Majdnem egy év telt el azóta, hogy Alina hazatért a fővárosból a szülőfalujába a válása után. Hazafelé menet azon gondolkodott:
– Na, most aztán jönnek majd a kérdések, faggatózások: miért, hogyan, és hol van a férjed?
Pont így is történt. Ahányszor ismerősökkel találkozott, az első kérdés mindig az volt, hogy miért tért haza végleg, és mi van a férjével, Alekszejjel.
Miután befejezték az iskolát, Alina és Leska Moszkvába mentek továbbtanulni. Ő az orvosi egyetemre, Leska pedig a műszakira. Mindketten felvételt nyertek, nagy volt az öröm.
Alina még a tizedik osztály óta járt Leskával. Mindenki azt mondta róluk:
– Szépek, illenek egymáshoz, mintha egymásnak teremtettek volna.
Jól érezték magukat együtt, szinte egy pillantásból megértették egymást. Az iskolában mindenki tudta, hogy komolyak az érzéseik. Bár Moszkvában külön egyetemre jártak, továbbra is találkozgattak, kapcsolatuk mindent kiállt, és az ötödik év végén összeházasodtak. Albérletben laktak, Leska már dolgozott – vagyis inkább alkalmi munkákat vállalt. Kellett a pénz.
Az egyetem elvégzése után három év telt el, amikor Alina felvetette, hogy gyermeket szeretne.
– Leska, szerintem itt az ideje, hogy szülők legyünk. Mindketten dolgozunk, stabil a helyzetünk, jók a fizetéseink.
– Még korai a gyerek. Nincs saját lakásunk, ide-oda hurcolkodni egy gyerekkel?
– Moszkvában lakást venni nem olyan egyszerű, rengeteg pénz kell hozzá. Tíz évig kellene dolgozni, hogy meg tudjuk venni, aztán meg már késő lenne szülni – nem engedett Alina.
– Azt mondtam, nem. Nem kell nekünk gyerek. Sőt, én egyáltalán nem bírom a gyerekeket. Idegesít, ha visítanak, sírnak, ordítanak – vágta rá durván a férje.
– Azt akarod mondani, hogy nekünk nem lesz gyerekünk? – kérdezte döbbenten Alina.
– Pontosan ezt akarom mondani…
Alina sokkot kapott férje szavaira. Nem fért a fejébe:
– Hogy lehet ez? Család gyerek nélkül? Hiszen Leska maga is nagycsaládból származik, négyen vannak testvérek – töprengett egész este.
Ettől a naptól kezdve valami eltört köztük. Alina egyáltalán nem értett egyet a férjével. Leska viszont hajthatatlan maradt.
Az igazi, döntő beszélgetés öt év házasság után történt meg.
– Alina, már mondtam, hogy nem bírom a gyerekeket – mondta ingerülten. – Ha akarsz, szülj, de egyedül fogod nevelni. Világos?
Alina nem értette, mikor vált ilyenné Alekszej. Korábban nyugodt, barátságos volt, most pedig hirtelen ellenséges és durva lett. Akkor értette meg Alina: a szerelem véget ért.
– Értem – válaszolta nyugodtan. – És azt is értem, hogy innentől nincs közös utunk.
– Na végre, csak rájöttél – mondta gúnyosan a férje.
Másnap Alina beadta a felmondását a munkahelyén, majd elvált és hazaköltözött a szüleihez. Mindenki kérdezgette, de ő már elindította a válási procedúrát, és most szabad nőként dolgozik gyermekorvosként a helyi rendelőben. Gyorsan hozzászokott, hiszen hazatért – minden ismerős, minden kedves, és az emberek is sokkal egyszerűbbek itt.
Bár Oleszja, a volt osztálytársa, kajánul megjegyezte a találkozásukkor:
– Na, csak nem sikerült megvetni a lábad a fővárosban, és Leska sem tudott megtartani. Én megmondtam. Én boldog lennék Leskával, te vagy a hibás. Beléd volt szerelmes még iskolás korában. Elvetted tőlem. Most meg se neked, se nekem… – Alina nem válaszolt semmit, csak elment mellette.
A szülői házban lakott, ahol az apja emeletet épített, toldást csinált, így sok hely lett a házban. Alina az emeleten kapott szobát, kilátással a folyóra.
– Micsoda szépség – mondta minden reggel az ablakhoz lépve. – Hát nem gyönyörű? A nagyvárosban meg csak a magas házakat látni, meg a szmogot érezni a levegőben.
