Tetjana gyors léptekkel kilépett a tárgyalóteremből az utcára. Most már elvált asszony volt. És legyen így – ez még mindig jobb, mint tudni, hogy a férjed egy fiatal lánnyal alszik. Ráadásul amikor Tetjana erről tudomást szerzett, Tolja még szemére is vetette, mondván: nézzen csak bele a tükörbe, és megérti, miért kacsingatott félre.
Bele is nézett. Kritikus szemmel nézte a tükörben a saját tükörképét, figyelmesen megnézte a férjét is. Aztán úgy döntött: nem a szemétdombról szedte fel magát, ezért beadta a válókeresetet. Gyermekük nem volt. Valahogy nem jött össze.
Miután egyedül maradt, Tetjana úgy döntött, örökbe fogad egy gyermeket. Újra férjhez menni már nem volt kedve, viszont lakása és jó állása volt. Az árvaház igazgatónője, akihez Tetjana fordult, örömmel segített, megmutatott néhány fiút, de Tetjana egy másik gyermeket vett észre.
Egy padon, a többi fiútól kissé távol, egy sovány, körülbelül hétéves kisfiú ült, és olvasott valamit. Az igazgatónő elmesélte, hogy Mikita különös gyerek. Senkivel sem játszik, nem barátkozik, csak Romával, egy tizenöt éves kamasszal. Az valamiért a szárnyai alá vette, senkinek sem engedi bántani.
Mikita jól tanul, de még senki sem látta mosolyogni. Fél évvel korábban az édesanyja kiugrott a hatodik emeleti ablakból. A fiú szeme láttára. Apja nem volt, rokonokat nem találtak, ezért került ide.
Az igazgatónő közben elterelődött, megmutatott egy csinos kislányt is, de Tetjana már biztosan tudta: Mikitka az ő fia lesz. Mindent megtesz majd azért, hogy a fiú újra megtanuljon mosolyogni.
Mikitának Tetjana is nagyon megtetszett – valószínűleg azért, mert nem ígért neki egy halom felesleges játékot és édességet. Csak azt ígérte, hogy szeretni fogja. És a fiú hitt neki.
Amikor Tetjana eljött, hogy hazavigye, Mikita megkérte:
– Csak Romával szeretnék elbúcsúzni. Lehet?
– Természetesen, Mikita, és mindenképp hívd meg hozzánk vendégségbe. Megbeszéljük, hogy elengedjék hozzánk.
Mikita hálásan megölelte Tanyát, és sietett megörvendeztetni a barátját.
Eltelt két hét. Tetjana kivett egy szabadságot, így állandóan együtt voltak. Sétáltak, olvastak, gyurmáztak, interneteztek. Tetjana nagyon szerette volna, ha Mikitka anyának szólítja, de nem siettetett semmit.
Ma eljön hozzájuk Roma, Mikita barátja. Tetjana ajándékba vett neki egy enciklopédiát. Mikita azt mondta, szuper, és alig várta, hogy megérkezzen a barátja. Amikor megszólalt a csengő, rohant ajtót nyitni.
Roma kissé megszeppent volt, Mikitka viszont hangosan és lelkesen mutogatta: hol a konyha, hol a nappali, az ő szobája, anya szobája. Igen, anya szobája – nem „Teti Tetjana nénié”.
Tetjana annyira megörült ennek, hogy először észre sem vette, hogy valaki újra csenget. Odasietett az ajtóhoz, és a küszöbön meglátta volt férjét. Csomagokkal.
Tanya ledermedt. Most mit kellett volna tennie – örömében zokogva a nyakába borulni?
– Miért jöttél? – kérdezte hűvösen.
– Tetjana, rájöttem, hogy szeretlek… a legszebbet, a legokosabbat, a legjobbat…
– Kidobott – bólintott Tetjana mosolyogva. – Gondolom, fiatalabbat talált? Azt tanácsolta, nézz a tükörbe?
Tolja lehajtotta a fejét, majd félénken megkérdezte:
– Legalább egy teát ihatok?
– Gyere be. Vendég leszel – engedte be Tanya. – Gazdája már van a háznak.
Tolja hirtelen felkapta a fejét, gonosz mosollyal:
– Tudtam, hogy igazi boszorka vagy! Nem sokáig szomorkodtál. Biztos már a válás előtt is más mellett melegedtél.
– Nem idegen, hanem a legkedvesebb és a legszeretettebb – válaszolta Tetjana. – Mikitka, gyere, bemutatlak Tója bácsinak.
A fiú kilépett a szobájából, és kíváncsian nézett Anatolijra. Az pedig semmit sem értett.
