Alina zavartan hátrált beljebb a lakásba Olga Nyikolajevna nyomulása elől. Úgy tűnt, az anyós teljesen betölti a parányi előszoba terét.
A férje, Eduard, még aludt. Az óra fél kilencet mutatott reggel. Hétvége volt…
… Alina és Eduard friss házasok. Pontosan egy hét telt el az esküvőjük óta. Már felnőtt emberek, mindketten huszonnyolc évesek, elvégezték az egyetemet, dolgoznak.
A nászút idejére mindketten szabadságot vettek ki, hogy kettesben lehessenek. Csakhogy eddig ez valahogy sehogy sem sikerült.
Eduard anyja, Olga Nyikolajevna aggódott a fiáért és gondoskodott róla. Nagyon is erősen gondoskodott.
Egyedül élt. Pontosabban az esküvőig Edikkel együtt laktak.
Aztán amikor a fiú elvitte Alinát bemutatni az anyjának (mellesleg Alina rendkívül megtetszett neki), Olga Nyikolajevna mosolyogva ünnepélyesen bejelentette, hogy van egy lakása, amelyet a nővérétől örökölt, és amely üresen áll.
Régen kiadta, aztán úgy döntött, elég volt, mert „tudja az ég, mivé” változott.
Felújíttatta, és azóta zárva állt, várva, hogy Edik megnősüljön. És ő örülne, ha a fiatalok ott telepednének le.
E szavak hallatán Eduard zavarba jött, és motyogott valamit arról, hogy már régóta szeretne ott külön lakni, de…
Olga Nyikolajevna félbeszakította a fiát, és kijelentette, hogy nem illik ott egyedül kuksolnia!
Kellett valaki, aki rendben tartja ott a háztartást. Ő pedig egyedül nem tud két lakás között szétszakadni, ezért jó volt, hogy Edik eddig vele lakott és szem előtt volt.
De most! Most már megjelent az, akire nyugodt lélekkel rábízhatja drága fiát az anya!
— Nagyon örülök, kislányom, hogy a fiam téged választott menyasszonyának! Nagyon megtetszettél nekem — mosolygott a leendő anyós, Alinára nézve, és letörölt egy könnycseppet.
Hogy pontosan mivel tetszett meg ennyire Edik anyjának, Alina nem igazán értette, de örült, hogy a leendő anyósával ilyen hamar minden ilyen jól alakult.
Egy hónap múlva összeházasodtak Edikkel. A lakás be volt rendezve, és minden megvolt benne, ami kellett: konyha, hűtőszekrény, mosógép, a szobában ágy, komód és televízió állt.
Már csak néhány személyes holmit kellett áthozniuk — Alináét és Edikét is —, amit meg is tettek.
Az anya fáradhatatlanul ellenőrizte a folyamatot. Nagyon energikus nő volt.
Egyik nap munka után hazarohant, ételt főzött, majd a fiatalok segítségére sietett, ételt is vitt magával.
A buszon nem volt kényelmes utazni az üvegekkel, amelyekben borscs és még sok minden más volt.
De két megálló nem is olyan sok — döntötte el Olga Nyikolajevna, és hősiesen elindult segíteni.
— Tessék, drágáim. Főztem, mindent elhoztam, egyetek egészséggel! — pirult el a hidegtől az anyós, miközben kipakolta a táskából az ebédet.
Alina két órán át „varázsolt” a konyhában, nagyon szerette volna elkészíteni a pecsenyét és a töltött káposztát. Igyekezett, már csak egy kicsit kellett várni, és kész lett volna a vacsora.
A férje a vacsorára várva a tévé előtt ült. A családi életük harmadik napja volt.
Együtt elmentek a boltba, megvették a hozzávalókat, eldöntötték, mit főzzenek belőlük.
Edik még segített is Alinának meghámozni a hagymát és a krumplit, aztán amikor Alina azt mondta, hogy innentől boldogul egyedül, elment tévét nézni.
De ekkor megszólalt a csengő. Megérkezett Olga Nyikolajevna. És mindent elhozott.
Edik, aki sietve ajtót nyitott neki, először meglepődött, aztán megörült. Hiszen már alaposan megéhezett.
