– Te, apa, inkább ne gyere többet hozzánk! Mert amikor elmész, anya mindig sírni kezd. És sír egészen reggelig. – Elalszom, felébredek, megint elalszom, megint felébredek, ő meg csak sír és sír. Megkérdezem tőle: „Anya, miért sírsz? Apa miatt?..” – Ő meg azt mondja, hogy nem sír, csak szipog, mert náthás. De én már nagy vagyok, tudom, hogy nincs olyan nátha, amitől a hangban is könny lenne.
Olja apja a lányával egy kávézó asztalánál ült, és kanállal kavargatta a kávét az apró fehér csészében, amely már rég kihűlt. A kislány pedig még a fagylaltjához sem nyúlt, pedig előtte a kehelyben igazi műalkotás állt: színes gombócok, tetejükön egy zöld levélke és egy cseresznye, mindez csokoládéval leöntve. Egyetlen hatéves kislány sem tudott volna ellenállni ennek a pompának. Csak Olja nem, mert ő már rég – talán még múlt pénteken – eldöntötte, hogy komolyan beszél az apjával.
Apa hallgatott. Sokáig hallgatott, aztán megszólalt:
– Akkor mit csináljunk mi ketten, kislányom? Egyáltalán ne találkozzunk? Hogy éljek én akkor?..
Olja ráncolta egy kicsit az orrát – olyan szép volt, mint anyáé, kicsit krumplis –, elgondolkodott, majd így szólt:
– Nem, apa. Én sem tudnék nélküled. Csináljuk inkább így. Hívd fel anyát, és mondd meg neki, hogy minden pénteken te jössz értem az óvodába.
– Sétálunk egyet, és ha kávét vagy fagyit szeretnél, beülhetünk egy kávézóba is. Én meg mindent elmesélek neked arról, hogyan élünk mi anyával.
Aztán újra elgondolkodott, és egy perc múlva folytatta:
– És ha szeretnéd látni anyát, akkor hetente lefotózom a telefonommal, és megmutatom neked a képeket. Jó?
Apa nem nézett a bölcs kislányára, csak halványan elmosolyodott, és bólintott:
– Rendben. Akkor így élünk mostantól, kislányom…
Olja megkönnyebbülten felsóhajtott. És végre nekilátott a fagylaltjának. De a beszélgetés még nem ért véget – a legfontosabbat még el kellett mondania. Amikor a színes gombócoktól ugyanilyen „bajusz” keletkezett az orra alatt, lenyalta a nyelvével, majd ismét komollyá vált. Majdnem felnőtté. Majdnem nővé. Olyanná, akinek gondoskodnia kell a férjéről. Még akkor is, ha ez a férfi már idős: apának a múlt héten volt a születésnapja. Olja erre az alkalomra képeslapot rajzolt az óvodában, gondosan kiszínezve rajta a hatalmas „28”-as számot.
A kislány arca újra komoly lett, összevonta a szemöldökét, és így szólt:
– Szerintem meg kellene nősülnöd…
És nagyvonalúan füllentett, hozzátéve:
– Hiszen… még nem is vagy olyan öreg…
Apa értékelte lánya „jóindulatú gesztusát”, és elhúzta a száját:
– Hát persze… „nem is olyan”…
Olja lelkesen folytatta:
– Nem olyan, nem olyan! Nézd csak, Szerjozsa bácsi, aki már kétszer is jött anyához, az még kopasz is egy kicsit. Itt ni…
És Olja megmutatta a feje búbját, finoman lesimítva puha göndör fürtjeit a tenyerével. Aztán, amikor látta, hogy apa megfeszül, és élesen a szemébe néz, rájött, hogy elárulta anya titkát.
Ezért mindkét tenyerét a szájához szorította, és elkerekítette a szemét – ami borzalmat és tanácstalanságot volt hivatott kifejezni.
– Szergej bácsi? Miféle „Szergej bácsi” járkál ilyen gyakran hozzátok vendégségbe? Az, aki anya főnöke?.. – mondta apa majdnem hangosan, szinte az egész kávézó hallatára.
