Irina a rendelő várójában ült sorban. Mellette egy vele egykorú asszony ült. Az asszony valahogy gyanakvóan ránézett.
– Ira, te vagy az?!
Irina jobban megnézte.
– Ljuba? Szia!
– Szia, Ira!
Beszélgetni kezdtek, felidézték a múltat.
– Ljuba, mi újság a falunkban?
– Úgy tűnik, minden rendben. Majd később beszélünk. Most én következem.
– Emlékszel egy bizonyos Olegre? – kérdezte hirtelen Irina. – Nem hallottál róla? Hogy van?
Ljuba meglepetten nézett Irinára.
– Arra gondolsz, aki akkor Nadjával elment? A bolti eladónővel. Hát nem hallottad, mi történt?!
Irina a döbbenettől megdermedt.
– És képzeld, visszautasított, el tudod hinni, Darinka? – az anya könyökével megigazította a haját.
Anyja és lánya kettesben derelyét készítettek a konyhában.
Darina megkérte Irinát, mesélje el, hogyan lett először szerelmes.
– És tényleg megmondtad neki, hogy szereted? – a tizenhat éves Darinka elkerekedett szemmel nézett. – Te magad mondtad meg a fiúnak?
– Hát nem egészen így, de egyszer a klubban felkértem egy fehér táncra. Aztán megkérdeztem:
– Oleg, hazakísérsz?
Hazakísért, bár közben valami kis mosollyal nézett rám. Hét évvel idősebb volt nálam. De hazakísért, már sötét volt…
– És aztán mi történt? – faggatta a lánya.
Tizenhat éves volt, érdekelte az ilyesmi…
– Inkább formázd a derelyéket, nézd csak, ez itt milyen gyűrött lett, ez meg túl nagy. Látod, mennyire belefeledkeztél a mesébe!
Nem történt semmi különös, Darinka. Kicsinek tartott engem. Azt mondta – előbb nőjek fel.
Aztán elutazott – nem volt helybeli. A szomszédasszony mondta, hogy összejött a bolti eladónővel, vele ment el. Én pedig elutaztam a nagynénémhez a városba, hogy felvételizzek a technikumba.
– És ennyi az egész? – nyújtotta csalódottan Darinka. – És apával hogyan ismerkedtél meg? Rögtön beléd szeretett? És te belé? Ugye addigra már nem szeretted azt az Olegot, igaz, mama?
– Persze, Darinka. Tedd csak be a derelyéket a fagyasztóba, nézd mennyit készítettünk együtt. Apa visszajön a kiküldetésből – örülni fog. Nagyon szereti a házit. Apával meg később találkoztam. Már majdnem harminc voltam, ő meg harmincöt. A bolt pénztáránál állt mögöttem a sorban. Egyszer csak hallom:
– Kisasszony, ez nem magáé? – és egy nagy címletű bankjegyet nyújt felém.
Nekem nem volt ilyenem. Mondtam neki:
– Nem, köszönöm, ez nem az enyém.
Nevetett, aztán felajánlotta, hogy hazaviszi a táskámat. Megkérdezte, hogy hívnak. Mosolygott, szimpatikus volt.
– Irina, maga becsületes és nem kapzsi. És csodálatos szemei vannak. Nem fogok tudni élni, ha nem találkozik velem. Engem Miklósnak hívnak. Anyám Miklósnak szólít, vicces, ugye? Hadd szólítson, mégiscsak az anyám…
Nagyon megtetszett nekem. Vidám, kedves szemei voltak. Nem volt magas, erős testalkatú, mosolygós. Találkozni kezdtünk. Senki mellett nem éreztem magam olyan biztonságban és jól. Tudod is, apa csodálatos ember. Aztán összeházasodtunk, megszülettél te is. A mi szeretett kislányunk, a mi Darinkánk.
Irina átölelte a lányát.
– Jól van, mama, értem. Átmegyek Olenkához, sétálunk egyet. Nem jövök későn.
– Menj csak. Ugye emlékszel, hogy apa este érkezik? Na jól van – Irina becsukta az ajtót a lánya után.
Elővette a fényképalbumot. Itt volt ő – Oleg. Az egyetlen fénykép. Akkoriban egészen különlegesnek tűnt számára. Távolinak. Titokzatosnak. Mint egy filmszínész.
Irina a városban elvégezte a technikumot, majd felvételt nyert az egyetemre. Arról álmodott, hogy talán egyszer találkozik Oleggel. Meglátja, hogy már egyetemista, felnőtt nő, nem az a kislány többé. És megérti, hogy méltó hozzá.
