Krisztina vacsorát készített, és valamit halkan dúdolgatott maga elé. Remek hangulatban volt. Fiatal család, saját lakás (még ha a szülőktől kapták is ajándékba), új bútorok, új élet. Mindössze három hete volt férjnél, de úgy tűnt, mintha Pált már egy örökkévalóság óta ismerné.
Egy évvel korábban ismerkedtek meg a munkahelyen. A férfi műanyag ablakok szerelője volt, a nő állatorvos egy rendelőben. Egy kiszállás során találkoztak — Pál éppen az állatorvosi rendelőben szerelte az ablakokat, Krisztina pedig ügyeletben volt. Beszélgetésbe elegyedtek. Egy hét múlva moziba mentek. Egy hónappal később már hivatalosan is jártak.
Az esküvőt szerényen tartották. Összeházasodtak, majd barátokkal ünnepeltek egy kávézóban. Krisztina szülei egy egyszobás lakást ajándékoztak a fiataloknak, amelyet néhány évvel korábban befektetésként vásároltak. Az összes esküvői pénzt felújításra költötték — kicserélték az ablakokat (Pál maga csinálta ajándékként), vettek bútorokat és háztartási gépeket.
És most együtt élnek. Boldogan. Krisztina dolgozott, Pál is dolgozott. A pénz elég volt a megélhetésre. Igaz, a felújítás után egy fillérjük sem maradt. A fizetésekre vártak.
Pál fizetését minden hónap tizenkettedikén adták, Krisztináét tizenötödikén.
Krisztina spórolt az élelmiszeren, csak a legszükségesebbeket vásárolta meg. A tizennegyedike elmúlt, de Pál nem hozta haza a fizetését.
— Paska, hol van a pénz? — kérdezte óvatosan Krisztina este.
Pál a televízió előtt ült egy tányér hajdinával és fasírttal.
— Milyen pénz? — kérdezte, anélkül hogy elszakította volna a tekintetét a képernyőről.
— Hát a fizetésed, tegnap volt.
— Ja, a fizetés! — kapott észbe Pál. — Ne aggódj, minden rendben. Anya azt mondta, majd ő intézi a pénzügyeket.
Krisztina megdermedt a merőkanállal a kezében.
— Anya? A te anyád?
— Hát persze. Ő tapasztalt. Egész életében a családi költségvetéssel foglalkozott. Mi meg fiatalok vagyunk, tapasztalatlanok. Lehet, hogy rosszul költenénk el a pénzt. Úgyhogy odaadtam neki. Majd ő rendesen beosztja.
Krisztina lassan visszatette a merőkanalat a lábasba. Mély levegőt vett.
— Vagyis az egész fizetésedet odaadtad az anyádnak? Anélkül, hogy megkérdeztél volna engem?
— Hát ő maga javasolta. Gondoltam, miért is ne? Anya nem fog becsapni. Hagy majd nekünk a megélhetésre, a többit pedig félreteszi. Gyűjtünk a jövőre.
— Pál — ült le vele szemben Krisztina — az én fizetésem csak holnapután lesz. Arra számítottam, hogy ezekben a napokban a te fizetésedből élünk. Élelmiszert veszünk, megtankoljuk az autót.
— Hát majd a tiédből élünk — vont vállat Pál, miközben rágta a fasírtot.
— Értem — bólintott Krisztina.
Pál nem vette észre az iróniát. Megette a vacsorát, megköszönte a finom ételt, és elment focit nézni.
Krisztina leszedte az asztalt, elmosta a mosogatnivalót. Gondolkodott. A terv gyorsan megszületett.
Másnap megkapta a fizetését. Hazament, vacsorát készített. Makarónit — minden nélkül. Egyszerű főtt makarónit.
Pál a tányérra nézett.
— Ez mi?
— Vacsora.
— És hol vannak a fasírtok? A hús? A szósz?
— Nincsenek fasírtok. Tegnap elfogyott az utolsó.
— Akkor menj és vegyél!
— Milyen pénzből?
— A fizetésedből! Hiszen ma kaptad meg!
