Magabiztosan kinyitotta a kaput, és belépett az udvarra.
– Asszonyom, maga kicsoda? Miért jön be ide úgy, mintha a sajátja lenne?! – lépett ki a házból egy idősebb nő.
Ruhát viselt… olyat, ami Anna anyjáé volt! És az anyja kötényébe törölte a kezét!
Anna csak állt, és nem értette, mi történik.
– Marika, Kata, beszéljünk őszintén. Ez a nyaraló senkinek sem kell. Öt éve senki sem járt itt. És biztos vagyok benne, hogy ezután sem fog. Adjuk el, jó? – javasolta a legidősebb, Anna…
…Heves szenvedélyek csaptak fel a három nővér között a cseresznyés kert miatt.
Mindhárman – Anna, Marika és Katalin – gyerekkorukban szerettek ide járni, de komolyan nem foglalkoztak vele: csak cseresznyét szedtek, meg répát rágcsáltak.
Amikor a szüleik meghaltak, és a nyaraló közös tulajdonba került, a nővérek elgondolkodtak.
– Anna, miért kell rögtön eladni? Ki lehetne takarítani az ólat, felújítani a fészert, esetleg építeni még egy kis nyári házat – és kiadni. A föld is rendben lenne, és bevételünk is lenne – vont vállat a középső testvér, Marika.
– Nekem tetszik itt. Talán öregkoromban ideköltözöm – nyújtózkodott álmodozva a függőágyban Kata. – Egyáltalán, jó itt, maradjon meg nekünk. Kezdjünk el nyaranta kijárni, pihenni!
– Micsoda butaság… Hárman vagyunk, és nem tudjuk eldönteni, mi legyen a nyaralóval!
– Eladni!
– Kiadni!
– Ott lakni!
– Lebontani!
A nővérek elvörösödtek, mindegyik a maga igazát védte.
Ekkor Anna, mint a legidősebb, kijelentette, hogy ősszel értelmetlen eladni a nyaralót.
Álljon ott tavaszig (nem lesz semmi baja), aztán majd eldöntik.
De tavasszal mindenkinek akadt dolga, és a döntést elhalasztották…
…Egy júliusi szombat reggelén Igor, Anna férje, gyengéden a fülébe súgta:
– Ébredj, te kis lustaság…
Anna morogva kinyitotta az egyik szemét:
– Minek? Hétvége van!
– Hogyhogy minek? Megígérted a fiúknak a grillezést. Azt mondtad, kiviszed őket a nyaralóba, várnak!
– Igen, anya! – rohant be Artem és Szása. – Megígérted! Apa mondta, hogy ott nagy mező van! Játszani fogunk és sütögetni!
– Na jó, meggyőztetek… Menjünk a nyaralóba!
…Anna már messziről látta, hogy valami nincs rendben.
Az utóbbi években a szülei nagyon gyengék voltak, senki sem gondozta a telket.
A festék már régen lepattogzott a házról és a kerítésről, a tető pedig erős esőknél beázott.
Legalábbis így emlékezett.
Most viszont a ház frissen festve ragyogott, a tető új volt, a kerítés egyenes és színes…
– Rossz helyre jöttünk – mondta Anna ingerülten. – Igor, nem emlékszel az útra?
– Dehogynem, ez a mi nyaralónk! Ott a fenyő – abban az évben ültettük, amikor megismerkedtünk. Ott a fészer, a hinta. Igen, az udvar megváltozott, de ez a mi házunk!
– És azok a gyerekek ott? A tieid vagy az enyémek?
– Anya, neked vannak még gyerekeid? És mi? – kérdezte meglepetten Szása.
– Derítsük ki, kik gazdálkodnak itt…
Anna odament a kapuhoz – ezt még Szlávko, Marika férje készítette.
Kinyitotta, belépett az udvarra – és egy kis kutya vad ugatással rohant felé.
– Asszonyom, maga kicsoda? Miért jön be ide úgy, mintha a sajátja lenne?! – jött ki a házból az idősebb nő.
