Amikor Natalja hazatért, férje, Nyikita extrém nyugtalanság állapotában volt. Idegesen járkált fel-alá a szobában, újra és újra tárcsázva egy telefonszámot.
– Szia, drágám – vetette oda gondtalanul Natalja, úgy téve, mintha nem venné észre a férfi feszültségét. – Mi lesz vacsorára?
Nyikita nem válaszolt. Tovább próbált telefonálni, szemét le sem vette a képernyőről.
Natalja megvonta a vállát, és a konyhába ment. Kinyitotta a hűtőt, és elgondolkodva vizsgálta a tartalmát, amikor Nyikita belépett a helyiségbe.
– Natalja, nem tudom elérni a szüleimet…
– Legalább főzhettél volna valamit, ha már egész nap itthon voltál – jegyezte meg elégedetlenül Natalja, figyelmen kívül hagyva férje aggodalmát.
– Hallasz engem? Már több mint egy órája nem válaszolnak! – emelte fel a hangját Nyikita.
– Hát na és? – válaszolta higgadtan a nő. – Talán rossz a térerő.
– Elmentek abba a lakásba a holmikért – ráncolta a homlokát a férfi. – Ott gond lenne a kapcsolattal?
– Fogalmam sincs – vont vállat Natalja. – Még sosem jártam ott, csak nemrég vettem meg.
Miközben a férje idegesen járkált, Natalja elővette a hűtőből a tojásokat, sajtot, paradicsomot, hagymát és tejet, és nekiállt omlettet készíteni. Míg sült, gyorsan felvágott egy salátát is. Ellentétben Nyikitával, őt egyáltalán nem aggasztotta a helyzet.
Közben a férfi a telefon térképét nézegette.
– Mondd meg annak a lakásnak a címét – vetette oda.
Natalja, főzés közben, közölte a szükséges adatokat. Nyikita összevont szemöldökkel tanulmányozni kezdte a környéket, míg Natalja leült az asztalhoz, jó étvággyal enni kezdett, és vidám videókat kapcsolt be a telefonján.
– Nem értem… – motyogta Nyikita. – Elvileg ez egy rendes környék… Meg kell néznem alaposabban.
Először az este folyamán a feleségére nézett, aki nyugodtan ette a vacsoráját.
– Te biztos jártál ott legalább egyszer – mondta. – Milyen ott? Messze van a metró? Milyen a környék?
– Érdekes, hogy csak most kérdezed ezt meg – mosolygott gúnyosan Natalja. – Szerintem a szüleid majd mindent elmesélnek.
Befejezte az omlett utolsó falatját, felállt az asztaltól, és elindult kifelé a konyhából.
– Mosogass el, drágám – szólt vissza a válla fölött.
Ebben a pillanatban megszólalt Nyikita telefonja.
– Mama! Végre! Hála istennek! Mi van veletek?
Natalja elhelyezkedett a kanapén, megfogta a távirányítót, bekapcsolta a tévét, és készen állt az élőben zajló előadásra. Alig nézett a képernyőre, minden figyelme a férje beszélgetésére irányult.
És akkor, egy pillanattal később, hangosan felkiáltott:
– MIIIIII???
Egy másodperccel később Nyikita berontott a szobába.
– Natalja, te…
De a szavait elnyelte felesége hangos, fékezhetetlen nevetése.
„A férj dolgozik, a feleség szép” – ez a családi élet klasszikus modellje. De Natalja és Nyikita esetében minden másként volt.
A lány kiskora óta megszokta, hogy külseje inkább meglepetést, semmint elérzékenyülést vált ki. Anyja, Olga Georgijevna, maga sem felelt meg a modellalkatnak, és egykor hozzáment egy jólelkű, nagylelkű férfihoz… aki külsőre leginkább Shrekre emlékeztetett.
Az ő gondoskodása körülölelte Olgát, aki eleinte észre sem vette férje csúnyaságát. Kényelmes és nyugodt volt mellette. De amikor megszületett a lányuk, elég volt egy pillantás, hogy megértse: a kislány az apa durva vonásait örökölte.
– Ugyan már, majd kinövi – próbálta vigasztalni a nővér.
