— Hát miért dermedté lél, Romcsik? Mutass be a „volt” családodnak. Hallgatsz? Akkor majd én szépen sorba rakom a dolgokat. Romannal szeretjük egymást. Terhes vagyok, a pénzre pelenkára van szükségünk, nem bérleti díjra. A lakás törvény szerint Romáé, úgyhogy ürítsétek ki a terepet. Önnek meg, asszonyom, hogy is hívják… Tatyjana? Önnek van egy saját garzonja. Kérem, fáradjon kifelé, ez a fészek most már a miénk.
Ezek a szavak úgy hasítottak bele a nappali csendjébe, mint a fejsze a fába. Tizenhét év házasság, két lány felnevelése, közös nyaralások — minden egy perc alatt semmivé hullott. Roman az ajtóban állt, zavartan pislogva, miközben a fiatal titkárnő, Ljudochka, nagy lendülettel letette a bőröndjét a parkettára.
Ljuda egy vidéki lány volt, vasmarokkal. Három hónap titkos találkozó elégnek tűnt neki ahhoz, hogy megjelenjen, és jogot formáljon a „trófeára”.
— Roman, mit beszél ez? — Tatyjana hangja megremegett, de nem vette le a tekintetét a férjéről. — Itt vannak a lányaid. Vira, Veronika! Mindent hallanak! Tényleg azt akarod, hogy ez a kislány döntsön helyetted?
— Roman csak határozatlan — vágott közbe Ljuda, máris otthonosan besétálva a konyhába. — Lányok, szokjátok meg, kisfiútok lesz. Roma fiút akar, nem a harmadik másolatot rólatok. A lakás szűk, úgyhogy pakoljatok. A szobáitokból gyerekszoba lesz.
Konyha és étkező
A lányok — a tizenöt éves Vira és a tizenhat éves Veronika — nem sírtak. Csendben az anyjuk karjába kapaszkodtak, és a hálószobába vezették.
— Anya, nyugodj meg. Igyál vizet. Itt vagyunk veled — mondta halkan Vira.
A folyosón veszekedés tört ki. Roman próbálta kitolni Ljudát:
— Mit művelsz? Mondtam, hogy nem hagyom el a családom! A gyerekről másképp is megállapodhattunk volna!
— Én így akarom! Kidobtak az albérletből, alig állok a lábamon! — visított a szerető.
Az éjszaka pokoli feszültségben telt. Tatyjana bezárkózott. Ljuda a nappali kanapéján telepedett le. Roman pedig… Roman a konyhában ült, és a semmibe bámult. Megértette, hogy a kényelmes világa porrá égett, és a hamu alól a saját lelkiismerete maradt.
Reggel együtt ment munkába Ljudmilával, remélve, hogy estére „valahogy minden rendeződik”. Ljuda viszont diadalittas volt — arra számított, hogy egy „felesleges emberektől” kiürült lakásba tér vissza.
Az este meglepetést tartogatott. Tatyjana nem volt otthon, de a lányok nem tűntek el. A nappaliban ültek, nyugodtan és összeszedetten.
— Hol van anya? — lehelte Roman.
— Anya elment a nagymamához, aztán a saját lakásába. De mi itt maradunk. Ez a mi otthonunk, itt vannak az iskoláink, a barátaink, és nekünk itt nem szűk. Egyébként, apa, éhesek vagyunk. A… új nőd főzzön vacsorát. És rendesen, mert mi a jóhoz vagyunk szokva.
Ljuda elhúzta a száját:
— Nem fogok rátok főzni!
— Jaj, akkor mégis ki vagy te? — kérdezte ártatlanul Veronika. — Anya a feleség volt, te meg ki? Házvezetőnő? Apa, adj pénzt, nekünk Virával új sportcipő kell, angolórák, és ajándék anyának. És fizess az internetért is, különben nem tudunk tanulni.
A hét pszichológiai kínzássá vált Ljuda számára. A lányok nem hagyták levegőhöz jutni.
— Ljuda, kiöntöttem a levet, töröld fel. Hiszen te vagy itt a „háziasszony”, nem?
— Ljuda, miért nincs kitakarítva a vécé? Apa számított rád.
— Apa, miért ilyen gonosz? Mi csak tisztaságban szeretnénk élni.
Ljuda tíz napig sem bírta. Kiderült, hogy a „terhesség” csak taktikai húzás volt, és nem vállalta, hogy szolgaként éljen olyan kamaszok mellett, akik minden pillantásukkal megvetik. Elment, úgy becsapva az ajtót, hogy majdnem kitört az üveg.
Roman egyedül maradt a nagy, immár üres lakásban. Ljudmila felmondott és eltűnt. A lányok vele éltek, úgy tekintve rá, mint egy kényelmes bankautomatára és lakhatási forrásra. A melegség eltűnt.
Tatyjana nem tért vissza. Akármennyit térdelt Roman az ajtaja előtt, akármennyi virágot vitt — a nő nem nyitotta meg a szívét. Eljárt a lányokhoz, főzött nekik, nevetett velük, de Roman számára átlátszó fallá vált.
Roman megkapta azt, amiért harcolt — a lakását. De ezek között a falak között most a magány lakott. A lányok felnőnek és elmennek, Tatyjana pedig megtanult boldog lenni nélküle. Néha egyetlen végzetes hiba nemcsak egy házasságba kerül, hanem minden jövőbeli melegségbe is, amit már soha nem lehet visszakönyörögni, még akkor sem, ha az ember a világ legjobb „fészkének” a tulajdonosa.
És önök mit gondolnak, volt joguk a lányoknak ilyen kegyetlenül manipulálni a helyzetet? Megéri egy lakás azért, hogy valaki hidegháborús légkörben éljen? Osszák meg véleményüket a kommentekben.