Anyja ruháját viselte.
Anna megdermedt.
– Nem, inkább maga mondja meg, ki maga és mit csinál itt! – kiáltotta végül.
– Itt élünk, nem látja?
– Mióta?
– Március óta. Miért kérdezi?
– Mert ez az én házam!
– Az lehetetlen!
– Miért?
– Mert mi lakunk itt!
Anna megszédült: a ház mögül egy idegen férfi jött elő.
Az apja ingét és nadrágját viselte, kezében kaszával.
Az udvaron három kislány futkározott – minden arra utalt, hogy itt élnek, és magukénak tekintik a házat.
Anna leült a függőágyba, és lázasan gondolkodott.
– Hogy jutottak be? Feltörték a zárat?
– Asszonyom, mit beszél?! Március óta itt élünk! Kérdezzen meg bárkit! Natáliát, Ljuba nénit, Irinát… Nem ismeri őket? Akkor maga a csaló!
– Épp az a baj, hogy ismerem… – mondta Anna elgondolkodva.
– Várj, bárkit még bármikor hívhatsz. Előbb meg kell érteni, miért gondolják ezek a nők, hogy ez az ő házuk. Lehet, hogy a korábbi tulajdonosok tisztességtelen üzletet kötöttek?
– Engem ez egyáltalán nem érdekel! Csak úgy idejöttek a semmiből! Mi van, ha csalók?
A feldúlt fiatal férfi belépett a kapun, és azonnal Katába ütközött. A lány döbbenten nézett rá, ő pedig vissza.
– Dmitrij, te vagy az?!
– Kata?!
– Dmitrij, magyarázd meg, mi történik!
– Nem, Marika, inkább te magyarázd meg. Mindig tisztességes embernek tartottalak téged és a nővéreidet. Mit jelent ez az egész?
– Te beszélsz tisztességről?! Képzeld el: megérkezem a nyaralóba, és idegenek járkálnak a házunkban, a szüleim holmiját hordják! És te még azt mondod, hogy ez a te házad?
– Természetesen! Itt vannak a papírok! – emelte fel a hangját a férfi, és lobogtatni kezdte az iratokat.
– Itt vannak a mieink! – emelte fel a hangját Kata is, és elővette a dokumentumokat.
A nővérek és az idegen nő döbbenten figyelték a jelenetet, míg a másik férfi meg nem kérdezte:
– Ti ismeritek egymást?
– Igen, ő Kata, az első szerelmem. Emlékszel, meséltem, hogy egyszer versenyeztünk, ki eszik több cseresznyét? Ő veszített – mondta Dmitrij váratlanul gyengéden.
– Na még mit! – duzzogott Kata. – Inkább arra emlékezz, ki félt a kötélről a vízbe ugrani!
– De végül ugrottam!
– Igen, de csak később – nevetett Kata.
És már el is merültek az emlékekben: biciklik, sziklák, „kincs”, horgászat, ugrálás a rugós matracon, csalán, Dmitrij nagymamája, esti beszélgetések a tábortűznél…
– Ó, Kata, azon a nyáron szerettem beléd. A szüleim egy évre bérelték a nyaralót, aztán elmentünk. Amikor visszatértem, próbáltalak megtalálni, de nem sikerült. Úgy döntöttem, veszek itt egy házat. Meg is vettem… és kiderül, hogy a tiétek. Minden annyira megváltozott, hogy fel sem ismertem…
– Dmitrij, de hogy lehet ez? A ház közös tulajdon. Nem adhattuk volna el egymás tudta nélkül. Én biztosan nem adtam el a részem.
– Ezt most engedjétek meg, hogy én tisztázzam – lépett elő Dmitrij barátja, Szergej. – Adjátok ide a papírokat, nézzük át…
A dokumentumok szerint Dmitrij egy bizonyos Andrej Vasziljevicstől vásárolta a házat, aki 28 évig volt tulajdonos.
A nővérek papírjai viszont azt mutatták, hogy a teleknek és a háznak egyetlen tulajdonosa volt – az apjuk.
