– Nem értem, Tánya, ez most valami ünnepi vicc, vagy mi? – kérdezte Nina elkerekedett szemmel, alig hogy belépett a nappaliba. Nem tudta leplezni csalódottságát, ezért most teljesen tanácstalannak tűnt. Még egy perccel korábban a sógornője szélesen mosolygott, amikor az egész családjával együtt betört az előszobába. Újévi jókívánságokat kiabált, és színes konfettit szórt szét mindenfelé. Sok éven át meghívás nélkül jártak át újévet ünnepelni a sógornőhöz és a testvérhez. Ez az év sem volt kivétel.
– Mi folyik itt, Tánya? Ez most vicc? – csodálkozott Nina, a nappali közepén állva.
– Nem, nem vicc. Én is, tudod, meg vagyok lepve. Viktor azt mondta, hogy ezúttal minden másképp lesz. Még örültem is neki. Azt gondoltam, végre pihenhetek, vendégnek érezhetem magam a saját otthonomban – válaszolta Tánya cseppet sem zavartan, ravaszul.
A sógornő bambán pislogott, miközben végignézett a nappaliban álló üres asztalon. Aztán ugyanezzel az arckifejezéssel lépett be Tetyana konyhájába, amely teljesen tiszta volt, a legkisebb jelét sem mutatta semmilyen ételnek. A sütő ki volt kapcsolva, az előkészítő asztalon nem tornyosultak főtt zöldségek salátákhoz. Nem álltak ott sorban a borsó-, kukorica-, pácolt gomba-, savanyú uborka- és ananászos konzervdobozok, hogy valamelyik salátában végezzék. Nem volt felszeletelve kolbász és sajt, az illatos hering nem bújt meg megszokott bordó bundája alatt, nem pirultak kenyerek a készülő szendvicsekhez. Tánya konyhája tökéletesen tiszta volt. Szinte steril.
És maga Tetyana sem nézett ki úgy, ahogy egy ilyen pillanatban illene. Már ünneplőbe öltözött: egy elegáns, csillogó, mély dekoltázsú ruhát viselt, szép frizurát készíttetett, ünnepi sminkje volt. A lábán magas sarkú cipő. Inkább emlékeztetett valami színésznőre, mint egy vendégszerető háziasszonyra, aki az asztal körül sürög-forog. Ez különösen furcsának tűnt, tekintve, hogy ünnepi asztal egyáltalán nem volt.
Két gyermeke, Nina unokaöccsei, éppen a kanapén hevertek a tévé előtt, rajzfilmet néztek, és valamilyen zacskós kekszet ropogtattak.
– Te meg… mi ez? Hol az asztal? Mikor akarsz főzni? Már alig van idő újévig – folytatta Nina döbbenten, miközben körbejárta a sógornője és a testvére lakását, hátha talál valami utalást a közelgő lakomára. Hiába – sehol sem lehetett ételszagot érezni.
Ekkor Nina férje, Alekszej és a három gyermekük, miután a kis előszobában megszabadultak a rengeteg sapkától, kabáttól és sáltól, és mindezt egy hatalmas kupacban a bejárati ajtó melletti székre dobták, beléptek a szobába. Ők is meglehetősen csalódottak voltak amiatt, hogy nem ülhetnek le azonnal a szépen megterített ünnepi asztalhoz. Az újévi vásárban tett séta, a szánkózás és a csípős hideg után ez nagyon jól jött volna, mert már mindannyian éhesek voltak. De ételnek nyoma sem volt.
– Én is legalább annyira meglepődtem, mint te, Nina – mondta Tetyana, egy nő szájából furcsán hangzó mondatot. – Miért jöttél ilyen későn, ráadásul ételek nélkül? Nina, elfelejtetted, vagy mi?
A kérdéssel Tetyana teljesen zavarba hozta a sógornőjét, aki hosszú, értetlen pillantással nézett a lakás háziasszonyára. Aztán kérdéssel válaszolt a kérdésre. Pontosabban rögtön többel is, mert összezavarodott és megdöbbentette a helyzet.
– És hol van Vityka? És miért nekem kellett volna ételekkel jönnöm? Pénzgondjaitok vannak, Tánya? Vagy ti ketten Vitykával egyszerre elfelejtettetek főzni?
– A testvéred ma dolgozik, valami céges rendezvényt szolgál ki egy hotelben. Most minden séf kapós. Nem tudott nemet mondani. Azt mondta, nagyjából egy órával újév előtt végez. Pont a harangszó idejére ér haza – válaszolta nyugodtan Tánya, miközben a körmein lévő élénk, ünnepi manikűrt nézegette.
– Nahát, szép! Tele a ház vendégekkel, ő meg ott pénzt keres valahol – húzta el a száját Nina. – Hát, öcsém, jól cserbenhagyott minket.
– Anya, éhesek vagyunk – kezdtek panaszkodni a gyerekek, Viktor unokaöccsei. – Mikor ülünk már asztalhoz?