– Kislányom, kész a reggeli – hallotta anyja hangját.
Alinának tetszett a szülőkkel való együttélés. Anyja gondoskodott róluk, ők pedig mindig hálásak voltak neki a reggeliért, majd mentek dolgozni, anyja pedig otthon maradt. Ő háztartásbeli, az apjának van egy kisebb vállalkozása, így az anyának nem kell dolgoznia, és ez az apa döntése is volt. Ő elégedett volt ezzel.
Alina reggeli után közölte az anyjával, hogy munka után el fog késni.
– Hova készülsz munka után?
– Artyom Viktorovics hívott meg vacsorázni… egy étterembe.
– No persze, jól megválogattad, kivel mész vacsorázni – morgott az apa. – Az a helyi képviselő, aki semmit sem csinál, már háromszor elvált, de még mindig próbálkozik… Nem tetszik ez a dolog, lányom.
– Apa, először is nem vagyok már kislány, tudom, mit csinálok. Másodszor megígértem, és nem illik lemondani. És különben is, mi baj lehet abból, ha beszélgetek vele?
– Hát jó, lányom, én szóltam – maradt meg a véleménye mellett az apa, az anya pedig egyetértett vele.
Munka után, kilépve a rendelőből, Alina meglátta Artyom Viktorovicsot egy hatalmas virágcsokorral. A férfi azonnal odasietett hozzá, annak ellenére, hogy elég testes volt.
— Szia, Alinocska, nagyon örülök, annyira vártam már ezt a találkozót — mondta Artyom, miközben kinyitotta előtte a kocsi ajtaját és segített beülni.
— Nahát, micsoda úriember… — gondolta magában.
Az étteremben nem töltöttek sok időt, Artyom felajánlotta, hogy menjenek hozzá. Már korábban megegyeztek erről. Szerette volna megmutatni a házát, és eldicsekedni az életével.
Alina őszinte csodálattal nézte a ház belső terét. Arra számított, hogy giccses és ízléstelen lesz, de ehelyett luxus és meglepő harmónia fogadta. Márványpadló, hatalmas csillárok, stílusos bútorok.
— Szép és ízléses — dicsérte Alina, miközben körbenézett.
— Pétervári tervezőt béreltem fel — mondta Artyom, miközben levette róla az őszi kabátot. — Majdnem fél évig egyeztettünk, aztán még több mint egy évig tartott a megvalósítás.
Átmentek a hatalmas nappaliba, ahol kandalló is volt. Alina érdeklődve nézegette az aranykeretes óriási festményeket.
— Hát igen, így élnek manapság a mi képviselőink — gondolta. — Biztosan van valami üzlete is. Itt rengeteg pénz van elköltve… — Jó az ízlése — mondta hangosan.
— Nem értem a modern festőket — válaszolta Artyom a képekre nézve. — Régen a művészek komolyan vették a festészetet, valódi szépséget alkottak. Ma meg csak összevissza maszatolnak, és találgathatjuk, mit akartak ezzel mondani.
Közben Artyom megterített egy kis asztalkát a kandallónál. A bor csillogott a magas poharakban, szőlő, drága sajt és olívabogyók egészítették ki a kompozíciót.
— Meséljen, Alina, az életéről — javasolta.
— Ugyan mit meséljek? Nem sok minden történt. Moszkvában dolgoztam egy klinikán, gyerekeket kezeltem. A férjemmel szétmentünk, neki nem kellettek gyerekek, én meg szerettem volna szülni. Ez az egész történet. Visszajöttem a szülőfalumba, apám örült, azt mondta, hogy jól tettem. Van egy mondás: «ahol születtél, ott leszel hasznos». Most már én is így gondolom. És maga is elvált?
— Elváltam, nem illettünk össze — bár nem először… Az emberek szeretnek más dolgába beleütni az orrukat, biztos hallott már rólam.
— És nem igaz? — kérdezte Alina gúnyosan, mire Artyom elnevette magát.
— Persze, nincs füst tűz nélkül. Háromszor nősültem. Az első és a második feleségemnek nem volt szerencséje, semmijük nem maradt, én se voltam jobb helyzetben. A harmadiknak viszont már volt. Igaz, fele olyan idős volt, mint én. Egy kis lakást hagytam neki a környéken, nem nagy, de elégedett volt vele — Artyom újratöltötte a boros poharakat. — Talán untatom a feleségeim történeteivel. Tudja, — közelebb húzódva — igazi emberi boldogságra vágyom, de a nők csak egy pénzeszsákot látnak bennem…
Összetalálkozott a tekintetük. Egy pillanatra Alinának úgy tűnt, hogy Artyom meg akarja csókolni. Vágy égett a szemében, de Alinának semmi kedve nem volt hozzá. Félt, hogy nem tudna ellenállni.