De az évek teltek, és a helyzet csak rosszabb lett.
Igaz, Natalja maga megtanult filozofikusan viszonyulni ehhez. Okos, talpraesett és megbízható volt, ezért könnyen kijött a fiúkkal. A társaságukban „egy srác volt a többiek közül”.
De Olga Georgijevna aggódott.
– Natalocska, próbálj meg szép embertől szülni – mondogatta nem egyszer.
– Anya, én nem is akarok férjhez menni! – válaszolta bosszúsan Natalja. – Mit csinálnék ott? Egészen más terveim vannak.
Minden energiáját a karrierjébe fektette, arról álmodott, hogy nyugdíjas korában világ körüli útra indul.
De a lelke mélyén Natalja nem volt őszinte.
16 évesen beleszeretett Kosztyába, egy fiúba a társaságukból. A jelenlétében elöntötte a forróság, elment az étvágya, és aludni sem tudott.
Akkor először kezdte el alaposan nézegetni a tükörképét, remélve, hogy talál benne valami vonzót. Hiába.
Összeszedve minden bátorságát, szerelmet vallott Kosztyának.
A fiú felröhögött:
– Natalka, megőrültél? Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmit csinálsz. Hiszen te a miénk vagy!
A lány igyekezett tréfára venni a beszélgetést, noha a szíve majd’ kiugrott a helyéről. Többé nem tért vissza ehhez a témához, de nem sokkal később kénytelen volt megszakítani a barátságot Kosztyával. El sem bírta viselni a látványt, ahogy a helyi szépséggel, Marinával van együtt.
Natalja kiváló eredménnyel, vörös diplomával végezte el az egyetemet, olaj- és gázipari mérnöki szakon. Ritka, értékes és rendkívül keresett szakma. Gond nélkül elhelyezkedett egy nagyvállalatnál, és rövid időn belül az egyik legjobban fizetett fiatal szakemberré vált.
Kezdetben a munkája állandó kiküldetésekkel járt, de ez a fiatal nőt cseppet sem zavarta – sőt, inkább izgalmasnak találta. Rövid időn belül két szobás lakást vásárolt magának, méghozzá nem hitelre, hanem készpénzért. És sok mindent megengedhetett magának, ellentétben a kortársaival.
Natalja szülei őszintén büszkék voltak lányukra, és mindig mindenben támogatták őt. Igaz, édesanyja nem győzött keseregni amiatt, hogy Natalja magánélete nem alakult jól.
Időközben Natalja összegyűjtötte a szükséges összeget egy plasztikai műtétre: orr-, áll- és szemöldökív-korrekcióra. De végül meggondolta magát.
Szülei egy egyszobás lakásban éltek a város szélén. Egy nap Natalja meglátott egy hirdetést egy új, modern lakóparkról. A lehetőség nagyon előnyösnek tűnt, ezért úgy döntött: meglepi a szüleit egy lakással…
Alighogy lezárult az adásvétel, Natalja megismerkedett Nyikitával. Egyidősek voltak, mindketten 27 évesek. Nyikita szép volt… objektíven. Nataljának furcsa is volt, hogy egy ilyen férfi egyáltalán felfigyelt rá.
Beleszeretett, és többé nem érdekelte, mi vezérli a férfit. Anyja szavai – „Szép embertől szülj!” – újra és újra visszhangzottak benne. Natalja pontosan tudta, hogy a plasztikai műtét eredménye nem öröklődik.
A fiatal pár Natalja lakásában telepedett le.
Nyikita hamar kiismerte magát választottja anyagi helyzetében. Alig egy héttel az esküvő után máris „sürgős szükségletek” kezdtek jelentkezni Nyikita vidéken élő szüleinél – amiket természetesen Natalja fedezett.
– Kicsim, te is érted, hogy most komoly a helyzet a munkahelyemen – mondogatta Nyikita. – Amint megoldom, leveszem ezt a terhet a válladról.
