Ölelkeztek, a férfi pedig valami édeset suttogott a nő fülébe. Az asszony boldogan mosolygott.
Galja tágra nyílt szemmel nézte őket, nem bírta elfordítani a tekintetét.
– Galja, mi van veled? Galja! – csodálkozott rá a barátnője.
– Semmi. Menjünk – mondta hirtelen a lány.
Elbúcsúztak. Galja hazafelé menet végig arra gondolt: ez egyszerűen nem lehet igaz!
– Apukám, hát hogy tehetted ezt?! Hogy tehetted ezt anyuval?! – nem akart hinni a szemének.
Galja és a barátnője épp kijöttek az óráról. Nem volt kedve hazamenni, ezért javasolta:
– Liza, menjünk, sétáljunk egyet a parkban!
– Menjünk, amíg még világos van! – egyezett bele a barátnője.
A park ugyan egyáltalán nem esett útba, de miért ne tettek volna egy sétát?
…A park egyik sétányán haladtak, és irigykedve nézték a boldog szerelmespárokat. Senki sem figyelt rájuk.
Befordultak egy néptelen kis utcába, és hirtelen megláttak egy férfit és egy nőt. Ölelkeztek, a férfi pedig valamit a nő fülébe suttogott. Az asszony boldogan mosolygott.
Bár a férfi háttal állt nekik, látszott rajta, hogy már nem fiatal.
Liza közönyösen pillantott rájuk, de aztán észrevette, hogy Galja tágra nyílt szemmel mered a párra, és képtelen levenni róluk a szemét.
– Galja, mi van veled? Galja!
– Én csak… Á, semmi. Menjünk – mondta hirtelen Galja, és gyors léptekkel megindult előre.
Kiértek a parkból. Galina szótlanul ment tovább, a saját gondolataiba merülve. A lányok elköszöntek, és mindenki hazament…
…Galja elgondolkodva sétált hazafelé, a fejét kissé lehajtva. Úgy érezte, ez egyszerűen nem történhet meg.
Lelki szemei előtt ott lebegett a fa alatt álló nő boldog arca, és a férfi, aki a fülébe suttog, és észre sem vesz semmit maga körül, még… a saját lányát sem!
„Apukám, hogy tehetted, hiszen szeretlek, mindig te voltál számomra az ideál. Neked szeretőd van? Sosem hinném el, ha nem látom a saját szememmel!” – gondolta a lány.
…Galja későn ért haza.
– Ülj le vacsorázni! – mormogta az anyja. – Rád és apádra sem lehet várni.
– Mindjárt, csak megmosom a kezem! – mondta Galja kissé esetlenül.
Sokáig maradt a fürdőszobában. Mire kijött, az apja még mindig nem volt otthon. Galja megvacsorázott, és a szobájába ment.
Leült a laptop elé, de semmi sem jutott az eszébe. A parkban látott jelenet nem ment ki a fejéből. Nem akarta elhinni, hogy ez a valóság.
„Hiszen ő az apukám. Tényleg ilyen természetes a felnőttek életében a hazugság és az árulás? Mi hiányzik neki az életéből? Tényleg képes lenne elhagyni minket anyával emiatt a…?”
Ekkor egy érdekes ötlet ötlött fel benne.
„Vajon az a nő azt hiszi, hogy csak úgy odaadom neki az apukámat? Úgy tűnik, nem is tud a létezésemről…”
Megszólalt a nyíló ajtó hangja:
– Sajnálom, drágám! Nehéz napom volt – hallatszott az apa hangja.
– Régebben csak a hónap végén voltak nehéz napjaid – felelte az anyja hangja, és újra érezni lehetett egy veszekedés előszelét. – Most meg szinte minden nap nehéz.
– Zsanna, kérlek, most ilyen az életem!
Ahogy szokott, bement a lánya szobájába, és meg akarta puszilni, de a lány eltolta magától:
– Menj csak, kihűl a vacsorád!
– Kislányom, mi történt?
– Velem semmi. És veled?
Az apa hosszan nézett a lányára. Mondani akart valamit, de meggondolta magát, és kiment a konyhába.
Egész este Galja ki sem jött a szobájából. Azt tervezgette, hogyan szerezhetné vissza az apját. Ezzel a tervvel a fejében aludt el.
Ezzel is ébredt, miközben hallotta a szülei hangját:
– Vitalij, hová mész?
– Dolgozni. Sürgős.
– Ma szombat van, a családoddal is tölthetnéd a napot.
– Nem sokáig. Ebédre megjövök, és elmegyünk valahová.
Galja kijött a szobájából. Ásított egyet, tettetve, hogy épp most ébredt.
– A te meg hová mész? – kérdezte azonnal az anyja.
– Anya, órám van. Már így is késésben vagyok.
– Hát mi ez?! – háborodott fel a ház asszonya. – Egész nap mindenki elfoglalt.
