Így rendelkezett a sors. A férje, Mikola, amikor minderről értesült, egyszer sem jött be hozzá a kórházba. A kiengedés napján egyetlen dolog várta Tanyát – egy bőrönd ruhákkal, amit a férje küldött be az osztályra… Mikola mindent előrelátóan összepakolt és futárral küldte el neki. Ő maga még a kórházi személyzet szemébe sem akart nézni. Tanya bármit várt volna, csak ekkora árulást nem! És nem volt hová mennie…
Később a bőröndben egy levelet talált Mikolától. Olvasta, és nem hitt a szemének:
„Beadom a válókeresetet. Csak a terhességed tartott vissza eddig. Már régóta van valakim, sokkal jobb nálad. Te még rendesen szülni sem tudsz. Sőt, örülök is, hogy így alakult!”
Az utolsó mondatok mélyen megsebezték Tanyát. Sokáig sírt, majd csak ült, és próbálta eldönteni, hogyan tovább. Aztán eltökélte magát:
– Bármi áron sikeres leszek! Mindenben a legjobb! És ami a legfontosabb – a legjobb anya. Nem sikerült a férjemmel, de anyának igenis jó leszek. Csak huszonnégy éves vagyok. Még minden előttem áll!
…Tanya és Mikola közös barátok buliján ismerkedtek meg. A gyönyörű, feltűnően szép Tanya azonnal megtetszett Mikolának. Nem érdekelte, gazdag-e vagy szegény – a lényeg a szépség, a feltűnő szépség! Neki mindene megvolt – édesanyja vállalkozása, egy jól jövedelmező fodrászszalon-lánc. Mikola csak a szükséges anyagok beszerzésével foglalkozott. Gyorsan fordult komolyra minden: ismerkedés a szülőkkel, esküvő. A második közös évben jött a terhesség. Mondták Tanyának, hogy Mikola megcsalja, de ő nem hitt el semmit. Hisz olyan gyengéden bánt vele, kedves volt, drága ajándékokkal halmozta el…
…És most itt a végeredmény. Ő áll a szülészet előtt egy bőrönddel. Hová menjen? Vissza a szüleihez szóba sem jöhet – tulajdonképpen elmenekült tőlük. Állandó ivászatok, veszekedések… És az esküvőre sem hívták meg őket. A rokonságból csak a nagynénje volt ott. De neki vőlegény már a kezdetektől nem tetszett. Egyértelművé tette Tanyának: hozzá férj elől ne meneküljön, nála nincs hely.
Tanya úgy döntött, munkát keres. Az éjszakát akár a vasútállomáson is átvészelheti. De állást találni – még kitüntetéses diplomával is – szinte lehetetlen, ha az embernek nincs tapasztalata. Nagyon szerette a választott szakmáját, az állatorvosit, ezért ment főiskolára is, később tovább akart tanulni. Nehéz volt tanulni – esténként még dolgozott is. Eszébe jutottak az állatorvosi klinikák, ahol gyakorlaton járt. Végigment mindegyiken, de sehol sem volt üres hely.
Az utolsó klinika előtt egy padra roskadt és sírni kezdett. Ekkor hirtelen egy kicsi kutya szaladt oda, az ölébe ugrott, és kedvesen hozzábújt.
– Micsoda csoda vagy te? Kihez tartozol? Én nem tudlak befogadni, hisz én magam is hajléktalan vagyok…
– Hajléktalan? Ugyan ki az itt? Virág, miért szöktél el? Gyere szépen a pórázra!
Egy idős asszony ült le mellé a padra, és Tanyára nézett.
– Mesélj. Láttalak, amikor ennek a kis hölgynek a szőrét vágták – mutatott Virágra.
A nagymama figyelmesen hallgatta, néha csak a fejét csóválta.
– Nem volt szerencséd, kislányom. Most kelj fel, fogd a bőröndöd, és gyere utánam. Én Elena Andrejevna vagyok. Ilyen egyszerű az egész. És téged hogy hívnak?
– Tanya.
– Gyere hát, Tetyánka. Biztos éhes vagy.
Elena Andrejevnának nagy háza volt, majdnem akkora, mint Tanyáéké korábban. Virág azonnal megtalálta a helyét, de közben folyton Tanyát figyelte.
– Látod? Megkedvelt. Nem mindenkit fogad ilyen gyorsan. Holnap megmutatom a házat és a kertet. Szükségem lenne valakire, aki rendben tartja itt a mindent. Megbirkózol vele?
– Azt hiszem, igen. De munkát is kell találnom.
– Tekintsd úgy, hogy már találtál. – Jól fogok fizetni neked. Pihenj csak. Ott lesz a te szobád.
Később Olena Andrejevna elmesélte a saját történetét.