— Megkaptam — bólintott Krisztina, miközben szedett magának makarónit. — És azonnal oda is adtam anyának. A te példádat követve. Azt mondta, még fiatal és buta vagyok. Nem tudom rendesen beosztani a pénzt. Úgyhogy majd ő dönt helyettem.
Pál elejtette a villát.
— Mi?! Odaadtad a fizetésedet az anyádnak?
— Igen. Mi ebben a különös? Te is odaadtad a tiedet. Arra gondoltam — nagyszerű ötlet. A szülők jobban tudják, hogyan kell bánni a pénzzel.
— De hát enni akarunk!
— Akarunk. És van makarónink. Hát azt esszük.
— Csak makarónit?
— Egyelőre igen. Viszont takarékos. Anya azt mondta, a hónap végéig elég lesz az élelmiszer. Gabonafélék, tészta, egy kis zöldség. Ha nem esszük túl magunkat, kibírjuk.
Pál a feleségére nézett, nem hitt a fülének.
— Krisztina, ezt komolyan mondod?
— Teljesen komolyan. Te magad mondtad, hogy a szülők bölcsebbek. Én csak megfogadtam a tanácsodat.
— De ez ostobaság!
— Miért? Ha te adod oda a fizetésed anyádnak, az bölcsesség. Ha én adom oda, az ostobaság?
Kettős mérce?
Pál tátogott, majd becsukta a száját. Aztán legyintett, felállt az asztaltól.
— Jól van, majd meglátjuk, ki bírja tovább.
Bement a szobába, és becsapta maga mögött az ajtót.
Másnap Krisztina megint makarónit főzött. Ezúttal olajjal — egy kis változatosság.
Pál éhesen jött haza a munkából. Egész nap az evésre gondolt — ebédre csak egy zacskós levest evett, amit egy kollégája adott neki. Semmi mást nem vett — pénze nem volt, minden az anyjánál.
Amikor meglátta az olajos makarónit, fintorgott.
— Már megint ez?
— Miért? Fogynak az élelmiszerek. Spórolok.
— Krisztina, hagyd abba ezt a butáskodást. Hívd fel anyádat, és kérd vissza a pénzt.
— Nem.
— Miért?!
— Azért, mert anya azt mondta, nem tudok bánni a pénzzel. Akkor hadd rendelkezzen ő vele. Nem fogok beleszólni. Ahogy te sem szólsz bele a te anyád döntéseibe.
Pál dühösen nézett a makarónira, némán evett. Aztán bement a szobába.
Este Krisztina meghallotta, ahogy telefonál az anyjával. Halkan beszélt, de így is hallotta:
— Anya, figyelj, tudnál adni úgy háromezret? Vagy legalább kettőt… Hogyhogy nem? Hiszen a fizetésemet neked adtam!… Értem… Jól van…
Letette a telefont, és kiment a konyhába. Komor volt az arca.
— Anya azt mondta, félretette a pénzt. Nem ad belőle.
— Logikus — bólintott Krisztina, miközben mosogatott. — Hiszen a jövőnkről gondoskodik. Gyűjtöget.
— Előbb halunk éhen, mint hogy ő összegyűjtse!
— Van makaróni. Nem fogunk éhen halni.
Pál egy kínkeserves hetet élt át. Makaróni, hajdina, makaróni, rizs, megint makaróni. Néha káposztával, néha egy kis répával. De hús nélkül, rendes étel nélkül.
A munkahelyén alig evett — szégyellt kérni a kollégáktól. Egy fillérje sem volt.
Otthon pedig Krisztina ugyanazt a makarónit ette, mint ő, és úgy tett, mintha minden rendben lenne.
A hatodik napon Pál nem bírta tovább. Hazajött a munkából, és rögtön bejelentette:
— Elmentem anyához. Ebédeltem.
Krisztina felvonta a szemöldökét.
— Milyen kedves. Anya megetetett.
— Igen. Volt borscs, rántott hús, saláta. Végre jól laktam.
— Örülök neked — mondta Krisztina, és egy tányér hajdinát tett elé. — Én ma hajdinát eszem. Magában. Semmi nélkül.
— Ha nem tetszik, menj a te anyádhoz.
