– Kislányom, baj van nálunk – hívta fel az idősebb lányát, Lizát.
– Mi történt? – aggódott azonnal Liza.
– Hallottad, hogy Maximnak lett egy barátnője? Már öt hónapja találkozgatnak. Most pedig kitalálta, hogy elhozza, hogy bemutassa nekünk!
– És ebben mi a baj?
– Korábban soha nem hozott senkit! Egy-két hónapig találkozgatott velük, mind szőkék voltak, mintha egyformák lennének, könnyelműek… Ez meg fekete hajú. Komoly. Olyan tekintete van… mint egy varjúnak.
– Értem, milyen – átható. Egyébként Tanya egyáltalán nem az ő típusa. Maxim mutatott róla egy fényképet, meglepett ez a választás.
– Anya, én már régóta szerettem volna beszélni ezzel a Tanyával. Olyan, mint egy árnyék: mintha lenne is, meg nem is.
– Árnyéknak semmiképp sem nevezném! Van benne karakter, nem is akármilyen. Hallottam, hogyan beszél Maximnal telefonon! Úgy csavarja az ujja köré, ahogy akarja, pedig még csak nem is házasok. Mi lesz később?
– Maximot? – csodálkozott Liza.
Nagyon jól ismerte a fiatalabb testvérét. Ez nála azt jelenti: valódi szerelem! Mert Maxim mindig csak azt tette, amit akart, és egyáltalán nem tűrte a kényszert.
Ha valakire rá lehet erőltetni az akaratot, hát az biztosan nem Maxim.
Gyerekkorában inkább állt a sarokban büntetésből, mint hogy összeszedje a játékait – csak azért, mert az anyja nem megfelelő hangnemben kérte.
– Anya – mondta nyugodtan Liza. – Fogadd el az ebédmeghívást és ezt az ismerkedést. Én is átmegyek hozzátok, a férjem úgyis szolgálatban van. És elhozom magammal Nikitkát is…
Nikitkának hívták Liza két és fél éves, kerek arcú kisfiát.
– Ó… te… Nikitkával? És akkor mi hogy…
Az anya nem fejezte be a mondatot. Hangjában már érezhető volt a bizonytalanság.
De az a tudat, hogy egy rendes nagymama nem is kívánhatná, hogy ne jöjjön az unokája, visszaterelte Júlia Sztanyiszlavovnát a „lesz, ami lesz” állapotba.
Liza még megsértődik, ne adj’ isten! Az anyának pedig szövetségesre volt szüksége.
Valójában Júlia Sztanyiszlavovnát meg lehetett érteni.
Amikor Nikita megjelent, a nagymama lakásába nyugodtan lehetett volna katasztrófavédelmet hívni. Állandóan tört, szétszedett, eltört és felborított valamit.
A szekrényajtók a kezében kötöttek ki, a telefonok a vízben. Megállíthatatlan volt és… igazi kalandkereső.
– Nem ülhetne inkább a másik nagymamájával? – javasolta óvatosan.
– Nos, először is erre előre fel kell készíteni őt. Másodszor pedig Nikitára itt szükség van. Észrevettem rajta egy különös tulajdonságot. Ő… Na jó, anya, majd később megtudod, miért van szükségünk Nikitára.
– Liza, ugye érted, hogy nem fog minket beszélgetni hagyni? Felváltva fogunk utána rohangálni.
– Ez amúgy is csak illúzió, hogy beszélgetni tudunk. Az első alkalommal úgysem sikerül nyugodtan leülni. Nekünk most legalább meg kell figyelnünk őt.
– Mit kell itt figyelni, én észrevettem, hogy Tanyának tetoválása van! El tudod képzelni, milyen mértékű a személyiségének romlottsága?
– Igee… a mai időkben ez valóban szörnyű bűntett… – mosolygott Liza.
– Gúnyolódsz, ugye? Majd ha a te fiad felnő, és egy bűnöző nőt hoz haza, majd megtudod! Liza! Téged egyáltalán nem érdekel, kivel fog élni a testvéred?
– Anya. Inkább beszéljük meg a menüt.
…Elérkezett a várva várt ebéd.
Az anya minden bőkezűségével megterítette az asztalt, a házban kellemes kávéillat úszott. A hangulat kedvéért.
Maxim elhozta sportos és jó alakú Tanyáját. A lány bátran végignézett mindenkin, majd… valahogy hirtelen összezuhant. Zavarba jött.