Az anyós háziasszonyi magabiztossággal besétált a konyhába, elővette a tányérokat, üvegből borscsot mert, és betette melegedni a mikróba. Elővette a kenyeret és még egy salátát is műanyag dobozban.
— Minden úgy, ahogy szereted, fiam, egyél — mosolygott Olga Nyikolajevna.
Alina, aki még mindig a fazék fedelével a kezében állt dermedten, tátott szájjal nézte mindezt.
— Én… én… itt… a pecsenye. Mindjárt kész lesz, egy pillanat, és készen van — mondta zavartan.
— Semmi baj, kislányom — fordult felé az anyós, miközben egy pillanatra abbahagyta a fia elé pakolást. — Majd megeszitek később, holnap! Tudom én, milyen nehéz az elején. Gondoltam, segítek.
Alina pecsenyéjére és töltött káposztájára végül nem került sor. Az anyós „feneketlen” táskájában annyi étel volt, hogy Edik aznap este kétszer is jóllakott, sőt még másnapra is maradt.
„Hogy bírta ezt mind idecipelni?” — csodálkozott magában Alina, és lenyelte a könnyeit.
Nagyon bántotta a dolog. Igen. Otthon sem mindig ő főzött. A szüleivel élt, és legtöbbször az anyja főzött. Ő csak segített.
És most végre Alina úgy döntött, hogy itt az ideje, hogy maga vegye kézbe a dolgokat. Lehet, hogy lassan ment. De Edik… ő nem támogatta.
Bár mit is tehetett volna? Hiszen az anyós sem bántotta meg semmivel. Elvégre mintha jó szándékkal tenné…
Alina végül maga ette meg az ételét. Aztán Olga Nyikolajevna megint hozott még. És hétvégén is megjelent, kialvatlanul, tele vággyal, hogy segítsen a fiataloknak takarítani.
— Tegnap mostam fel a padlót, Olga Nyikolajevna — mondta zavartan Alina, mezítelen lábujjait behúzva.
Az ajtócsengő hangjára ugrott ki az ágyból, alig volt ideje magára kapni a köntöst.
Edik édesen aludt. Nem lehetett nem ajtót nyitni.
Olga Nyikolajevnának saját kulcsai voltak, és amikor egyszer hét közben nem hallották a csengőt, egyszerűen használta is őket.
És egy cseppet sem jött zavarba, amikor Alinát és Ediket a hálószobában találta. Jó, hogy az ajtó résnyire be volt csukva, meghallották a zajt az előszobában, és Alina még időben magára tudta kapni a takarót…
— Ma rendesen felmosom. Nézd csak, foltos maradt. Más tisztítószert kell használni.
Ne csüggedj, kislányom. Majd megtanítalak — mondta Olga Nyikolajevna, miközben vizet öntött a lavórba.
— És ha majd gyerekek lesznek, még tisztábban kell mosni a padlót. Hiszen állandóan a földön másznak — oktatta ki az anyós.
Mindez borzasztóan feszélyezte. A tény azonban tény maradt: ez a lakás az anyósé volt. És ő bármikor megjelenhetett ott.
Teljes joga volt hozzá. Ezt ismételgette magának Alina, előre sejtve, hogy ebből semmi jó nem sül ki.
Ediket azonban egyáltalán nem zavarták az anyja váratlan látogatásai, és úgy tűnt, semmi kellemetlenséget nem okoznak neki.
— Nem küldhetem el. Alin, mindent értek, de a bérlakás, tudod, nem megoldás. Fizetni kellene… Van saját lakásunk, élni kellene és örülni!
— Én nem örülök. Egyáltalán — szakította félbe Alina.
Őszintén szólva Eduard nem rögtön értette meg, mi is nem tetszik pontosan Alinának.
„Női hóbortok” — gondolta. „Milyen bonyolult minden náluk…”
Aztán Alinának mégis sikerült megértetnie a férjével, hogy ez az állapot kellemetlen számára. Az anyós látogatásai is feszélyezik, és a segítsége is.
Alina azt javasolta, költözzenek el innen, és béreljenek lakást. És lehetőleg minél messzebb Olga Nyikolajevnától.
— Bocsáss meg, de különben ebből még válás is lehet — jelentette ki a feleség.
