— Fiam, a te Julid nagyon kellemetlen helyzetbe hoz minket — rótta meg Ilját Anna Pavlovna. — Hát tényleg nem látja be magától?
— Mama, beszélek vele — próbálta megnyugtatni az asszonyt Ilja, miközben újra és újra tárcsázta felesége számát. — A francba, nem veszi fel.
— Most dolgozik? — kérdezte Anna Pavlovna.
— Valószínűleg — vont vállat Ilja. — Hol máshol lenne?
— Akkor menj be hozzá az irodába, és beszélj vele ott — ragaszkodott hozzá az asszony. — Biztos vagyok benne, hogy a kollégái előtt nem merne ellenkezni a férjével.
Anna Pavlovnának megvoltak a maga életfelfogásai, amelyek sokak számára meglehetősen furcsának tűnhettek. Ilja azonban idővel hozzászokott, és már nem is kérdőjelezte meg őket.
— Igazad van — mondta végül. — Rögtön indulok is.
— Remélem, estére minden elrendeződik — kiáltott utána Anna Pavlovna.
A felesége munkahelyén Iljának azt mondták, hogy Júlia épp ebédel, de hamarosan visszajön. Ilja az órájára pillantott. Véleménye szerint az ebédidőnek már régen vége kellett volna, hogy legyen. Mégsem feszegette a furcsa időbeosztás kérdését — egyszerűen ott maradt várni. Nem is csupán a beszélgetés miatt jött az irodába; más oka is volt.
Majdnem egy órát kellett várnia, mire Júlia végre megjelent. De nem egyedül… Ilja döbbenten nézte, ahogy a felesége belép az irodaépület előcsarnokába egy jóképű, fiatal férfi társaságában. Gondtalanul nevettek, a férfi pedig derekánál fogva tartotta Juliát. Úgy tűnt, ez a jelenet a körülöttük állók számára teljesen megszokott volt.
Ilja zavarában sietve elrejtőzött egy nagy pálmacserép mögé. Júlia és kísérője elsétáltak mellette anélkül, hogy észrevették volna. Ilja még egy ideig mozdulatlanul állt, majd csendben kiosont az épületből.
Ő maga sem értette, mi késztette arra, hogy ennyire gyáván elfusson ahelyett, hogy magyarázatot követeljen a feleségétől. Legbelül sejtette az okot, de még önmagának sem mert szembenézni vele.
Hazafelé tartva csörgött a telefonja. Anna Pavlovna hívta.
— Na, beszéltél vele? — kérdezte szigorúan.
— Bocsáss meg, mama, nem volt rá lehetőség — hazudta Ilja. — Otthon majd elmondok mindent.
— Ne halogasd! — parancsolta az anyja.
Otthon Ilja szabadjára engedte az érzelmeit. Fel-alá járkált a szobában, gyötörve magát különféle feltételezésekkel. Újra és újra a szeme elé tolult az imént látott jelenet: felesége egy idegen férfi társaságában, a férfi átöleli, ők nevetnek…
Ilja végül erővel zuhant le a kanapéra, és a fejét a kezébe temette. Fogalma sem volt, hogyan viselkedjen egy ilyen helyzetben. Számot kérjen a feleségén? Vagy tegyen úgy, mintha semmit sem látott volna?
Érezte saját helyzetének kiszolgáltatottságát, és gyűlölte is magát emiatt. Bárhogy is alakult volna a dolog, sokféle kimenetre felkészült, de arra, amit most látott, egyáltalán nem számított. Az ő Julkája — egy szürke, csendes egérke… Ma viszont megdöbbentette, milyen magabiztosan és könnyedén viselkedett. Talán csak otthon játssza meg a visszafogott asszonyt, de amint kilép az ajtón…
A gondolatmenetet a bejárati ajtó kopogása szakította félbe. Júlia megérkezett a munkából. Meglepődve tapasztalta, hogy a férje otthon van.
— Ilja? Te ilyen korán? — kérdezte meglepetten. — Történt valami?
Ilja döbbenten vette észre, hogy a felesége virágcsokrot tart a kezében, és esze ágában sem volt elrejteni azt. Épp ellenkezőleg — teljes nyugalommal töltött vizet egy vázába, majd elkezdte visszavágni a szárakat, mielőtt belehelyezte volna a csokrot.
