– Miért kellene megnősülnie egy olyan jóképű és sikeres fiúnak, mint én? – gondolta ő.
– Mikor kapunk már unokákat? – gondolták Andrij szülei.
Andrij hazavitte a barátnőjét, majd visszatért a saját lakásába. Készített magának egy rántottát sonkával. Leült az asztalhoz, bekapcsolta a telefonját, amely egész éjjel ki volt kapcsolva, és elkezdte átnézni a nem fogadott hívásokat.
– Anya hívott – morogta Andrij. – Megint veszekedni fog, hogy milyen szerencsétlen vagyok…
Pedig Andrij természetesen nem volt szerencsétlen. A jó munkahely, a kétszobás lakás és az autó egészen másról árulkodtak. Csakhogy már huszonöt éves volt, és még mindig nem nősült meg.
– Miért kellene megnősülnie egy olyan jóképű és sikeres fiúnak, mint én? – gondolta ő.
– Mikor kapunk már unokákat? – gondolták a szülei.
Andrij felhívta az édesanyját:
– Jó napot, anya! Hogy van az egészséged? – kérdezte.
– Rendben van az egészségem.
– És apáé?
– Apádé is. El is jöhetnél megnézni. Autóval fél óra az út, mégis hónapokig nem látunk. Apád készül felszántani a kertet, ideje krumplit ültetni.
– Anya, ma nem tudok menni. A következő hétvégén biztosan eljövök.
– Már hányszor ígérted, hogy a barátnőddel együtt jössz.
– Anya, kész, a következő hétvégén a barátnőmmel megyek. Ígérem! – csúszott ki belőle egészen váratlanul.
– A menyasszonyoddal?
– Egyelőre még nem.
– Fiam, annyira örülök neked! Várunk jövő szombaton. Sok finomságot készítek, mindent, amit szeretsz!
Miután beszélt az anyjával, Andrij alaposan elgondolkodott:
– Na, ki húzta meg a nyelvemet? És kit viszek oda menyasszonynak? Ritát? Miért is ne?! Most alszom egyet, aztán felhívom. Bár a szüleimnek egyáltalán nem fog tetszeni. És ez a szépség sem lesz elragadtatva a falusi élettől. De vendégségbe el lehet vinni. Jó, megyek aludni…
Az asztalon hagyta a serpenyőt a maradék rántottával, és a hálószobába ment. Miután kialudta magát, eszébe jutott az anyjának tett ígérete, és felhívta a barátnőjét.
– Szia, szépségem! – mondta a telefonba.
– Szia, Andrij! – felelte a lány hűvösen.
– Rita, nem aludtad ki magad? Mindjárt átmegyek.
– Andrij, nem kellene többé találkoznunk. Megváltoztak a terveim a jövőre nézve.
– Nem értem, milyen tervek? – kezdte idegesíteni a dolog.
– Férjhez megyek.
– Most azonnal odamegyek, és mind neked, mind a vőlegényednek…
A beszélgetés azonnal megszakadt. Andrij ingerülten a kanapéra dobta a telefont.
Általában ő hagyta ott a lányokat, most viszont őt dobták.
Elment a fürdőszobába, majd a konyhába. Főzött egy kávét, és gondolkodni kezdett:
– Hol találok most menyasszonyt a szüleimnek? Felidézzek valakit a legutóbbi barátnőim közül? Még azt hinnék, hogy komoly szándékaim vannak.
A kávét be sem fejezte, amikor megszólalt az autó riasztója. Berohant a szobába. Andrij a ház mögött parkolt. Bár ott nem volt nagy a forgalom, az autó mindig szem előtt volt, még éjszaka is. A kocsija mellett egy negyvenöt–ötven év körüli férfi állt, és az ablakát nézte.
– Ki a csuda ez? – morogta meglepetten Andrij.
Felkapta a sportcipőjét, és kiszaladt az utcára. Odament az autójához.
– Ember, maga mit csinál itt? – kérdezte.
