem, hogy elmondjam… szakítanunk kell.
Vera a hírt több mint nyugodtan fogadta. Verát Bucsinnak egyáltalán nem volt könnyű kibillenteni az egyensúlyából. Valaha emiatt még csúfolta is „Hideg Verának”.
– Hogy érted ezt? – kérdezte Vera a konyhaajtóból. – Akkor ne süssem az eskalopot?
– Ahogy gondolod – mondta Bucsin. – Akarod, süsd meg, ha nem akarod, ne süsd. Én másik nőhöz megyek.
Ilyen kijelentés után a legtöbb feleség serpenyővel rontana a férjére. Vagy heves jelenetet rendezne. De Vera nem tartozott ehhez a többséghez.
– Ugyan már, micsoda felfuvalkodott fráter – mondta. – Elhoztad a csizmáimat a cipésztől?
– Nem – jött zavarba Bucsin. – Ha ez ennyire fontos neked, most rögtön elmegyek a műhelybe és elhozom!
– Ó-ho-ho… – morogta Vera. – Ilyen vagy te, Bucsin. Küldd el a bolondot a csizmáért, és a régit fogja hazahozni.
Bucsin megsértődött. Úgy érezte, hogy a családi kapcsolat megszakításáról szóló magyarázata valahogy nem úgy alakul, ahogy kellene. Hiányzott belőle az érzelem, a szenvedély, a haragos vádbeszéd! Bár mit is lehet várni egy fából faragott feleségtől, akit csak „Hideg Verának” becézett?
– Úgy érzem, Vera, te nem hallasz engem! – mondta Bucsin. – Hivatalosan kijelentem, hogy elmegyek egy másik nőhöz, elhagylak téged, erre te meg a csizmákról beszélsz!
– Helyes – mondta Vera. – Ellentétben velem, te bárhová mehetsz. A te csizmáid nincsenek a javításban. Miért ne járhatnál?
Sokáig éltek együtt, de Bucsin még mindig nem tudta biztosan megkülönböztetni, mikor felesége ironizál, és mikor beszél komolyan. Annak idején épp Verába szeretett bele egyenes természete, konfliktuskerülése és szűkszavúsága miatt. Ráadásul sokat nyomott a latban Vera háziassága és rugalmas, kellemes idomai.
Vera megbízható volt, hűséges és hidegvérű, mint egy harminctonnás hajóhorgony. De most Bucsin mást szeretett. Forrón, bűnösen és édesen szeretett! Ezért illendő volt pontot tenni az „i”-re, és összecsomagolni a horgászfelszerelést egy új élethez.
– És most, Vera – mondta Bucsin ünnepélyes, szomorú és sajnálkozó hanggal. – Mindenért hálás vagyok neked, de elmegyek, mert más nőt szeretek. Téged pedig nem szeretlek.
– Hát ez kész röhej – mondta Vera. – Nem szeret ő engem, a félcipő-szédült! Az én anyám például a szomszédot szerette. Apám meg a dominót meg a vodkát. És akkor mi van? Nézd meg, milyen nagyszerű lettem végül!
Bucsin tudta, hogy Verával vitatkozni nagyon nehéz. Neki minden szava olyan volt, mint egy súlyzó. Az ő kezdeti héve egyszerre elillant, a botrányhoz se volt már kedve.
– Veruska, te tényleg nagyszerű vagy – mondta Bucsin savanyúan. – De én mást szeretek. Forrón, bűnösen és édesen szeretem. És el is akarok hozzá menni, érted?
– A mást… kit? – kérdezte a felesége. – Talán azt a Nataskát, a Krapyivint?
Bucsin hátrahőkölt. Egy évvel korábban valóban volt titkos viszonya Krapivinával, de azt sosem gondolta volna, hogy Vera ismeri őt!
– Honnan ismered te őt?… – kezdte, majd elharapta a szót. – De mindegy is. Nem, Vera, nem Krapivináról van szó.
Vera ásított.
– Akkor talán Szvetlana Burbuljszkaja? Hozzá készülsz?
Bucsinnak meghűlt a háta. Burbuljszkaja is volt a szeretője, de az már a múlté. Ha Vera tudta – miért hallgatott? Persze, hiszen ő kőkemény, belőle egy szót sem lehet kihúzni.
– Nem találtad el – mondta Bucsin. – Nem Burbuljszkaja és nem Krapivina. Ez egy egészen másik, elbűvölő asszony, az álmaim csúcsa. Nem tudok nélküle élni, és el is készülök menni hozzá. Ne is próbálj lebeszélni!
– Akkor bizonyára Majka – mondta a feleség. – Ej, Bucsin-Bucsin… töredezett szerves anyag vagy te. Nagy titok, ugyan! Az álmaid csúcsa bizony Maja Valentyinovna Guszejeva. Harmincöt éves, egy gyerek, két abortusz… Igazam van?
Bucsin a fejéhez kapott. A lövés pontosan célba talált! Hiszen valóban viszonyt folytatott Majával, Guszejevával.
– De hogyan? – hebegte Bucsin. – Ki adott fel minket? Talán kémkedtél utánam?
– Egyszerű, Bucsin – mondta Vera. – Apámfi, én gyakorlott nőgyógyász vagyok. És én már végigtapogattam ebben az átkozott városban az összes nőt, míg te csak egy kis részükön mentél végig. Elég nekem csak odapillantani, ahová kell, és máris tudom, hogy te ott jártál, te borsóbáb!
Bucsin összeszedte magát.
– Tegyük fel, hogy eltaláltad! – mondta független hangon. – Legyen hát Guszejeva. Ez semmit sem változtat, hozzá megyek.
– Te kis buta, Bucsin – mondta Vera. – Legalább kíváncsiságból megkérdezhettél volna engem! Egyébként semmi elbűvölőt nem találtam Guszejeván, pont olyan, mint bármelyik másik nő, ezt orvosként mondom. Láttad már a kórlapját annak az álmaid csúcsának?
– N-nem… – vallotta be Bucsin.
– Na ugye! Először is, azonnal irány a zuhany. Másodszor, holnap felhívom Szemenyicset, hogy soron kívül fogadjon a rendelőben – mondta Vera. – Aztán majd beszélünk. Ez szégyen, hogy egy nőgyógyász férje képtelen magának egészséges nőt találni!
– És mit tegyek? – mondta Bucsin panaszosan.
– Megyek, megsütöm az eskalopot – mondta Vera. – Te meg fürödj le, és csinálj, amit akarsz. Ha olyan álmaid csúcsára vágysz, akinek nincsen semmi nyavalyája – fordulj hozzám, ajánlok valakit…
