Nagyenk születésnapját úgy döntöttek, hogy a nyaralóban ünneplik meg. Már hétfőn anya felhívta Verát, és figyelmeztette, hogy péntek délutánra szabadítsa fel magát:
– Apa kivisz minket a nyaralóba, és elkezdjük az előkészületeket. A vendégek szombaton déli tizenkettőre jönnek – mondta.
– Megpróbálok eljönni, de semmit sem ígérek – válaszolta Vera.
– Hát nem tudod elmagyarázni, hogy a húgodnak születésnapja van? – háborodott fel anya.
– Tudod, a húgomat nem Jennifer Lopeznek hívják, hogy a neve hallatán mindenki áhítattal kezdjen remegni – mosolygott Vera.
Végül mégis sikerült szabaddá tennie magát, anélkül hogy megemlítette volna az okot – a főnöke elengedte, mivel Vera csak nagyon ritkán kért szabadnapot.
Péntek délutánját Vera és édesanyja – Ljubov Andrejevna – a konyhában töltötték. Szombaton hatkor keltek, de déli tizenkettőre, amikor a vendégek megérkeztek, minden készen állt.
A tizenegy személyes asztalt a verandán terítették meg.
– Igaz, mára nem mondtak esőt, de ki tudja – mondta Ljubov Andrejevna. – Itt legalább van tető a fejünk felett.
Nadja három barátnőjét és négy fiatalembert hozott magával. Kivéve egyet, Verának mindenki ismerős volt.
– Ő itt Alekszandr – mutatta be Nadja az ismeretlent a szüleinek és a nővérének.
Egy szimpatikus, körülbelül huszonnyolc éves fiatalember volt, kellemes mosollyal és gödröcskével az állán.
Az asztalnál Nadja úgy viselkedett, mint a háziasszony. De ha valamit hozni kellett, rögtön felhangzott a hangja:
– Vera, nincs dugóhúzó az asztalon!
– Vera, cseréld ki Vitalij tányérját!
– Verus! Mi van már a saslikkal?
Vera csak néhány alkalommal tudott leülni az asztalhoz, akkor is csak öt percre – állandóan hozni, vinni, cserélni kellett valamit. Amikor pedig a saslikkal kezdett foglalkozni, teljesen kivonta magát a társaságból – figyelni kellett, hogy a hús ne égjen meg.
– Egy lány a grillsütő mellett – különleges látvány! – hallatszott egy férfihang.
Vera hátrafordult: Alekszandr állt mellette.
– Mi olyan különleges ebben? – kérdezte.
– Azt mondják, a saslik nem szereti a női kezeket – felelte ő. – Segíthetek?
– A hús már majdnem kész. Még öt perc. De ha addig szemmel tartaná, míg hozok egy tálat a házból, nagyon hálás lennék.
Tíz perccel később Alekszandr feltette a húst az asztalra.
Nadja furcsán nézett a nővérére, majd kihívta anyát az asztaltól, és suttogva beszélgetni kezdtek vele.
A vendégek lelkes kiáltásokkal fogadták az új fogást. Vera végre leült az asztalhoz, de anya azonnal hívta.
– Vera, ez meg mi? – kérdezte, amikor bementek a konyhába.
– Mire gondolsz? – nem értette a lánya.
– Nadinka azért hívta meg Alekszandrt a születésnapjára, mert ő a barátja, és komoly kapcsolatot szeretne vele. Erre te elcsábítod előle. Ez illetlenség! – mondta anya.
– Micsoda ostobaság! Csak pár szót váltottam vele. A grillhez is magától jött oda, én nem hívtam.
– Nadinka megsértődött. Hogy ne legyen konfliktus, megkért, hogy ne menj vissza a vendégekhez. Tényleg, maradj inkább a házban – mondta anya.
– Világos: amikor főzni kellett, akkor Vera jöjjön. De amikor a mór megtette kötelességét – akkor már ne mutatkozz, és az urak asztalához ne ülj. Ja, és még valami: ne felejtsd el elmosogatni meg eltakarítani a rumlit! Anya, szerinted ez normális? – kérdezte Vera.
– De hát ma van Nadinka születésnapja, ne rontsuk el a kedvét! – mondta anya, és visszament a vendégekhez.
Vera bement a házba, átöltözött, fogta a táskáját, majd a veteményes végénél kilépett a kapun, és elindult a buszmegálló felé.
Három órával később, amikor anya felhívta, már otthon volt.
Vera három éve végzett az egyetemen. Addigra már volt egy kis szakmai tapasztalata, így hamar el tudott helyezkedni egy elég nagy cégnél. Albérletbe költözött, és önálló életet kezdett.
Nadinka a húga volt. Csak tavaly fejezte be a tanulmányait, még a szüleivel lakott, és egy év alatt kétszer is munkahelyet váltott.
– Nadja, állj már meg valahol, légy egy kicsit komolyabb! Ha így folytatod, pár év múlva egyetlen tisztességes cég sem fog felvenni – próbálta elmagyarázni neki Vera.
– De hát unatkozom! Nem tudok úgy, mint te, nyolc órát görnyedni a papírok fölött!