Ebben a pillanatban megszólalt a telefonja. Felvette.
— Alina, bocsáss meg, hogy ilyen későn hívlak, de nem tudom, mit csináljak — szólalt meg Vera, a szomszéd. — Deniszkának majdnem negyven fokos láza van, mentőt hívtam, de csak később tudnak jönni, messze vannak. Mivel csillapítsam a lázat?
— Értem, nem tudok diagnózist mondani, de adj neki… — felsorolta a gyógyszereket —, és hamarosan ott leszek, talán még a mentő előtt.
— Már megint nem hagynak nyugodni munka után sem — mondta bosszúsan Artyom. — Nem tudlak elvinni, sok bort ittam.
— Nem baj, hívok taxit, amíg összeszedem magam. Nincs messze…
A taxiban ülve Alina arra gondolt, hogy Vera épp a legjobbkor hívta. Egyáltalán nem akart Artyomnál maradni éjszakára, de látszott rajta, hogy reménykedett. Ő csak betartotta az ígéretét, hogy meglátogatja, és kész. Egyáltalán nem vonzotta ez a testes, húsos orrú képviselő.
— Oda én többet be nem teszem a lábam — döntötte el, és gondolatban megköszönte Verának.
Mikor hazaért, látta, hogy Vera és a fia épp beszállnak a mentőbe, ő pedig elindult hazafelé.
— Na, hogy tetszett a gazdag emberünk? Korán jöttél, már azt hittem… — fogadta az anyja.
— Gazdag, gazdag, de… — válaszolta közömbösen Alina. — Aludni megyek, holnap munka — anyja megkönnyebbülten örült, hogy hiába aggódott.
Ismét elkezdődtek a dolgos hétköznapok. Artyom néha hívogatta, de Alina mindig a munkára hivatkozva rövidre zárta. Végül a férfi megértette, hogy ebből nem lesz semmi, és békén hagyta. Barátok maradtak.
Alina gyerekeket fogadott rendelésen a nővérrel, amikor belépett egy férfi egy három év körüli kisfiúval.
— Jó napot — hallotta a férfi hangját, és ismerősnek tűnt. Felnézett, és ráismert a barna szemekre.
— Jó napot, fáradjanak be. Antón, száz éve nem láttalak! Mi történt? — kérdezte, miközben a kisfiút nézte, akin látszott, hogy lázas.
Anton a párhuzamos osztályba járt, régen nagyon tetszett neki Alina, de esélye sem volt Ljoska mellett.
— Láz, nem mentünk oviba. Kellene egy betegállomány is, nincs kire hagyni. A nagymama épp elutazott a nővéréhez vidékre.
— És az anyuka?
— Volt, de már két éve elment — tudta, hogy Anton egy helyi lánnyal volt házas, aki két évvel idősebb nála.
— Jó, erről ne a gyerek előtt — mondta Alina, majd megvizsgálta Makarcsikot.
Felírta az eredményeket, bezárta a kartont, és szólt a nővérnek, hogy írjon ki betegállományt.
— Otthon kell gyógyulniuk, három nap múlva kérem vissza kontrollra.
— Köszönöm, Alina, már megijedtem, de most már megnyugodtam. Megadhatnád a számod, jó lenne beszélgetni — mosolygott Anton azzal a szép mosolyával.
Párszor találkoztak, tisztázták a dolgokat, és hamar rájöttek, hogy sors hozta őket össze. Alina nagyon örült Antonnak és a kisfiának. Anton elmesélte, hogy a gyerek anyja elhagyta őket, nem kellett neki a gyerek, ő pedig beadta a válópert.
Azóta együtt élnek Alina és Anton, összeházasodtak, és már két fiuk van: Makar és Matvej.
— Megérte Moszkvába menned? — kérdezte az anyja, miközben boldogan fogadta az unokákat.
— Megérte, mama, megérte, hogy újra rátaláljak a boldogságra. Ez volt a sorsom: visszatérni, és itt megtalálni a szerelmeimet. Most már három férfi is van az életemben — válaszolta elégedetten Alina.