— Honnan van a virág? — kérdezte rekedten a férj.
— Egy kolléga ajándéka — válaszolta Júlia higgadtan. — De te még mindig nem mondtad, miért jöttél haza ilyen korán?
— Komolyan kell beszélnünk…
Ez volt azon ritka pillanatok egyike, amikor Ilja teljesen elveszettnek érezte magát, és nem találta a megfelelő szavakat. Nem ismerte fel a saját feleségét. Nem értette, mikor és hogyan változott meg Júlia ennyire, és hogy ő miként nem vette ezt észre.
– Hallgatlak – mondta Júlia, nyugodtan nézve Iljára.
– Anya ideges – mondta Ilja, miközben teljes idiótának érezte magát.
Júlia alig észrevehetően elmosolyodott.
– Akkor majd hozzászokik – felelte ugyanolyan higgadt hangon. – Úgy érzem, elég világosan fogalmaztam.
– Komolyan beszélsz? – Ilja nem hitt a fülének.
– Úgy tűnik, mintha viccelnék?
Júlia ismét elmosolyodott, és a hálószoba felé indult átöltözni. Ilja követte. Látta, hogy nem otthoni ruhákat válogat, hanem csinos, alkalmi darabokat. Ez még jobban összezavarta a férfit.
– Valahová készülsz? – kérdezte bizonytalanul.
– Igen. Étterembe megyek találkozóra – mondta Júlia ritka hidegvérrel. – Úgyhogy nélkülem vacsorázz.
Miután eldöntötte, melyik ruhát veszi fel, az ágyra tette azt, majd leült a fésülködőasztalhoz, és elővette a sminkjeit. Mit sem törődve férjével, elkezdett feltűnőbb, esti sminket készíteni. Ilja továbbra is csak nézte felesége készülődését.
Semmit sem mondott, mikor Júlia már az ajtó felé tartott. Ilja egyszerűen nem tudta, hogyan kellene viselkednie ebben a helyzetben.
Vacsorához nem nyúlt, egész estét a konyhában töltötte mély gondolataiba merülve. Anyja, Anna Pavlovna, többször is próbálta hívni, de Ilja rendre elutasította a hívásokat.
Júlia éjfél után tért haza. Ilja ki sem ment elé. Júlia maga jött be a konyhába, és közölte, hogy neki is van egy komoly mondanivalója a férje számára. Erre Ilja egyáltalán nem számított…
– Iljusa, ne idegeskedj annyira – nyugtatta a férjét Júlia. – Pihenj, gyűjts erőt. Sikerülni fog. És én mindig támogatni foglak.
Ez a beszélgetés három hónappal ezelőtt zajlott le ugyanebben a konyhában. Akkor Ilja ismét elbukott egy vállalkozással, és a kétségbeesés szélén állt. Magát okolta, amiért felmondott a jó munkahelyén, hogy a vállalkozásban próbáljon szerencsét, noha környezete figyelmeztette: a vállalkozás nem neki való. És igazuk lett.
Ilja megpróbált visszatérni korábbi pozíciójába, de már régen pótolták. És nem akarta lejjebb adni.
– Ne aggódj, élünk egy darabig az én fizetésemből – nyugtatta meg a felesége. – Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.
Eleinte Ilja folyamatosan böngészte az állásportálokat, anyja, Anna Pavlovna pedig rendszeresen hívogatta. Az volt a helyzet, hogy számára és Ilja hajadon húga, a harmincas éveiben járó Polina számára Ilja anyagi forrást jelentett. Júlia nem tiltakozott, mivel Ilja hozta a maga részét a családi kasszába.
Egyébként is rendkívül kényelmes feleség volt. Ilja épp ezért választotta őt, miután egy hosszú, szenvedélyes kapcsolatból összetört szívvel került ki. Júlia kiválóan megvigasztalta. Ez volt az a típusú kapcsolat, ahol a nő szeretett, a férfi pedig hagyta magát szeretni. Természetesen Júlia nyomába sem ért annak az izgalomnak és lelki hullámzásnak, amit Ilja az előző kapcsolatában átélt. De neki már nem is volt szüksége ilyesmire, elege volt belőle. Júliával könnyű és kiszámítható volt az élet. A szenvedélyt pedig néha máshol kereste.
És most Júlia lett a fő kenyérkereső a családban. Igaz, ő sem gondolta, hogy nemcsak a férjét kell majd eltartania.
