Kilépek az anyakönyvi hivatalból a volt férjemmel együtt. Már tizenkét perce elváltunk. Ő beszél valamiről, én pedig azon gondolkodom, vajon beérek-e a munkába, vagy inkább hazamenjek.
Aztán felfogom, mit mond. Kéri, hogy adjam vissza a jegygyűrűt, és figyelmeztet, hogy este jön a pénzért. A pénzt úgy őriztem, mint a nagymamám: a bankjegyeket kendőbe csavartam, és felraktam az антресольra.
Nem emlékszem, mire gyűjtöttünk. Autóra vagy nyaralóra. A jegygyűrű nem akar lejönni, mint egy rossz filmben. Fáj, tekergetem az ujjamon, aztán hirtelen kicsúszik a kezemből, pattog egyet az aszfalton, és megáll a sportcipője mellett.
Felveszi, zsebre teszi. Én elfordulok. Később megérkezik az anyjával és a nővérével. A közös vagyont jönnek felosztani. Kinyitották a szekrényeket, kirázták a takarót a paplanhuzatból (az ágyneműt az anyósa ajándékozta), leszerelték a csillárt is.
Valószínűleg ez volt életem legszégyenletesebb jelenete. Csak a pénzért harcoltam. A feléért. Az ő érvük:
– Az én fiam keresett többet.
Az én érveimet senki sem hallgatta meg. Mégis meglepően kitartó voltam. A pénzt a konyhában számoltuk. Anyám a nappaliban gyömöszölte a holmikat a kockás táskákba.
Az utolsó százdollárost a volt férjem nyújtotta felém, és kacsintott. Elmentek, én pedig ott ültem a szétszórt bankjegyek előtt, és azon gondolkodtam, mit tegyek.
A lakásban félkész a felújítás. Hitel van a bútorokon. A munkahelyemen teljes káosz, napokon belül ki fognak rúgni. A padlón ültem, és kupacokba rendeztem a pénzt.
Sok apró kupac jött ki, vagy egy nagyobb. És az egy nagy sokkal jobban tetszett, mint a sok kicsi. Ezeket a pénzeket mindhárom évnyi házasságunk alatt gyűjtöttem.
Nem vettem magamnak semmit. Egyáltalán semmit. Volt egy jó, bordó színű kosztümöm, de azt még az egyetemen rendeltem, pár blúzom, egy irhakabátom. Ennyi.
Ebben a kosztümben mentem az újévi céges bulira. Ugyanebben mentem el a barátnőm esküvőjére is. Még az apám is, aki egyáltalán nem ért az ilyesmihez, egyszer megkérdezte:
– Nincs más ruhád?
Áthúztam a takarót a hálószobából a nappali kanapéra, teát főztem, elővettem egy jegyzetfüzetet, és felírtam három dolgot, amit reggel meg fogok csinálni…
Rendbe hozom a hajam.
Veszek új ruhákat.
Kitalálom, hogyan lássam magam másnak.
Akkoriban két barátnőm volt: Mária és Darina. Mária elvitt a saját fodrászához, Darina pedig meghívott magával egy konferenciára Spanyolországba.
Amíg nappal ő az energetikusok előadásait fordítja, én a medence mellett fogok feküdni, este pedig szórakozunk. Korábban legfeljebb Egyiptomba vagy Törökországba tudtunk elrepülni. Spanyolországba csak kevesen jártak, mi pedig persze irigyeltük őket.
És valahogy minden magától összeállt. Gyorsan megcsináltuk az útlevelet, a munkahelyemről végül tényleg kirúgtak, megvettük a jegyeket, a hajam csodás lett, vettem pár új ruhát – olcsón, de stílusosan.
És íme, Mallorca. Kijevben rossz az idő, nincs munka, és fogalmad sincs, mit kezdj magaddal. Ott viszont fények vannak, zene, bárok, és minden bárban táncolnak. És én is táncolok.
