„Lehet, hogy semmi komoly nincs benne – gondolta Júlia –, de valahogy mégis furcsa az egész. Gyakran nézi. Mosolyog rá. Mindenféle ostobaságról beszélgetnek, közben nevetnek. Minden adandó alkalommal félrevonulnak. Ez mind gyanús!”
Júlia úgy döntött, hogy próbára teszi a barátnőjét. Megvárta a megfelelő pillanatot, és megosztott vele egy fontos információt.
— Én pedig, Szvetlana… — mondta Júlia titokzatosan, elgondolkodva. — Ugye senkinek nem mondod el?
— Nem! — ígérte magabiztosan Szvetlana. — Senkinek.
— Esküdj meg.
— Esküszöm. De mi történt? Mi van?
— Gyerekem lesz — mondta Júlia.
„Na, ez még hiányzott nekem — gondolta Szvetlana. — Épp most készültem Jurkához férjhez menni, és neki hirtelen gyereke lesz.”
A hír a terhességről teljesen elrontotta Szvetlana hangulatát.
— A férjed tud róla? — kérdezte ingerülten.
— Nem — felelte Júlia.
— Miért nem mondtad el neki eddig? Miért nem osztottad meg vele az örömöd?
— Örömöt?! — vágott vissza Júlia. — Nem is tudom, hogyan mondjam el neki. Te meg „örömről” beszélsz! Itt inkább szomorkodni lehet, nem örülni!
„Nem az övé? — gondolta Szvetlana megkönnyebbülve. — Ez gyökeresen megváltoztat mindent. Ha nem Jurka gyereke, akkor nincs miért aggódnom. Inkább örülni kell!”
— És hogyan fog rájönni? — kérdezte Szvetlana.
— Két hónapos a terhesség. Akkor Jurka nem volt velem. Kiküldetésben volt.
„Mondjuk nem kiküldetésben volt — gondolta Szvetlana —, hanem velem. De mit lehet tenni? Jurka egy idegen gyerek apja lesz. És amikor elválik Júliától, majd feleségül vesz engem — ez már eldöntött ügy —, akkor tartásdíjat fog fizetni Júliának. Ez igazságtalan!”
„De hogyan lehetne helyrehozni a helyzetet? Elmondjam Jurkának? Akkor rögtön rohanna tisztázni a dolgot, és Júlia azonnal rájönne, hogy én árultam el a titkát. Most még nem akarok vele összeveszni. Mi van, ha bosszút áll rajtam? Nem. Minél később tudja meg, hogy én vagyok a barátnő, aki szétválasztotta őket, annál jobb. A legjobb pedig az lenne, ha soha nem tudná meg. Elválnak Jurkával, és kész. Ezért Jurkának nem szólok. De teljes tudatlanságban sem hagyhatom. Részemről ez elképesztő aljasság lenne, és végül magamnak ártanék vele.”
Szvetlana úgy döntött, hogy nem ő maga szól Jurkának a gyerekről, hanem valaki máson keresztül.
„Beszélek az anyjával — gondolta Szvetlana —, Júlia anyósával. Mondhatni, nekem is majdnem az anyósom. Felnyitom a szemét, aztán majd ő kitalálja, hogyan mentse meg a fiát a bajtól.”
Így is tett. Kiderítette, hol lakik az, akit ő a jövendőbeli anyósának tartott, elment hozzá látogatóba, és mindent elmondott, amit tudott.
— Hát így áll a helyzet, Izolda Genrikovna, most már mindent tud — vonta le a következtetést Szvetlana. — Ön anya. Az Ön kezében vannak a lapok. Mentse meg a fiát. Mentse meg, amíg nem késő!
— Szét kell választani őket — jelentette ki határozottan Izolda. — Minél hamarabb, annál jobb.
— Ezzel nem vitatkozom.
— De hogyan?! — kérdezte Izolda, és megrázta a fejét. — Júlia gyermeket vár. Nem fogják őket elválasztani.
— Rá kell kényszeríteni, hogy hallgasson — felelte magabiztosan Szvetlana.
Izolda érdeklődve nézett arra, akit ő a jövendőbeli menyének gondolt.
— Van valami konkrét elképzelésed? — kérdezte.
— Konkrétan azt javaslom, hogy adjunk neki pénzt — válaszolta Szvetlana. — Sok pénzt!
— Sok pénzt! — lelkesedett Izolda. — Minél többet, annál jobb.
