«A férj-élősködő egy évig az én költségemen evett, miközben pénzt gyűjtött a mamájának lakásra — az étteremben a bőröndjeit a kezébe nyomtam és levest öntöttem az arcába.»
— A kérésük… Ez már a pofátlanság teteje. Húzza be a száját és tűnjön el a házamból! — csapta ki hirtelen a bejárati ajtót Larissza.
— A fia már így is egy éve a nyakamon ül. Most pedig azt találta ki, hogy az egész családját az én törékeny vállaimra pakolja? Nem reped meg a feneke? — csapta a döbbent anyós elé a kabátját a meny.
— Teljesen összekeverték a partokat, vagy amikor Isten a lelkiismeretet osztotta, ön a pimaszság sorába állt? — nézett undorral Jelena Igorevnára a meny.
— Larissza, ugyan, miket beszélsz? — morgott az anyós, aki egyáltalán nem szándékozott távozni.
— Olyan nehéz magának segíteni a fiam bátyjának? Magának a pénz a könyökén jön ki. — Jelena Igorevna végigmérte a modern nappali fényűző berendezését.
— Igen, van pénzem, de önnek ahhoz annyi köze van, mint a hónak a Szaharához — vágta oda Larissza. — Mégis mi a fenéért kéne nekem a férjem bátyjának a felújítását fizetnem? Ő netán rokkant?
— Larissza, neki most rosszul áll anyagilag. Már három hónapja nem talál munkát… A felújításuk félúton megakadt. A kisgyerekkel együtt élnek a félkész lakásban — sóhajtott nagyot az anyós a rá jellemző drámai stílusban.
Amikor Jelena Igorevna pénzt kunyerált a menyétől, mindig színpadiasan sóhajtozott és keservesen panaszkodott az életre.
Általában Larissza nem utasította el. Veszekedett, vitatkozott, de végül átutalta a szükséges összeget. Ezúttal azonban valami megváltozott. A fia felesége határozottan megtagadta a segítséget. Aznap az anyós először kapott visszautasítást.
— Nem az én problémám, hogy a másik fia egy lusta semmirekellő. Munkát „nem talál”… — Larissza továbbra is az ajtóban állt.
— Mintha nekem könnyen jönnének a pénzek — húzta össze ajkait Larissza. — Gondolt már valaha arra, hogy minden egyes alkalommal, amikor arra kér, vegyek magának valamit, nekem többet kell dolgoznom? Gondolt erre?
— Larissza, én soha nem kértem tőled semmit. Csak apróságokat… — tette le kabátját a folyosói komódra Jelena Igorevna.
— Egyszer az életben fordult hozzám igazán fontos kéréssel. És… Nesze neked… Elutasítás — kezdte volna tovább a monológját, de a meny félbeszakította.
— Egyszer az életben? — kerekedett el Larissza szeme. — A múlt hónapban vettem magának mosógépet. Két hónapja ötvenezerrel dobtam hozzá a nyaralásukhoz. Októberben a férjének téli gumit vettem. Ez lenne az „egyszer az életben”?
Az anyós elbizonytalanodott, a meny pedig folytatta:
— Vagy önnél a segítség ott kezdődik, amikor több mint egymilliót kellene kifizetnem? — tette hozzá ingerülten.
— Ideje mennie! Minél tovább marad, annál jobban idegesít — Larissza odalépett Jelenához, felkapta a komódról a kabátját, a kezébe nyomta és szinte kilökte az ajtón.
— Mindent elmondok a férjednek. Hogy bánsz az anyjával. Hogy sajnáltad a pénzt a saját rokonodtól! — sziszegte az anyós, majd eltűnt a liftben.
— Maga nekem nem rokon! — kiáltott utána Larissza.
— És ilyen tempóban a fia sem lesz sokáig az — csapta be az ajtót Larissza.
— Nahát… Teljesen elvetette a sulykot. — Nem fogom szponzorálni a kis családját. Jó balekot találtak volna. — Larissza kinyitotta az ablakot, hogy kiszellőztesse az anyós parfümjének erős szagát.