— Remek ötlet! — Krisztina felállt, felvette a kabátját. — Megyek is most.
— Hová?!
— Anyához. Vacsorázni. Ha már így élünk.
Elment. Pál egyedül maradt a tányér hajdinával.
Krisztina a szüleinél mindent elmesélt. Az anyja meghallgatta, és a fejét csóválta.
— Maradj nálunk, amíg az a bolond észhez nem tér. Az anyósa rögtön megérezte, hogy valami nincs rendben, és elhatározta, hogy irányítani fogja a pénzeteket. Kihúzza a fiát a családból, magához láncolja. Sok ilyen van.
— Nem akarok elválni — sóhajtott Krisztina. — Szeretem őt. De ez elviselhetetlen.
— Ne válj el. Tarts ki még egy kicsit. Majd ő maga rájön.
Krisztina ott maradt a szüleinél éjszakára. Pál telefonált, üzeneteket írt. Először dühöset, aztán könyörgőt.
Másnap a munkahelye előtt várta.
— Krisztin, beszélnünk kell.
Beültek az autójába. Pál bűntudatosnak tűnt.
— Figyelj, a srácok a munkahelyen azt mondták, hülye vagyok. Azt mondták, a fizetést a feleségnek kell adni, nem az anyának.
— Igazuk van.
— Tudom. Anya is megértette. Azt mondta, visszaadja a pénzt. Igaz, levonta belőle azt, amit nála ettem. De a többit visszaadja.
— Rendben.
— Bocsáss meg. Idióta voltam. Nem gondolkodtam.
Krisztina felsóhajtott.
— Pál, én nem akarok így élni. Ha az anyád bele fog avatkozni az életünkbe, elmegyek. Végleg. Érted?
— Értem. Nem lesz többé ilyen. Megígérem.
Kibékültek. Együtt mentek haza. Krisztina rendes vacsorát készített — borscsot, rántott húst, salátát. Pál úgy evett, mintha egy hete nem evett volna.
Az élet rendeződött. Pál többé nem kérte ki az anyja tanácsát a pénzügyekben. A költségvetéssel együtt foglalkoztak.
Az anyósa azonban nem nyugodott meg. Továbbra is próbált beleavatkozni az életükbe. Hol kéretlen tanácsokat adott, hol a menyét bírálta.
Amikor Krisztina teherbe esett, az anyósa elkezdte tanítani, hogyan kell szülni, hogyan kell etetni, hogyan kell bepólyálni a gyereket.
— Margit Lvovna — mondta udvariasan Krisztina. — Köszönöm a tanácsokat. De olvasok könyveket, kikérem az orvos véleményét. Meg fogom oldani.
— Könyvek! — horkant fel az anyósa. — A könyvek nem pótolják az életet! Három gyereket neveltem fel, jobban tudom!
— Lehet. De ez az én gyerekem. Úgy fogom nevelni, ahogy jónak látom.
Az anyósa megsértődött. De nem sokáig. Egy hét múlva megjelent egy hatalmas csomag régi babaruhával.
— Összegyűjtöttem a rokonoktól. Minek újat venni? A gyerek gyorsan nő. Mire észbe kaptok, már ki is nőtte.
Krisztina kibontotta a csomagot. A ruhák borzalmas állapotban voltak. Agymosottak, kifakultak, helyenként lyukasak. A babakocsi őskori volt, rozsdás kerekekkel.
— Köszönöm — mondta udvariasan Krisztina. — De mi már megvettünk mindent, ami kell. Újonnan.
— Minek költekezni?
— Azért, mert azt szeretnénk, hogy a gyereknek új dolgai legyenek. Ez a mi döntésünk.
— Pazarlók! — háborodott fel az anyósa, és visszavitte a csomagot.
Megszületett a kisfiú. Artemnek nevezték el. Világos bőrű volt, a fején vöröses pihével.
Az anyósa eljött a szülészetre, ránézett az unokára, és fintorgott.
— Nem hasonlít a mi családunkra.
— Hogyhogy? — nem értette Krisztina.
— Mi mind barnák vagyunk. Sötétek. Ez meg világos. Kire ütött?