— Egyetértek — bólintott Szvetlana.
— Csak egy kérésem van, Izolda Genrikovna — tette hozzá. — Ne áruljon el Júliának. Félek tőle.
— Nem, természetesen, kislányom. Remélem, nem bánod, hogy így szólítalak?
— Dehogyis, Izolda Genrikovna! Én? Bánnám? Két éve szeretem az ön fiát, és arról álmodom, hogy a menye lehessek. És ön azt kérdezi, hogy bánom-e… Hívhatom én is anyának?
— Hívhatsz.
— Anyu.
— Lányom.
— Ne adjon ki a barátnőmnek.
— A sajátjaimat nem árulom el.
— Beszéljen vele óvatosan. Úgy, hogy semmit se sejtsen. Én pedig olyan meny leszek önnek, amilyenről álmodni sem mert.
— Mindent a lehető legjobban intézek el. Senki sem fog semmit gyanítani.
Nem sokkal később Izolda beszélt a menyével.
— Sok mindent szeretnék, Izolda Genrikovna — válaszolta Júlia. — De ön mit tud konkrétan ajánlani?
— Pénzt akarok ajánlani neked. Sok pénzt. Nagyon sokat. Ha elválsz a fiamtól.
„Szép összeg — gondolta Júlia. — Ebből azt a következtetést vonom le, hogy Szvetlana már beszélt vele a kitalált gyerekemről. Ó, Szvetlanácska, Szvetlanácska… hogyan tehetted ezt? Sebaj. Rád is sor kerül még. Először az anyóssal és a férjemmel kell rendezni a dolgokat.”
— Őszintén szólva, Izolda Genrikovna, egyáltalán nem akarom.
— Hogyhogy? Azt akarod mondani, hogy szereted a fiamat, és nem akarsz elválni?
— Ami a szerelmet illeti, Izolda Genrikovna, az bonyolult — felelte Júlia. — Ami pedig a válást… miért is kellene elválnom tőle? Így is jól érzem magam. És hamarosan még jobb lesz.
Szinte ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy mindent elmondjon a gyerekről. Elmondja, hogy mit tud.
„De nem tehetem — gondolta Izolda. — Cserbenhagynám Szvetlanát. Júlia azonnal megértené, hogy az információ tőle jutott el hozzám. Ravaszul kezdene el cselekedni, elérni a célját, anélkül hogy felfedné a valódi indítékait.”
— És ha többet fizetnék?
— Attól függ, mennyivel többet, Izolda Genrikovna.
— Dupláját!
— Rendben!
— És a lakás is ráadásul.
— Milyen lakás? Az Akadémikus Zabolotnij utcain? Amelyben maga Jurkával él?
— Igen! Hiszen Jurka a házasság alatt vette. A közös pénzünkből. Csak éppen a nevére íratta. Őszintén szólva, akkor nagyon szerelmes voltam belé, ezért rábeszélt. Azt mondta, így mindenkinek kényelmesebb lesz. Hittem neki. Amikor pedig rájöttem, hogy ebben semmi kényelmes nincs, már késő volt.
„Egyrészt — gondolta Izolda — drágán megfizetem a fiam válását. Másrészt viszont, ha idegen gyerek apja lenne, az még többe kerülne nekem. Rendben. Nem leszek fukar. Beleegyezem a feltételeibe.”
A válás nagyon gyorsan lezajlott. Jurka természetesen meg akarta érteni, miért ekkora a sietség. De Izolda azt mondta neki, hogy így kell lennie, és ő nem vitatkozott.
Összességében még tetszett is neki a gondolat, hogy hamarosan szabad ember lesz. Arról álmodott, hogy a válás után azonnal kirakja Júliát a lakásából, és hogy milyen boldogan fog ott élni Szvetlanával.
A válás után azonban kiderült, hogy nincs lakása. Neki kellett kiköltöznie. Mert a lakás immár Júlia anyjának a tulajdonában volt.
— Hogyhogy, anya?! — háborodott fel Jurka. — Miért adtad oda neki a lakást?
— Hidd el, fiam — nyugtatta Izolda —, mindez kizárólag a te érdekedben történt. Ha tudnád, milyen intrikát szőtt ellened a volt feleséged, most nem lennél ennyire felháborodva.
— Miféle intrikát, anya? — csodálkozott Jurka. — Hol van Júlia, és hol van az intrika? Miről beszélsz?
