– Pont ez benne a szép! – kapta fel Olga, a veje húga. – A spontaneitás annyira nagyszerű!
„Nagyszerű, persze. Mint a hasmenés a tömegközlekedésen. Az is spontán” – morogta magában Anna Petrovna, de kedves mosolyt erőltetett az arcára.
– Gyertek csak be, helyezkedjetek el – mormolta, miközben beengedte a tömeget a kapun.
Amíg a vendégek beözönlöttek az udvarra, Anna Petrovna kétségbeesetten gondolkodott, hova is helyezze el őket. A nyaraló ugyan tágas volt, de nem végtelen!
– Petya! – kiáltott a férjének, aki épp a zajra kíváncsian kilépett a tornácra. – Vendégeink vannak!
Pjotr Szemjonovics, meglátva ezt az egész bandát, meglepetten felhorkant, majd megvakarta a tarkóját.
– Na, ez aztán… – ennyit tudott csak kinyögni.
– Pontosan – bólintott sokatmondóan Anna Petrovna.
Miközben a vendégek berendezkedtek a házban, kipakolták a holmijukat, és hangosan tárgyalták, milyen remek ötlet volt ez a spontán nyaralás, Anna Petrovna félrevonta a férjét.
– Petya, csak ne idegeskedj – suttogta. – Majd kitalálok valamit.
– Találj is ki valamit, anyjuk – sóhajtott Pjotr Szemjonovics. – Mert ezek a sáskák… egy szóval, felfalnak minket mindenestül, és még csak meg sem akadnak rajtunk!
Anna Petrovna határozottan bólintott, majd összeszedte magát, és visszament a vendégekhez.
– Na hát, drágáim – kezdte mézes hangon –, annyira örülök, hogy mindannyian eljöttetek! Annyi tennivaló gyűlt össze nálunk, hogy azt sem tudom, mihez kapjak!
A vendégek gyanakodva összenéztek.
– Miféle tennivalók, anya? – kérdezte óvatosan Szvetlana.
– Ó, mindenféle! – legyintett Anna Petrovna. – Például le kell festeni a kerítést. Füvet kell nyírni. A nappalit már rég fel kellene újítani.
– Meg az ágyásokat is ki kell gyomlálni… Mi ketten már alig bírjuk ezt a rengeteg munkát. Olyan boldog vagyok, olyan boldog! – hadarta vidáman.
– Öhm… anya – kezdte bizonytalanul Szvetlana –, mi igazából pihenni jöttünk.
– És ez miért nem pihenés? – csodálkozott őszintén Anna Petrovna. – Friss levegő, fizikai munka – jobb, mint bármelyik üdülő!
– Te, Vitya – fordult a vejéhez –, fogd Kolját és Pasát, és álljatok neki a kerítésnek. A festék a fészerben van, az ecsetek is ott.
Viktor már nyitotta volna a száját tiltakozni, de az anyósa már tovább is lépett:
– Te pedig, Olga, Galina Szergejevnával foglalkozzatok a nappalival. A régi tapétát le kell szedni, az újat felragasztani, a mennyezetet kimeszelni. Minden szükséges a kamrában van. Petya majd ad nektek mindent.
– De… – habozott Olga.
– Ti pedig, fiúk – fordult Anna Petrovna az ikrekhez –, ha nem akartok apátoknak és a nagybátyátoknak segíteni a kerítés festésében, akkor segítetek nagyapátoknak füvet nyírni. Tetszeni fog, meglátjátok!
Az ikrek rémülten néztek a hatalmas, térdig érő fűvel benőtt telekre.
– Szvetlana, kislányom – folytatta Anna Petrovna –, te velem jössz az ágyásokhoz. Kigyomlálunk, szüretelünk, salátának zöldet szedünk – gyönyörű lesz!
– Anya, talán nem kéne… – mondta könyörgő hangon Szvetlana.
– De igen, Szvetlana, kell – válaszolta határozottan. – Na, mit állunk itt? Megkaptátok a feladatot? Munkára! Te pedig, Petya, foglalkozz a saslikkal, ezt a sereget etetni is kell valamivel.
