A férj óvatosan kibújt a takaró alól, felkapta a ruháit, és halkan kiment a fürdőszobába. Ott gyorsan összeszedte magát, majd elhagyta a lakást. Még kávét sem főzött magának – úgy döntött, inkább kávézóban reggelizik. Neki munkába kellett mennie, de Neliának ez volt az első szabadnapja két hét után, és azt akarta, hogy kialudja magát.
Ám alig telt el fél óra, valaki erőteljesen csöngetni kezdett az ajtón.
Nelia kiment ajtót nyitni, közben azon gondolkodott, vajon ki lehet az.
Az ajtóban az édesanyja állt.
– Mama, hát te meg mit keresel itt ilyen korán? – kérdezte Nelia. – Annyira vágytam rá, hogy ma kialudjam magam.
– Már fél kilenc van. Meddig akarsz még aludni? – háborgott az anyja. – Egy rendes asszony már ilyenkor mosást indít, meg főzi az ebédet. Téged meg csak az alvás érdekel! – morogta elégedetlenül.
– Nagy megrendelésünk volt, és az egész iroda két hétig szabadnap nélkül dolgozott – magyarázta a lánya.
– Én meg mit mondtam neked? Dolgoznál úgy, mint Lara, nyolctól ötig, akkor lenne két hivatalos szabadnapod hetente – mondta az anyja.
– Mama, Lara egy gyárban ül egész nap egy műveleten: gombokat varr fel, ráadásul nem is kézzel, hanem géppel. Én attól a monoton munkától megőrülnék. Én tervező vagyok, és nekem tetszik a munkám. A fizetésem is rendben van.
– Kétlem, hogy többet keresel, mint Lara – húzta el a száját az anyja.
– Ne aggódj, többet – felelte Nelia, majd a zuhany felé indult.
Amikor kijött onnan, az anyja rémülten tágra nyílt szemekkel állt előtte. Az egyik kezében Nelia új fehérnemű szettjét tartotta, a másikban a hálóköntösét.
– Ez meg mi a szentségtörés?! Hogy magyarázod ezt meg?! – kiáltott fel az anyja, miközben a ruhákat lengette.
– Mit is kellene megmagyaráznom? És hol találtad ezeket? – csodálkozott Nelia.
– Ezt az ocsmányságot a szekrényedben találtam. És te ezt hordod? Mindent értek – ez a férjed, ő kényszerít, hogy ilyeneket vegyél fel! Sejtettem én, hogy valami ilyesmi lesz! Én szerénységre neveltelek, magadtól sose jutna eszedbe áttetsző köntöst meg ilyen förtelmet felvenni bugyi helyett! – szinte kiabált az anyja.
– Mama, huszonhárom éves vagyok, férjes asszony, és én döntöm el, hogy mit viselek és hol – válaszolta nyugodtan Nelia. – Ha rád hallgatnék, akkor vastag flanel alsónadrágot kellene hordanom, mint a nagymama! És még valami: kérlek, soha többé ne nyúlkálj a szekrényembe, ne turkálj a fiókjaimban. Ne feledd – nem te vagy itt az úrnő, csak vendég vagy, viselkedj is ennek megfelelően.
– Megváltoztál, lányom. Ez mind miatta van. Nem hiába voltam ellene, hogy hozzámész. Még a neve is ostoba – Rám – meg a munkája is – ki tudja, mit csinál. Még nem ajánlotta fel, hogy ilyen göncökben fotóztassad magad? Valahogy csak kell keresni a pénzt!
– Mama, a férjem neve teljesen normális, a nagyapja után kapta. Ő fotóművész. De embereket ritkán fényképez, főleg tájakat és állatokat. Egyébként az elmúlt három évben két kiállítása is volt, négy albuma jelent meg, és a képeit rangos folyóiratokban nyomtatják. És ami a keresetét illeti – ne izgulj. Rám ezt a lakást a szülei segítsége és hitel nélkül vette meg.
Nelia pontosan tudta, hogy ha az anyja valamit a fejébe vesz, akkor szinte lehetetlen meggyőzni az ellenkezőjéről. De ezúttal az anyja minden eddigit felülmúlt. Másnap felhívta Neliát az unokatestvére:
– A mamád teljes gőzzel szidja Rámot. Azt mondja, hogy ő tett téged romlottá, és az egész rokonságnak meséli, milyen borzalmas fehérneműket látott nálad. Nővérkém, eljöhetek hozzád megnézni? Én is szeretnék magamnak ilyet venni.
Nelia nagyon elszomorodott – már az is bántotta, hogy az anyja olyan dolgokba avatkozott bele, amihez semmi köze, de hogy még a legintimebb dolgait is kibeszéli a rokonságnak, az már végképp sok volt. Felhívta az anyját, és alaposan összeveszett vele.
