Klavа az ablakhoz szaladt, és nézte, ahogy az a férfi távolodik, akivel tizenöt évet élt le. Azt hitte, lélektől lélekig. De ő a távozása előtt felvilágosította: csak kényelmes volt. Klavának volt lakása, csodásan főzött, remek háziasszony volt, és mindent kész volt érte megtenni.
Klava arra gondolt, talán ki kellene nyitnia az ablakot, és utána kiáltani, hogy ne hagyja el. Még erre a megaláztatásra is kész lett volna, csak hogy beleegyezzen: éljen vele tovább, akár úgy is, hogy napokig nincs otthon, azzal a másikkal tölti az időt… Ez is jobb, mint negyvenöt évesen egyedül maradni, elhagyottan. Már ki is nyitotta az ablakot.
De a pillantása véletlenül apja portréjára esett. Ő katonai egyenruhában, felemelt állal, büszkén nézett az objektívbe. Klava hirtelen meggondolta magát. Elszégyellte magát. A gyengesége miatt.
Még egyszer ránézett, ahogy a jóképű, elegáns férje kabátban beül a szép autóba a holmijaival együtt. Aztán elment a konyhába. Az út a folyosón át vezetett. Ott állt a nagymamától örökölt hatalmas tükör. Visszatükrözött egy testes, fáradt nőt, őszülő hajjal és kialudt tekintettel.
Klava tudta, hogy nem szépség. És most már az egészsége is megromlott. A fogai tördelődtek. Újakra nem futotta. Mert a férjének új autó kellett. És a munkában is jó, drága ruhákban kell megjelennie.
– Micsoda ostobaság ez! A te Pasád úgy öltözik, mint egy színész. Neked meg csak egy kinyúlt pulóvered van, őskori szoknyád, pár blúzod. A cipőd kikopott, csizmának meg csupán valami bocskáid vannak. A kabátod gallérját még az én nagyanyám se venné fel.
– mondogatta neki a kolléganője, Ljusza. – És még az étlapot is tőled követeli, mintha étteremben lenne! Hol steak kell neki, hol gőzölt húsgombóc, hol töltött palacsinta, hol sült hús. Hát menjen már a francba! Nem szabad így futni egy férfi után, barátnőm!
Klava hallgatta, de a maga feje után ment.
Aztán a férje közölte, hogy elmegy. Egy huszonhét éves lányhoz. Négy gyerekkel.
– Fiatal… – sóhajtozott később Klava.
Csakhogy a kolléganője, aki egyben a barátnője is volt, utánaérdeklődött. Belenézett a közösségi oldalakba. Szomszédokat kérdezgetett. És előállt a ténnyel:
– Na, ezen még a próbát sem lehetne rajta megtartani! Téged meg keveréknek nevezett! Te jó családból jössz! Ott meg a legalja! Egy napot sem dolgozott életében. A gyerekei mind különböző pasiktól vannak. A nyolcadik hónapban állandóan részeg volt. Az anyja se különb. Szóval a fiatalságról jobb lenne hallgatni. De azt mondják, a férfiaknak tetszik… a könnyű erkölcs és még valami más. Csakhogy családot erre nem lehet építeni. Nem is tudom… Meglepett a te Pasád. Te főleg tarts ki!
Klava tartotta magát. A szüleitől egy nagyon jó lakás maradt rá, nagy, központi. Az apja – mintha megsejtett volna valamit – mindent úgy intézett, hogy Páshának soha ne legyen joga négyzetméterhez.
Klava úgy döntött, kiadja az egyik szobát. Hogy könnyebb legyen pénzügyileg. A környéken több építkezés is folyt. Így költözött be egy mérnök. Szakállas, kellemes, intelligens férfi. A neve: Vlagyimir Vszjevolodovics.
Figyelmesen nézte Klavát. Aztán egyszer csak így szólt:
– Engedje meg, hogy előre kifizessem a lakbért! Menjen el, csináltassa meg a fogait.
– Olyan szép asszony maga, és mégis szenved!
Klava elpirult. Semmilyen szép ő nem volt. De a fogaival azért tényleg rendbe akart volna jönni.
A férfi még több pénzt adott neki. Mondván: majd visszaadja, ha tud. Aztán egyszer csak megérkezett a bátyja. Klava még ilyet nem látott. Elállt a lélegzete.