Kosarat ragadva a gaznak, és a tiltakozó lányát karon fogva, elindult az ágyások felé.
A vendégek zavartan néztek össze. Ilyen fordulatra senki sem számított.
Ebédidőben Anna Petrovna végignézte az elvégzett munkát, majd mosolyogva így szólt:
– Ha ilyen tempóban dolgoztok, egy hétig is eltart ez az egész. Így még pihenni sem marad idő.
Felhozta a pincéből a savanyúságokat, a befőtteket, a kész borscsot, és mindenkit az asztalhoz hívott.
Szinte mindenki némán evett. A veje és a sógora a fáradt hátukat dörzsölték. A nász pedig a tenyerén kinőtt vízhólyagokat nézegette, mint eső után a gombákat.
Csak a másik anyós szánta rá magát a tiltakozásra:
– Talán holnap foglalkozzunk a tapétával. Ma már inkább pihenjünk?
– Ugyan már – legyintett Anna Petrovna. – Ismered a mondást: előbb a munka, aztán a mulatság. És miféle pihenésről beszélünk, ha még nincs kész a munka?
– Petya három kiló saslikot is bepácolt. Hát pazarolnék én csak úgy húst? Úgyhogy elég volt az üldögélésből. Munkára, csapat!
Estére már mindenki alig állt a lábán. Anna Petrovna Szvetlanával friss zöldségekből salátát készített, Pjotr Szemjonovics pedig befejezte a saslik sütését.
Végre minden vendég letelepedett az asztalhoz a lugasban. Igaz, az a lelkesedés és lendület, amellyel a nyaralóba érkeztek, már nyomtalanul eltűnt. A másik anyós és Olga folyamatosan suttogtak egymással.
Anna Petrovna vidáman megszólalt:
– Milyen jókor jöttetek! Köszönöm nektek, drága vendégeim, a segítséget. Egyharmadával már megvagyunk. Holnap folytatjuk, aztán talán még pihenni is jut idő.
A másik anyós és a lánya összenéztek, majd a vacsora végén kijelentették:
– Fiam, otthon a legjobb aludni. Innen a város csak tíz kilométer. Menjünk haza.
Anna Petrovna tettetett sóhajjal szólt:
– Jaj, hova mentek ilyenkor este? Holnapra annyi tervem van veletek!
Galina Szemjonovna szinte futva ment összepakolni. Fél órán belül a kéretlen vendégek úgy eltűntek, mintha ott sem lettek volna.
A reggel napfényesen köszöntött be, akárcsak a nyaraló gazdáinak hangulata. Anna Petrovna és Pjotr Szemjonovics, elégedetten a kis győzelmükkel, a verandán ültek teával és frissen sült pitével. Az asszony még mindig nevetett, majd hirtelen elgondolkodott.
– Tudod, Petya, talán egy kicsit túlzásba estünk.
– Mire gondolsz? – csodálkozott Pjotr Szemjonovics, miközben kortyolt az illatos teából.
– Arra, hogy talán túl kemények voltunk a vendégekkel. Végül is csak rokonok.
Pjotr Szemjonovics majdnem félrenyelt:
– Ezt komolyan mondod? Azután, hogy beállítottak előzetes bejelentés nélkül, és még a nyakunkon is akartak ülni ki tudja meddig?
Anna Petrovna sóhajtott:
– Igaz, de… mi van, ha megsértődtek?
– Hát sértődjenek! – legyintett Pjotr Szemjonovics. – Legalább legközelebb meggondolják, mielőtt csak úgy, derült égből ideállítanak.
Alig fejezte be, amikor az udvar előtt autó hangja hallatszott. A házaspár összenézett:
– Csak nem visszajöttek? – suttogta Anna Petrovna.
Pjotr Szemjonovics felállt:
– Megnézem.
Egy perc múlva visszatért, ragyogva:
– Anyjuk, ezt nem fogod elhinni! Szvetlana és Vitya az!