Eduard megvakarta a tarkóját és elgondolkodott. Az anyja továbbra is majdnem minden nap járt hozzájuk.
Főzött, takarított, mosogatott. Látszólag semmi rossz. De amikor látta a teljesen elkeseredett Alinát, megígérte, hogy átgondolja. Sokáig gondolkodott.
Látva, hogy a férjétől segítség nem várható, Alina úgy döntött, cselhez folyamodik…
… — Olga Nyikolajevna! Annyira örülök, hogy végre önnek is szabadsága lett! — beszélt Alina telefonon az anyóssal. — Kérem, hozzon holnap reggel húsos palacsintát Ediknek, nekem pedig túrósat.
És még ebédre fasírtot is. Meg levest. Nekem úgysem sikerül minden olyan finomra, mint magának… Milyen szerencsénk van, hogy ön ilyen csodálatos! Nagyon köszönöm!
Jaj, majdnem elfelejtettem, Edik még egy kis salátát is kér. Hiszen ő ehhez van szokva. Nekem valahogy nem úgy sikerül, talán másképp vágom a zöldségeket, magánál meg — egyszerűen csoda, milyen finom! Csókolom, ölelem. Várjuk!
Alina letette a telefont az éjjeliszekrényre, és mosolyogva hátradőlt a párnán.
„Milyen jó! — gondolta, édesen nyújtózkodva. — Nem kell semmit főzni. Mindent elhoznak a legjobb formában. Takarítani sem kell! Gyönyörűség…”
— Edik. Mi ez már megint? Ez így nem megy. Beszélj Alinával. Nem vagyok én kislány, hogy szatyrokkal rohangáljak.
Mindennek van határa — hívta fel azonnal a fiát Olga Nyikolajevna.
Edik az utcán sétált. A boltban járt, és éppen hazafelé tartott. A bejárat előtt állva mosolyogva hallgatta anyja panaszait.
— Alina teljesen megváltozott. Rá sem ismerek! Jó kislány volt, most meg megromlott.
Te csak magyarázd el neki, hogy nekem is vannak dolgaim, nem csak az, hogy segítsek a kétbalkezes újdonsült feleségeknek. Palacsinta neki! Túrós! Csinálja meg maga! A fenébe is!!!
Az anya dühösen letette a telefont.
Edik zsebre tette az okostelefont, elővette a kapunyitó kulcsot, és kinyitotta a lépcsőház ajtaját.
— Na, Alinka, te kis ravasz! — mondogatta halkan mosolyogva…
… — Ez a gazfickó! — panaszkodott Olga Nyikolajevna egy hónappal később, telefonon beszélve a fiával. — Itt tócsa, ott tócsa. A kanapét megrágta, a függönyt szétrágcsálta…
Az eladó azt ígérte, hogy a kutya engedelmes, és nem lesz vele gond… Na és most mit csináljak? Bár magam keveredtem bele, kit hibáztassak most…
Az anyós felhívta, és bejelentette, hogy kiskutyát szerzett magának. Azt, hogy nagyon magányos volt a fia nélkül, és nem tudta, mit kezdjen magával, senkinek sem vallotta be.
De a fiatal család „kiszolgálását” már nem akarta folytatni, ezért azon kezdett gondolkodni, mivel foglalhatná el magát. Így jutott eszébe ez az ötlet.
— Ügyes vagy, mama — válaszolta Eduard. — Kutyával vidám az élet! Nem lesz időd unatkozni.
— Ki mondta, hogy unatkozom? — tiltakozott az anya. — Vigyázz csak, Alinkát ott ne bántsd, jó kislány ő. Majd megyek — ellenőrzöm!
Olga Nyikolajevna felnevetett, majd amikor csendet hallott a vonalban (mert Edik meghökkenve elhallgatott), hozzátette:
— Ne féljetek, csak vicceltem! Most már van mivel elfoglalnom magam!
Edik megkönnyebbülten kifújta a levegőt, majd mosolyogva átölelte a feleségét, aki mellette állt, és a telefon kihangosítóján keresztül hallotta a beszélgetést.
Alina visszamosolygott, és hozzábújt a férjéhez. Minden rendben volt köztük.