Irina kitüntetéssel végezte el az egyetemet. Három évig dolgozott kötelező kiküldetésben. Aztán visszatért, munkát kapott. Ott értékelték a tapasztalatát, egyre jobban haladt előre.
Amikor az osztályvezető-helyettes nyugdíjba ment, Irinát ajánlották a helyére.
És Irina minden alkalommal arra gondolt – bárcsak látná ezt Oleg! Bárcsak látná, milyen felnőttes frizurát készíttetett a szalonban.
Bárcsak látná Oleg, milyen elegánsan néz ki az új cipőjében és a szigorú kosztümben. Milyen szép barnára sült a tengeri nyaraláson, milyen szép fürdőruhája van – bárcsak látná!
…Egyszer Irinát elküldték egy konferenciára. Előadást kellett tartania. És egyszer csak meglátta a konferencia programjában Oleg előadását!
Irina a meglepetéstől megdermedt. Az apai nevét nem is tudta, mégis azonnal biztos volt benne – ez ő!
Izgatottan állt a pulpitus mögé. Miközben felolvasta az előadását, önkéntelenül is Oleg után kutatott a tekintetével a résztvevők között. De nem volt ott…
Később kiderült, hogy ez csak véletlen egybeesés volt. Egy másik Oleg volt. Nem ő…
…Irina gondosan visszatette Oleg fényképét és becsukta az albumot. Mégiscsak furcsa – az ő nevével a fejében tört a legmagasabb célok felé.
Annyira szerette volna, hogy meglássa őt, és elámuljon, milyen nő lett belőle!
Még akkor is elképzelte, amikor Darinka megszületett, hogy egyszer találkoznak, és Oleg csodálni fogja, milyen szép lett Irina, és milyen bájos a lánya.
Aztán valahogy feledésbe merült. Az élet ment tovább a maga útján. Irina boldog volt Miklóssal…
…Nemrég Irina a helyi rendelőben járt. A folyosón ült sorban az orvoshoz. Mellette egy vele egykorú asszony ült. Az asszony gyanakvóan ránézett. Aztán újra visszanézett.
– Irina? Ira, te vagy az?
Irina jobban megnézte az asszonyt. A szeme ismerős volt.
– Ljuba, te vagy az? Ljuba! Szia!
– Szia, Ira! Hogy vagy?
Beszélgetni kezdtek, sok mindent felidéztek a múltból. Olyan jó volt. Már azt is elfelejtették, miért jöttek a rendelőbe…
– Ljubocska, cseréljünk telefonszámot. Az enyéim már régen elköltöztek a faluból. Mi újság, mi van ott?
– Én is férjhez mentem, régóta máshol élek, de a nagymamámhoz néha hazalátogatok. Egyébként mintha minden rendben lenne. Találkozzunk majd egyszer rendesen, beszélgessünk nyugodtan. Már majdnem én következem.
– Emlékszel egy bizonyos Olegre? – kérdezte hirtelen Irina. – Nem hallottál róla? Hogy van?
Ljuba meglepetten nézett Irinára.
– Arra gondolsz, aki akkor Nadjával elment? A bolti eladónővel. Hát nem hallottad, mi történt?!
Irina a döbbenettől megdermedt.
– Azt beszélik, elutazott, és nem sokkal később meghalt. Nem tudom pontosan, mi történt…
Ekkor kijött a nővér:
– Fáradjon be, kérem.
Ljuba sietve felállt.
– Majd később beszélünk – bólintott Irinának.
…Irina eltette az albumot, ránézett az órára – hamarosan megérkezik Miklós a kiküldetésből. Felvette az új ruháját. Egy kicsit kirúzsozta az ajkát, megigazította a haját.
Elfordult a kulcs a zárban. Lánya, Darinka tért haza. Még öt perc – és megszólalt a csengő. Darinka már az apja karjában volt.
– Apa! Apa megjött!
Irina kilépett a szobából, valamiért izgatottan. Pedig egész életében Miklóst szerette.
És nem számít, hogy egyszerű ember, és nem hasonlít filmszínészre. Hiszen nem ez a lényeg.
Miklós ránézett.
– Új ruha?! Nahát! – mondta a férje. – Ira, milyen szép vagy!
Darinka kinézett, a szüleit figyelte, és örült:
– Apa, anyával derelyét készítettünk, kérsz?!
…A boldogság az, amikor a te boldogságod boldogan van melletted. Amikor van, akinek jó reggelt és jó éjszakát kívánhatsz.
És egyszerűen tudod, hogy várnak rád! ✨
