Újév előtt egy héttel Katját feltűnően gyakran hívogatták a rokonai.
Katja szülei messze éltek, és csak nyáron jöttek látogatóba, amikor az öccsének szünidője volt. Az anyja testvére viszont egészen közel lakott – a külvárosban.
Szvetlana néni, Katja nagynénje, imádott az ünnepeken az egész családdal vendégségbe járni: a lányával, a vejével és az unokákkal együtt, hiszen ilyenkor nem kellett főzni vagy takarítani – mindent mások csináltak meg helyette, ő pedig csak pihent és beszélgetett.
– Képzeld, Szveta néni már megint hívogat! – mondta Katja a férjének. – Már megint az egész bagázs ide akar jönni Újévre.
– Nem lehetne egyszerűen nem felvenni? – kérdezte Dima.
Ő sem lelkesedett az ötletért.
– Tudod jól, hogy ez nem állítja meg. Egyszerűen idejönnek, ráadásul előbb, mint mondják. És addig csöngetnek, amíg ki nem nyitjuk. Kár, hogy nekünk nincs lehetőségünk elutazni valahova – sóhajtott nehéz szívvel a fiatal nő.
Katja szülei nagyon vendégszeretők voltak, és újévkor mindig náluk gyűlt össze az egész rokonság. Az anyja imádott főzni, és a vendégek még egy hét múlva is az ételeit dicsérték. Nem éltek nagy lábon, de a vendégek kedvéért még finomságokat is szereztek. Katja jól emlékezett, hogy őt és az öccsét nem engedték megenni a kolbászt, ami két hónapig állt a hűtőben Újévig, mert „az a vendégeknek van”.
Amikor Katja felnőtt és elköltözött a szülővárosából, hogy Dnyipróban tanuljon, Szveta néni ugyan fogadta, de csak két napig engedte maradni.
– Ez nem szálloda, ugye érted – mondta akkor a nagynéni. – Két napot maradhatsz, amíg találsz lakást, aztán megoldod magad.
Így Katja egy lánynál lakott, akivel a vonaton ismerkedett meg, egészen addig, amíg helyet nem kapott a kollégiumban.
Az egyetemi évek alatt alig tartották a kapcsolatot Szvetlanával és a családjával. Soha nem hívták meg sem Újévre, sem más ünnepekre. A nagynéni csak akkor kezdett el újra telefonálni, amikor Katja férjhez ment, és Dimával lakást vettek Dnyipró központjában.
Először a lakásavatóra jöttek, aztán hirtelen mindenki Újévre akart hozzájuk menni.
Katja legszívesebben becsapta volna az ajtót a nagynénje előtt, de ilyenkor mindig felhívta az anyja sírva, és azt mondta, nem lehet így bánni a saját testvérével.
– Mit fognak mondani a rokonok? Hogy rosszul neveltelek! – zokogta az anyja. – Hogy lehet így visszautasítani a vendégeket?
– Anya, én azokat a vendégeket szeretem, akiket én hívok meg. Tíz évig nem beszéltem Szveta nénivel, amíg ide nem költöztünk a központba. Most meg minden ünnepen én terítsek és lássam vendégül az egész családját? Neked csak az számít, mit gondolnak mások, én meg minden ünnepen kiszolgálom őket pihenés helyett.
– Katja, vendég előtt nem lehet ajtót becsukni, főleg ha rokon! Ne hozz szégyent rám öregkoromban, kérlek!
És ez így ment minden alkalommal: amikor Katja nemet akart mondani, a rokonok felhívták az anyját, és végül kénytelen volt beadni a derekát.
Most Szvetlana azt mondta, hogy 29-én jönnek, hogy a városközpontban sétáljanak, vásároljanak és együtt legyenek.
Katja rémülten emlékezett vissza a tavalyi ünnepekre, amikor reggel hétkor kellett kelnie, hogy mindenkinek reggelit készítsen, majd egy hegynyi mosatlant elmosogasson. A rokonok nem segíteni jöttek, hanem pihenni: jól ettek, korcsolyázni mentek, este pedig órákig ültek az asztalnál.