– Hogyhogy? – csapta össze a kezét Anna Petrovna. – Egyedül?
– Igen! – bólintott örömmel Pjotr Szemjonovics. – Az egész társaság nélkül!
A kapun Szvetlana és Viktor lépett be, telepakolva szatyrokkal.
– Anya, apa, hozzátok jöttünk! – kiáltotta Szvetlana. – Hoztunk finomságokat!
Anna Petrovna meghatódva rohant megölelni őket:
– Jaj, drágáim! Épp most beszéltünk rólatok apátokkal!
Viktor kissé zavartan toporgott:
– Anyósom, apósom… elnézést a tegnapiért. Átgondoltuk, és rájöttünk, hogy nem volt szép.
– Ugyan már – legyintett Anna Petrovna. – Semmiség. A lényeg, hogy eljöttetek.
– És a többiek? – kérdezte Pjotr Szemjonovics.
Szvetlana felnevetett:
– Jaj, apa, látnod kellett volna az arcukat, amikor mondtuk, hogy hozzátok jövünk! Olgának majd kiugrottak a szemei. Az ikrek pedig egyszerűen elbújtak az erkélyen!
Mindenki nevetett.
– Gyertek csak be – sürgölődött Anna Petrovna. – Mindjárt begyújtom a fürdőt, készítek hideg borscsot…
– Anya – szakította félbe Szvetlana –, mi igazából nem maradunk sokáig. Csak bocsánatot kérni jöttünk, és hoztunk egy kis ajándékot.
– Hogyhogy nem maradtok? – szomorkodott Anna Petrovna. – Nem maradnátok? Pihennétek rendesen, na?
Viktor Szvetlanára nézett:
– Tudjátok mit, miért is ne? Egy-két napot maradhatunk.
– Hát persze! – örült Pjotr Szemjonovics. – Tegnap pont fogtam egy csomó kárászt, főzünk halászlét!
Este, a tűz mellett ülve, hideg sört kortyolgatva Viktor hirtelen megkérdezte:
– Anyósom, taníts meg a titkodra.
– Milyen titokra? – csodálkozott Anna Petrovna.
– Hát arra, hogyan bánsz el ilyen ügyesen a kéretlen vendégekkel.
Anna Petrovna ravaszul elmosolyodott:
– És minek az neked, vej?
– Hát ki tudja – nevetett Viktor. – Hátha hozzánk is betoppan valaki meghívás nélkül.
Az anyós felnevetett:
– Rendben, megtanítalak. A lényeg, hogy a munkát élvezettel kell összekötni. Így a munka is halad, és a vendégek sem tétlenkednek. Aztán meglátod, maguktól rájönnek, hogy otthon jobb.
– És ha nem jönnek rá? – kérdezte Szvetlana.
– Akkor, kislányom – kacsintott Anna Petrovna –, van még néhány titkom. De az már egy másik történet…
Mindannyian nevetésben törtek ki, majd még sokáig ültek a tűz mellett, beszélgettek mindenféléről, és élvezték a nyári este melegét.
És mindegyikük arra gondolt, milyen jó, amikor az ember mellett olyan családtagok vannak, akik fél szóból is megértik, és értékelik az együtt töltött minden percet.
Másnap reggel Anna Petrovna ravasz mosollyal így szólt:
– Na, fiatalok, segítetek apátokkal újrafedni a tetőt? Már régóta tervezzük, de mindig elmarad.
Viktor és Szvetlana összenéztek, majd egyszerre felnevettek.
– Nem, anya – mondta Szvetlana –, inkább elmegyünk apával horgászni. A tetőt majd szakemberek csinálják meg. Mi pedig anyagilag segítünk.
– Na, ez a helyes – kacsintott Anna Petrovna. – A legfontosabb, hogy időben tudjunk nemet mondani. Ezt is meg foglak tanítani benneteket.
És mindannyian együtt indultak horgászni, egy csodás napot előre megérezve a család körében. Meglepetések és fölösleges gondok nélkül…
A teljes vagy részleges másolás szigorúan tilos!