– Figyelj ide, kölyök! – mondta fennhéjázóan az idegen. – Ha még egyszer Rita közelében látlak, ne csodálkozz!
– Ugyan már, tűnj el!
Valahonnan előkerült egy erős testalkatú fiú.
Andrij még próbált mondani valamit, aztán minden elsötétült…
– Andrij, Andrij!
Egy jelentéktelen külsejű lány hajolt fölé. Átfutott rajta a gondolat:
– Mintha már láttam volna valahol.
– Hallasz engem? Vagy hívjak mentőt?
– Nem kell. Van minden szükséges a kocsimban – mosolygott fel. – Meg tudod csinálni?
– Igen, elvégeztem az orvosit.
Andrij figyelmesen ránézett, és eszébe jutott, hogy a szomszédos lépcsőházban lakik, gyakran köszön neki, de valamiért mindig is iskoláslánynak nézte. Megpróbálta felidézni a nevét. A lány mintha megérezte volna:
– Olgának hívnak. A szomszéd lépcsőházban lakom.
– Szállj be, Olga! – nyitotta ki a hátsó ajtót. – Ott a gyógyszeres doboz.
Ő maga előre ült. A lány mindent ellátott.
– Semmi komoly – mondta.
– Köszönöm!
Andrij a tükörbe nézett, és meglátta a lány szemét, mintha azt kérdezte volna:
– Mehetek már?
– Menjünk el, igyunk meg legalább egy kávét, reggelizni sem sikerült.
– Így, ahogy vagyok? – a lány a pólójára és a melegítőnadrágjára nézett.
– És abban mi a gond? Én is így vagyok felöltözve.
– Nem, én nem megyek.
– Rendben – mosolygott Andrij. – Akkor menjünk átöltözni.
Fél óra múlva ruhában jött ki, az arcán olcsó smink. Andrijnek hirtelen kedve támadt csak úgy sétálni, autó nélkül.
– Olga, mit szólsz, sétáljunk egyet gyalog?
– Menjünk – mondta, és belekarolt.
Útközben Olga végig mesélt valamit. Betértek egy hangulatos kávézóba, leültek egy asztalhoz. Andrij odacsúsztatta neki az étlapot:
– Olga, rendelj, amit csak szeretnél!
A lány nézegetni kezdte az étlapot, inkább az árakat figyelte, mint az ételek nevét. Amikor Andrij megértette, hogy a társnője ritkán jár ilyen helyekre, intett a pincérnek. Az azonnal odalépett.
– Hozzon a kisasszonynak valami nagyon finomat és egy kávét!
– És önnek?
– Nekem csak kávét.
– Van egy nagyon finom, omlós süteményünk.
– Akkor azt is!
A kávézó után hazafelé indultak. A lány lépcsőházánál búcsúztak el…
…Elszállt egy munkahét. Andrij pénteken hazaért a munkából.
– Hiszen megígértem anyának, hogy szombaton a barátnőmmel megyek hozzájuk. Mit csináljak?
Bement a konyhába, bekapcsolta a vízforralót, szendvicseket készített, közben tovább töprengett a másnapi szülőlátogatáson:
– Egyedül megyek. Anya megint szomorú lesz. Ki kell találnom valamit…
És ekkor mintha villámcsapás érte volna!
– Mi lenne, ha Olgával mennék?! Igaz, vasárnap óta egyszer sem találkoztam vele. Azt mondom, dolgoztam…
…Gyorsan evett, megborotválkozott, csinosan felöltözött, és kiment az utcára.
Azt tudta, melyik a szomszéd lépcsőház. Csakhogy ott tizenöt lakás volt, és azon kívül, hogy Olgának hívják, semmit sem tudott a lányról.
Néhány percig állt, az ablakokat nézegetve, amikor kinyílt a lépcsőház ajtaja, és kiszaladt ő.
A pólójából és a melegítőnadrágjából ítélve a lány az ablakból vette észre, és azonnal kisietett az utcára.
A lány bizonytalanul megállt.
– Szia, Olga!
– Szia, Andrij! – a lány arca szó szerint ragyogott.
