A csészék megint nem a helyükön voltak. Alina halkan morgott maga elé, miközben a szekrényben rendezgette az edényeket.
— Pontosan emlékszem, hogy a kék csészét a polc szélére tettem. Most meg középen áll — Alina összeráncolta a homlokát, miközben átrakta az edényeket. — És a tányérokat tegnap indulás előtt szépen elrendeztem, most meg teljesen más a rend.
Meleg kezek fonták körbe a derekát. Szergej a felesége hátához simult, és az orrát a nyakába fúrta.
— Már megint képzelődsz, Alinka? — a férfi maga felé fordította. — Te tetted át őket, csak elfelejtetted. Nagyon kimerülsz.
Alina szeme elsötétült.
— Szergej, nekem szakmai memóriám van. Minden egyes műtétnél emlékszem, hogyan tartottam az eszközöket. Te meg azt mondod, hogy elfelejtettem, hova tettem a csészéket?
Szergej megcsókolta a felesége orrát.
— Az agy szelektíven jegyzi meg az információt. A munkahelyeden összeszedett vagy, otthon viszont ellazulsz. Ezért felejted el az apróságokat. Ez normális.
— De nekem úgy tűnik, hogy van még valaki a házban rajtunk kívül — Alina zavartan elhallgatott, amikor meglátta, hogyan változott meg a férje arca.
— Micsoda ostobaság ez? — Szergej hangja megremegett. — Honnan jönnek ezek a gondolatok?
— Intuíció — Alina elfordította a tekintetét. — Egy sebész nem lehet meg nélküle.
A telefon élesen felcsipogott. Alina összerezzent.
— Sürgős hívás — rápillantott a kijelzőre. — Mennem kell.
Szergej összeszorította az ajkát.
— Már megint? Hiszen egy egész műszakot ledolgoztál.
— Mit tehetnék? — Alina már fel is kapta a kabátját. — A magánklinikán nem ok nélkül fizetnek ennyit.
— Pénz, pénz… — legyintett Szergej. — Rendben, menj, ments életeket.
— Ne haragudj — Alina megcsókolta a férjét. — Két nap múlva szabadnapom lesz. Együtt töltjük.
Alina kiviharzott a házból, alig volt ideje becsukni maga mögött az ajtót.
Az elmúlt hónapban a furcsaságok csak megszaporodtak a házban. Eltűnt Alina kedvenc vázája — egy kristályváza, amit az édesanyjától kapott.
Két tányér is eltűnt a készletből. Amikor rákérdezett, a férje csak vállat vont: „Talán eltörtek? Nem emlékszem.”
Egy újabb műszak után hazatérve Alina sötétbe borult házat talált. Szergej mélyen aludt. Halkan a konyhába ment, és felkapcsolta a villanyt. A tűzhelyre nézve összeráncolta a homlokát. Furcsa. A főzőlapok melegek voltak. Mintha nemrég főztek volna.
— Szergej alszik, tehát nem ő volt — suttogta Alina, miközben az ujjaival megérintette a fém felületet.
A fürdőszobában egy nedves törölközőt vett észre. A férje mindig szépen felakasztotta a szárítóra, ez viszont a kád szélén hevert. Ezek az apróságok egy olyan képpé álltak össze, amelytől Alina mellkasában egyre nőtt a nyugtalanság.
Egy hét múlva megérkeztek a számlák. Alina lapozgatta a csekkeket, és nem akart hinni a szemének. Villany. Az összeg ötszöröse a megszokottnak.
— Szergej! — szólt a férjének, aki tévét nézett. — Láttad a villanyszámlát?
A férfi kelletlenül felállt a kanapéról, és odament hozzá. Elvette a számlát, és összevonta a szemöldökét.
— Hűha — mondta csak ennyit. — Tizenötezer?
— Mi soha nem fizettünk ennyit — Alina szeme összeszűkült. — A legtöbb háromezres volt télen, amikor a fűtőtesteket használtuk.
Szergej vállat vont, és visszaadta neki a számlát.
— Valószínűleg összekevertek valamit a szolgáltatónál. Vagy elromlott a mérőóra.
— Szergej, — Alina figyelmesen a férjére nézett. — Ez óriási összeg! Azt hiszem…
— Mit? — vágott közbe Szergej.
— Azt hiszem, valaki használja a házunkat, amíg nem vagyok itthon — bukott ki Alinából. — Ezek a furcsaságok, a változások a házban… És most még ez a számla is…
Szergej váratlanul felnevetett, és magához húzta a feleségét.