A nő felvette a könyvet, gépiesen olvasni kezdett, és észre sem vette, hogyan repültek el az órák. Aztán kezdődött csak az igazi.
Nyolckor hazatért a munkából Nyikita, Larissza férje. Nyikita, ellentétben a bátyjával, dolgozott. Csakhogy a fizetése legfeljebb élelmiszerre volt elég. Inkább a felesége pénzét szerette használni. Tette ezt örömmel és a legcsekélyebb lelkiismeret-furdalás nélkül.
Az élősködés vágya, úgy tűnt, örökségként szállt rá.
— Larissza, miért nem segítettél az anyámnak? — támadt neki rögtön a feleségének, amint átlépte a küszöböt.
— Hogy érted ezt? — emelte fel tekintetét a könyvből Larissza, és kérdőn nézett férjére.
— Úgy, ahogy mondom… Az én drága anyukám pénzt kért tőled a bátyám lakásának felújítására, te pedig kidobtad őt. Ráadásul még csúnyaságokat is mondtál neki — vágta oda elégedetlenül a férfi, miközben belépett a nappaliba. — Normális vagy te?
— Ezt most komolyan kérdezed? Te véded őt? Te tényleg azt gondolod, hogy nekem kell finanszíroznom a bátyuskád felújítását? — csapta össze hangosan a könyvet Larissza.
— Mindannyian dobunk össze, hogy segítsünk neki. Ezek a családi értékek. Mi egy család vagyunk, segítenünk kell egymáson… — fejtegette a férj, miközben leült a kanapéra, és ujjait összefonta. — A szüleim adtak pénzt, az ő feleségének a szülei is adtak, én is adtam… Most rajtad a sor.
— Milyen érdekes! — gúnyolódott Larissza. — Tehát mosógépre, téli gumira meg nyaralásra a szüleidnél sosem volt pénz. De amikor a bátyádnak kellett a felújításra, akkor hirtelen lett…
— És még érdekesebb, hogy te honnan szereztél rá pénzt. Hiszen amikor én kérlek valamire, hogy vegyél meg vagy fizesd ki, az élelmiszeren kívül mindig kibújsz alóla — tette hozzá némi szünet után Larissza.
— Larissza, de hiszen tudod, hogy bróker vagyok… Hol van, hol nincs. Tegnap kiadtam a lakást, és az első dolgom volt elküldeni a pénzt anyámnak — magyarázta Nyikita, miközben levette az óráját, az asztalra tette, és megropogtatta a kezét.
— Nyikita, nálad mindig „nincs”. Egy év alatt egyszer sem hoztál haza negyvenezer forintnál többet havonta. Én pedig minden hónapban félmilliót keresek. — Larissza keresztbe vetette a lábát és hátradőlt a fotelban. — Köztünk akkora anyagi szakadék van, mint a Moszkvai terület.
— Egy évig én tartottalak el… Ruhát én vettem neked, az esküvő előtti hiteledet én törlesztettem… Tengerpartra is az én pénzemből mentünk. Ki az igazi férfi a háznál? Te azt állítod, hogy én egy eltartott vagyok? — nézett a feleség szemébe élesen Nyikita.
— Nem vagyok én semmiféle eltartott, csak most éppen nincs pénzem. Később biztosan milliókat keresek majd. De azt, hogy most nem támogattál… Ezt meg fogom jegyezni… Ha beindul a projektem… — morogta, majd bevonult a hálószobába.
A férfinak nem volt mivel visszavágni, így megszakította a beszélgetést, de az utolsó szó jogát magának tartotta fenn.
— Előbb találj ki valamit, ami valóban beindul… Te még ahhoz sem vagy képes „beindulni”, hogy teherbe essek… — kiáltott utána sértetten Larissza. A nő már harmincöt éves volt, és gyereket szeretett volna. De Nyikita, aki öt évvel fiatalabb volt nála, immár egy teljes éve nem tudott ebben segíteni.