– Úgy döntöttem, meghívlak egy sétára.
– Megint nem vagyok rendesen felöltözve…
– Megvárlak – mondta mosolyogva a fiú. – Fél óra elég lesz?
– Igen – mondta, és már futott is vissza a lépcsőházba.
– Kislányom, mi történt? – kérdezte csodálkozva az édesanyja.
– Anya, elmegyek sétálni.
– Miért ilyen sürgősen?
A lánya azonban nem válaszolt, csak rohangált egyik szobából a másikba. Az anya odalépett az ablakhoz, majd azonnal odasietett hozzá.
– Ugye nem Andrijjal készülsz sétálni?
– De igen.
– Minek neked ez a jóképű fiú?
– Már húszéves vagyok – mondta Olga bűnbánó mosollyal az arcán.
– Hát nem láttad még, milyen szépségek járnak hozzá?
– Anya, kérlek, ne veszekedj!
– Jaj, micsoda ötlet!
A lány azonban már beszaladt a szobájába. Olga tudta, hogy mostantól az egész ház erről fog beszélni, és a pletykáknak nem lesz vége.
Hiszen mindenki tudta, ki Andrij, és azt is, milyen csendes, visszahúzódó lány ő. Mostantól a padokon üldögélő nagymamák ehhez a jellemzéshez hozzáteszik majd a „volt” szót. De ez már nem érdekelte.
A lány kilépett a lépcsőházból, igyekezett nem hátranézni, bár nem kételkedett benne, hogy az anyja az ablakból figyeli. Határozottan belekarolt Andrijba, és megkérdezte:
– Hová megyünk?
– Elmegyünk a parkba, beülünk egy kávézóba, aztán megállunk a hold alatt…
Elmentek a parkba, beültek egy kávézóba, és sokáig ölelkeztek a holdfényben. Aztán megszólalt Olga telefonja – az anyja hívta.
– Olga, már egy óra van!
– Megyek! – mondta, és bűnbánóan lesütötte a szemét. – Andrij, mennem kell haza.
– Menjünk…
A lépcsőház előtt megint sokáig ölelkeztek. Aztán a fiú megszólalt. Nem is javaslat volt, inkább kijelentés, olyan hangon, ami nem tűrt ellentmondást:
– Holnap elmegyünk a szüleimhez vendégségbe…
…– Borisz! – kiáltott fel a felesége, amikor meglátta a fia autóját. – Andrij jön!
– Csak nem eszébe jutottak a szülei?
– Egy lánnyal van! – kapott a szívéhez az anya, és kisietett az udvarra.
Valentina odaszaladt a fiához, viszonozta a köszönést, de a szemét le sem vette a barátnőjéről.
Odalépett a lányhoz:
– Hogy hívnak, kislányom?
– Olga – felelte a lány zavarban.
– Engem Valentina néninek hívnak. Gyere csak be, gyere!
– Köszönöm!
A házból kilépett az apa is. Azonnal Olgához ment, és örömmel mondta:
– Végre a fiunknak is lett egy rendes lánya. Hogy hívnak, szépségem?
– Olga.
– Engem Borisznek hívnak. Szólíts csak Borisz bácsinak.
Olga nem számított ilyen meleg fogadtatásra. Elégedetlen arcokat képzelt maga elé, amikor a szülők meglátják jóképű fiuk mellett az olyan jelentéktelen külsejű lányt, mint ő. Ehelyett örültek, és ez az öröm tisztán kiült az arcukra.
Bementek a házba, és Olga szinte megdermedt a látványtól.
Az asztal már meg volt terítve, mintha egy fontos vendéget várnának!
Elkezdődtek a kérdések.
Olga egyszerű családból származott, és valamiért azt gondolta, hogy a barátja szülei tekintélyesek és fennhéjázók lesznek, ehelyett ugyanolyan egyszerű emberek voltak, mint az ő édesapja és édesanyja.
Sőt, örömöt is látott az arcukon amiatt, hogy ő egyszerű családból jött.