Még most is emlékezett, mennyire boldog volt, amikor végre visszamehetett dolgozni, mert a rokonok elutaztak.
– Katja, a fiam most az unokát is idehozza, mert ő és a felesége külföldön lesznek, úgyhogy most hatan leszünk – jelentette be Szvetlana telefonon.
– Szveta néni, nem találkozhatnánk inkább Újév után? Nekünk most más terveink vannak Dimával.
– Miért ülnénk kávézóban, mintha idegenek lennénk, ráadásul pénzt is költsünk? Már mindent megterveztünk!
Katja tudta, hogy ha most elküldi a nagynénjét, az rögtön felhívja az anyját, és kezdődik minden elölről.
Ezért valami ravasz tervet kellett kitalálnia, hogy leszoktassa a rokonokat arról, hogy náluk töltsék az ünnepeket.
Már december 28-a volt, Szvetlana pedig 29-re ígérte az érkezést. Katja bármit megtett volna, hogy elkerülje ezt.
– Dima, van egy őrült ötletem, de biztos vagyok benne, hogy működni fog! – mondta este ravasz mosollyal.
– Úgy teszünk, mintha nem lennénk otthon? – nevetett Dima.
– Ennél jobb! Összepakolunk, és még ma elmegyünk hozzájuk! Azt mondjuk, hogy idén náluk ünneplünk, és előbb érkeztünk.
– Katja, én ott nem bírom ki az egész ünnepet – tiltakozott Dima. – Itthon legalább el tudok bújni a nagynénéd beszélgetései elől.
– Hidd el, amint megtudja, hogy az egész ünnepre hozzá megyünk, már másnap kidob minket!
Katja biztos volt benne, hogy Szveta néni nem fog örülni a vendégeknek, és úgy gondolta, ez remek módja lesz leckét adni azoknak a rokonoknak, akik szeretnek váratlanul rájuk zúdulni.
Eszébe jutott, hogy amikor az édesanyjával nyáron Dnyipróba mentek sétálni, Szvetlana soha nem hívta meg őket magához, az anyjának pedig kínos volt kérni. Ilyenkor inkább egy olcsó hotelben szálltak meg néhány napra.
Egyszer mégis betértek hozzájuk látogatóba, mert Katja anyja illetlenségnek tartotta, hogy ne vigyen ajándékot a gyerekeknek és a testvérének.
– Hogyhogy nem szóltatok előre?! – kiáltott fel döbbenten Szvetlana, amikor meglátta őket az ajtóban. – Még ágyat sem tudok nektek adni, el kellene küldenem a gyerekeket a szomszédhoz! Ki csinál ilyet?!
– Csak egy teára ugrottunk be, hoztunk nektek ajándékot – mondta Katja anyja zavartan. – Megiszunk egy teát, és megyünk is, hotelben lakunk.
Idén Katja és Dima még egy kis műfenyőt sem díszítettek fel, mert az ünnepek előtt rengeteg volt a munka.
Amikor pedig Szvetlana bejelentette, hogy korábban jön, Katja hangulata teljesen elromlott. Így a házaspár úgy döntött, hogy a rokonok „megleckéztetése” lesz az idei év legjobb „dísze”.
Bevásároltak, kitakarították a lakást, majd december 28-án este minden előzetes bejelentés nélkül elindultak Szvetlanához.
Katja, bár leckét akart adni, nem szokott üres kézzel vendégségbe menni. Ezért ajándékokat is vittek a nagynénjének és a lányának a gyerekekkel együtt.
– Szveta néni, boldog közelgő ünnepet! – mondta hangosan Katja, amikor az ajtó kinyílt, és átnyújtotta a csomagokat.
– Katjuska! Mit kerestek itt? Hiszen mi holnap megyünk hozzátok! Minek az ajándék előre?
– Úgy döntöttünk, legyen egy kis változatosság az életben – nevetett Katja. – Idén nálatok ünneplünk! Mindig csak nálunk, nálunk…
– Hogyhogy nálunk?!
