— Tánya? — Zsanna nem számított rá, hogy volt férje húga áll majd az ajtajában. A lány teljesen elázott, hosszú hajáról patakokban folyt a víz.
— Mire ideértem, eleredt az eső. Mindenem csuromvizes, lehetne csavarni belőle a vizet… Beengedsz?
— Hát… Gyere be. — Zsanna tudta, hogy Tánya hosszú utat tett meg: Zsanna háza egy zárt lakópark távoli utcájában állt, körülbelül tizenöt perc séta a főkaputól. Hogy Tánya hogyan találta meg Zsanna házát, és hogy engedték be a telekre, rejtély volt.
— Kaphatok egy teát? — Tánya letörölte az arcára csapódott esőcseppeket, és szétkenődött a szempillaspirálja a szeme alatt.
— Előbb töröld meg magad — nyújtott felé papírtörlőt Zsanna. A padló nem bírta a nedvességet, Tánya vizes sportcipői pedig veszélyt jelentettek a friss felújításra.
— Köszi.
— Na most mondd, miért jöttél.
— Nagyon nagy szükségem van pénzre.
— És mi közöm hozzá? Kölcsön nem adok.
— Tudom, nem is kérek. Azért jöttem, hogy segíts munkát találni. Bármit elvállalok. Akármit! Csak fizessenek… Tudom, hogy az új férjednek szállodalánca van. Beszélj vele, hogy vegyen fel…
— Van tapasztalatod?
— Van! — bólogatott hevesen Tánya. — Dolgoztam kávézóban.
— Milyen munkakörben?
— Vezetőként… Úgy volt, hogy vezető leszek… De ideiglenesen pincérként vettek fel! Kicsivel előbb jöttem el, minthogy előléptettek volna.
— Mennyi ideig dolgoztál ott?
— Két hónap körülbelül. Az egyik helyen két hétig, a másikon egy hétig… A harmadikat tegnap hagytam ott. Nem jöttem ki a főnökkel.
Zsanna meglepetten nézett Tányára.
— Ugye tudod, hogy ilyen „múlttal” sehová nem fognak felvenni?
— Hogyhogy? Három különböző kávézó! Nagyon is tapasztalt vagyok!
— Az, hogy egyik helyről a másikra ugrálsz, nem előny, inkább hátrány.
— Akkor mit csináljak? Tényleg nagyon kell a pénz… — Tánya Zsannára nézett, és sírva fakadt.
— Mire kell a pénz? És miért gondoltad, hogy pont itt tudsz majd keresni?
— Hol máshol? Abban a „kolhozban”, ahol három ház van?!
— Moszkvában drága az élet, drága a lakhatás… Hol szálltál meg?
— Először a barátnőmnél, aztán a bátyámhoz mentem, de kidobott… Van egy új nője, ő nem engedte, hogy ott lakjak.
— Tényleg? — Zsanna elhúzta a száját. Volt férjének említése kellemetlen érzéseket keltett benne.
— Ő egyébként is teljesen megváltozott ezzel a nővel! Durva lett, gonosz! Nála akartam megszállni, de ez a banya egyszerűen kidobott! Zsannácska, segíts nekem, kérlek! Senki másra nem számíthatok rajtad kívül…
— Nem ígérhetek semmit, mert én magam sem dolgozom, így nem tudlak csak úgy elhelyezni.
— De hát nő vagy! Hatással vagy a férjedre… kérd meg, hogy vegyen fel engem, ismeretség alapján…
— Semmit sem ígérek, minden attól függ, milyen üres pozíciók vannak épp. Most éppen üzleti úton van, csak hétvégére ér haza.
— Köszönöm! Tudtam, hogy te jó vagy, nem úgy, mint az a vén szipirtyó… Zsanna, drága, hadd aludjak itt ma éjjel! Kérlek… — Tatyjana imára kulcsolta a kezét. — Nézd, milyen zuhé van! Mindjárt besötétedik, és nekem nincs pénzem a visszaútra.
— És hogyan jutottál ide?
— Stopposként…
— Hát ez kész… — Zsanna tudta, hogy veszélyes lenne így az éjszakába kiengedni a lányt az útra. És bár Tánya teljesen idegen volt számára, megsajnálta, és megengedte, hogy a vendégszobában aludjon. — Jó, maradhatsz, de holnap reggel elmész. Nem tartok senkit magamnál.