Ebéd után Andrij az apjával kimentek felszántani a kertet. Olga odalépett a ház asszonyához:
– Valentina néni, hadd pakoljam le az asztalt, és mosogassak el.
– Csináljuk együtt! – boldog mosoly jelent meg az asszony arcán.
Miután a férfiak felszántották a kertet, mindannyian együtt kezdték el ültetni a krumplit.
Amikor végeztek a krumplival, Olga szomorúan mondta:
– Mennem kellene haza, anya biztos mérges lesz.
– Olga – lépett oda hozzá Valentina –, miről beszélsz? Most megvacsorázunk. Itt alszol nálunk. Holnap mentek haza.
– Nem is tudom… – érződött, hogy szívesen maradna.
– Hívd fel! – mondta az asszony.
A lány elővette a telefonját, tárcsázott:
– Anya, maradhatok itt éjszakára?
– Kislányom, érted, mit mondasz? Megígérted, hogy minden rendben lesz, és estére hazajössz.
– Olga, hogy hívják az édesanyádat? – az asszony határozottan kivette a telefont a lány kezéből.
– Polina.
– Jó napot, Polina! Valentina vagyok, Andrij édesanyja.
– Jó napot kívánok!
– Hadd maradjon Olga éjszakára nálunk, az én felelősségemre. Nagy a házunk, külön szobában alszanak majd.
– Nem is tudom, mit mondjak…
– Polina, olyan jó lánya van magának…
Eltelt jó fél óra, és még mindig beszélgettek.
…Csak másnap késő délután kezdtek készülődni hazafelé. Valentina jó sok falusi finomságot csomagolt. Többnyire Olgához beszélt:
– Ez a csomag Andrijé, ez a kettő pedig maguknak.
– Valentina néni, minek ennyi?
– Ti ott a városban ki tudja, mivel táplálkoztok, azért vagy ilyen soványka.
Ezután Valentina odalépett a fiához, aki éppen az apjával beszélgetett valamiről:
– Beadtátok már a kérelmet az anyakönyvi hivatalba?
– Anya, milyen kérelmet?! Erről még csak nem is beszéltünk.
– Akkor beszélj róla!
– Anya, majd átgondoljuk.
– Még elveszíted ezt a jó lányt – fenyegetően meglengette az ujját. – Másokat nekem ne is hozz!
Amint az autó elindult, Valentina elővette a telefonját:
– Polina, útnak indítottuk őket. Minden rendben van. Küldtem velük egy kis falusi finomságot is.
– Valya, ugyan már, minek ez az egész?
– Minden rendben! Isten segedelmével hamarosan már komák leszünk.
– Ugyan, miket mondasz! – de Polina hangjában egyértelműen ott volt az egyetértés.
– Az én fiam már huszonöt éves. Van lakása, van autója. Mi kell még egy vőlegényhez? Csak azt nem tudom, mi jár a te Olgád fejében.
– Mi jár a fejében? Úgy tűnik, teljesen elvesztette az eszét a szerelemtől.
– Hát akkor, ha nem mi, ki tanítja őket észhez? – Valentina láthatóan komolyan elhatározta, hogy kézbe veszi a fia megnősítését.
– Nagyon is jóképű fiú a te Andrijod…
– A te Olgád meg szép lány, szorgalmas is!
– Ez igaz. Már régóta rendben tartja a lakást, és jól is főz…
…Andrij az autót vezetve titokzatos mosollyal az arcán haladt. Olga nem bírta tovább:
– Andrij, miért mosolyogsz?
– Megtetszettél a szüleimnek.
– Ugyan, ne viccelj.
– Anya azt mondta, nehogy elveszítsek egy ilyen jó lányt.
– És te…?
– Nem foglak elveszíteni!
Összenéztek, és a szemükben ugyanaz a szerelemtől ragyogó fény csillant meg…
Hogy ne maradjatok le az új, érdekes történeteinkről, iratkozzatok fel az oldalra! Osszátok meg gondolataitokat és érzéseiteket kommentben, és támogassatok minket egy kedveléssel.
