– Hol a vacsora, Nadja? Miért üres az asztal? – kérdezte a férj.
– A vacsora ott van, ahol a pénzecskéd, drágám! – vágta rá a feleség.
– Na, mivel örvendeztetsz meg ma, asszony? Jaj, de megéheztem! Egy egész bikát fel tudnék falni! – rontott be zajosan a lakásba Mihajlo, aki épp a munkából tért haza.
Biztos volt benne, hogy a felesége, aki mindig előbb ért haza nála, már otthon van, és szokás szerint a konyhában sürög-forog, várva őt. Mindig így volt, és ma sem kellett volna másként lennie.
De amikor Mihajlo belépett a konyhába, és meglátta Nadija arcát, azonnal megértette, hogy ma aligha lát vacsorát. És a botrányt sem fogja megúszni, az biztos.
– Hol a vacsora, Nadja? Mi történt? Miért üres az asztal? – kérdezte még mindig hitetlenkedve, hogy valóban valami komoly baj lehet.
Nadija a konyhaasztalnál ült, komorabb volt, mint egy viharfelhő. Ugyanabban a ruhában volt, amelyben reggel munkába indult – okkerszínű üzleti kosztümben és világos blúzban.
Valami furcsa és számára érthetetlen okból nem öltözött át kényelmes köntösbe, ahogy mindig szokott, amikor hazaért, és ami olyan jól állt neki.
A szinte üres asztalon csak egy üveg száraz vörösbor állt, amit Nadija még néhány hónapja vett a szupermarketben, amikor együtt vásároltak a közelgő újévre.
…– Pezsgőm van, erős ital is, de vörösbor nincs. Mi van, ha egy nehéz munkanap után megkívánok egy pohárral, na? – morfondírozott akkor Nadija, miközben az üveget a kosárba tette.
– Vidd csak akár ötöt is! Én nem bánom. Tudod, nekem mindegy, van-e vagy nincs. Én a sört tisztelem – felelte a férje.
Az üveget már kibontották, a vörösbor a pohárban volt, amit a feleség – úgy tűnt – nem először töltött újra.
De ami még jobban meglepte Mihajlót: a konyhában dohányszag terjengett. Pedig öt éve annak, hogy Nadija végleg leszokott erről a rossz szokásról. Egyszer s mindenkorra.
Mihajlo aggódva nézett a feleségére, félve attól, ami a kérdései után következhet.
Nadija lassan a belépő férj felé fordította a fejét, megvető pillantással mérte végig, és kimondta:
– A vacsora ott van, ahol a pénzecskéd, drágám!
– Nadja, történt valami? – próbált más irányból közelíteni Mihajlo, elfeledve a vacsorát, és megérteni a mindig kedves feleség furcsa viselkedésének okát.
– Történt? – mintha meglepődött volna a nő. – Velem nem, de veled annál inkább. Mert holnaptól nem laksz itt! És elkezdhetsz hozzászokni az új státuszodhoz – az elvált férfiéhoz.
– Nadja! Értem én, hogy feldúlt vagy, és nem gondolod végig, mit beszélsz. De kérlek, légy komolyabb. Ráadásul ittál is, és nem érted, milyen sületlenségeket hordasz össze. Mi történt, hogy már nem vagyok kedves neked?
Mihajlo megpróbált leülni a felesége mellé, de azonnal éles kiáltást hallott.
– Állj! Ne merj mellém ülni! Ez nem étkezde és nem kocsma. És etetni sem fog téged többé senki! – döbbentette meg még jobban a férfit Nadija.
– Nadja! Mi folyik itt? – kiáltott már Mihajlo is, akinek az idegei kezdtek felmondani.
– Semmi, azon kívül, hogy ideje összepakolnod a holmidat!
Nadija újratöltötte az üres poharát, sajnálkozva nézett az üres üvegre, és folytatta az ivást, mintha senki sem lenne mellette.
– De hát mi ez az egész? Férj vagyok, jogom van tudni, mi történik a házunkban! És miért ül a feleségem ahelyett, hogy megkínálna a megérdemelt vacsorával, és látványosan leissza magát?
– Igen. De ez téged már nem érint!
– Ha azonnal nem magyarázod meg, mi a baj, felhívom Olenkát, és idehívom. Hagyja ott a férjét és a kisgyerekét, és nézze meg, mit művel az anyja!
– Ó, a lányod eszedbe jutott! Nahát! Szóval mégiscsak apa vagy! Szerető és gondoskodó. És nagyapa is! Remélem, erre is jól emlékszel? – reagált hevesen Nadija.
– Igen, emlékszem. A lányomra, az unokámra. És rád is, drágám. Minden percben csak rátok gondolok.
– Ne hazudj! Ránk gondol! A testvéredre gondolsz! Meg annak a közönséges feleségére. Ők most a családod, nem mi!