– Júlia, lenne egy kis gond – kezdte egyik nap Ilja. – Anyámnak és Polinkának anyagi nehézségei vannak. Nem tudnál segíteni? Amint lábra állok, mindent visszaadok.
Júlia beleegyezett, és átutalt egy összeget az anyósának. Anna Pavlovna néhány percen belül fel is hívta.
– Júlia, drágám, ez csak aprópénz, ebből lehetetlen megélni – jelentette ki elégedetlenül. – Kicsikém, ez egy szánalmas alamizsna.
Júlia meglepődött a megjegyzésen, de küldött még pénzt, Ilja pedig hálásan megköszönte.
– Júlikám, te egy igazi ember vagy! – ismételgette a férje, Júlia pedig olvadozott a dicsérettől.
Egy hónappal később Ilja ismét szólt, hogy anyjának és húgának újra pénz kell.
– Júlikám, látod, hogy keresem a munkát – magyarázta. – De egyelőre semmi sem jön össze.
És Júlia ismét utalt. Egy újabb hónap múlva azonban Ilja már más hangot ütött meg.
– Nem kaptuk meg az esedékes utalásodat, drágám – mondta elégedetlenül. – Azt hittem, már nem kell mindig emlékeztetnem rá.
Ezúttal azonban Júlia nem sietett az átutalással, és minden Ilja-féle panaszra hallgatott, vagy azt kérte, hogy majd később beszéljék meg. Anna Pavlovna viszont továbbra is ostromolta a fiát – most már személyesen is, mivel Ilja napjait leginkább anyja és húga lakásában töltötte, csak késő este tért haza.
– Válópert indítok – jelentette ki Júlia, amikor visszatért az étteremből.
Ilja nem akart hinni a fülének.
– Miről beszélsz, drágám? – kérdezte meglepődve.
– Pontosan azt hallottad – válaszolta higgadtan Júlia. – Nem akarok többé veled élni, ezért beadom a válókeresetet.
Ilja döbbenten nézte a feleségét, aki komoran mosolygott.
– Tudom, hogy láttad ma este Pashával – mondta. – De neked mindegy volt, hogy egy másik férfi társaságában vagyok, igaz? Nem érdekel téged, csak a pénzem kell neked. Nos, ennek vége, Iljuska.
– Ki az a Pasha? – kérdezte sokkos állapotban a férj. – Hozzá mész?
– Pasha a kollégám – válaszolta Júlia. – Már régóta udvarol nekem, de én nem adtam neki esélyt. Hűséges feleség voltam… voltam. De most meggondoltam magam. Ezért kérlek, minél előbb ürítsd ki a lakásomat.
Ilja már el is felejtette, hogy egész idő alatt a felesége területén lakott – annyira hagyta, hogy Júlia úgy érezze, ő az úr a háznál. Most viszont emlékeztette a „táplálékláncban” elfoglalt helyére.
Ilja nem tudta, hogyan reagáljon Júlia szavaira, miközben ő türelmetlenül dobolt az asztalon. Ilja legszívesebben felrobbant volna, megütötte volna a feleségét, megfojtotta volna vagy rákiabált volna. Ezeket mind átgondolta magában, de a valóságban egy szót sem mert szólni, és engedelmesen elindult összepakolni a holmiját.
Amikor az ajtó csapódott, Júlia kiengedte az érzelmeit. Nagyon nehéz volt eddig visszafognia magát, hiszen még mindig szerette a férjét, bármennyire is próbálta tagadni. De tudta, hogy így tovább nem akar és nem tud élni.
Körülbelül egy órával Ilja távozása után dühös hívást kapott az anyósa, aki érzéketlenséggel vádolta meg őt, és a lelkiismeretére próbált hatni. Természetesen pénzt is követelt erkölcsi kártérítésként vagy „visszavonulási pénzként”. De Júlia egyszerűen megszakította a beszélgetést, majd blokkolta Anna Pavlovna számát.
Pavel és Júlia úgy döntöttek, hogy nem siettetik az eseményeket, hanem lassan, fokozatosan építik a kapcsolatukat. Pavel múltjában is volt egy szomorú történet. Mindketten elégedettek voltak, jól és kényelmesen érezték magukat együtt. Júliát Ilja sorsa már nem érdekelte, többet soha nem találkoztak.