Egyedül maradt. Volt férje, jól jövedelmező vállalkozásuk, két gyerekük. Ők építették ezt a házat. De később a gyerekek elmentek. Együtt utaztak kocsival, s az út szélén végeztek velük…
A férje egy másik nőhöz ment, és nem sokkal később ő sem volt többé – még válni sem volt ideje.
A hatalmas örökség teljes egészében Olenáé lett. Nem tudta, mit kezdjen a vállalkozással, ezért úgy döntött, mindent elad. Vevők is akadtak. Gazdag özvegyként élhetett volna gond nélkül, semmiben sem szűkölködve. És így is tett. A rokonok? Voltak persze. De csak akkor bukkantak fel, ha pénz kellett.
Ám erre is volt válasza: nincs pénz – dolgozni lehet.
Szép lassan mind eltűntek, és most, ahogy Olena Andrejevna mondja, valószínűleg csak az örökségre várnak.
Tanya remekül boldogult. A tanulás nem volt hiábavaló. Az állatok mellett növényekhez is kiválóan értett. Olena imádta a rózsákat, és azok buján virágoztak, örömet hozva a ház úrnőjének.
– Könnyű kezed van. Ilyen színük sosem volt még. És sosem termett ennyi alma és körte.
Tanya már három éve élt Olenánál. Nagyon megszerették egymást. Virág mindenhová követte őket.
– Olena Andrejevna, annyit fizet nekem, hogy már kényelmetlenül érzem magam. Eszem, itt élek, mindent használhatok, és még pénzt is kapok érte.
– Ez kevés. Te egész nap, mint egy méhecske, dolgozol. Nekem nem sajnos a pénz, ez a munkádért jár. Te szebbé tetted az öregségemet. És mit tervezel a pénzzel? Tudom, hogy semmit sem költesz.
– Szeretnék nyitni egy állatkozmetikát… Mostanában ez nagyon divatos és szükséges is.
– El akarsz menni tőlem?
– Nem, ugyan dehogy! Ön megmentett engem. De annyit adott nekem, hogy szeretnék én is alkotni valamit. De még messze van az idő. Meg aztán, mindenre lesz időm.
– Igen, Virág most gyönyörű frizurával futkos a házban, anélkül, hogy el kellett volna vinni bárhová. Úgy gondolom, remek mester válik belőled. Nagyon magabiztos lettél.
– Ez Önnek köszönhető. Ön lett a lelki rokonom.
– Nekem pedig olyan vagy, mint a saját unokám. Kor szerint is illene.
…Újabb három év telt el. Tanya immár sikeres üzletasszony volt. Két szalon tulajdonosa. Az első rossz tapasztalat után esze ágában sem volt kapcsolatot kezdeni, ám a szerelem váratlanul érkezett.
Egy fiatal férfi gyakran járt hozzá a kutyájával. Aztán egy hatalmas csokorral állított be. Sokáig találkozgattak. Tanya félt egy újabb árulástól, de Anatolij türelmes volt.
– Tetyana, miért taszítod el? Én talán sosem hallok gyerekkacajt a házban? Egyébként egy ajándékom is lesz az esküvőtökre.
Az esküvő előtt Olena Andrejevna átnyújtotta Tanyának a házra írt végrendeletet és az összes megtakarítását.
– És a rokonai?! – hűlt el Tanya. – Hiszen ők…
– Ők ezek alatt az évek alatt egyszer sem jöttek, még fel sem hívtak. Láttad őket valaha? Nem. Minek is lennék nekik? Csak a pénz kell. Te viszont tudsz jól gazdálkodni vele.
Olena Andrejevna férjhez adta Tanyát, megérte unokáit is, esti meséket olvasott nekik…
…Az élet még egyszer összehozta Tanyát a volt férjével. A nagy vállalkozásból semmi nem maradt. Az anyja meghalt, ő pedig mindent eladott és elherdált. Véletlen találkoztak, amikor Tanya épp kiszállt az autóból.
Tanya alig változott ezek alatt az évek alatt, könnyű volt ráismerni. Ő viszont nagyon megváltozott. Ápolatlan volt, meghízott…
– Tanya?
– Ki maga?
– Anya, jövök érted, ahogy megbeszéltük. – szólt ki a kocsiból a fia, majd odalépett. – Hé, ember, hátrébb! Mi kell tőle?
– Semmi baj, fiam, megoldom. Nagyon régi ismerős.
– A fiad? A te fiad? Nekem meg senkim sincs… Te aztán jól élsz, látom.
– Igen. Jól. Isten veled, mennem kell.
– Várj. Segítenél egy kis pénzzel? Csak egy keveset…
– Nem. Dolgoznod kell. Veled semmire sem vittem volna, és most már örülök, hogy akkor így történt. Hiszen te is örültél. Isten veled!
💬 Barátaim, ha szeretnétek még több történetet olvasni – írjátok meg kommentben, és ne felejtsétek el a lájkot! Ez ad erőt folytatni! 💗