– Menj, pakolj, és költözz Petykához meg Lizkához. Etessenek ők vacsorával, szórakoztassanak ők! És furikázzanak az új kocsijukon!
– Áh, szóval erről van szó! Ezért rendeztél nekem jelenetet? Mert Péter kocsit vett? Ehhez nekem semmi közöm! – válaszolta nyugodtan Mihajlo.
– Hogyhogy semmi közöd! Ne hazudj! Mindent tudok! Lizka ma felhívott, dicsekedett az új autóval, és azt mondta, neked köszönje meg.
– Szerintem minden teljesen világos! – csapott ököllel az asztalra a feleség, hogy a férj végre megértse, mennyire dühös.
– Félreértetted, hidd el! – mosolyodott el Mihajlo.
…Nadija boldognak tartotta a házasságát. Több mint húsz év együttélés alatt a férje egyszer sem bántotta meg igazán, soha nem okozott neki komoly fájdalmat.
Mindig mindent együtt csináltak, minden kérdésben megbeszélték a dolgokat. Őszintén hitte, hogy ez így lesz a jövőben is.
Még fiatalon elhatározták Mihajlóval, hogy egy fontos elvet követnek – senkinek sem adnak kölcsön. És természetesen ők maguk is csak a saját erejükből élnek.
Ha nagyon megszorultak, inkább hitelt vettek fel, de rokonoktól soha nem kértek pénzt. Tudták, milyen könnyű elveszíteni a jó kapcsolatot adósság miatt.
Számtalan ilyen történetet láttak: közeli emberek szakították meg a kapcsolatot egy hírhedt tartozás miatt, ami végül viszály forrásává vált.
Amikor egy héttel ezelőtt Péter és Liza vendégségbe jöttek, és kölcsönt kértek tőlük, Nadija teljesen összezavarodott.
– Miskó, segíts rajtunk! Meghozták a kocsit, de Lizával nem elég a pénzünk. Már a bankban is voltunk, akartunk még egy hitelt felvenni, de többet nem adnak. A rokonokat is végigkérdeztük, de mindenki elutasított – kezdte a bátyja.
– Nadjus, tudjuk, hogy nektek van pénzetek. Hiszen te magad mondtad egyszer, hogy Mihajlóval idén tengerre készültök. Vagyis félretettetek egy bizonyos összeget, igaz? – csatlakozott a férjéhez Jelizaveta.
– Liza, nagyon jól ismered az elvünket. Az változatlan. Miért beszélsz nekem a nyaralásra szánt pénzről? Az arra lesz elköltve, amire félretettük.
– Épp ezzel tervezek foglalkozni a napokban – elkezdem kiválasztani a nyári utat. És azonnal meg is veszem, hogy olcsóbb legyen – válaszolta nyugodtan Nadija a sógornő ravaszkodására.
– Jaj, várhattok még egy kicsit, nem történik semmi. Megadjuk mi azt a pénzt. Petykának is prémiumot ígértek a következő negyedévben. Ugye, Petre?
– Később is megveszitek azt az utat. Most ezzel nincs gond. Talán még last minute ajánlatot is találtok, az még olcsóbb – folytatta hízelgő hangon a pimasz rokon.
– Nem akarok veletek vitatkozni, pláne nem veszekedni, de a válaszunk: nem – felelte higgadtan Nadja.
– És te, öcsém, miért hallgatsz? Tényleg nem segítesz ki? – nézett meglepetten Mihajlóra Péter. – Vagy nálad mindent Nadija dönt el?
– A feleségem már elmondta. Nincs mit hozzátennem. A pénzt arra költjük, amit elterveztünk. Ha odaadnánk nektek, aligha látnánk viszont a nyaralásig, ez olyan biztos, mint a kétszer kettő.
– Na ne már! Ez aztán a rokonság! Tényleg nem mentetek meg minket? – háborodott fel hangosan Liza. – Hát ez hihetetlen! Nem ezt vártam tőletek! Nem ezt, Nadja és Miskó!
– Liza, ne csinálj botrányt. Kérlek. Sok éve ismertek minket. Semmi sem változott. A férjemmel soha nem veszünk fel kölcsönt, és senkinek nem adunk pénzt. Kár volt ezzel hozzánk jönnötök. És megsértődni – szerintem értelmetlen.
– Azt hittük, hogy legalább a közeli rokonok kedvéért egyszer kivételt tesztek. De úgy látszik, számotokra a „rokonság” üres szó.
Péter sértődött volt, alig tudta visszafogni az indulatait.
– És nem félsz, öcsikém, hogy egyszer majd neked kell hozzám segítségért fordulnod?
– Remélem, minden problémámat magam meg tudom oldani – mondta Mihajlo határozottan és magabiztosan.