– Én… apa, nem tudom… – Olja még meg is zavarodott ettől a heves reakciótól. – Lehet, hogy a főnöke. Szokott jönni, hoz nekem cukorkát. Meg tortát mindannyiunknak.
– És még… – Olja mérlegelte, vajon érdemes-e megosztania apjával egy ilyen bizalmas információt, különösen egy ilyen „nem teljesen normális” állapotban lévő apával –, anyának virágot is hoz.
Apa összekulcsolta az ujjait az asztalon, és hosszú ideig csak nézte őket. Olja pedig megértette, hogy most, ebben a pillanatban, éppen most hoz egy nagyon fontos döntést az életében.
Ezért a fiatal nő várt, és nem sürgette a férfit a következtetésekkel. Már tudta – pontosabban sejtette –, hogy minden férfi lassan gondolkodik, és a helyes döntések felé néha finoman noszogatni kell őket.
És ki noszogassa őket, ha nem egy nő – ráadásul az egyik legdrágább az életében?
Apa hallgatott, hallgatott, végül rászánta magát. Hangosan felsóhajtott, felemelte a fejét, és megszólalt… Ha Olja egy kicsit idősebb lett volna, megértette volna, hogy apa olyan hangon beszél, amilyenen Othello tette fel tragikus kérdését Desdemonának.
De ő még nem tudott sem Othellóról, sem Desdemonáról, sem más nagy szerelmesekről. Ő egyszerűen csak gyűjtötte az élettapasztalatot, emberek között élve, és látta, hogyan örülnek, és hogyan szenvednek néha egészen apró dolgok miatt.
Apa tehát ezt mondta:
– Menjünk, kislányom. Késő van már, hazaviszlek. És közben beszélek anyával is.
Hogy miről akart apa beszélni anyával, Olja nem kérdezte meg, de megértette, hogy ez fontos, ezért gyorsan nekilátott befejezni a fagylaltját.
Aztán rájött, hogy amire apa elszánta magát, sokkal fontosabb még a legfinomabb fagylaltnál is. Így aztán szinte lendületesen az asztalra dobta a kanalat, lecsúszott a székről, a kézfeje hátával letörölte a maszatos száját, szipogott egyet, és egyenesen apjára nézve így szólt:
– Kész vagyok. Menjünk…
Hazafelé nem mentek – szinte futottak. Pontosabban apa futott. De Olja kezét szorosan fogta, így a kislány majdnem „lobogott” mellette, mint egy zászló.
Amikor berontottak a lépcsőházba, a lift ajtaja lassan becsukódott, felfelé szállítva valamelyik szomszédot. Apa kissé tanácstalanul nézett Oljára. A kislány felnézett rá, és megkérdezte:
– Na? Miért állunk? Kit várunk? Hiszen csak a hetedik emeletre megyünk…
Apa felkapta a lányát, és nekirontott a lépcsőknek.
Amikor anya végre kinyitotta az ajtót az apa hosszú, ideges csengetése után, apa rögtön a lényegre tért:
– Ezt nem teheted! Miféle Szergej? Hiszen én szeretlek téged. És ott van Olja is…
Aztán, anélkül hogy elengedte volna a lányát, átölelte anyát is. Olja pedig mindkettőjüket átkarolta a nyakuknál, és becsukta a szemét. Mert a felnőttek csókolóztak…
Így esik meg az életben, hogy két ügyetlen felnőttet egy kis kislány békít ki, aki mindkettőjüket szerette, és akit ők is szerettek – egymást is –, de addig csak a büszkeségüket és a sérelmeiket dédelgették…
Írjátok meg kommentben, ti mit gondoltok erről! Tegyetek egy lájkot is.
💬 Barátaink, ha szívesen olvastok még több történetet tőlünk, hagyjatok kommentet, és ne feledkezzetek meg a kedvelésekről sem. Ez inspirál bennünket, hogy tovább írjunk!
