Pál elállta Larissza útját a kijárat felé, és éppen akkor emelte fel a hangját, amikor a szomszéd asztalnál megfordultak az emberek.
– Na mi van, még mindig nem találtál olyan férfit, aki eltartana téged a gyerekkel?
A kezében egy pohár pezsgő lóbálódzott. Mellette állt a piros ruhás partnere, és mindenféle érdeklődés nélkül nézte Larisszát. Az osztálytalálkozó már a második órája tartott. A falon régi fényképeket vetítettek, a volt osztálytársak pedig sorban mesélték, hogy ki hol él és mennyit keres.
– Engem nem kell eltartani – válaszolta Larissza.
– Ugyan már, ne kezdd. Még mindig a városi kórházban vagy?
– Az osztályvezető főnővér vagyok.
– Hát, a stabilitás is egy teljesítmény.
Ezt olyan hanglejtéssel mondta, amellyel egy gyereket dicsérnek a rendesen begombolt gombokért. Larissza már készült elmenni, de Pál még nem fejezte be.
– És hogy van a fiú? Misa?
– Maxim.
– Tényleg. Már nyolc éves?
Larissza lassan letette a gyümölcsleves poharat az ablakpárkányra. Pál elment, amikor Maxim négy hónapos volt. Az elején átutalt ötezer rubelt, aztán megszűnt válaszolni. Néhány alkalommal írt neki, amikor a fiú beteg volt, amikor pénz kellett a vizsgálatra, amikor az iskolában az egyenruhát kérték kifizetni. Válasz nem érkezett.
– Nyolc és fél – mondta ő.
– Nagyfiú. Kaptál egyáltalán gyerektartást?
– Az első hat hónapban.
– És akkor miért nem emlékeztettél? Magadtól hallgattál, szóval boldogultál.
Pál elmosolyodott, és megigazította a drága óráját. A találkozón már mesélt az építőipari cégéről, az új lakásról és a téli tengeri nyaralásról.
– A gyerekre az idegeneknek kell emlékeztetni – mondta Larissza. – Az apjának nem kell emlékeztető.
– Csak ezeket a szlogeneket ne. Te a gyereket választottad, én a karriert. Mindenki megkapta a magáét.
Odébbment a színpad melletti társasághoz, de a partnere még egy másodpercre megállt.
– Ne vedd a szívedre. Ma mindenki azt meséli, hogy mindent magának köszönhet.
Larissza felvette a kabátját, és kiment. Kint szitált az eső. A megálló tizenöt percnyire volt, de nem hívott kocsit. A táskájában a telefon többször is rezgett. Oxána írta, hogy Pál egy tahó, és nem kellett volna miatta eljönni.
Larissza megállt egy bezárt gyógyszéria előtetője alatt, és bepötyögte a választ.
„Küldd el annak az ügyvédnek a számát, aki a húrodnak segített.”
Otthon Maxim a konyhában ült egy kinyúlt pólóban, és lekvárt kent a kenyérre. A tankönyv nyitva hevert, de a fiú egy pontot bámult.
– Nagyi azt mondta, találkoztál apával.
Larissza levette a vizes kabátját, és leült vele szemben.
– Találkoztam.
– Kérdezett róla?
Mondhatta volna, hogy Pál érdeklődött az iskola és az edzések iránt. A fiú öt percig jó hírrel élt volna. Aztán elkezdte volna várni a hívást.
– Elrontotta a nevedet – mondta Larissza. – Aztán eszébe jutott.
Maxim az ujjával végighúzta a morzsákat.
– Akkor egyáltalán nem ismer?
– Nem ismer.
– Vovka azt mondja, apa azért ment el, mert rossz voltam.
Larissza magához húzta a tenyerét.
– Semmiben sem vagy hibás. Ő lépett le a felelősség elől, nem tőled.
– És ha el akar jönni?
– Először kiderítem, miért.
Másnap műszak után Larissza az ügyvéd szűk irodájában ült. Elhozta a régi telefont, a kártyakivonatokat és az üzenetek nyomtatott példányait. Az egyikben Maxim vizsgálatának kifizetését kérte. A másikban a kórház címét adta meg. Pál mindkettőt elolvasta, de nem válaszolt.
– Ezek az üzenetek jól fognak jönni – mondta az ügyvéd. – Próbáltál segítséget kérni. A jelenlegi tartásdíjért és a múltbeli időszakért fogunk perelni, amit igazolni tudunk.
– Nem akarok koldusnak tűnni.
– A pénz a gyereké. Büszkeségből nem mondhatsz le róla.