– Menjünk innen, drágám! Ha ők így bánnak velünk, nincs miért itt ücsörögni – vágta oda sértetten Liza…
Az eset után Nadija és Mihajlo csak egyszer beszéltek egymás között erről a dologról, és arra jutottak, hogy helyesen cselekedtek.
Ismerve Péter természetét, biztosra lehetett venni, hogy a pénzüket nagyon sokáig nem látnák viszont. A férj bátyja nem volt megbízható, a szavának nem volt gazdája.
De úgy tűnik, valami mégis félresiklott, és Mihajlo megváltoztatta a döntését. Mert ma Liza maga hívta fel Nadiját a munkahelyén, és eldicsekedett a drága vásárlással.
Küldött néhány fotót az új autóról. Aztán megkérte, adja át az üdvözletét és a köszönetét Mihajlónak a segítségért. Nadija szinte eszét vesztette a dühtől.
– Hogy tehette ezt a férjem? Miért hagyta magát rábeszélni a bátyja által, és miért köpte le a véleményemet? A közös elvünket, amit annyi éven át követtünk?
– Micsoda húzás ez? És érdemes-e ezek után fenntartani a házasságot egy ilyen megbízhatatlan emberrel? – háborgott magában, miközben a munkaidő végét várta.
Az első gondolata az volt, hogy felhívja Mihajlót, és mindent a fejéhez vág, fékek nélkül. De aztán rájött, hogy ez nem telefonos beszélgetés, és estére hagyta a leszámolást a férjével.
Keserűen gondolt arra, hogy most már nem fognak tudni elrepülni a tengerre. Hiszen Olenkának is megígérték, hogy magukkal viszik őt a hároméves Marijkával együtt.
A vejük sokat dolgozott, és egyelőre nem tudott elmenni a feleségével és a lányával nyaralni. Most pedig úgy tűnt, minden kárba veszett? Mihajlo egyetlen lépéssel keresztülhúzta az összes tervüket.
– Na, és mit találtál ki magadnak? – folytatta jóindulatúan Mihajlo, miközben a feldúlt feleségére nézett.
– Itt nincs min gondolkodni! Odaadtad a pénzünket Péternek, akkor legyen benned annyi bátorság, hogy bevallod! Ne próbálj kibújni. És a lányodnak is meséld el, miért nem láthatják idén Marijkával a tengert.
– Ugyan miért ne láthatnák? Látni fogják! Te is, drágám. Mindannyian együtt, ahogy terveztük, nyáron elutazunk a meleg tengerhez. Semmi sem változott.
– Akkor miért kérte Lizka, hogy köszönd meg neked? És mondd csak, miből vették azt az autót? – nem hitt még mindig a férjének Nadija.
– Abból a pénzből, amit kamatra kölcsönöztek az egyik ismerősömtől. Én csak összehoztam őt a bátyámmal, és megmondtam Péternek, hogy igénybe veheti ennek az embernek a szolgáltatásait.
– Zahar már évek óta abból él, hogy jelentős összegeket ad kölcsön bizonyos kamatra. Azoknak, akiknek a bank valamilyen okból nem ad hitelt, ez kiút. A kamat ugyanaz, csak nem a bank adja a pénzt, hanem egy magánszemély. Ennyi az egész.
– Ez igaz? – kérdezte kétkedve Nadija.
– Teljesen igaz! És minden pénzünk, egyetlen hrivnyáig, megvan a helyén. Te pedig, drágám, már a legközelebbi napokban megveheted mindannyiunknak az utakat, hogy ne kelljen többé ezen rágódni és aggódni.
Ezután Mihajlo megmutatta a feleségének a teljes összeget a számláján, hogy többé ne kételkedjen.
Nadija felderült. Bement a hálószobába, hogy átöltözzön a kedvenc köntösébe, aztán gyorsan elkészítse a rég várt vacsorát. A férjet, aki rehabilitálta magát, ideje volt megetetni.
– Bocsáss meg, hogy rosszat gondoltam rólad. Ilyen először történt velem. Soha nem kételkedtem benned, most meg – egy pillanat alatt minden felborult! Még a válás is megfordult a fejemben – elmélkedett jóindulatúan a feleség, miközben az asztalnál ült Mihajlo mellett.
– Semmi baj, megesik az ilyesmi. Jaj, de finomak a pelmenyijeid, drágám! – dicsérte a férj a vacsorát, amit Nadja a stratégiai készletekből, a fagyasztóból varázsolt elő.
– Egyszerűek, saját kézzel készítettek – felelte a feleség, és magában megesküdött, hogy többé soha nem alázza meg magát bizalmatlansággal. Hogy lehetett ekkora ostobaságot művelni!
És ti mit gondoltok erről? Írjátok meg a véleményeteket a kommentekben, tegyetek egy lájkot!