Azon az éjszakán a feleség keményen elhatározta, hogy a férjének világossá teszi: az ő családja többé nem fog az ő pénzén élősködni. A nő kivett a szekrényből egy tartalék ágyneműt, kinyitotta a kanapét a nappaliban, és úgy döntött, korán lefekszik. Ám aztán Larisszát valódi sokk érte.
Éjfél körül felébredt, és a mosdó felé indult. Útközben észrevette, hogy a konyhában ég a villany… Fél szemmel látta, hogy a férje halkan suttog valakivel telefonon.
— Nem, ő semmit sem sejt. Már majdnem célba értünk. Holnapután már be tudom fizetni a pénzt. Majdnem összegyűjtöttem a szükséges összeget.
Larissza megdermedt, és feszülten hallgatózott. Minél tovább figyelt, annál jobban kerekedett a szeme.
— Ne aggódj, te vagy a legfontosabb ember az életemben. Megmondtam, hogy megoldom. Minden rendben lesz — suttogta halkan a férfi.
— Ez meg mi? Én nem vagyok a legfontosabb nő az életében? Van valakije? — Larissza rémülten a szájára tapasztotta a kezét, miközben Nyikita folytatta a beszélgetést.
— Igen, ebben az évben már rendesen félretettem. Igazad volt… Átköltözni Larissza lakásába, hogy több pénzt tudjak gyűjteni… Remek ötlet volt. Még egyszer köszönöm a csodás tanácsodat. — A férfi felállt a székről, és töltött magának egy pohár bort.
Larissza megértette, hogy a beszélgetés véget ér, és elfeledkezve arról, hogy a mosdóba indult, gyorsan visszasomfordált a nappaliba.
— Összejátszott valakivel…
— És még a házasságunk előtt…
— És kihasznált engem…
Larissza az ágyban feküdt. A szíve úgy dübörgött, mint egy mozdony kerekei… Gondolatok forgószele kavargott a fejében…
— Valamire pénzre van szüksége…
— És mindvégig nálam lakott, azt mondta, nincs pénze, közben titokban gyűjtögetett… Az én pénzemből élt…
— És ki az a legfontosabb nő az életében?
Larissza a sértettségtől sírva fakadt. Ideges remegés járta át az egész testét. Hajnalig gyötörte magát, csak négy órakor aludt el nagy nehezen, és másnap csak dél körül ébredt fel.
— Az, hogy elválok tőle, nem is kérdés. De előbb tudnom kell, mit rejteget előlem ez a szerencsétlen. Nyikita azt mondta, holnap befizeti a pénzt. Tehát holnap ki kell derítenem, hova. — gondolta Larissza, majd elindult a zuhanyba.
A napot takarítással és házimunkával töltötte… Este, amikor a férj hazajött az anyjától, igyekezett semmi gyanút nem kelteni. Bár határozottan elhatározta, hogy elválik, Larissza úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna.
Hétfőn, miután minden programját lemondta, amikor Nyikita elindult a munkába, Larissza gyorsan és feltűnés nélkül követte. Előző nap ugyanis vett egy nyomkövetős kulcstartót, és elrejtette a férje aktatáskájában.
Larissza hívott egy taxit, és a férje után indult. Nyikita először a bankba ment, majd megállt egy irodaház előtt. Larissza a kocsiban maradt figyelni. Mekkora volt a megdöbbenése, amikor öt perc múlva az irodaházba belépett az anyósa.
— Szóval az anyja is benne van. Acélos fedezet egy titkos kapcsolatnak. Ez az átkozott család… Hát majd én megtáncoltatom őket… Vajon mit csinálnak odabent? — nézett tanácstalanul az épület felé Larissza.
Amikor Nyikita és Jelena Igorevna kijöttek az irodából, Larissza pár percig várt, majd odalépett a portához.
— Nyomda, táncstúdió… — kezdte olvasni a cégtáblákat.