— Rendben! — Tánya felragyogott. Kényelmesen elnyúlt az ágyon, és nézte a modern csillárt, a szép tapétát és a drága függönyöket.
„Nálunk a faluban senkinek sincsenek ilyenjei… Mázlista Zsanna, hogy egy gazdag férjet fogott ki… Bárcsak én is találnék egy ilyet! Akkor minden gondom megoldódna!” — álmodozott Tánya.
Azt remélte, hogy felveszik valami érdekes pozícióba, ahol majd megismerkedik egy sikeres, szabad férfival, és jól férjhez megy, mint a romantikus regényekben. Csakhogy Tánya nem értette, hogy az ilyen sikeres férfiak nem vesznek észre olyanokat, mint ő. És hogy egy 19 éves, tapasztalat nélküli lányt senki nem vesz fel magas beosztásba.
Pontosan ezt mondta Zsanna férje, Sztěpan is, amikor visszatért az üzleti útjáról.
— Nem tudom, hogyan segítsek. Egyetlen pozíció van, ami szóba jöhet Tatjanának.
— Milyen?
— Olyan, ami nem fog tetszeni neki.
— Azt mondta, bármilyen munkát elvállal — pontosított Zsanna.
— Tényleg? Akkor jöjjön holnap reggel 6:30-ra. Ha ennyire dolgozni akar, hát majd kap is munkát.
Tánya elég gyorsan megtalálta a modern irodaházat, ahol a szállodalánc központja volt. Igaz, elkésett… 9:00-kor ért oda. De ő nem érezte magát hibásnak — előre kitalált indoka volt: „elromlott a busz”.
Az épület lenyűgöző volt.
Miközben felfelé ment a lépcsőn, elmerült az álmaiban — elképzelte, ahogy a direktor feleségeként lép be az irodába… vagy legalábbis a titkárnőjeként.
Erre az alkalomra különösen kiöltözött: kényelmetlen, magas sarkú cipőt vett fel, rövid szoknyát és egy felsőt, ami leginkább egy szúnyoghálóra emlékeztetett.
Menni alig tudott — a sarka folyamatosan elakadt, és többször majdnem elesett. Szerencsére nem kellett sokáig gyalogolnia.
Tatyjana hirtelen feltépte az ajtót, és egyenesen a biztonsági őrrel ütközött össze.
— Hová megy? — mérte végig a férfi.
— Dolgozni!
— A belépőkártyája?
— Nincs kártyám.
— Akkor rossz ajtón jött. Ide csak belépőkártyával lehet bejutni.
— Az olyanoknak, mint én, nincs szükségük kártyára. — Tánya fennhordta az orrát. — Téged meg… holnap már kirúgnak. Nem ismered fel az előkelő embereket!
A biztonsági őr ránézett, majd nevetésben tört ki. Már majdnem megmondta neki, hogy ilyen öltözékben csak az országútra való, „vőlegényvadásznak”. De nem volt ideje.
— Jó napot, Sztěpan Szergejevics! — vigyázzba vágta magát.
— Szervusz, Nyikolaj — köszönt Sztěpan, végigpillantott Tatyjánán, és elhúzta a száját. Már majdnem szólt az őrnek, hogy tessékelje ki ezt a „csodát”, de nem volt ideje.
— Én önhöz jöttem. Munkára. — jelentette ki lelkesen. — Tánya vagyok. A felesége barátnője.
Sztěpan elvörösödött. Nem gondolta, hogy Tatyjana így fog megjelenni, és végképp nem akarta, hogy bárki Zsannával hozza kapcsolatba ezt a látványt.
— Elkéstél! Három órával! Na gyere… — megragadta a könyökénél. — És ne hangoztasd, hogy közöd van a feleségemhez. Nem vagytok barátnők. És ne öltözz így többé.
— Túl elegáns, mi?
– Nem! Úgy nézel ki, mint egy könnyű erkölcsű nő! – sziszegte Stepan, miközben elvezette a lányt a kollégák szeme elől.
– Mi ez a titkolózás? Á… értem, nem akarják, hogy pletykáljanak rólam, hogy jó állást kaptam ismeretség révén… – találgatott Tatjána. Stepan majdnem félrenyelte a szavakat.
– Ki ígért neked „jó állást”?
– Zsanna… És a szolgálati lakás messze van az irodától? Azt gondoltam, addig ott lakhatnék.
– Ne hazudj! Senki nem ígért neked lakást! A legtöbb, amire számíthatsz, egy ágy a személyzeti szállón, egy közös szobában.