Csakhogy a munkahelyi gondok sosem szűntek meg Nyikitánál. És Natalja kezdte megérteni, hogy csak hitegetik…
„Ámítni engem könnyű – magam is boldogan hagyom, hogy becsapjanak” – írta a klasszikus. Natalja helyzete pontosan ilyen volt. Készen állt fizetni, csak hogy meg ne szűnjön az a hőn áhított közelség… Egy gyönyörű és imádott férfi közelsége…
A férj szüleinek étvágya egyre nőtt… És egy napon Nyikita teljesen megdöbbentette a feleségét.
– A szüleim eladták a házat vidéken, és úgy döntöttek, hogy a városba költöznek – közölte vele.
– Vagyis nálunk akarnak lakni? – lepődött meg Natalja. – De négy embernek ez a lakás túl kicsi.
– Van egy jobb ötletem – jelentette ki a férj. – A második lakásodba költöztetem őket. Az egyik szobát kiadják majd albérletbe, hogy ne tőlünk kelljen pénzt kérniük.
– Már hogy érted, hogy kiadják? – nem értette Natalja. – Ők együtt akarnak lakni albérlőkkel?
– Miért is ne? – felelte gondtalanul Nyikita. – Ha jól tudom, háromszobás az a lakás. Kettőben laknak, egyet kiadnak. Lakásuk is lesz, meg plusz bevételük – szuper, nem?
– Várj csak, azt a lakást a szüleimnek vettem – tiltakozott Natalja. – Hosszú út vezetett idáig…
– Elég legyen! – Nyikita hangja élesebbé vált. – A te szüleidnek már van hol lakniuk, az enyéim viszont most hajléktalanok.
– De hát eladták a házukat, tehát van pénzük. Miért nem vesznek…
– Az a pénz tartalék, vészhelyzetre! Azt akarod, hogy egy fillér nélkül maradjanak? Natalja, ne vitatkozz velem! – vágta rá keményen Nyikita. – A szüleim a te második lakásodban fognak élni, amit majd az ő nevükre íratsz. Ne feledd, mi egy család vagyunk! Vagy talán meg akarod ezt változtatni?
Natalja egy pillanatra elgondolkodott. Nyikita akkor még nem vette észre azt a sötét szikrázást a nő szemében.
– Rendben, drágám, ahogy kívánod – mosolygott Natalja.
– Na ugye, milyen okos vagy – váltott nyájas hangnemre Nyikita. – Holnap már itt is lesznek.
Csakhogy Nyikita nem tudta, hogy Natalja hallotta az előző napi telefonbeszélgetését az anyjával…
A szülők érkezésének napján Nyikitát sürgősen behívták dolgozni, így nem tehetett mást, mint hogy elküldte nekik az új lakás címét, a kulcsokat pedig egy futárral küldte utánuk az állomásra.
„Ez a ronda banya mindent megtesz, amit csak csettintek neki! Fizessen meg rendesen azért az időért, amit vele kellett töltenem az ágyban, miközben más nőkre gondoltam, csak hogy ne kelljen az arcát néznem” – éppen ezeket a szavakat idézte fel magában Natalja, miközben a kanapén ült, várva a robbanást egykor szeretett férje részéről.
Ahogy a nevető feleségét figyelte, Nyikita kiborult, és maga is elrohant a megadott címre, hogy megnézze, mi a helyzet. Csakhogy az a lakás, amit a szüleinek szántak, nyers állapotban volt, még az alapvető közművek sem voltak bekötve, így lakhatatlan volt. Natalja épp csak gyűjtögette a pénzt arra, hogy rendesen elkezdje a felújítást.
Mikor a feldühödött rokonság visszatért, a lépcsőházban bőröndök vártak rájuk – Nyikita cuccai –, az ajtón pedig már új zárak voltak. Sem könyörgés, sem kérlelés nem hatott Nataljára. És őt egyáltalán nem érdekelte, hová megy ez a számító família.
Natalja eltökélte: amint befejezi a szülők lakásával kapcsolatos teendőket, újra elkezd gyűjteni egy világ körüli útra idősebb korára. Hiszen mire nyugdíjba megy, a gyermeke már nagykorú lesz.
Igen, Nataljának is megérte a házasság Nyikitával. Sokkal inkább, mint annak a szép, de kapzsi férfinak.