– Várjatok már! – mordult rájuk Nina. – Ljosó, foglald le valahogy a gyerekeket, itt teljesen érthetetlen, mi történik.
– Nem, de tényleg… – Alekszej, Nina férje is rosszkedvű volt, és nem is próbálta titkolni. – Ilyenkor már ideje lenne inni valamit és enni is. Minek itt ülni tétlenül ünnep este? Az egész város már rég mulat. Hallod, mi van odakint. Itt meg se társaság, se ital, se harapnivaló. Tánya, mi ez az egész? Mikor jön vissza Vityka? Felhívjam? Unalmas ez így. Egyáltalán nem ünnepi.
– Hívd csak, de hiába. Nem fogja felvenni, dolgozik. Most nem ér rá beszélgetni – felelte Tánya naiv mosollyal.
– Jó, Vitykával minden világos. Megint a munkába temetkezik. De te miért vagy ilyen elégedett? Felöltöztél, mintha díszszemlére mennél – mikor akarod megteríteni az asztalt? – kérdezte Nina üzletszerűen a sógornőjét. – A gyerekek éhesek. Nekünk sem ártana már elkezdeni búcsúztatni ezt az évet. Idén nagyon el vagy csúszva, Tetyana. Máskor ilyenkorra már minden készen szokott lenni. Csak az utolsó simítások maradtak. Emlékszel, általában még segítettem is az asztalt megteríteni?
– Idén nem készültem sem főzni, sem teríteni. Viktor mondta: kész, ebben az évben pihenj, drágám. Nina sora főzni és megteríteni az asztalt – mondta vidáman Tetyana, érezve, hogy elérkezett az este csúcspontja.
– Hogyhogy nem készültél? – Nina tágra nyílt szemmel ordított végig a lakáson. – Mik ezek az ostobaságok? Miféle célzások az ételekről? Arról, hogy későn jöttem, nem hoztam semmit? Tánya, mi folyik itt?
– Ezek nem célzások. A férjem biztosított róla, hogy idén te terítesz meg mindannyiunknak az újévi asztalt, Nina. A lakásotok kicsi, a mérete nem teszi lehetővé, hogy vendégeket hívjatok. Ezt én teljesen megértem. Ezért az újévet – ahogy eddig is – nálunk ünnepeljük…
– Csakhogy ami az asztalt illeti – az összes étel, a harapnivalók és az ital – az mind a ti lelkiismeretetekre van bízva – mondta Tetyana kedves mosollyal a vendégek felé. – Volt erről valami megbeszélés közted és a testvéred között?
– Nem, természetesen nem! Ugyan már! Vityka most viccelni akart velünk? Vagy te fondorkodsz itt, Tetyana? Válaszolj!
– Ugyan, miféle vicc lenne ez! – folytatta Tánya. – Több éven át úgy jöttetek ide, mintha egy étterembe mennétek, azzal az egyetlen különbséggel, hogy ott mindenért fizetni kell, itt meg nem.
Az egész kedves családotok leült a már megterített asztalhoz, aztán ugyanilyen békésen haza is mentetek, miután kedvetekre mulattatok. Én pedig utána mindent egyedül takarítottam el.
Tetyana látta, hogy Nina nem örül a szavainak, mégsem állt meg. Elhatározta, hogy ma véget vet ennek a helyzetnek.
– Igen, mindig elétek mentem, Nina. Megértettem, hogy egy kicsi egyszobás lakásban éltek, öten szinte egymás hegyén-hátán.
Vendégeket hívni oda egyszerűen nincs lehetőségetek. Ezt én felfogtam, és minden évben beleegyeztem, hogy itt, nálunk fogadjalak benneteket. A mi háromszobás lakásunk mindig nyitva állt előttetek.
Ti pedig szégyenkezés nélkül éltek is a vendégszeretetünkkel. Az év összes ünnepét nálunk tartottátok, és ha nem lehetett kimenni a természetbe, akkor a megszokott módon ide jöttetek, a mi lakásunkba.
– És mi van? Belehaltál ebbe, vagy mi? – Nina dühében nem tudta fékezni magát, gorombán beszélt a sógornőjével.
– Nem, nem haltam bele. De ennek most vége. Ha ünnepi asztalt akartok, készítsétek el magatok. Ott a konyha, menj, főzz. Én idén pihenek, jogom van hozzá!
E szavakkal Tetyana demonstratívan leült a fotelbe, és bekapcsolta a tévét. Nina dühösen odalépett a hűtőszekrényhez. Kinyitotta, majd felkiáltott:
– Hiszen itt semmi sincs! Mondd meg, miből kellene főznöm?!
– Pontosan. Nincs ott semmi, mert semmit sem vásároltam. Ismétlem: Viktor biztosított róla, hogy minden, ami az asztallal kapcsolatos, a tiéd és Alekszej lelkiismeretén van – mosolygott Tetyana a fotelből.
– Még inni sincs semmi? – csüggedt el még jobban Alekszej, amikor megértette, mire megy ki Tetyana játéka.
