— Uraim, nem az egész vidéki klubot béreltük ki? — Egy vidám férfitársaság lépett be a hangulatos karaoke lounge-ba, ahol már három hölgy üldögélt koktélokkal. A nők viszonylag szerényen voltak felöltözve, bár mindegyikük fején fekete fátyol volt, amely részben eltakarta az arcukat.
— Az egészet. Csak a miénk.
— Akkor kik ezek a „gyászoló” hölgyek? Nálunk a csapatban nincsenek ilyen vénasszonyok… — kérdezte nem túl halk hangon András, a rangidős menedzser, aki épp a felső vezetésbe igyekezett bejutni.
— Nem tudom. Talán véletlenül tévedtek ide. Hölgyeim, a halotti tor máshol van. Itt ma egy nagyvállalat tart ünnepséget. Az egész hely ki van bérelve. — Ekkor megemlítette egy ismert konszern nevét, amelyről mindenki hallott.
A hölgyek úgy tettek, mintha nem hallották volna a megjegyzéseket.
— Úgy látszik, nem túl jó a hallásuk.
— Nézd csak meg őket, már nem mai csirkék, de a hallókészülékeiket biztosan otthon hagyták! — nevetett saját viccén Iván. A férfi a válása óta minden nőt szajhának tartott, és nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy a háta mögött sértegessen valakit.
— Kár… Kár, hogy nem fogják hallani, milyen jól éneklünk majd — tette hozzá András, miközben intett a pincérnek. — Hozz nekünk welcome drinket, az itallapot is, és hívd a vízipipást!
— Elnézést, de a hölgyek megkérték, hogy ebben a részlegben ne dohányozzanak. Van külön teraszunk…
— Kisfiú… — nevetett Igor a pincér arcába, — elfelejtetted, hogy a hétvégére ez a klub a miénk? Mi döntjük el, hol lehet pipázni, és hol nem!
— Elnézést, de ez…
— Hívd a pipamestert! A te dolgod kiszolgálni minket, nem pedig kioktatni! Majd ha elérsz arra a szintre, ahol mi vagyunk…
— Igor, ne szórd a gyöngyöt a disznók elé. Ez az alak sosem lesz még egy bármenedzser sem, nemhogy vezető — horkant fel lekezelően Iván, aki magas pozícióban volt, és mindenkinél különbnek érezte magát.
A pincér elvörösödött, és nem tudta, mit feleljen. Végül elment a pipamesterért, a férfiak pedig folytatták a hangoskodást, egyre jobban zavarva a hölgyeket.
— Miért ilyen csöndes itt a karaoke teremben? Hol a hangtechnikus? Mi ez a kontármunka?
— A karaoke csak 22 órától működik.
— Lehet, hogy maguknál 22-től, de nekünk most kell a zene!
— Tudom, mit kell tenni! — András felállt, és magabiztosan odament a kis színpadon álló laptophoz. Engedélyt persze nem kért, úgy érezte, övé a világ.
— Na, ki itt a karaokezseni? — A hangszórókból, amelyek a laptophoz voltak csatlakoztatva, András kedvenc száma csendült fel. A hangulatos lounge-t hirtelen elárasztotta a börtönromantika stílusú zene, ami teljesen idegen volt az est atmoszférájától.
A hölgyek abbahagyták a beszélgetést, nem hallották egymást a hangzavarban.
— Elnézést, fiatalember, idejönne? — szólította meg az egyik hölgy, a fekete ruhás szőke nő a pincért. — Nem tudná kikapcsolni ezt a zenét?
— Hamarosan megérkezik a hangtechnikus…
— De ez most zavar minket. Ráadásul az urak sem túl illendően viselkednek. Remélem, nem engedi meg nekik, hogy itt dohányozzanak?
— Elnézést, de nem tilthatom meg nekik — hajtotta le bűnbánóan a fejét a pincér.
— Miért nem? Nem egyenlőek itt a szabályok mindenkire? — csodálkozott a másik hölgy, egy nagy szemű barna. — Ki van írva: „Tilos a dohányzás.”
— Értsék meg, ezek nagyon fontos „nagyfejesek”. Félek, hogy kirúgnak, ha vitába szállok velük.
— Akkor fognak kirúgni, ha megszegi a klub szabályait — jegyezte meg a szőke nő nyugodtan. A hölgyek udvariasan viselkedtek, de nem is akartak engedni, különösen, mert úgy érezték, a törvény is őket védi.
— Értem, átkísérhetem önöket a teraszra, ott friss a levegő…
— Menjenek inkább az urak oda, és dohányozzanak ott — mondta a szőke nő hangjában acéllal. — Én nem megyek ki, fáznék!