— Teljesen megőrültél ezekkel az ügyeletekkel! Miféle idegen? Van riasztónk. A zárak biztonságosak. Egyszerűen fizikailag kimerültél, és elkezdesz képzelődni.
— Sebész vagyok, Szergej — Alina hangja megkeményedett. — Megszoktam, hogy bízzak a megfigyeléseimben.
— Jól van, jól van — Szergej homlokon csókolta. — Ne aggódj. Mindent elintézek. Biztosan a közös képviseletnél hibáztak. Holnap felhívom őket.
Alina bólintott, de a kétely férge egyre jobban mardosta. Valami történt a házában. Valami, amiről a férje nem akart beszélni.
Két hónap repült el. A tavaszt felváltotta a nyár, de Alina gyanúja csak erősödött. A számlák többé nem kerültek a szeme elé — Szergej átvette a postát, és minden számlát a közös bankszámlájukról fizetett. Amikor Alina szóba próbálta hozni, a férje ügyesen terelte a témát.
— Minek törődsz a rezsivel? — mondta, miközben megsimogatta a haját. — Így is eleget fáradsz a munkában. Mindent kifizetek, ne aggódj.
Szerdán váratlanul elmaradt egy műtét — a beteget átszállították egy másik klinikára. Alina a szokásosnál korábban ért haza, körülbelül három óra tájban. Szergej nem volt otthon. A postaládában viszont friss villanyszámlát talált.
— Huszonhétezer? — suttogta Alina, miközben lerogyott a kanapéra. — Ez őrület! Mi van itt, valami illegális műhely működik?
Felkapta a telefonját, és tárcsázta a férje számát. A harmadik csörgés után Szergej felvette, a hangja feszült volt.
— Alina? Hát nem műtőben vagy?
— Elmaradt — vágta rá Alina. — Itthon vagyok. Szergej, a kezemben van a villanyszámla. Huszonhétezer! Ez kilencszerese a normálisnak!
A vonal másik végén hosszú csend állt be.
— Drágám, biztos vagy benne, hogy rajtam kívül nem él senki más a házamban? — Alina minden felgyülemlett aggodalmát ebbe a kérdésbe sűrítette.
— Micsoda ostobaság? — Szergej hangja megremegett. — Természetesen nem! Figyelj, most nincs időm erről beszélni. Fontos megbeszélésem van.
— Megbeszélés? Azt mondtad, ma egész nap papírokkal fogsz dolgozni.
— Igen, megbeszélés… munkaügyben — javította ki magát gyorsan Szergej. — Később visszahívlak.
A vonal megszakadt. Alina összeráncolta a homlokát, miközben a számlát nézte. Ebben a pillanatban autózaj hallatszott az udvarról.
Alina az ablakhoz lépett. A ház előtt egy fekete elektromos autó parkolt le — pontosan olyan, mint Viktoré, Szergej bátyjáé. Az autóból kiszállt Viktor és az anyja, Nyina Petrovna. Viktor egyenesen a garázs felé indult, ahol a töltőcsatlakozó volt.
— Meg is van a válasz a kérdésemre — Alina ökölbe szorította a kezét, és az ajtó felé indult.
Abban a pillanatban kulcs fordult a zárban. A küszöbön Nyina Petrovna jelent meg nagy táskákkal. Amikor meglátta a menyét, megdermedt.
— Alinocska? — az idősebb nő szeme elkerekedett a meglepetéstől. — Te… hát neked dolgoznod kellett volna!
— Amint látja, itthon vagyok — Alina karba fonta a kezét. — Most pedig magyarázza meg, mi folyik itt. És miért vannak önnél a házam kulcsai?
Nyina Petrovna letette a táskákat a földre, és felemelte az állát.
— Szergej adta, hogy be tudjunk ugrani, amikor ti nem vagytok itthon.
— Beugrani? — Alina felvonta a szemöldökét. — És milyen gyakran „ugranak be”?
— Nos… hetente párszor — hebegte Nyina Petrovna. — Néha mosunk, főzünk. Vitya tölti az autót.
— Az autót? — Alina érezte, ahogy belül forrni kezd a dühe. — Tehát ezek a villanyszámlák… az önök autója miatt vannak?
Ebben a pillanatban Viktor lépett be a házba egy dobozzal a kezében.
— Anya, hoztam húst… — megdermedt, amikor meglátta Alinát. — Nahát, a meny itthon van! Szergej azt mondta, ma estig dolgozol.
— Igen, sokan így gondolták — válaszolta szárazon Alina. — Viktor, maguk komolyan benzinkútként használják a házamat?
— Mi ebben a rossz? — csodálkozott őszintén Viktor. — Szergej megengedte. Azt mondta, úgyis állandóan dolgozol, a töltőállomáson fizetni meg pénzkidobás. Hiszen közös a költségvetésetek.