Szvetlana arcán egyszerre tükröződött döbbenet és rémület.
– Erről nem volt szó! Nekem nem palotám van, hanem egy kétszobás lakásom!
– De nálunk is kétszobás a lakás, mégis mindig elférünk, amikor jöttök. Nálatok is találunk helyet aludni.
Katja magában örvendezett, látva, mennyire ideges lett a nagynénje, de az nem merte kidobni a hívatlan vendégeket. Megbeszélték Dimával, hogy ugyanúgy viselkednek majd, mint a rokonok náluk.
Dima leheveredett a nappaliban a kanapéra, bekapcsolta a tévét, ahogy Szvetlana veje szokta. Katja pedig a konyhába ment, hogy megnézze, mi van a hűtőben.
– Szveta néni, miért van ilyen kevés étel? Miből fogunk főzni? Gondolom, nem terveztetek menüt, mert nem tudtátok, hogy jövünk, ezért én összeírtam egyet. – Elővett egy papírt, és az asztalra tette. – Itt van minden, amit ti szerettek és mindig kértek Újévre nálunk.
– És ki fizeti az alapanyagokat? Nem vagyok milliomos, Katja!
– Hát én mindig azt főzöm, amit kértek, amikor hozzánk jöttök. Anya azt mondja, a vendégeknek a legjobbat kell adni. Most mi vagyunk a vendégek, szóval most rajtatok a sor.
Szvetlana majd felrobbant a dühtől, és ezt alig tudta leplezni. Katja közben közölte, hogy szeretne lezuhanyozni, mert munka után azonnal indultak, és sem enni, sem fürdeni nem volt idejük. Szvetlana adott neki törölközőt, és vacsorát kezdett készíteni, miközben Dima a gyerekekkel játszott, és teljes felfordulást csinált a lakásban.
Később hazaért Szvetlana lánya is, és mindannyian leültek vacsorázni.
– Katja, ne haragudj, de ez így nem szép – mondta Szvetlana. – Beállítotok előzetes szó nélkül, Dima felforgatja a lakást a gyerekekkel, te pedig még több napra itt akarsz maradni.
– Miért nem szép? Ti is így jöttök hozzánk, az unokáid nálunk is felfordulást csinálnak, én pedig főzök és mosogatok. Arra gondoltam, mi is eltölthetünk nálatok egy hetet.
– Ti ketten vagytok, mi meg öten! Nem foglak titeket etetni! Pár órája vagytok itt, és már úgy viselkedtek, mint a házigazdák. Te még zuhanyoztál is!
– Szveta néni, ti mindig így viselkedtek nálunk, és ugyanúgy öten jöttök. Mi a különbség, hogy kinél vagyunk?
Katja tovább hergelte a nagynénjét, és már csak azt várta, mikor küldi el őket.
– Na jó, bocsáss meg, de ma nem vártalak benneteket, és nem is ajánlok fel szállást. Vacsorát kaptatok, most pedig ideje hazamenni.
– Ha így állunk, akkor megyünk! – mondta Katja sértődötten. – De akkor titeket sem várunk Újévre! És ha anyát hívod panaszkodni, mindenkinek elmesélem, milyen vendégszerető vagy.
Katja és Dima hazafelé végignevették az utat, milyen jól játszotta Katja a pimasz rokont. Arra számított, hogy ott kell majd aludniuk, ezért még egy táskát is vittek magukkal, de Szvetlana három órát sem bírt ki – és ennek Katja nagyon örült.
Az újévet végül kettesben ünnepelték, ahogy már évek óta szerették volna. Szvetlana pedig többé nem hívta őket, még csak nem is köszöntötte fel őket. Katja anyja sem említette a testvérét, amikor telefonáltak, vagyis Szveta nem panaszkodott – valószínűleg attól félt, hogy róla is rossz vélemény alakul ki a családban.
– Ha a rokonok közül bárki meghívás nélkül jön hozzánk, én mostantól mindig visszalátogatok hozzájuk – mondta büszkén Katja a férjének Újévkor.