Kanárisárga zakó, lila nadrág, és valami elképesztő frizura.
Azt mondta, Kirill a neve. Stilistként dolgozik.
Úgy döntött, meglátogatja a testvérét. És Klavát is „szárnyai alá vette”. Amikor Klava süteménnyel kínálta az albérlőket, Kirill felajánlotta neki, hogy változtasson a külsején.
És képzeljük el: sikerült is. A világosított haj ragyogni kezdett, a smink kiemelte az arc szép vonásait. A fogait rendbe hozta. Dolgozni már gyalog járt. A fölös kilók eltűntek. Reggelenként még futni is kezdett a parkban.
Kedves nő lett belőle, gyengéd mosollyal és gödröcskékkel az arcán. Mintha egy lepke repült volna ki a jelentéktelen bábjából.
Egy nap csöngettek. Az egyik lakó ment ajtót nyitni. Aztán bekiáltott:
– Klavocska, téged keresnek!
Az ajtóban az exférj húzta össze magát. Alig ismerte meg. Pasa egy év alatt megöregedett, sápadtnak, lesoványodottnak, tanácstalannak tűnt. A régi csillogásból semmi nem maradt. Mellette táskák álltak.
– Mit akarsz? – kérdezte Klava.
Emlékezett, hogy eleinte próbált neki telefonálni. De Pasa nem akart beszélni vele. Később pedig feketelistára tette.
És most itt állt.
– Milyen gyönyörű lettél…! – ámuldozott Pasa.
Klava a bókokra nem reagált. Emlékezett a virrasztott éjszakákra, az öngyilkos gondolatokra, a végtelen sírásra, a pánikra.
– Ó, Klava. Mennyi mindent átéltem! Ez a dög csak a pénzemet szívta. A gyerekek eleinte normálisnak tűntek. De aztán… Neveletlenek, állandóan ordítanak. Ő meg nem akarja őket fejleszteni. Egész nap a telefonját nyomkodja, nem főz. Pelmenyit vesz tonnaszámra. Egyszer tésztát forrázott le. El tudod képzelni? Tésztát! Nekem! Az ingeket egyszerre kimosta, mind kifakultak. Ez idő alatt egy ruhát sem vettem magamnak. Mind rájuk költöttem. Mintha elmegyógyintézetbe kerültem volna. Klava… Hozzád jöttem. Veled olyan jó volt. Mindig rád gondolok. Kezdjük újra, jó? – könyörgött.
De Klava fülében ott visszhangoztak a férfi szavai:
– Ugyan, kinek kellesz? Fogatlan, meddő, keverék Klava.
Klava még egyszer végignézett rajta. Ekkor kinyílt az ajtó. Aggódva benézett Vlagyimir Vszjevolodovics:
– Klavocska! Segítség kell? Maga, uram, milyen ügyben jött?
Pasa felháborodva felcsattant:
– És maga meg kicsoda?!
– Ő a férjem, Vlagyimir. Ne gyere ide többet! – mondta Klava, és az orra előtt becsapta az ajtót. Pasa döbbenten tátotta a száját.
Klava bocsánatot kért az albérlőtől, amiért a férjének nevezte. Ő azonban felsóhajtott, és kimondta:
– Azt hiszem, ideje mindent elmondanom! Szeretlek, Klava! Hogy lehetett egy ilyen csodálatos nőt elhagyni? Gyere hozzám feleségül, jó? Igaziból.
Ő özvegy volt. És Klava hozzáment. Két hónap múlva.
A férje rózsákkal halmozta el. Vettek egy nyaralót is.
A nő nem látta, hogy néha a sarok mögül figyeli őket a volt férj. Aki dühében a legcsúnyább szavakkal szidta magát, amiért egyszer engedett a kísértésnek, és egy jó embert lecserélt egy üres semmire.
Végül pedig semmije sem maradt.
Klava és Vlagyimir kézen fogva sétálnak az utcán. Boldogan, szerelmesen. És a nő gyermeket vár.
Nyomjatok egy lájkot, és írjátok meg a gondolataitokat kommentben!
💬 Barátaim, ha szeretnétek még több történetünket olvasni – írjatok kommentet, és ne felejtsétek el a lájkot. Ez ad nekünk inspirációt, hogy tovább írjunk!