– Bocsánat, de ezt a szakmát te választottad! – emlékeztette Vera.
– Én egyébként arra számítottam, hogy majd valami nagykövetségen dolgozom sajtóattaséként külföldön. Vagy legalábbis PR-igazgató leszek. Nem pedig ügyfeleket kell felhívnom, és reklámszolgáltatásokat tukmálnom rájuk – jelentette ki Nadja.
A szülők nem láttak semmi ijesztőt abban, hogy „a lány keresi önmagát”, és nem osztották a nagyobbik lány aggodalmait.
– Ha segíteni akarsz Nadinkának, akkor vidd be abba a cégbe, ahol te dolgozol. A ti igazgatótoknak biztosan szüksége van egy diplomás, értelmes titkárnőre! – mondogatta anya.
– Az igazgatónknak nem egy titkárnője van, hanem három. És mindegyiknek megvan a maga feladatköre. A PR-ral Irina Leonidovna foglalkozik – kiváló szakember, már legalább tíz éve van ezen a poszton. Kétlem, hogy a főnök le akarná cserélni őt a mi Nadinkára – válaszolta Vera.
Másfél hét telt el Nadja születésnapja óta. Vera épp hazafelé tartott a munkából, és a buszmegálló felé sétált.
Váratlanul egy autó fékezett le mellette.
– Jó napot, Vera! – hallotta a hangot.
A lány hátrafordult: Alekszandr ült a volánnál.
– Szálljon be, elviszem – ajánlotta.
– Köszönöm, nem szükséges. Inkább busszal megyek – utasította vissza Vera.
Alekszandr pár méterrel továbbhajtott, leparkolt, majd kiszállt az autóból. Odalépve Verához megkérdezte:
– Megbántottam valamivel?
Vera zavarba jött. Valóban, Alekszandrnak semmi köze nem volt ahhoz, ami a nyaralóban történt. Valószínűleg azt sem tudta, hogy Nadjának milyen tervei voltak vele kapcsolatban.
– Nem, semmivel sem bántott meg – válaszolta.
– Akkor mi a gond? – kérdezte.
– Csak hát… ön a húgommal érkezett a nyaralóba, és én nem szeretném… – Vera nem tudta befejezni a mondatot.
– Szóval, mivel a húgával jöttem, úgy gondolja, hogy valamilyen kapcsolat van köztünk, és ezért nem akarja zavarni Nadját. Jól értelmezem?
– Majdnem – felelte Vera.
– Nézze, ott egy kávézó. Jöjjön, igyunk meg egy csésze kávét, és mindent elmagyarázok – javasolta Alekszandr.
Amikor leültek egy asztalhoz, és leadták a rendelést, Alekszandr így szólt:
– Néhány nappal Nadja születésnapja előtt ismerkedtem meg vele, és nagyon meglepett, amikor meghívott. De nem volt semmi programom arra a szombatra, ezért elfogadtam. Aztán megláttam magát, de ön valahová eltűnt. Azóta minden időmet arra fordítottam, hogy megtudjam, hol dolgozik. Már tegnap is ott vártam az épület előtt, de nem láttam. Ma viszont szerencsém volt.
– És mi van Nadjával? – kérdezte Vera.
– Nem tudom. Azóta a nap óta nem találkoztunk.
Vera és Alekszandr találkozgatni kezdtek. Nadja csak három hónap múlva tudta meg, és botrányt csapott a nővérének.
– Többször is hívtam őt, meghívtam a társaságunkba, és ő mindig azt mondta, hogy elfoglalt. Kiderül, hogy veled volt elfoglalva?! – kiabált Nadja.
Anya a kisebbik lányt támogatta:
– Vera, hogy tehetted ezt?! Hiszen tudtad, hogy tetszik a húgodnak. Tényleg nem tudtál volna félreállni? Más boldogtalanságára nem lehet saját boldogságot építeni! El kell válnod tőle!
– Anya, szerinted, ha én – ahogy mondod – „félreálltam” volna, Sasa azonnal érdeklődést mutatott volna Nadja iránt? Én nem érzem magam hibásnak, mert Nadjának és Sasának semmilyen kapcsolata nem volt, alig ismerték egymást. És csak azért, mert Nadja találkozott vele először, nem fogok lemondani róla.
– De Nadja legalább megpróbálhatta volna, te pedig elvetted tőle ezt a lehetőséget! Mi van, ha mégis sikerült volna nekik? – háborgott tovább anya.
– De ez egyáltalán nem biztos. Viszont nekünk sikerült. Remélem, így is marad – felelte Vera. – Anya, ha Sasát egy kicsit is érdekelte volna Nadja, megkereste volna. De nem őt kereste, hanem engem. És nem értem, miért kellene emiatt szakítanom vele.
Fél év múlva Alekszandr és Vera összeházasodtak. Az esküvőn a közös barátaikon kívül ott voltak Sasa szülei is. Vera oldaláról mindössze két ember jelent meg: az apja és a nagymamája, Szofja Mihajlovna. Anya és Nadja még csak nem is gratuláltak az ifjú párnak.