A kirakatok boldogságot ígérnek leárazásokkal, és az egyik kis sikátorban meglátok egy apró ruhaboltot. Az ajtó előtt álló autók alapján ez egy nagyon drága kis bolt.
A kirakatban pedig egy ruha. Tudjátok, szokás azt mondani:
– És akkor meglátta álmai ruháját.
Én ilyen ruháról nem is álmodtam. Ilyen ruháról Brigitte Bardot vagy Sophia Loren álmodhatott. Ez a ruha túl volt az álmaimon.
Nem volt praktikus: csontos, nyitott felsőrész, elképesztően keskeny derék, hatalmas taftszoknya. Ezt biztosan nem lehet beilleszteni a hétköznapokba, és nem lehet zakóval felvenni az irodába.
Ebben a ruhában nincs hová mennem, nincs pénzem, nincs munkám, viszont van felújítási tartozásom és bútorhitelem. És akkor elkezdődött a misztikum.
Bárhová mentem, újra és újra ennél a kirakatnál kötöttem ki. Jó, mondtam magamnak, nézz inkább egy univerzális, mustársárga zakót, meg azt a szoknyát, abban lehet piknikezni, barátokkal sétálni, meg még azokat a nadrágokat is.
De a ruha ragyogott, mint egy csokoládébonbon a karamellák között egy újévi ajándékcsomagban. Teljesen haszontalan. Ebben a ruhában el kell szökni a szerelmessel a szigorú apa elől, éjszaka kabrióban száguldani, hogy a szél lefújja a kalapot, magángépen repülni, pezsgőt inni, és beleszeretni egy pénzes csibészbe.
Megvettem. Rögtön a boltban fel is vettem. Arany balerinacipőt és egy karkötőt választottak hozzá. Vissza akartam menni a hotelbe, megenni egy szendvicset, megvárni a barátnőmet, és elsírni magam az elpazarolt pénz miatt.
De a csillagok úgy döntöttek, hogy ma minden úgy lesz, mint a filmekben. Az utcán találkoztam Darinával és a kollégáival, meghívtak minket egy óceánra néző étterembe. Megismerkedtem egy írrel vagy egy skóttal – két üveg pezsgő után ki tudja megmondani, melyik volt.
A harmadik üveg után már értettem az írt is, a skótot is. Úgy csókolóztunk, mint az őrültek, egy jachton töltöttük az éjszakát, és véletlenül megláttam az arcomat az üveg tükröződésében. Gyönyörű volt.
Másnap este kellett elutaznunk. Próbáltam magamban elkapni a megbánás hangját, de nem sikerült. Azok a bankjegyek mind megérték azt az érzést, amikor rájöttem: lehetek ilyen.
Lehetek merész. Igazán merész. Bármilyen ajtót kinyithatok. Sok mindent megengedhetek magamnak. Ihatok pezsgőt, amikor akarok. Azt szerethetem, akit akarok.
Nem kell szégyellnem, ha szépet viselek. Nem kell félnem attól, hogy többre vágyjam. Még azon az estén Darina megírta az önéletrajzomat. Én pedig feltettem ezt a történetet a profilomra, elolvasta egy divatmagazin szerkesztője, és publikálást ajánlott.
Utána még vagy öt évig írtam nekik – már nem a pénzért, hanem azért, mert szerettem. Visszatértünk Kijevbe, megszólalt a telefonom, és behívtak egy állásinterjúra.
Három héttel később már el is kezdtem a gyakornoki időszakot. Pár év múlva hozzá fogok menni egy jó férfihoz, pszichológiát tanulok majd, sokat utazom, a szekrényemben tucatnyi ruha lesz, és az életem teljesen más lesz. De soha nem felejtem el, hány kiló hajdinára lett volna elég az a pénz, ami megmaradt. És nagyon örülök, hogy akkor meglöktem azt az ajtót. Ennyit akartam ma elmondani nektek.
💬 Barátok, ha szívesen olvastok még több történetet tőlünk, hagyjatok kommenteket, és ne feledkezzetek meg a lájkokról sem. Ez inspirál minket arra, hogy tovább írjunk!