– És mivel etessem most a gyerekeket? Hiszen sétálás után enni kérnek! Direkt nem etettem meg őket otthon, azt gondoltam, itt úgyis tele van minden, esznek majd – háborgott Nina. – Nem tudtál volna felhívni, és szólni, hogy böjtöt tartotok?
– Azt hittem, mindent megbeszéltetek a testvéreddel. Először hallom, hogy te erről nem tudsz. A gyerekeidnek addig is tudok kínálni kekszet. Az enyéim örömmel ropogtatják.
– Te most gúnyolódsz?! Újévkor kekszekkel akar minket megvendégelni! – Nina teljesen feldühödött. – Teljesen megőrültél! Most azonnal felhívom Vitykát, és megkérdezem, miféle ötletek ezek. És miért csak ma hallok erről először!
Nina idegesen megragadta a mobilját, és megpróbálta felhívni a testvérét.
Viktor ebben a pillanatban fejezte be az ünnepi asztal előkészítését. Amikor meglátta, hogy a képernyőn a húga száma villan fel, elégedetten összedörzsölte a kezét, és csak ennyit mondott:
– Na, beindult a folyamat!
– Na, sikerült elérned? Mondtam én, hogy nincs ideje. Nem veszi fel. Na, gyerekek, adjak nektek kekszet? – kérdezte Tánya az unokaöccseit.
– Hagyd már abba! – kiáltotta Nina bosszúsan.
– De hát más úgysem akad – felelte Tánya gondtalanul. – Illetve van még nyers krumpli és pár sárgarépa. Megfelel?
– Mondd csak, inni tényleg nincs semmi? – keseredett el egyre jobban Alekszej, dühös feleségére és az éhes gyerekekre pillantva. – Idegesség ellen… Biztos? Tényleg semmi? Biztos vagy benne?
– Nincs. Mi ilyesmit nem tartunk. Csak ünnepekre szoktunk venni.
– De hát most ünnep van – mondta reménykedve Nina férje, a háziasszonyra nézve. – Talán mégis körülnézek? Viktor hol szokta tartani az italt?
– Sehol. Felesleges keresgélned.
– Mi van, még pezsgő sincs? Hiszen újév van!
– Ez már minden határon túlmegy! – visította hisztérikusan a sógornő. – Így gúnyolódni a saját rokonain! A gyerekeken! Ehhez teljesen elment az eszed!
Látványosan az ajtó felé indult.
– Gyertek, öltözünk! – kiáltotta onnan a gyerekeknek. – Elmegyünk a nagymamához. Ott legalább megkínálnak valamivel.
Persze egy nyugdíjasnál milyen ünnepi asztal lehet, de ott legalább nem fognak rajtunk gúnyolódni! – tette hozzá pátosszal Nina, Tetyana anyósára, illetve a saját anyjára célozva.
– Ó, ne, csak ezt ne! – nyögte Alekszej. – Ott aztán tényleg egy kortyot sem ihatok. Ennyi volt az újév! Az anyósom teljesen kikészít.
– Ne sziszegj ott nekem! Nem elég jó neked az anyám? Nem enged inni, micsoda tragédia! Viszont legalább egy újévet józanul köszöntesz, nem fejjel lefelé. Indulj már, mit ácsorogsz! Még az idegeimet is tépni fogod!
A vendégek sietve kezdtek öltözni, és válogatott szitkokkal illették a barátságtalan házigazdákat.
– Ezt soha nem felejtem el neked, Tánya! – kiáltotta Nina kifelé menet. – Ezt az aljasságot nem bocsátom meg!
– Pontosan ezt akartam elérni – felelte Tetyana, amikor az ajtó becsukódott a kéretlen vendégek mögött…
…
– Na, szerelmem, a művelet sikeresen lezárult. Most hívunk egy taxit, és megyünk a gyerekekkel hozzád – telefonált Viktornak Tetyana. – Nálad minden készen áll?
– Természetesen! Már alig várom, hogy megérkezzetek! Gyertek gyorsan! Amikor ideérsz, elmeséled, hogyan zajlott minden.
A férje eközben a nyaralóban, amelyet egy kollégájától bérelt ki újévre, már megterített egy pazar ünnepi asztalt a feleségének és a gyerekeknek, befűtötte a kemencét, feldíszítette a házat és az udvart ünnepi újévi díszekkel.
Amikor Tetyana a gyerekekkel belépett az udvarra, majd a házba, kellemes meglepetés érte őket.
– Hűha! Mint egy mesében! Ez aztán az igazi ünnep, szerelmem! Köszönöm neked! – mondta Tánya, miközben átölelte a férjét. – Na, gyerekek, ideje asztalhoz ülni! Mindjárt megszólalnak az éjféli harangok, és elérkezik az új év.
💬 Barátaink, ha szívesen olvasnátok még több történetet tőlünk, hagyjatok kommenteket, és ne feledkezzetek meg a lájkokról sem. Ez inspirál minket arra, hogy tovább írjunk!