— Adunk pokrócot…
— Nem!
Közben a férfiaknak kihozták az italokat és mikrofont is adtak nekik.
Meglepő módon a „világ urainak” sem hangjuk, sem hallásuk nem volt. A lounge-ban szinte elviselhetetlenné vált a légkör.
— Ezt a dalt a hölgyeknek ajánljuk, akik úgy döntöttek, hogy karaktert mutatnak a termünkben! — ordította András, majd valami börtönslágert kezdett énekelni.
A szőke nő egy ideig csendben figyelt, majd ránézett a barátnőire. Amikor a dalban trágár szavak hangzottak el, amelyek nyilvánvalóan nekik szóltak, felállt, és határozott léptekkel odament a színpadhoz. Egy könnyed mozdulattal kihúzta a hangszóróból a kábelt, mire a terem csöndbe borult.
— Mégis, mit képzelsz magadról? Hajat tudtál növeszteni, de eszed nem lett több! — ordította András, akit feldühített, hogy nem sikerült a „fellépése”.
— Mit bámultok? Hívjátok a biztonságiakat! — ijedt meg a barna hajú nő, félve a barátnőjéért.
A pincér, aki már megbánta, hogy egyáltalán ebben a műszakban dolgozik, reszkető kézzel megnyomta a pult alatt lévő riasztógombot.
– Aha, mindjárt jön a biztonsági szolgálat, és kivezeti ezeket a vén szipirtyókat! Na, takarodjatok innen! – kapta fel a fejét András, megigazította félrecsúszott nyakkendőjét, és feltűrte az ingujját. Harcolni nem akart a nőkkel, csak megfélemlíteni őket.
– Még van egy utolsó esélyük kimenni a teraszra, és ott „mulatni” tovább – mondta szárazon a szőke nő, majd visszaült a helyére, és tovább élvezte a koktélját.
– Hogy merészeli egy ilyen akárki megmondani, hogy mit csináljak?! Nézzétek már meg magatoknak! Te meg ki vagy? Itt dolgozol egyáltalán? Nem? Akkor kotródj innen! Itt parancsolgat! Hol van a biztonsági szolgálat, mikor szükség lenne rájuk?! Biztonságiak! Vigyék ki ezeket az öregasszonyokat! Ez a hely nem nekik való, se pénzük, se stílusuk nincs hozzá. Biztos valamelyik rokonuk dolgozik itt a klubban, ki kell deríteni, hogy ki hívta ide ezeket az „őskövületeket”, miközben tisztességes emberek próbálnak szórakozni! – fakadt ki András a bejáratban feltűnő biztonsági őrnek. Az őr ránézett Andrásra, majd a többi férfira is, aztán közelebb hajolt, és halkan elmagyarázta, amit a jelenlévők nem tudtak.
– András úr, minden tisztelettel: annál az asztalnál a vezérigazgató felesége ül. Ha kiderül, hogy megsértette, nem fogja annyiban hagyni.
A lounge-ban halálos csend lett. A nők továbbra is a koktéljukat kortyolgatták, de András és társai döbbenten néztek össze.
– Viccelsz? A vezér felesége még csak 18 éves lehet!
A biztonsági őr fülhallgatójából újabb üzenet jött, mire komoly arccal a főmenedzserhez fordult.
– András úr, kérem, vegyék a poharaikat, és fáradjanak ki a teraszra. Ott sokkal kellemesebben fognak szórakozni – mondta olyan hangon, amely nem tűrt ellentmondást.
– Természetesen! Azonnal átmegyünk! Csak bekapcsolunk egy kis kellemes zenét, hogy a hölgyek is lazíthassanak – igyekezett menteni a helyzetet András. – Hölgyeim, klasszikust szeretnének? Vagy inkább bluest?
– A csendet választjuk – emelte fel büszkén a fejét a barna hajú nő.
– Értettem, vettem… – kapta fel András a zakóját.
– Azt hiszem, kimegyek levegőzni – mondta Igor.
– Nekem meg a mosdóba kell! – helyeselt Iván. – Hölgyeim, kellemes estét! Bocsánat a kellemetlenségért!
A férfiak gyorsan „irányt váltottak”, és mindegyikük talált valami elfoglaltságot jó messze a vezér feleségének asztalától. Senki sem akarta kockáztatni az állását vagy a karrierjét.
– András, te aztán jól megfőztél minket… – tört ki Igor, mikor kellő távolságba értek. Teljesen ki volt akadva.
– Ha tudtam volna, hogy Filatov felesége, én magam hordtam volna neki a koktélokat!
– Most meg mit csináljunk?
– Én, fiúk, bocsánatot kérek.