Izolda elmesélte fiának volt felesége aljasságát.
— Istenem! — kiáltott fel Jurka. — Hát tényleg vannak nők, akik képesek ilyesmire?
— Vannak ilyen nők, fiam. És az egyik egész végig melletted volt. Nyugodtan mondhatjuk, hogy csak egy csoda mentett meg tőle.
— Köszönöm, anya, hogy megmentettél tőle. Bocsáss meg, hogy kiabáltam veled a lakás miatt.
— Nem nekem kell köszönetet mondanod, fiam, hanem Szvetlanának. Hiszen mindez az ő erőfeszítéseinek köszönhető. Nem félt az alattomos barátnője bosszújától, és felnyitotta a szememet.
— Nagyon szép pár lesztek. Igaz, egyelőre nincs hol laknotok. De semmi baj. Először béreltek egy lakást, aztán majd kitalálunk valamit.
Nem sokkal később Jurka és Szvetlana férj és feleség lettek. Egy évvel később pedig Jurka, Szvetlana és Izolda megtudták, hogy Júlia valójában nem is várt gyermeket.
Júlia maga közölte ezt, amikor véletlenül összefutott mindhármójukkal. Éppen kilépett a háza kapuján az utcára, amikor Izolda a fiával és a menyével elsétált mellette.
— Jurka! — kiáltott fel örömmel Júlia, amikor meglátta volt rokonait. — Izolda Genrikovna! Szvetlana! Ti vagytok azok?!
— Hát, igen — válaszolta Izolda mindenki helyett. — Sétálunk.
Júlia nem tudta megállni, hogy ne bókoljon.
— Micsoda szépség! — mondta. — Igazán példamutató és boldog család vagytok. Még egy kicsit irigykedem is.
— És te hogy vagy? — kérdezte kárörvendően Szvetlana. — Már anya lettél?
— Anya? — lepődött meg Júlia. — Mégis miért?
— Na, na, na! — mondta szigorúan Izolda. — Most azonnal mondd meg nekem!
— Miről van szó, Izolda Genrikovna? — felelte Júlia értetlenül. — Nem értem magukat.
— Hol van a gyerek? — kérdezte Izolda.
— Milyen gyerek? — Júlia továbbra is a meglepettséget tettette.
Izolda Szvetlanára pillantva elmondta Júliának, hogy milyen gyerekről van szó. Felidézte a lakást és a pénzt is, amelyet elveszített a gyors, kérdések nélküli válás fejében. Miközben Izolda beszélt, Jurka némán ide-oda kapkodta zavarodott tekintetét a felesége és az anyja között.
— Mit mondasz a védelmedre? — kérdezte Izolda, miután befejezte a történetet.
— Azt mondom, hogy semmi ilyesmit nem mondtam Szvetlanának — felelte magabiztosan és nyugodtan Júlia, ravasz pillantást vetve volt barátnőjére.
— Hogyhogy nem mondtál?! — fakadt ki Szvetlana. — Hazudsz, te aljas!
— Te hazudsz, Szvetlanácska. Elhatároztad, hogy férjhez adod Jurkát, és ravaszsággal el is vetted tőlem. Kitaláltál valami gyereket, ki tudja, kitől, félrevezetted Izolda Genrikovnát.
Furcsa vagy te. Őszintén szólva nem is értelek. Jó mulatság volt veletek, de nekem most mennem kell.
E szavak után Júlia beült az éppen odaérkező autóba, és ismeretlen irányba elhajtott.
— Elmagyarázná nekem valaki — kérdezte Jurka —, mi történt itt az imént?
— Én meg tudom — felelte Izolda. — Ahelyett, hogy nyugodtan elváltunk volna téged Júliától, fiam, és kiraktuk volna a lakásból, mi a feleségeddel nemcsak hogy neki ajándékoztuk a lakást, de hogy teljes legyen az öröme, még egy rakás pénzt is adtunk neki.
— Miért tettétek ezt velem? — kérdezte Jurka. — És hogyan éljek én most ezzel tovább?
Izolda és Szvetlana rémülten hallgattak, nem tudva, mit feleljenek.
💬 Barátaink, ha szívesen olvasnátok még több történetet tőlünk, hagyjatok kommentet, és ne feledkezzetek meg a lájkokról sem. Ez inspirál minket arra, hogy tovább írjunk!
