Az étkezés után a szülők bementek Nasztya szobájába.
– Lányom – mondta az apja –, beszélnünk kell veled.
Lefeküdtek a kanapéra. Anyja mélyet sóhajtott, majd elkezdett beszélni:
– Emlékszel, hogy apáddal megígértük, eladjuk a nagymama lakását, és a pénzt Szveta és te közöttetek elosztjuk. De most a helyzet egy kicsit megváltozott. Nem fogjuk eladni a lakást – Szveta fog benne lakni. Megházasodik.
Nasztya kissé meglepődött:
– És ez mit változtat? Szétosztjuk a pénzt, és Szveta meg a férje vesz maguknak lakást, ami hiányzik, azt hitelből veszik meg.
– Az a helyzet, hogy Valerának nem adnak hitelt, Szveta pedig nem dolgozik. Ráadásul várandós is.
– Anya, de ez az ő problémájuk és hibájuk, miért én fizetném meg helyettük?
– Nem fizetsz senki helyett, csak próbáld megérteni a nővéred helyzetét.
– Én egész életemben csak ezzel foglalkoztam. Amikor Szvetának nem volt elég pontja, hogy állami ösztöndíjas helyre kerüljön, ti fizettetek helyette. Amikor két év múlva én kerültem hasonló helyzetbe, azt mondták, nincs pénz. Levelező tagozaton tanultam, és dolgozni kezdtem. Szveta befejezte az egyetemet, és azóta sem talál munkát, viszont megtalálta Valerát, és már meg is lett a baba. Én már hatodik éve dolgozom, és az első fizetésemtől kezdve adok nektek pénzt a rezsire és az élelmiszerre. Szveta ezt soha nem tette – először az volt, hogy „ő diák, honnan lenne pénze”, aztán meg az, hogy „még keres munkát”.
Nasztya nagyon számított a nagymama lakásának eladásából származó pénzre, főleg, hogy anyja, mikor megkapta az örökséget, azonnal megígérte, hogy elosztja a lányok között. Nasztya minden fizetéséből tett félre, hogy saját lakást vegyen, és már szép összeg gyűlt össze, de a kétszobás lakás első részletére még nem volt elég. Ha anyja betartotta volna az ígéretét, Nasztya már idén fel tudta volna venni a jelzáloghitelt. Most pedig ez újra bizonytalan időre tolódik.
– Nézd meg ezt a helyzetet kívülről – mondta az apja –, Valera a szüleivel egy egyszobás lakásban él. Nekünk két szobás van. Hol lakjanak?
– Apu, miért kellene nekem gondolkodni azon, hol laknak ők? Szerintem Valerának és Szvetának kellett volna ezt előre átgondolniuk, mielőtt gyerekeket vállalnak.
– Nem érted – kiáltott az anyja –, ha most nem házasodnak össze, Szveta a gyerekkel együtt a nyakunkon fog ülni!
– Azt akarod mondani, hogy Valera csak akkor vesz el Szvetát, ha adtok neki hozományként egy kétszobás lakást? – mosolygott gúnyosan Nasztya. – Ismerem Valerát. Nem emlékszem, hogy valaha is dolgozott volna két hónapnál tovább valahol. Szóval attól tartok, nem csak Szveta és a gyerek, de Valera is a nyakatokra fog ülni. Készüljetek rá, hogy tőletek fogja kérni a sört és a cigarettát.
Szveta férjhez ment, ők Valerával a nagymama lakásában laktak. Hamarosan megszületett a lányuk, akit Milanának neveztek el.
Hat hónappal később Nasztya is férjhez ment. Banki operátorként dolgozott, férjének, Evgyenynek saját ingatlanközvetítő ügynöksége volt. Igaz, ő csak két évig vezette azt önállóan, előtte az apja irányította. Azonnal felvettek jelzáloghitelt egy háromszobás lakásra, még az építkezés alatt, míg addig Evgyeny kétszobás lakásában laktak.
Egy év múlva Nasztya fiút szült, és a pár úgy döntött, vesznek egy nyaralót. Sokáig keresték a megfelelő házat. Nasztya azt szerette volna, hogy lakott faluban legyen, ne egy hétvégi házas társasházban (SNT), és legyen egy kis kert. Evgyeny viszont úgy gondolta, hogy a nyaralóhoz jó út kell, és közelében folyó vagy legalább nagy tó legyen – ő szerette a horgászatot.
Így hát ezekkel a követelményekkel jártak körbe-körbe. Végül megtalálták a házat. Kicsi volt – csak két szoba és egy konyha. A telek gondozatlan volt, látszott, hogy régóta nem lakott ott senki. Még egy év kellett, hogy rendbe tegyék a nyaralót – felújították a házat, és ültettek bogyós bokrokat. Nasztya nem akart veteményest, azt mondta, neki elég lesz két kis ágyás a zöldségeknek.
Kikészítettek egy pihenőhelyet egy kis pavilonnal és grillsarokkal, füvesítették a kertet, és játszóteret is csináltak, ahova hintát, homokozót és csúszdát terveztek a fiuknak.
Az idei nyár meleg volt. Nasztyának már nagyon ki akartak menni Matvejjal a nyaralóra, de Evgyeny csak két hét múlva kapott szabadságot. Azonban, amikor a hőmérséklet harminc fok fölé ugrott, Evgyeny úgy döntött, hogy kiviszi a feleségét és a fiát vidékre.
– Ne aggódj, én remekül elboldogulok, ha kell, anyám segít majd – mondta Nasztya.
Az történt, hogy már májusban az anyja megkérte őket, hogy engedjék meg neki, hogy a nyaralóban lakjon. Az apja nyugdíjba ment, mindketten betegeskedtek télen, és szerettek volna nyarat a természetben tölteni. Nasztya férje nem tiltakozott, de megállapodtak, hogy amikor ő szabadságra megy, és Nasztya is odaér a nyaralóra, a vendégek elmennek majd.