— Ablakeladás — nem az, esküvőszervezés — nem az, fordítóiroda — sem az… — sorolta fennhangon, miközben azonnal elvetette a lehetőségeket.
— Modellügynökség — nem, fotóstúdió sem jó…
— Hölgyem, keres valamit? — lépett oda hozzá az őr.
— A férjem az imént itt volt az anyjával. Fent hagytak egy iratot, azt jöttem elvinni… — vágta rá gyorsan Larissza, amit az ösztöne sugallt.
— Ők a fejlesztőcégnél jártak. A lakásértékesítési osztályra kell mennie. Adja ide az útlevelét, kiállítok egy belépőt — mondta udvariasan a férfi.
Larissza vezetékneve megegyezett a férjéével, így az őr minden gyanú nélkül beengedte, és elmagyarázta, hova kell mennie.
— Jó napot, az imént járt itt a férjem az anyjával. Megkért, hogy hozzak még egy példányt a papírokról. Kinyomtatná, kérem? — mutatkozott be a megfelelő irodában Larissza.
— Természetesen… — mosolygott a recepciós lány, majd kinyomtatta az iratokat és egy szép mappába tette.
— Háromszobás lakás egy új moszkvai lakóparkban… Nyolcvan négyzetméter… Az előleg már kifizetve… A házat fél éven belül átadják… A tulajdonos: Jelena Igorevna… — Larissza taxira várva döbbenten lapozgatta a papírokat.
— Tehát ide csorgatták a pénzüket, miközben én folyton segítettem nekik… Nekem Nyikitának sosem volt pénze, de az anyucikájára bezzeg jutott! — szorította dühösen magához a mappát.
Megérkezett a taxi, és Larissza azt kérte, hogy vigye ki a férje bátyjának a házához.
— Száz százalék, hogy ott semmiféle felújítás nincs… Csak arra ment ki a játék, hogy minél nagyobb összeget befizessenek a házra… — gondolta Larissza, miközben a hátsó ülésen ülve a lakópark szép képeit nézegette.
— Szóval befizettek négy milliót. Hát nem semmi, szegény rokonok… Na persze… Én adtam nekik pénzt a megélhetésre, hogy jobban éljenek, ők pedig tessék… — Larissza szinte szavak nélkül maradt.
— Ó, Larisszka, hát te hogy kerülsz ide? — Nikita bátyja zavartan elmosolyodott.
— Szia, csak épp erre jártam. Lemerült a telefonom… A sofőrnél nincs töltő, a házad meg útba esett… — rögtönzött választ Larissza. — Beugorhatok feltölteni?
— Persze, gyere csak… — a férfi kinyitotta a kaput.
— Pont, amit bizonyítani akartam… — Larissza végigmérte a felújított, otthonos házat.
— Nyikolaj, az anyósom a felújításról beszélt. Úgy értettem, még nincs kész. — kérdőn nézett a férje bátyjára.
— Még tavaly megcsináltuk. Csak a harmadik emelet maradt, de az ráér… Meghívom a barátomat, és gyorsan befejezzük. — Nyikolaj büszkén mosolygott. — Nézd, milyen szép lett a nappali!
— Na, Nyikita, ezzel véged van. — Larissza dühösen tért vissza a városba. — Egy egész évig kihasználtál… Ezt nem bocsátom meg!
Otthon Larissza berontott a lakásba, és gyorsan két bőröndbe dobálta Nyikita holmiját. Aztán a telefonján lévő alkalmazás segítségével megnézte, hol tartózkodik a férje. A térképen egy ismert moszkvai étterem jelent meg.
Larissza bepakolta a bőröndöket a taxiba, és odahajtatott. Kétség sem fért hozzá: az üvegfalon át tisztán látta, ahogy a férje és az anyósa jókedvűen ünnepelték az üzletet.
Összeszorított fogakkal, a pincérek riadt kiáltásai ellenére, Larissza bevonszolta a két bőröndöt a terembe, és élesen a férje asztala mellé állította.