Larissza elrakta a telefont a táskájába. Vitatkozni nem az ügyvéddel kellett. A nyolc évvel ezelőtti önmagával kellett vitatkoznia, aki úgy döntött, hogy a hallgatás megőrzi a méltóságát.
Két hét múlva elfogadták a keresetet. Pál hamarabb jelentkezett a kórházban, mint ahogy megérkezett volna az értesítés a tárgyalás időpontjáról. A folyosó végén az ablaknál várt, ahol a betegek a vizespoharakat hagyták.
– Tönkre akarsz tenni?
– Ne túlozz.
– Tudod, mennyi követel a bíróság a forgalmam mellett?
– Nekem Maxim kiadásai a fontosak, nem a te forgalmad.
– Átutalok tízezer rubelt. Önként.
– Ez télen még az iskolára, a szakkörre és a gyógyszerekre sem elég.
Pál lejjebb vonta a hangját.
– Vonja vissza a kérelmet. Megismerkedem a fiúval, segíteni kezdek. Idegenek nélkül mindent elintézünk.
Larissza előhúzta a tollat a zsebéből, és az ablakpárkányra tette. Az ujjai alig engedelmeskedtek az éjszakai műszak után.
– Hányadik osztályos?
– Második.
– Harmadik. Hogy hívják az edzőt?
Pál elfordította a tekintetét.
– Nem vettem részt az életében. Most helyre akarom hozni.
– Akkor miért teszed a vele való találkozást a keresettől függővé?
– Mert veled másképp nem lehet megegyezni.
Larissza visszarakta a tollat.
– A fiú nem üzlet tárgya.
Elment, és figyelmeztette, hogy megbánja. Három nap múlva Pál elment az iskolához. A tanítónő nem engedte ki hozzá Maxiát, és felhívta Larisszakát. Estére a fiú már tudta, ki állt a kapunál.
– Miért nem engedtél ki?
– Mert a beleegyezésem nélkül nem vihet el.
– De én látni akarom.
Larissza egy pakliba rakta a tiszta ingeit, és hosszan simított egyetlen mandzsettát. Megtiltani könnyebb volt. Akkor Pál nem tudott volna újra eltűnni, Maxim meg nem ellenőrizte volna este a telefont.
– Jó – mondta. – Találkozunk szombaton egy kávézóban. Ott leszek a közelben.
Pál egy drága építőjátékkal érkezett, és túl gyorsan beszélt. Kérdéseket tett fel az iskoláról, a karatéról, a kedvenc filmjeiről. Maxim röviden válaszolt, amíg a szó a kocsikra nem terelődött. Fél óra múlva már azon vitatkoztak, melyik motor a jobb.
– Menjünk el jégkorongra – ajánlotta Pál. – Csak ketten.
Maxim az anyjára nézett.
– Először együtt – mondta Larissza. – Aztán eldöntjük.
A következő két hónapban Pál vasárnaponként jött. Ruhákat vett a fiúnak, minden találkozót felvett telefonra, és kitette a fotókat. Az egyik alá azt írta, hogy sokáig küzdött a gyermek láthatási jogáért. Larissza elolvasta az idegenek kommentjeit, akik bosszúálló exeleségnek nevezték.
Már begépelte a választ, de törölte. Helyette elmentette a bejegyzést, és megírta Pálnak, hogy a gyereket nem szabad a neten kitárgyalni. Ő nem válaszolt, de estére elküldte a megállapodás tervezetét.
A bíróság melletti kávézóban Pál három lapot és egy új tollat tett elé.
– Aláírjuk, és én magam fizetek. Végrehajtók és ellenőrzések nélkül.
Az összeg észrevehetően magasabb volt a korábbi tízezer rubelnél. A Maximal való találkozásokat minden hétre tervezték. Larissza végigolvasta, rátenyerelt az utolsó lapra, és kis híján beleegyezett. A fiú már várta a vasárnapokat. A bíróság elszívta az erőt, a munkahelyén meg ellenőrzés kezdődött.
A második oldal hátoldalán apró betűkkel az állt, hogy lemond a múltbeli időszaki követelésekről, és előre engedélyezi a gyermek külföldi utazásait az apjával.
– Miért van itt ez?
– Szokásos pont. Csak elutazhatunk nyaralni.
– Nélkülem?
– Larissza, ne csinálj jelenetet. Apa vagyok.
Visszahúzta a papírokat.
– Írd át a megállapodást. Vedd ki a múltbeli kifizetések elhagyását és a külön engedély nélküli utazást.
– Akkor semmilyen megállapodás sem lesz.
– Akkor találkozunk a bíróságon.