– Ha nem szégyelled ezeket hordani, akkor meg mit panaszkodsz? – kérdezte az anyja.
– Ha nem érted, miben hibáztál, anya, akkor kérlek, ne gyere többet hozzánk. Még a végén kitalálod, hogy más részleteket is megosszal a magánéletünkből a rokonsággal – mondta Nelia, majd letette a telefont.
Az anyja valószínűleg megsértődött, mert két hete nem hívta a lányát. Viszont egyik este, amikor Rámmal vacsoráztak, Neliát felhívta Rima néni – az anyja unokatestvére.
– Nelicsekém, szervusz! Itt Rima néni. Hogy vagy, drágám? Anyukád mesélte, hogy jól megy a sorod. Lenne egy kérésem hozzád. Emlékszel Karinára, a lányomra? Egy csoportba jártatok az oviban.
– Mintha rémlene – válaszolta Nelia. – Ő volt az, akinek vastag lencsés szemüvege volt, ugye?
– Igen, de most már nem hord szemüveget – megoperálták, visszanyerte a látását. Szóval Karina férjhez megy. És szeretném megkérni téged, drágám, hogy finanszírozd az esküvőjét. Nem kell sok – utalj át úgy száz ezret, abból kijövünk.
Nelia majdnem leesett a székről. Még Rám is ledöbbent – Nelia kihangosítva beszélt.
– Rima néni, mi alapján gondolja, először is, hogy van nekem száz ezrem, másodszor pedig, hogy azt maguknak oda kellene adnom? – kérdezte Nelia.
– Hát hogyhogy? Anyukád mondta, hogy ti a férjeddel nagyon jól kerestek, lakásokat vásároltok Moszkvában. Maguknak a száz ezer aprópénz, nekünk meg abból meglenne az esküvő is, meg új bútor a fiataloknak – mondta Rima néni.
– Valószínűleg félreértette anyut, nekünk nincs annyi pénzünk, hogy csak úgy osztogassuk – válaszolta Nelia.
– Hogy lehet ez, Nelicsekém?! Anyukád megígérte, hogy ti biztosan adtok pénzt. Vagy talán azt hiszitek, nem hívunk meg titeket az esküvőre? Dehogynem! Ajándék nélkül is jöhettek. Minden vendégnek elmondjuk majd, hogy ti fizettétek Karina esküvőjét – hadarta a néni.
– Add ide a telefont – nyújtotta ki a kezét Rám.
– Tisztelt rokon, az anyósom nagy tréfamester. Csak viccelt, maguk pedig komolyan vették. Mi Neliával nem szponzorálunk idegen esküvőket. Minden jót kívánok!
Természetesen Nelia azonnal felhívta az anyját, és megkérdezte, miért osztogat pénzbeli ígéreteket a nevükben.
– Mi olyan nagy dolog ebben? Beszéltem egy emberrel, és ő elmagyarázta, hogy ti Rámmal legalább kétszázezret kerestek havonta, de valószínűleg még annál is többet. Akkor most neked olyan nehéz segíteni a rokonságnak? Hiszen te és Karina gyerekkorotok óta ismeritek egymást.
– Mama, Karinára csak azért emlékszem, mert borzalmas szemüvege volt, és egyszer megharapta a fülemet, amikor nem adtam neki oda a játékot. Ez ok arra, hogy kifizessem az esküvőjét? És miért avatkozol megint olyan dolgokba, amik nem tartoznak rád? Miért találgatsz mindenféle butaságokat, és terjeszted őket a család körében? Hagyd már békén az életünket, és inkább foglalkozz valami hasznos dologgal.
Egy hónapon belül még három ember hívta fel Neliát – ők is anyagi segítséget kértek, az anyja ígéreteire hivatkozva. Végül Rám azt mondta:
– Van céges számod, ugye? Használd azt a munkához. A privát számodat pedig cseréld le, és csak azoknak add meg, akikkel tényleg tartod a kapcsolatot.
Az anya három hónap múlva próbálta meg újra elérni a lányát, de nem járt sikerrel. Ekkor úgy döntött, hogy személyesen keresi fel őt.
Az ajtót azonban egy ismeretlen fiatal nő nyitotta ki, aki közölte, hogy egy hónapja ő vásárolta meg ezt a lakást.
Nelia és Rám ugyanis másik, háromszobás lakást vettek, mivel a családjuk hamarosan két gyermekkel bővült.
Természetesen, amikor megszülettek az ikrek, Nelia értesítette erről az édesanyját, sőt, még találkozott is vele a parkban, ahol a gyerekekkel sétált. De vendégségbe magához egyelőre nem hívta meg.