— Rám — válaszolta nyugodtan Krisztina. — Vörös hajú vagyok.
— Pál is sötét. Az apjára kellett volna hasonlítania.
— Nem hasonlít. Az anyjára ütött. Előfordul.
Az anyósa összeszorította az ajkát.
— Megnéztem az összes ősünk fényképét. Senkinek sem volt ilyen világos haja. Pál, biztos vagy benne, hogy ez a te fiad?
Pál elsápadt.
— Anya, miről beszélsz?!
— Arról, hogy a gyerek nem hasonlít rád. Egyáltalán.
Krisztina felkelt az ágyról. Odalépett az anyósához egészen közel. A szemébe nézett.
— Margit Lvovna. Ha kétségei vannak, csináltasson DNS-tesztet. A saját költségén. De még egyszer ne merjen ilyet mondani előttem.
Az anyósa hátrált. Valami a menye szemében megijesztette.
— Jól van, jól van. Ne kapd fel a vizet. Csak úgy mondtam.
Elment. Erről a témáról többé nem beszélt.
De a béke nem tartott sokáig. Az anyósa újabb okot talált a kötözködésre. Azt mondta, Krisztina rossz anya — elfárad, nem fordít elég figyelmet a férjére. Hogy Pál találhatna más nőt is.
— Margit Lvovna — mondta fáradtan Krisztina. — Pál látja, hogy elfáradok. Segít nekem. Nem panaszkodik. Maga viszont állandóan beleavatkozik az életünkbe. Miért?
— Anya vagyok. Jogom van aggódni a fiamért.
— Aggódjon. De ne avatkozzon bele a házasságunkba.
Az anyósa nem hagyta abba. Egyszer felhívta Krisztinát, és közölte:
— Tudod, a férjed most nálam van. Egy nővel. Szándékosan kimentem a lakásból, hogy kettesben maradhassanak. Gondolkodj el rajta, érdemes-e bízni egy férjben, aki megcsal.
Krisztina nem hitt neki. De a szíve mégis összeszorult.
— Köszönöm az információt — mondta szárazon.
Este Pál későn jött haza. Fáradtan, piszkosan, de elégedetten.
— Hol voltál? — kérdezte Krisztina.
— Vállaltam egy mellékest. Ablakokat szereltem egy családi házban. Jól fizettek. Tessék. — Egy köteg bankjegyet nyújtott felé. — Veszünk Artemnek egy új, téli babakocsit. Hamarosan jön a hideg.
Krisztina megölelte a férjét.
— Az anyád telefonált. Azt mondta, hogy egy nővel voltál nála a lakásban.
Pál megdermedt.
— Mi?!
— Pontosan. Azt mondta, megcsalsz.
— Dolgoztam! Anya maga találta nekem ezt a mellékest! Ismerősökön keresztül!
— Tudom. Hiszek neked.
Pál feldühödött. Felhívta az anyját, és keményen számon kérte. Az asszony mentegetőzött, azt mondta, csak ellenőrizni akarta, vajon a menye bízik-e a fiában.
— Elég, anya! — kiáltott rá Pál. — Elég abból, hogy beleavatkozol az életünkbe! Felnőtt férfi vagyok, családom van! Ne merj többé provokálni minket!
Az anyósa megsértődött. Egy hónapra eltűnt. Aztán úgy jelent meg, mintha mi sem történt volna. Hozott egy játékot Artemnek, és bocsánatot kért Krisztinától.
— Túl messzire mentem. Bocsáss meg. Csak félek, hogy elveszítem a fiamat.
— Nem fogja elveszíteni. De tiszteletben kell tartania a határainkat.
Az anyósa bólintott. Megígérte, hogy többé nem avatkozik bele.
És be is tartotta a szavát. Nos, majdnem. Néha még így is adott tanácsokat. De Krisztina megtanulta elengedni a füle mellett.
Pál pedig más ember lett. Figyelmesebb, gondoskodóbb, szeretőbb. Megértette, hogy majdnem elvesztette a családját az anyja manipulációi miatt. És többé soha nem engedte, hogy az anyja befolyásolja a házasságukat.