Már azon volt, hogy legszívesebben elszaladna innen, amikor… meglátta Nikitkát! Meglepő módon a kisfiú azonnal odament hozzá, mintha régi ismerősök lennének.
– És ez mi nálad? – mutatott az ujjával a hátizsákra.
– Tényleg ilyen jól beszél? – csodálkozott Tanya. – Ilyen kicsi létére?
– Egyéves és nyolc hónapos kora óta beszél – erősítette meg büszkén Liza.
Így ismerkedett meg Tanya a kisfiúval, miközben megmutatta neki a hátizsákján lógó színes, kötött játékot. A feszültség eltűnt a lányból, és kedves, barátságos, nyugodt lett.
Nikitka azonnal „elfoglalta” Tanya plüss Teddy medvéjét és a figyelmét is. Ezután asztalhoz ültek.
A beszélgetés során kiderült, hogy Tanya horgolással készít játékokat, és nagyon szereti a macskákat – egyet menhelyről fogadott örökbe.
Ekkor Júlia Sztanyiszlavovna már egészen más szemmel nézett a lányra. De rögtön rendre utasította magát: ne lazíts! Ki tudja, talán csak megjátssza.
– Jaj!
Tanya világoskék farmerjén hirtelen piros lé foltja jelent meg – Nikitka borította rá. Mindenki megdermedt. A „tettes” gyermeki ártatlansággal beszaladt a konyhába.
Tanya arcán tanácstalanság jelent meg. Maxim azonnal a folt eltüntetésére sietett, Tanya pedig… megvédte a kisfiút!
– Ne szidjátok a bájos Nikitát! Véletlen volt! Gyere ide, kicsi, ne bújj el!
Tanyának adtak egy nadrágot a vendégeknek tartott selyem pizsamából. A lány karjába vette a kisfiút, és megcsókolta a feje búbját. Tényleg véletlenül lökte meg a poharat…
Hogy Nikitka ne kezdjen sírni, Tanya megígérte, hogy köt neki egy ugyanilyen játékot – csak még szebbet.
Ahogyan a gyerekkel beszélt, azt meghatottság nélkül lehetetlen volt nézni. Abban a pillanatban megmutatkozott, hogy kedves és türelmes ember!
Júlia Sztanyiszlavovna ekkor értette meg teljesen, mennyire fontos volt ma Nikitka jelenléte.
Öt perc sem telt el, és már záporoztak a mondatok:
– Maxim, kínáld meg Tanyát a fantasztikus tortánkkal!
– Maxim, miért nyitottad ki az ablakot? Tanyát huzat éri! (Figyelem: nem Nikitkát!)
Liza alig ismert rá az anyjára, Maxim pedig ragyogott, mint egy karácsonyfa a fényfüzérekkel. Csak ekkor jött rá Liza, hogy Tanya tulajdonképpen Júlia Sztanyiszlavovna fiatal mása.
Nikitka is szó szerint beleszeretett, és mindenből etette, amit ő maga evett.
– Igen… A gyerekek által végzett „exkluzív tesztelés” még sosem hibázott… Ez a sürgős próba türelemre, őszinteségre és jóságra – a legmegbízhatóbb!
Liza gondolatait kissé megszakította Tanya válasza, amelyet éppen az anyjának adott:
– Én egyszerűen csak szeretem a virágokat…
– Miről beszéltek? Én mindenről lemaradtam… – kapott észbe Liza.
– Csak azt mondtam Tanyának, milyen különleges tetoválása van a karján… És elmagyarázta, hogy ez a kedvenc virága, a gyönyörű ciklámen… Most már tudjuk.
Ej, anya, anya…
Amit nem szeret, azt teljes erővel elutasítja, amit viszont imád – azt teljes szívével. Őt nem lehet megváltoztatni.
Meditációs kristályok
Most már ezt a történetet a múlt dolgai közé sorolhatjuk. Maxim és Tanya összeházasodtak, és iker csibészeket nevelnek: Miskát és Vitalikot.
Csínytevésekben ők Nikita háromszoros változatai.
Egyszer Liza megpróbálta emlékeztetni az anyját arra, hogy eleinte nem tetszett neki Tanya.
– Ilyen nem volt, te valamit összekeversz – válaszolta teljes komolysággal. És ártatlanul elmosolyodott.
Ahogy mondani szokták: minden jó, ha jó a vége…
És ti mit gondoltok erről? Írjátok meg a véleményeteket kommentben, és tegyetek egy lájkot! 👍