És az biztosan nem Andrej Vasziljevics volt. Vagy a nők nem tudtak valamit a szüleikről.
Két nagy család ült ott, és a dokumentumokat nézte. Senki sem értette, mit tegyen.
– Kata, látod, nekem nincs időm a nyaralóval foglalkozni. Ezért felajánlottam Lariszának, hogy lakjon itt. A férje meglátta a lepattogzott festéket, a régi tetőt, és megkérdezte, felújíthatja-e. A lányoknak jót tett a friss levegő, megerősödtek tavasz és nyár alatt. Nem értem, hogy történhetett ez.
– Dmitrij, mi is gondolkodtunk az eladáson, de nem mertük megtenni. Abban maradtunk, hogy nyáron mindenki kijöhet ide pihenni. Aztán majd eldöntjük, mi legyen.
Anna fiai már Larisza lányaival játszottak. Hirtelen mind odafutottak az asztalhoz, és Szása kijelentette, hogy rájött a dologra.
– Gyere ide – mondta az egyik lánynak. – Larisza néni, megtanította a lányainak a címüket?
– Persze, ha történne valami, tudják a városi és a nyaraló címét is.
– Akkor mondd – fordult a fiú az új barátnőjéhez. – Hol van a nyaralód?
– Zeleno falu, Fő utca 3.
– Mi?! – kiáltott fel egyszerre Anna, Marika és Kata.
– Ez nem Zeleno – nevetett fel hirtelen Kata. – Ez Vaszilivka!
– Hogy… Vaszilivka… De ott a tábla… Zeleno… – hebegte Larisza.
Ekkor Dmitrij is nevetni kezdett.
– Kata, milyen buták voltunk! Hogy felejthettem el ezt!
– Ne is mondd! De hogyhogy ennyi év alatt senki sem vette észre?
– Nem tudom!
Elmesélték, hogy gyerekkorukban egyszer áthozták a szomszéd falu tábláját, és a helyes mellé szúrták.
Azt hitték, azóta már rég kicserélték, és a tréfának nyoma sincs.
– Mit gondoltok, csak ti vagytok ilyen tréfásak? Nálunk a fiatalok minden évben ezt csinálják – szólt át a kerítésen Irina szomszéd. – Szerintem most az én csibészeim is benne voltak!
Irina a zajra jött, és örömmel ölelgette a nővéreket – rég látták egymást.
Elmagyarázta, hogy a tinédzserek gyakran szórakoznak a táblákkal, de senki sem foglalkozik vele.
Ráadásul nyáron a falu neve úgyis eltakaródik a fák mögött.
Irina nem is sejtette, hogy az új szomszéd, Larisza tévedésből él itt.
– Tehát végig чужом házban laktunk, és чужом dolgokat használtunk? – ámult el Larisza.
– Nyugodj meg, megoldjuk. Csak a termés kár… és a felújítás, annyi munka… De majd jövőre… – mondta a férje.
– Nem, miről beszéltek!
– Nem lenne szép tőlünk.
– Menjünk most rögtön Zelenóba?!
– Menjetek csak, én addig foglalkozom a шашлыkkal, ha a tulajdonosok nem bánják – mondta Igor, és elment begyújtani a grillt.
Azon a nyáron a két család férfiai folyton egyik faluból a másikba jártak.
Először a három nővér házát újították fel, aztán Dmitrij és Larisza házát.
Amíg egyeztették az időpontokat, anyagokat, színeket, mindenki észrevette, hogy Kata és Dmitrij túl gyakran járnak együtt.
Aztán rájöttek: újra fellángolt köztük a régi érzés.
Így a következő nyáron a családok rokonsággá váltak.
A nővérek nem adták el a cseresznyés kerttel rendelkező házat.
Bőven van benne hely mindenkinek. Még egy vendégházat is építettek – biztos, ami biztos.
Mi van, ha megint valaki összekeveri a táblákat, és Zeleno helyett Vaszilivkába érkezik?
Nem lehet csak úgy elküldeni a vendégeket!