— Larissza? Te? Mi folyik itt? — nézett zavartan a férj a feleségére.
Larissza előkapta a táskájából a lakásvásárlásról szóló papírok másolatát, és az asztalra hajította. Az iratok egyenesen a levesestálba estek. Az ínyenc tengeri herkentyűs leves szétfröccsent: a zsíros lé azonnal összekente az anyós hófehér blúzát, egy testes garnéla pedig Nyikita nadrágján landolt.
— Hát ti teljesen elmentetek otthonról! — mondta volna Larissza, de a belső hangja azt súgta, ide bizony keményebb szó illik.
A nő kimondta a durvább változatot, és trágárul káromkodott, amit az egész étterem hallott. A szomszédos asztaloknál ülő vendégek döbbenten figyelték a botrányt.
— Élősködő, naplopó, áruló… Egy évig az én pénzemen éltél! Hazudtad, hogy nincs pénzed, közben meg vettél egy lakást a mamádnak! — Larissza undorral nézett Nikitára.
— És maga? — fordította dühösen a tekintetét az anyósára a meny. — Maga igazi pióca! Szívta belőlem a pénzt, miközben maguk is simán felvehettek volna hitelt. Kétlem, hogy a maga fiacskája egy év alatt négy milliót keresett volna.
— Én vettem neki mosógépet, a apósának téli gumit, kifizettem a nyaralásukat… — fordult Larissza az étterem vendégeihez. — Ennek a mihasznának pedig mobilt, számítógépet és ruhát is én vásároltam.
— Ő meg végig hazudott, hogy nem boldogul a munkával. Pénzt koldult tőlem, közben meg titokban gyűjtögetett. Egy igazi kis patkány…
Nyikita és az anyja valamit mondani akartak, de Larissza élesen félbeszakította őket.
— Csönd legyen! Még nem végeztem… — vágott közbe dühösen a nő.
— Nyikita, elválunk! A legjobb ügyvédet fogom felfogadni a városban, és mindent visszaszerzek, amit kicsaltál tőlem. A cuccaid ott vannak abban a két bőröndben. — Larissza belerúgott az egyikbe.
— Ha megpróbálsz felhívni, vagy akár egy méternél közelebb jönni hozzám, úgy helyre teszlek… Nem fog érdekelni, hogy férfi vagy és nagyobb nálam. Így nem bánhat senki egy nővel. Soha. A világ egyetlen férfija sem. És te pláne nem! — fújta ki élesen a levegőt Larissza.
— Ebéd vége! — Larissza felkapta a leveses tányért, és Nyikita ingére öntötte. Felemelt fejjel vonult ki az étteremből, ahol baljós csend telepedett a levegőre.
Larissza és Nyikita elváltak. Az ügyvéd annyira profi volt, hogy Nyikita apjának el kellett adnia az autóját, hogy rendezze a fia tartozását Larisszával.
Nyikita visszaköltözött a szüleihez. Ma a férfi aktívan ül a társkereső oldalakon, és új, engedékeny, tehetős nőt keres, aki gondoskodik róla. És szponzorálja a családját. A lakáshitel törlesztése… az bizony hosszú folyamat. De egyelőre Nyikita még nem talált senkit.
Larissza fél év múlva találkozott egy sikeres és önálló férfival, aki úgy gondoskodott róla, ahogy azt korábban elképzelni sem tudta. Larisszának kislánya született. Azt beszélik, boldog házasságban él.
Amikor nemrég az egyik barátnője véletlenül megkérdezte tőle Nyikitát, Larissza így válaszolt:
— Az emberek nem véletlenül jelennek meg az életünkben. Vannak, akik örömöt hoznak, mások meg edzik a jellemet.
Majd kis szünet után hozzátette:
A türelem… Az persze jó dolog. De az élet túl rövid ahhoz, hogy sokáig tűrjük azt, ami nem tetszik.