Bevásároltak, hogy Nasztyának az első időben ne kelljen a falusi boltba mennie, aztán elindultak.
Az első, akit a kapun belépve megláttak, Valera volt. Egy régi almafa árnyékában heverőágyon aludt. Mellette a fűben néhány sörösdoboz hevert.
Szveta a homokozó mellett ült, ahol a kicsi Milana játszott. Amikor a nővére felállt, meglepődve az váratlan vendégeken, Nasztya látta, hogy Szveta ismét várandós.
A szülők a házban voltak – az anya valamit főzött a konyhában, az apa pedig tévét nézett.
– Azt mondtátok, hogy két hét múlva jöttök – lepődött meg az anya.
– Nagyon meleg van a városban – magyarázta Nasztya –, Matvejjel a nyaralóban leszünk, és Evgyeny jön, amint tud. De mondd csak, anya, mit keresnek itt Szveta és Valera? Mi nem így állapodtunk meg.
– Te magad mondod, hogy meleg van a városban. Szveta pedig várandós.
– Szvetának van férje, ha kell nekik nyaraló, béreljen nekik házat. Miért hoztátok ide őket, és még hozzánk sem kérdeztetek? És Valera is itt van. Ő megint nem dolgozik?
Ekkor lépett be a házba Szvetlana. Hallotta az utolsó mondatot, és rárontott Nasztyára:
– Mi közöd hozzá, hogy dolgozik-e a férjem vagy sem? Jobban figyelj a magad dolgára!
– Te meghívatlanul jöttél a nyaralónkba, itt laksz, valószínűleg a szüleink költségén, odahurcoltad a munkakerülő férjedet, és még rám is kiabálsz? – háborodott fel Nasztya.
Ekkor a beszélgetésbe bekapcsolódott Evgyeny, aki éppen most lépett be a házba:
– Valóban – fordult az apósához –, miért hoztátok ide az idősebb lányotok családját engedély nélkül? Amikor megállapodtunk, csak rólatok és Nikolaj Petrovicsról volt szó. Reméltük, hogy ketten nem tesztek kárt a házban. Most körbejártam a telket: a hinta eltört, a gyep tele van szeméttel, és néhol kiszáradt, pedig megbeszéltük, hogy használni fogjátok az öntözőrendszert. Mindenfelé üres sörösdobozok hevernek, a homokozó körül pedig összetört üvegdarabok. Nem hiszem, hogy ti tettétek ezt.
– Evgyeny, próbáld megérteni… – kezdte az anya.
– Nem fogom megérteni a vejed alkoholista helyzetét – mondta Evgyeny. – Szveta, pakolj össze, és kérlek, egy órán belül hagyjátok el ezt a házat.
Ezután ismét anyósához fordult:
– Ti Nikolaj Petroviccsal maradhattok még két hétig, ahogy korábban megbeszéltük.
– Nem, akkor mi is elmegyünk – válaszolta sértetten.
– Anya, talán ti apával maradnátok? Evgyeny holnap elutazik, én egyedül maradok itt. Egyébként is számítottam a segítségedre – fordult Nasztya az édesanyjához.
– Hiába számítottál rá – mondta az anya –, és a jövőben se számíts.
A szülők és Szveta a családjával összepakoltak, és elindultak a buszmegállóhoz.
Nasztya, az egész történtek miatt elszomorodva, a veranda előtt ült.
– Ne aggódj – nyugtatgatta Evgyeny –, az anyád, amint értem, egész életében így viszonyult Szvetához, az apád pedig egyszerűen nem értette meg a kapcsolatokatokat. Ezzel te nem tudsz mit kezdeni. Én már láttam ilyet – az unokatestvérem is halálosan szerette a fiatalabb fiát, az idősebb, Romka, mindig olyan volt nála, mint egy „szolgáló”. Most elment Szentpétervárra, az anyjának se címet, se telefonszámot nem hagyott. Megházasodott, dolgozik, gyerekei vannak, és jól megy neki. A kedvenc, a kisebbik viszont börtönben ül. Megkérdeztem Romkát, mit csinál, ha anyjának segítség kell. Azt mondta, segíteni fog, de a testvérét még látni sem akarja. Nálatok persze nem ilyen súlyos a helyzet, de vegyél egy kis szünetet a kapcsolatotokban – ne hívj, ne menj hozzájuk. Hadd oldják meg maguk a problémáikat, aztán meglátjuk, mi lesz.
Szombaton a ház és a telek rendbetételével töltötték az időt, másnap pedig elmentek a folyóhoz. Evgyeny most nem tudott pecázni, de azt mondta, a szabadsága alatt mindenképpen fog sok halat fogni.
Nasztya megfogadta a férje tanácsát, és nem hívta fel a szüleit. Az anya októberben maga telefonált neki – megkérdezte, nem adná-e át Szvetának a kiságyat és a babakocsit.
– Nem – utasította vissza Nasztya. – Matvej a kiságyban alszik, a babakocsink pedig átalakítható, szóval még használjuk.
Az anya letette a kagylót, még csak azt sem kérdezte meg, hogy van Nasztya, vagy érdeklődött Matvej felől.
Ezek után Nasztya többször is felhívta a szüleit – születésnapra és ünnepekre gratulált –, de velük száraz és rövid beszélgetések folytak.
Egy év múlva egy ismerősétől, aki ugyanabban a házban lakott, ahol Nasztya szülei, megtudta, hogy Valera elhagyta Szvetát, az apa pedig újra munkába állt, hogy eltartsa az idősebb lány családját.