Pál felvette a tollat, kopogott vele az asztalon, és elmosolyodott.
– Azt hiszed, a bíróság hinni fog egy ápolónőnek, aki éveken át tiltotta az apának, hogy lássa a fiát?
Larissza elővette a telefont, és megnyitotta a bejegyzését.
– Itt meg azt írtad, hogy csak a kérelmem után kezdtél el küzdni a találkozásokért. A dátum ott van.
A mosoly eltűnt. Kirántotta a lapokat a keze alól, és kiment anélkül, hogy megitta volna a kávéját.
A bíróság az igazolt jövedelmek figyelembevételével ítélte meg a tartásdíjat, és külön vizsgálta a múltbeli időszakot. Pál ajándékokként próbálta feltüntetni az átutalásait, de Larissza elhozta a levelezést, ahol ő nevezte ezeket a fiú tartásához való segítségnek. Az ítélet nem lett olyan nagy, mint amire számított, de elég volt ahhoz, hogy fedezze a vizsgálat adósságát, és ne kelljen plusz éjszakai műszakokat vállalnia.
Szombaton Larissza elvitte Maximot egy cipőboltba. Régebben a leárazások polcától indultak, és megegyeztek, hogy csak két párat próbálnak fel. Most a fiú maga választotta ki a meleg csizmát, és először mégis az árcédulát fordította meg.
– Ezek túl drágák?
– Próbáld fel.
Amíg az eladó a méretet kereste, Maxim egy régi és egy új csizmában ült a puffon. Larissza megnyitotta a banki applikációt, kifizette a vizsgálatot, a maradékot pedig a fiú külön számlájára tette. Kabátot nem vett magának. A régi még bírta az esőt, a bírósági ítélet pedig nem változtatta Pál pénzét a prémiumává.
A tárgyalás után Pál a folyosón várta.
– Elégedett vagy?
– Nem. Csak azt tettem, amit korábban kellett volna.
– Elrontottad a lehetőségét annak, hogy újra család legyünk.
– Azt javasoltad, hogy mondjak le Maxim pénzéről, és add át neked a jogot, hogy a beleegyezésem nélkül vidd el. Ez nem család.
Elment búcsúzás nélkül.
Az első kifizetések pontosan érkeztek. Pál továbbra is találkozott a fiúval, és egy nap elvitte őket a területi versenyekre. Maxim harmadik helyezett lett. Visszafelé elaludt a hátsó ülésen, a mellkasához szorítva az érmét.
– Jól boldogulunk hármasban – mondta Pál. – Talán elég a háborúból?
– Nem háborúzom.
– Akkor gyere vissza. Veszek egy nagyobb lakást. Eljössz a kórházból. A házzal meg Maxival fogsz foglalkozni.
– Nem áll szándékomban felmondani.
– Miért kell aprópénzért a műszakokba járnod?
Larissza az alvó fiúra nézett. Egy pillanatra a fejében feltűnt egy külön iroda a tanuláshoz, a nyári szünidő és egy olyan hűtőszekrény, amelyet nem kell a fizetésig számolni.
– Átgondolom – mondta.
Pál beleegyezésnek vette ezeket a szavakat. Elküldte a lakás tervrajzát, élelmiszert kezdett hordani, és azt javasolta, hogy Larissza igényeljen kiegészítő kártyát a számlájához. Beleegyezett, hogy még egyszer találkoznak, és egy papírlapra felírt kérdésekkel érkezett az étterembe.
– A fizetésem a saját számlámon marad?
– Ha úgy nyugodtabb vagy.
– A lakás mindkettőnk nevére lesz íratva?
– A cég pénzéből veszik. Aztán meglátjuk.
– A kiadásokat együtt beszéljük meg?
– A nagyokat. A szokásos vásárlásokra kapsz kártyát.
– Milyen limittel?
Pál letette a étlapot.
– Interjút rendezel a férjednek?
– Amíg nem vagy a férjem.
– Megint ez a gyanakvás. Normális életet kínálok, te meg százalékokat számolsz.
Larissza félbehajtotta a lapot.
– Nem a százalékokat számolom. Azt ellenőrzöm, marad-e jogom a döntéshez.
– A családban egy embernek kell felelnie a pénzért.
– Te már feleltél. Az első hat hónapban.
Felállt és kiment. Kint a vitrinél megállt, felhívta az ügyvédet, és megkérdezte, készítsen elő egy írásos láthatási rendet. Pálnak anélkül kellett érintkeznie Maximmal, hogy a találkozókat felhasználhatná a nyomásgyakorlásra.