De a lánya már el is tűnt a fürdőszobában. Kijött, és sietve készülődik kezdett, látva, hogy az apja már az előszobában van.
A férfi elmosolyodott:
– Kislányom, gyere, elkísérlek az órádra!
– Galja, legalább egy kávét igyál meg! – lépett ki az anyja a konyhából. – Már elkészítettem.
– Menj csak, idd meg, megvárlak! – az apa barátságos volt, mintha bűntudata lenne a lánya előtt.
Galja beszaladt a konyhába, és állva, gyorsan megitta a kávét. Kiszaladt az előszobába:
– Mehetünk, apa!
Pár percig szó nélkül mentek, majd az apa törte meg a csendet:
– Kislányom, haragszol rám valamiért?
– Nem, apa! Biztos csak a kamaszkor – hallgatott el egy másodpercre, mintha bátorságot gyűjtene. – Szeretlek, apa!
– Én is téged, kislányom!
– A világon a legjobban?
Észrevette, hogy az apja összerezzen, gyanakvva néz rá, de azért kimondta:
– A világon a legjobban!
Mosolyogva mentek tovább, de kerülték egymás tekintetét.
– Ennyi, apa, nekem erre kell mennem. Várlak ebédre. Megígérted, hogy a hétvégét együtt töltjük.
Galja elindult az órái felé, de aztán megfordult, és elrejtőzött a bokrok mögött. Meggyőződött róla, hogy az apja nem néz vissza, majd óvatosan követni kezdte.
A lány még reménykedett benne, hogy az apja a munkahelyére megy, de ő az ellenkező irányba fordult.
Hosszasan mentek. Az apa egyszer sem nézett hátra. Megálltak egy háznál. Az apa odaállt a fák mellé, elővette a telefonját és tárcsázott.
A nő körülbelül öt perc múlva jött ki. Galja akaratlanul is elámult:
– Milyen szép! – sóhajtott fel. – Tényleg többet ér apának, mint mi anyával?
A nő odaszaladt, megcsókolta az apját, majd karon fogva elindultak valamerre.
A környék ismeretlen és elhagyatott volt. Besétáltak egy kis parkba, leültek egy padra és beszélgetni kezdtek. Galja távolról figyelte őket. A beszélgetés komolynak tűnt, de aztán egy hosszú csók következett.
Galja mereven nézte őket, a sértettség pedig teljesen elöntötte a szívét.
Végül felálltak és elindultak visszafelé.
Visszatértek a házhoz, ahonnan a nő kijött. Ismét egy csók, egy mosoly. Az apa elindult – úgy tűnt, haza –, a nő pedig eltűnt a lépcsőházban.
Galja távolabb állt, és azon gondolkodott, mit tegyen. Csak egyet akart: négyszemközt maradni ezzel a nővel. Tudta, mi a teendője.
Ekkor meglátta, hogy az apja szeretője ismét kijön a lépcsőházból egy teli szatyorral, és a szemeteskonténerek felé veszi az irányt. A lány azonnal utánaeredt.
– Szia! – Galja elállta az útját, amikor a nő kidobta a szemetet, és megfordult, hogy hazamenjen.
– Szia! – a nő értetlenül nézett a lányra. – Mi a baj?
– Figyelj ide! Ha még egyszer találkozol Vitalijjal, megkeserülöd.
– Te meg ki vagy?
– Még nem jöttél rá?
– Mit akarsz tőlem? – csodálkozott a nő.
– Azt hiszem, világosan beszéltem – mondta Galja azonnal. – Vedd elő a telefonod!
– Nesze – felelte a nő.
– Tárcsázd a számát! És mondd meg neki, hogy többet ne jöjjön. Én a lánya vagyok. És ő nagyon szereti az anyukámat!
A nő tárcsázott. Galja hallotta az apja hangját:
– Diana, mi történt?
– Vitalij, nem szabad többé találkoznunk.
– Miért?
– Nem fog működni. Neked családod van, én pedig az egyetem után elköltözöm a városból.
– Diana, hát, ha… – Galja érezte, hogy az apja hangjába valamilyen megkönnyebbült, már-már vidám tónus vegyül.
– Ennyi, Vitalij, ne gyere többet és ne is hívj!
– Rendben, Diana! – felelte az apa határozottan. – Isten veled!
Amikor Galja hazaért, a szülei a konyhában ebédeltek, és békésen beszélgettek valamiről.
– Mitől vagy ilyen elégedett? – mormogta az anyja, miközben felállt az asztaltól. – Eszel valamit?
– Eszem!
– Kislányom, tényleg, mitől vagy ilyen jókedvű? – kérdezte az apa is.
– Apa, szeretsz engem? – válaszolt kérdéssel a kérdésre a lány.
– Szeretlek!
– És anyát?
Beállt egy rövid csend. Majd jött a határozott válasz:
– És anyádat is szeretem!
– Na, komolyan, szeretlek titeket! – ismételte meg a férfi vidáman még egyszer.