– Most úgysem áll szóba veled. Meg kell várni, amíg kicsit jobban becsípnek. Részeg nőkkel könnyebb dűlőre jutni – súgta meg Igor.
A férfiak hangulata teljesen odalett. Nem ment a dalolás, nem csúsztak az italok, a vízipipák sem füstölögtek.
– Én megyek aludni – közölte Iván.
– Én is – tette hozzá Igor, aki gyorsan levonta a tanulságot: hétfőn kemény nap vár rájuk. Fejek fognak hullani, pozíciók fognak megszűnni. Máris azon járt az esze, hogy felmondjon és új helyet keressen.
Csak András reménykedett, hogy neki, a „pótolhatatlan alkalmazottnak”, bármit megbocsátanak.
Megvárta, míg a vezér felesége elhagyta a termet, majd a legelbűvölőbb mosolyát felvéve odalépett hozzá – azt a mosolyt, amely eddig minden nőre hatott.
– Vaszilissza Sztyepanovna – szólította meg név szerint, miután a közösségi oldalakon összeszedett róla némi információt. – Vigyázzon, itt lépcső van… – Nyújtotta a kezét. – Ma este hideg van, vegye fel a zakómat. Elkísérem a szobájához, hogy biztosan ne tévedjen el. Végül is erdő, éjszaka… bármi megtörténhet.
A nő épp távozni készült, és ha már felajánlották neki… Szótlanul indult el mellette, hagyva, hogy elkísérje. Vaszilissza tudta, hogy a férje már a szobában várja.
– Vaszilissza Sztyepanovna, őszintén megmondom, meglepett, hogy egy ilyen különleges hölgy, mint Ön, megtisztelte a szerény kis céges bulinkat. Azt hittem…
– Hogy már túl öreg vagyok az ilyen rendezvényekhez? – vonta fel a szemöldökét a nő.
– Ugyan! Ön csodálatosan néz ki! Ha az internetes képei alapján ítélnék, nem adnának Önnek tizennyolcnál többet.
– Az csak a szűrőknek köszönhető.
– Nem, Ön valóban fiatalos. Csak a teremben volt sötét… nem ismertem fel. Azt hittem, valami idegen tévedt be. Tudja, mennyi tolakodó próbál befurakodni oda, ahová nem való.
– Tudom. De ne aggódjon, András. Hamarosan mindenki a helyére kerül. Aki nem ide való, el fog tűnni – mondta Vaszilissza, majd megigazította a fátylát, és fellépett a különálló házikó teraszára, ahol a férje várta.
– Jó éjszakát, Vaszilissza Sztyepanovna. A férjének – a mi kedves főnökünknek és pártfogónknak – tolmácsolja hálánkat ezért a remek buliért.
– Mindenképpen.
Vaszilissza mosolyogva eltűnt a házikóban.
– Na, mi van? Megvártad? Elkísérted? Haragszik? – várta kérdésekkel Igor, aki nem bírt elaludni.
– Megvártam. Nem haragszik. Mosolygott, és hagyta, hogy elkísérjem.
– Akkor talán nem neheztel?
– Már rég elfelejtette az egészet. Az ő korában a memória olyan, mint az aranyhalé. Ráadásul kissé kapatos is… reggelre semmire sem fog emlékezni, garantálom!
Nevettek egy sort, míg közben a vezér házikójában más történt:
– Ki kísért haza? – kérdezte Filatov.
– András Boriszovics. Nagyon lelkes ember. Te akartad előléptetni?
– Szerinted megérdemli? Bírná a terhet? Kételkedem…
– Túlságosan is karrierista. Mindenre képes lenne egy jobb pozícióért. Az ilyenekkel nem megy az ember felderítésre – válaszolta Vaszilissza nevetve.
Filatov elnevette magát.
– Te vagy az én gyönyörűségem! Már jelentették is… Ki fogom rúgni. Hogy merészelt tiszteletlen lenni a szeretett nőmmel!
– Úgy bizony! Még jellemzést is írok róla. Ne flörtöljön a vezér feleségével!
– Ivánt és Igort is felírtam. Figyelem őket. Igor ma túllőtt a célon. Őt is kirúgom, csak meg kell találni az utódját.
Vaszilissza bólintott.
– És mi lesz András helyével? Van már jelölted? – kérdezte kacéran.
– Van. Te vagy a legalkalmasabb jelölt! – Ölelte át a férje, és koccintott vele. – Az új pozíciódra, drágám. Itt az ideje, hogy az emberek megismerjék az igazi főnöküket. Maszkok nélkül.
Vaszilissza elmosolyodott, és levette a fátylát. Küldetését teljesítette: lerántotta másokról az álarcot, és megtisztította a csapatot a méltatlan és mérgező tagoktól.