– Azt hittem, hogy mivel maga a főnök, akkor…
– Mit? Hogy kinevezlek az alvezéremmé?
– Vagy legalább a titkárnőjévé.
– Az én asszisztensem három diplomával rendelkezik és öt nyelven beszél folyékonyan. Te milyen nyelvet beszélsz az anyanyelveden kívül?
Tatjána elgondolkodott:
– A „sósat”.
– Az meg miféle nyelv?
– Olyan, amikor minden szótag után „sz” betűt és az előző magánhangzót tesszük.
– Csak viccelsz, ugye? Mindegy, a humorérzék jól fog jönni az új munkádhoz.
– Mikor kezdhetem?
– Azonnal. Menj le a nulladik emeletre, keresd meg Mariját. Ő mindent megmutat, és kiadja az egyenruhát.
– Klassz! – Tatjána elképzelt egy kosztümöt, mint amilyeneket az üzletasszonyok viselnek a filmekben.
– A fizetésedet a hét végén kapod meg. Teljesítményalapú rendszerben dolgozunk.
– És mennyit?
– A teljesítményedtől függ. Ha ügyes leszel, akár prémium is lehet – Stepan egy papírra leírt egy számot. Tatjána persze csalódott volt. Többre számított. De úgy döntött, nem adja fel. Most már bejutott a sikeres emberek körébe, és lesz lehetősége beleszeretni valamelyik vezetőbe, hogy mielőbb férjhez mehessen. És akkor dolgoznia sem kellene többé.
Ezekkel a gondolatokkal indult a nulladik emeletre. Ott egy fehér kötényes nő várta.
– Te vagy Tatjána?
– Igen, én…
– Gyere.
– Biztos összetéveszt valaki mással… – húzta fel a szemöldökét Tatjána, amikor meglátta a munkaterületet. – Én nem jelentkeztem takarítónőnek! Ez tévedés!
– Ahhoz, hogy szobalány lehess, még tanulni kell. Egyelőre a kisegítő takarítónő asszisztense leszel. Öltözz át! Az ilyen magas sarkúban semmi hasznod nem lesz.
Ezzel Marija átnyújtott egy vödröt, felmosót, köpenyt és gumipapucsot.
– De én…
– Ma a nulladiktól az ötödik emeletig felmosod a padlót. A lépcsőket se hagyd ki.
Tatjána próbált valamit mondani, de a „főnöknője” már telefonált.
– Na nem. Én erre nem vállalkoztam.
Tatjána ledobta a munkafelszerelést, és elindult, hogy elszámoljon a főnökkel. De ő már nem volt ott – elfoglalt ember lévén.
Ekkor Tatjána felhívta Zsannát, és elmondta neki, amit gondolt:
– Te direkt szórakozol velem?!
– Mi történt?
– A férjed beállított takarítónőnek!
– Azt mondtad, bármilyen munka megfelel.
– De nem ilyen! Én nem fogok vécét sikálni!
– Ha nem akarsz, az a te dolgod – sóhajtott Zsanna, majd bontotta a hívást. Fontosabb dolga is volt annál, minthogy volt férje húgával bajlódjon.
Tatjána a foglalt jelzés hallatán dühösen belerúgott az ajtóba, és véletlenül letörte a sarkát. Mezítláb kellett hazamenjen.
A különc kinézetű lányra rákürtének néhány tuningolt hazai gyártású autóból. De oligarcha egyikben sem ült. Így Tatjánának gyalog kellett visszamennie a bátyjához – letört sarkú cipővel, szakadt harisnyában és megtépázott önérzettel.
– Figyelj, talán mégis segíthetnél munkát találni? – kérdezte keresztbe font karokkal. – Ne legyél olyan, mint Zsanna…
– Nem, Tatjána. Előbb tanulj valamit, aztán gyere vissza meghódítani Moszkvát – mondta a bátyja, és becsukta az ajtót a húga orra előtt.
Tatjánának haza kellett térnie a szüleihez, és el kellett halasztania az álomesküvő gondolatát.
– Csak senki nem értékelte, aki vagyok… ebben a Moszkvában – mondta a barátnőjének, miközben egy padon ülve napraforgómagot ropogtatott.
– Igaz, amit mondanak, mindenki gonosz ott – bólintott a barátnő.
– Gonoszak és beképzeltek.
Még egy darabig pletykáltak, majd szétváltak – remélve, hogy legközelebb több szerencséjük lesz.
