Amikor Lera hazaért a munkából, valami rögtön gyanús lett neki: a cipők a folyosón szokatlanul egyenes sorban álltak, a konyhából borscs illata áradt, és a fény valahogy különösen otthonosan világított. De a legfőbb: a férje csokor margarétával várta. Danila virágot hozott? Este? Minden ok nélkül?
– Megijesztesz, Danya – ráncolta a homlokát Lera. – Történt valami?
Zavarba jött, de gyorsan összeszedte magát:
– Csak meg akartam lepni a feleségemet. Nem lehet csak úgy?
– Lehet – mondta Lera –, de nálad általában van valami oka.
Danila kitöltötte a borscsot, és hívta vacsorázni. De Lerának elment az étvágya. Itt valami nem stimmel.
– Lera, anyám jön látogatóba – bökte ki hirtelen.
Lera megdermedt.
– Hová jön?
– Moszkvába. Szállodában fog megszállni, ne aggódj. Csak vendégségbe.
Lera leült, fogait összeszorítva. Az anyja, Galina Petrovna és… szálloda? Ugyan már! Az esküvőjükön is azt üvöltözte, hogy a hotelekben idegen az ágynemű, poloska van mindenütt, és vagy kirabolják, vagy elrabolják! Akkor Danilával ők maguk vonultak be a hotelbe, hogy átadják neki a lakást. Később Lera lett a hibás: tiszteletlenséggel vádolta, azzal fenyegetett, hogy „elidegeníti a fiát”, sőt elvitte az esküvői étkészletet, és búcsú nélkül távozott. Egy év múlva aztán újra megjelent – bőröndökkel, dobozokkal, minden előzetes jelzés nélkül.
Lera most nem hitte el, hogy ez a látogatás csak úgy, minden hátsó szándék nélkül történik. És amikor Danila habogni kezdett, megértette: kézbe kell vennie a dolgokat.
Követni a férjét nem volt nehéz. Ő taxiba szállt, Lera pedig beült a kocsiba. Danila a „Koszmosz” szállodához ment. Lera megtudta a szobaszámot, felment a harmadik emeletre, és odatapadt az ajtóhoz.
– Mama, Lera nem fogja megérteni – idegeskedett Danila.
– Nem is kell tudnia róla! Ez csak egy találkozó egy régi barátnővel – csacsogta Galina Petrovna. – Hiszen te magad mondtad, hogy Sását nem láttad az iskola óta. Most meg… egy igazi bomba nő! Saját vállalkozása van, lakás a belvárosban, autó! És még mindig egyedül van, képzeld! Hogy oda volt érted! Senki más nem kellett neki rajtad kívül!
Mintha áramütés érte volna Lerát. Sása. Az a bizonyos régi iskolai szerelem. Az, akinek egyszer gyereke lett valakitől, és az anyja rákényszerítette Danilát, hogy szakítson vele.
Valaki megérintette a vállát. Megfordult – előtte egy ápolt, negyvenes nő állt.
– Ki maga?
– Lera vagyok, Danila felesége és Galina Petrovna menye. Maga pedig bizonyára az a bizonyos Sása. Örvendek. Tudja, én nagyon szeretem a sportot: szambó, boksz… néha olyan jó érzés lenne valakit elintézni… mint most éppen.
Úgy mosolygott, hogy Sása térde megremegett. Lera levette a magassarkút, megforgatta a kezében – elég súlyos lett. A másik hátrahőkölt.
– Maga… maga gyerekes?
– Igen. Fiam van. Otthon. Most megyek is… – Sása már rohant is lefelé a lépcsőn.
A szobából kilépett az anyós.
– Hol van Sása?
– Elment. Üdvözletét küldi. Tudja, várja őt a fia.
Mögöttük feltűnt Danila. Lera felé fordult:
– Na mi van, állsz még vagy megyünk? Vagy visszahozzam neked Sását?
Csak sóhajtott:
– Menjünk haza.
– Danila! – visította az anyós. – Itt hagysz engem?!
Lera némán levette a kezét a férje karjáról.
– Igen, itt hagyja. És ha nem hagyja, akkor feleség és lakás nélkül marad. Jegyezze meg, Galina Petrovna: nem fog sikerülni, amit kitalált. Mi Danilával szeretjük egymást. És ha még egyszer próbálkozik, leharapom a fülét. A saját fogaimmal. Ezekkel itt.
Kattintott egyet a fogaival az anyósa orra előtt, megrázta a magassarkút, majd sarkon fordult. A férje felkapta az ölébe.
– Hé! Mit csinálsz?
– Hazaviszem a feleségemet. Ő az én igazi harcosom.