— Közös — bólintott Alina. — Csakhogy a ház az enyém. Az esküvő előtt vettem. És a számlákat én fizetem.
Nyina Petrovna elmosolyodott.
— Ugyan már, micsoda apróságok! Te úgyis annyit keresel a klinikádon. Mi pedig család vagyunk. Segítenünk kell egymást.
— Család? — Alina felcsattant. — Ezért tűnnek el a dolgaim a saját házamból?
— Véletlenül eltörtem pár tányért — vont vállat az anyós. — Szergej azt mondta, ne aggódjak. Hiszen család vagyunk.
— Tehát Szergej mindent tudott — Alina összeszorította az ajkát. — Tudott róla, és fedezett titeket.
— Persze, hogy tudott — Viktor letette a dobozt az asztalra. — Az ő ötlete volt. Azt mondta, úgyis egész nap dolgozol, mi pedig használhatjuk a házat. Mindenkinek jó.
Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és a küszöbön megjelent a lihegő Szergej.
— Mi folyik itt? — tekintete a testvéréről az anyjára, majd a feleségére siklott. — Alina, te mindent félreértettél!
— Gyorsan végeztél a munkával — vágta rá Alina. — Mindent elmondtak. Az elektromos autó töltéséről. A mosásról. A főzésről. Arról, hogy ez a te ötleted volt.
Szergej végigsimított a haján.
— Alinocska, értsd meg…
— Ne hívj így — Alina szeme dühösen villogott. — Megengedted a családodnak, hogy élősködjenek rajtam. A hátam mögött. Hónapokig hazudtál nekem.
— Ugyan már, mi ebben a nagy dolog? — szólt közbe Nyina Petrovna. — Elhasználtunk egy kis áramot! Cserébe mennyi pénzt spóroltunk Vityának a töltésen. Te ezt észre sem vetted volna!
— Nem vettem volna észre? — Alina előrenyújtotta a számlát. — Huszonhétezer! Ez a ti autótok miatt van?
— Hát… nem csak — hebegett Viktor. — Hoztunk még némi berendezést is…
— Berendezést? — Alina Szergejhez fordult. — Ide még gépeket is hoztak? Miféle gépeket?
Szergej elfordította a tekintetét.
— Vitya bitcoint bányászik. Azt mondta, otthon drága, nálad viszont olcsóbb az áram.
— Takarodjatok — mondta halkan Alina. — Mindenki takarodjon ki a házamból. Azonnal.
— De az én… — kezdte Nyina Petrovna.
— Vigyetek mindent, és menjetek — Alina kitárta a bejárati ajtót. — Öt percetek van.
— Alina, beszéljük meg — Szergej megpróbálta megfogni a kezét.
— Ne érj hozzám — rántotta el a kezét. — Egész idő alatt hazudtál nekem. Hagytad, hogy kiraboljanak.
— Senki nem rabolt ki téged! — háborodott fel Nyina Petrovna. — Hogy mered ezt mondani?
— Öt perc — ismételte Alina. — Különben hívom a rendőrséget.
Egy óra múlva a ház kiürült. Alina módszeresen pakolta össze Szergej holmiját. Kopogás az ajtón megriasztotta.
— Alina, nyisd ki — a férfi hangja fáradtan csengett. — Beszéljük meg.
Alina kitárta az ajtót.
— Nincs miről beszélni. Vidd a dolgaidat, és menj.
— Túlreagálod! — kiáltotta ingerülten Szergej. — Ugyan már, egy kis áram! Ők az én családom.
— És én ki vagyok? — Alina keserűen elmosolyodott. — Egy fejőstehén?
— Ne mondj ilyet — Szergej felé nyúlt. — Mindent helyrehozhatunk.
— Már nem — vágta rá Alina. — Holnap beadom a válókeresetet. Most pedig kicserélem a zárakat.
— Ehhez nincs jogod! — tört ki Szergej. — Ez a közös házunk!
— Nem — felelte nyugodtan Alina. — Az esküvő előtt vettem. Megmutassam a papírokat?
— Anya azt mondta, váláskor mindent feleznek!
— Mondd meg anyádnak, hogy tanulmányozza a családjogi törvénykönyvet — Alina átnyújtotta neki a táskát. — A házasság előtt szerzett vagyon nem képezi a közös vagyon részét.
— Ez igazságtalan! — Szergej arca vörös lett a dühtől.
— Az igazságtalan az, amikor egy férj hazudik, és a családja élősködik a feleségén — válaszolta Alina. — Viszlát, Szergej.