Utána három egymást követő vasárnapot kihagyott. A fiú abbahagyta a kérdezgetést, hogy feltöltötték-e a telefont, de vacsora közben minden alkalommal a tányérja mellett hagyta.
Azokban a hónapokban Mihail már Larissza mellett volt. A kórházban ismerkedtek meg, amikor az édesanyját hozta vizsgálatra. Nem tolakodott tanácsokkal, és nem kérdezett Pálról. Egyszer segített Maximnak összerakni egy eltörött repülőgépmodellt, máskor eljött a versenyekre, és a régi telefonjával vette fel a fellépést.
Larissza kétszer is visszautasította, amikor az összeköltözést ajánlotta. Harmadszor elkért a lakása kulcsait, és egy hétig a zsebében hordta anélkül, hogy használta volna. Aztán visszahozta.
– Korai – mondta.
– Jó – válaszolt Mihail. – Hová sem sietek.
Nyolc hónap múlva összeházasodtak. Nagy ünnepség nélkül. Az anyakönyvvezetésen ott volt Maxim, Larissza anyja és Oxána. Pálnak nem szólt. A házasságuk nem törölte el az apaságát, és nem adott jogot neki a háza ügyébe való beleavatkozásra.
Tavasszal az osztálytársak újra összegyűltek ugyanabban az étteremben. Larissza nem akart menni, de Maxim megkérte, hogy ugorjanak be az Oxána által rendelt tortáért. Mihailnak munka után kellett érte menniük.
Pál meglátta Larisszát a ruhatárnál, és elsőként odalépett.
– Jól nézel ki. Szóval a szünet jót tett.
– Milyen szünet?
– Közöttünk. Sok mindent átgondoltam. Maxim hiányol.
– Hiányolt. Aztán abbahagyta a várást.
– Ellenem hangoltad?
– Te hagytál ki három hónapot.
A közelben már lassultak a beszélgetések. Pál észrevette a hallgatóságot, és hangosabban beszélt.
– Attól még család vagyunk. Előbb-utóbb elismered.
– Nem vagyunk család.
– Ne nevettesd ki az embereket. Te magad akartál visszatérni.
– Azt ellenőriztem, tudsz-e apa lenni anélkül, hogy megvennéd a jogot a felettem való rendelkezésre. Nem tudtad.
Pál elmosolyodott.
– És most mi lesz? Megint egyedül fogod játszani az erős nőt?
Az étterem ajtaja kinyílt. Belépett Mihail, mögötte pedig Maxim a tortásdobozzal. A fiú meglátta az anyját, és magasabbra emelte a dobozt.
– Anya, időben jöttünk!
Mihail elvette tőle a nehéz dobozt, letette a legközelebbi asztalra, és csak utána lépett oda Larisszához.
Pál észrevette a gyűrűt a ujján.
– Ez ki?
– A férjem.
– Amíg én a család visszahozásán fáradoztam, te férjhez mentél?
– Te az irányítást próbáltad visszahozni. A családot nyolc éve hagytad hátra.
Pál Maximra vetette a tekintetét.
– Akkor nem kell fizetnem. Most már van, aki eltartson titeket.
Larissza előhúzta a táskájából a jóváhagyott láthatási rend másolatát, és elé tette.
– Itt vannak a legközelebbi dátumok. Ha apa akarsz lenni, jöjjön pontosan. A házasságom a kötelezettségeidhez nem tartozik.
– Bíróságra megyek.
– Menj. Egyúttal magyarázd el, miért hagytad abba a látogatást rögtön a kártyád általi életem elutasítása után.
Pál összevonta a lapot, és Maximra nézett.
– Velem jössz?
A fiú a vállával a doboznak dőlt.
– Ma az anyának ünnepe van.
– Én vagyok az apád.
– Akkor jöjjön el a következő vasárnap. Itt van leírva.
Maxim Pál kezében lévő lapra mutatott. Az kinyújtotta az ujjait, óvatosan kisimította a gyűrt sarkot, és elrakta a papírt a belső zsebébe.
Larissza nem várta meg a választ. Fogta a fiú kezét, Mihail meg a tortát vitte az asztalhoz. Oxána már tolta a tányérokat, helyet szabadítva fel.
Késő este Maxim a kanázsón aludt el az ünnepi ingében. Mihail letakarta egy pléddel, és kiment a konyhába a teáskannát feltenni. Larissza telefonja röviden csörrent.
Pál megírta, hogy a következő vasárnap tizenegykor jön.
Egyetlen szóval válaszolt.
„Jó.”
Reggel Larissza a hűtőszekrényre tűzte a láthatási rendet a műszakjai és Maxim edzései mellé.