— Ő Mikita, a fiam. Örökbe fogadtam. Ő a ház gazdája. Úgyhogy a mérged rossz címre megy. Teával megkínállak, aztán elmész. A lakás a bíróság döntése szerint az enyém, szóval…
Tetjana a konyhába ment, feltette a vízforralót, és ekkor vette észre, hogy Tolja Mikitával együtt feltűnően sokáig maradt az előszobában. Suttogást hallott onnan, óvatosan kikukucskált, és meghallotta volt férje utolsó szavait:
— Ha magadtól nem tűnsz el, feljelentelek a rendőrségen. Vannak ott ismerőseim, gyorsan egy problémás gyerekeknek való intézetben találod magad!
— Tolik, te mikor repültél le utoljára a lépcsőről? — kérdezte fenyegetően Tetjana, amikor serpenyővel a kezében kilépett az előszobába.
— Csak vicceltem, Tetyankám. Olyan aranyos fiúcska, hárman akár egy igazán összetartó családként is élhetnénk!
De az utolsó szavakat már az ajtó mögött mondta.
Tetjana átölelte Mikitkát, és gyengéden így szólt:
— Senkinek sem engedem, hogy bántson.
— Ha nagy leszek, én foglak megvédeni, anyu — válaszolta a fiú, és ajkán félénk mosoly jelent meg.
Ekkor eszébe jutott:
— Jaj, Romka meg ott egyedül unatkozik.
Romka nem unatkozott, az enciklopédiát olvasta.
— Történt valami? — emelte fel a fejét. — Zajongtatok ott kint.
— Képzeld, jött egy bácsi, nagyon mérges volt, de anya megijesztette egy serpenyővel, és megvédett engem!
— Klassz! — Roma nagyot sóhajtott, majd szomorúan lehajtotta a fejét.
— Van apukád? — csodálkozott el Tetjana.
Roma bólintott, és elmesélte, hogy hat évvel ezelőtt az édesanyja, az apja és a kisöccse autóbalesetben meghaltak. Csak az apja élte túl, de mindkét karját elveszítette.
Ezért került Roma az árvaházba, az apja pedig egy szomszéd városban, egy fogyatékkal élők otthonában él. Azóta Roma csak egyszer láthatta az apját, egyedül nem engedik ilyen messzire utazni.
De amikor betölti a tizennyolcat, mindenképpen magához veszi az apját, és együtt fognak élni. Mert neki van a világon a legjobb apukája.
Mikitka pedig nagyon hasonlít a kisöccsére, ezért szerette meg őt annyira. Tetjana és Mikita könnyes szemmel néztek Romára.
— Roma, mit szólnál hozzá, ha holnap elmennénk az apukádhoz?
Roma szó nélkül bólintott, Mikita pedig szorosan átölelte őt.
Másnap Tánya Mikitával felvette Romát, és elindultak a szomszéd városba. Tányának volt saját autója – nem drága, de megbízható. Így alig két óra múlva már a fogyatékkal élők otthona előtt álltak meg.
Amikor eléjük jött Miska, Roma édesapja – egy magas, fiatalos, kellemes megjelenésű férfi –, Tánya még zavarba is jött. Miska szenvedélyesen hálálkodott neki a fia miatt, ő pedig a férfi kék, szomorú, mégis nagyon kedves szemébe nézett, és észre sem vette, hogy nincsenek meg a karjai.
Miska nem tört össze a tragédia után. Tudta, hogy van egy fia, aki nagyon szereti, és miatta erősnek kell maradnia. Miközben a fiával beszélgetett, lopva, kíváncsian pillantgatott Tetjanára.
Valami megérintette ebben a még fiatal nőben – nem volt szépség, de bátor szeme volt. És volt benne valami megbízhatóság, az a biztos érzés, hogy minden rendben lesz.
Aztán mind együtt hosszú sétát tettek a városban, fagyit ettek. Jól érezték magukat, vidámak voltak, még Mikita is szívből nevetett, megfeledkezve arról a rettenetes napról.
Különféle apróságokról beszélgettek, de mindegyikük titokban valami nagyon komolyról álmodott. És egyikük sem sejtette akkor, hogy nemsokára ezek az álmok valóra válnak.
Tetjana Mikitával és Romával egyre gyakrabban látogatta Miskát, és fél év múlva mindannyian egy összetartó, szerető családdá váltak. És nem számított, hogy Miskának nem voltak karjai, mert egy boldog családhoz a legfontosabbak a szerető szívek és az egymás segítésének vágya.
💬 Barátaink, ha szívesen olvastok még több ilyen történetet, hagyjatok kommentet, és ne feledkezzetek meg a lájkokról sem. Ez inspirál minket arra, hogy tovább írjunk!
