Miután Tatyánya férje meghalt, mindössze két hónap telt el, amikor az ajtajában megjelent egy csinos, úgy ötven év körüli nő.
– Jó napot – köszönt mosolyogva a látogató. – Ön a híres professzor özvegye?
– Igen – bólintott Tatyánya. – Én vagyok az özvegye. És ön kicsoda?
– Én?.. – a vendég titokzatosan elmosolyodott. – Anna vagyok. Hannácska, ahogy egykor a férje nevezett. És nagyon komoly mondanivalóm van önhöz. Meghív a házba?
– Igen-igen, természetesen – erőltetett mosollyal tárta szélesebbre az ajtót Tatyánya, miközben a szíve valamiért szorongva összeszorult. – Fáradjon be… Anna… Akkor maga is szólítson egyszerűen Tatyánának, apai név nélkül.
– Rendben – felelte könnyedén a nő. – Tatyána… Régóta szerettem volna személyesen látni önt. Őszintén szólva pont ilyennek képzeltem. Az igazi professzorfeleség típusa, aki egész életében a férje szolgálatában áll. Ugye így van?
A házigazda erre a maró megjegyzésre hallgatott, de a szíve még jobban összeszorult.
– Foglaljon helyet, kérem – mutatott Tatyánya az egyik fotel felé, amikor beléptek a nappaliba. – Ha jól értem, ön a férjem volt szeretője?
– Milyen gyorsan kitalálta. – A vendég büszkén elmosolyodott. – De én nem csak a szeretője voltam. Erről majd kicsit később. Tehát azért sejtette, hogy Marknak önön kívül volt még egy nője is?
– Nem! – válaszolta élesen a háziasszony. – De ha Mark nem egyszerűen Annának, hanem… Hannácskának hívta önt… csak nem véletlenül mondta ezt el nekem, igaz?
– Nos igen, nem véletlenül. Az a helyzet, Tatyána, hogy Marknak és nekem van egy közös lányunk.
– Egy lányuk? – A nő megdermedt, és csak most ereszkedett lassan a másik fotelbe. – Ez furcsa…
– Miért lenne furcsa? – nevetett gondtalanul Anna. – Elméletben minden házas férfinak születhet gyereke egy idegen nőtől ezen a földön. Nem így van?
– Igen, persze, lehet – sóhajtott szomorúan Tatyánya. – Csakhogy Marknak és nekem nincs gyerekünk. Tudja miért? Az ő meddősége miatt. És ezt számos orvosi igazolás bizonyítja. Megmutassam, vagy elhiszi szó nélkül?
– Persze, persze… – nevetett fel ismét a vendég. – Hogyne… Ugyanezeket a szavakat hallottam Marktól is, amikor közöltem vele az állapotomat. Ezért nem hitt nekem, össze is vesztünk emiatt, később pedig el is váltunk. De akárhogy is, van tőle egy lányom, és ezt most már könnyen igazolni fogja a DNS-vizsgálat. Csak biológiai mintára van szükségünk az elemzéshez. Meg fogjuk találni azt a mintát. És amikor megtaláljuk, és elvégezzük a vizsgálatot, akkor ön is megérti majd, hogy mostantól az én gyermekem a férje egyetlen örököse. Hiszen maguknak nem volt gyerekük.
– De ez képtelenség – rándult meg idegesen Tatyánya válla. – Hogyan szülhetett gyereket egy meddő férfitól?
– Talán csoda történt? – vigyorgott pimaszul Anna. – Azt mondják, egyszer az életben még a bot is elsül.
– Hány éves a kislánya?
– Már tizennyolc.
– Ó, akkor már egészen felnőtt. Miért nem jött el ide magával?
– Először is más városban élünk – nézett Anna kihívóan a házigazda szemébe, élvezve saját szemérmetlenségét. – Másodszor pedig miért rántanám rögtön bele a gyereket bírósági hercehurcákba, mielőtt személyesen beszélnék önnel? Ő egyelőre még azt sem tudja, ki az apja.
– Érdekes. – Tatyánya arcán hitetlen mosoly jelent meg. – Egyedül jön ide, kijelenti, hogy a lánya a férjem lánya, és azt akarja, hogy higgyek magának szóra? Talán bolondnak néz?
A vendég arca azonnal megváltozott, és feszültté vált.
– Azért jöttem, hogy figyelmeztessem: a férjének van egy feltételezett örököse, aki hamarosan törvényes örökössé válik. Tudnia kell, hogy ennek a lakásnak a fele, és a teljes vagyonának egy része az én gyermekemet illeti. Amint dokumentumokkal bebizonyosodik, hogy az én Máriám Mark lánya, bírósági úton megkezdjük a vagyon felosztását. Csak ezért vagyok itt. Hogy felkészüljön…
– Nos hát… – Tánya hirtelen elmosolyodott. – Nagyon jó. Sőt, azt is mondhatnám – nagyszerű.
– Igen? – A vendég arcán meglepetés jelent meg. – Miért nagyszerű?
– Azért, mert el sem tudja képzelni, mennyire örülök ennek a fordulatnak. Talán maga még Istentől is küldve lett hozzám. És tudja, ha már most a kezében lennének a teszt eredményei, még meg is csókolnám! Kész vagyok azonnal elfogadni, hogy az a lány, akiről ma hallottam először, a férjem lánya.
– És minek örül? – Anna kissé zavarba jött. – Tényleg semmi sem zavarja?
– Dehogynem, sok minden zavar, de… – Tetyána felállt a fotelből, és izgatottan járkálni kezdett a szobában. – Most én is elmondok valamit, hogy maga is felkészüljön. Amíg Mihail betegeskedett – márpedig három hosszú éven át harcoltunk az életéért –, rengeteg hitelt vettünk fel az ő nevére. Nekem a bankok nem adtak kölcsönt, mert soha sehol nem dolgoztam. Mihailnak viszont kiváló hitelmúltja volt. És nagyon magas fizetése. Csakhogy most… Tudja, hogy ez a lakás még mindig jelzálog alatt áll, amit amint Mihail megbetegedett, abbahagytunk fizetni? És most a bank el fogja venni. Egyáltalán, alig tudok megélni. Eladtam mindent, amit lehetett, de… – Tetyána ismét elmosolyodott. – De most, amennyire tudom, törvény szerint Mihail örököse nemcsak a vagyonát, hanem az összes adósságát is örökli. Szóval az, hogy ma megjelent itt maga – ez maga a boldogság!
– Várjon csak! – Anna megfeszült. – Hogyhogy? Hiszen a férje híres professzor volt… Azt akarja mondani, hogy tartozásai voltak a bank felé?
– Nem egy bank felé, hanem rögtön öt felé! Igen! Hatalmas összegekkel tartozunk! Majdnem hatszázezerrel, apróval együtt… Mondom, harcoltunk az életéért, drága kezeléseket csináltattunk, amelyek rengeteg pénzbe kerülnek. De sajnos… vesztettünk… Ezért kérem, siessenek elvégezni a tesztet. Tudok adni maguknak Mihailtól tárgyakat, amelyeken megmaradhatott a biológiai mintája. Már alig várom, hogy megszabaduljak ezektől az adósságoktól az önök javára. Van egy jó ügyvéd barátom, aki örömmel segít.
– Várjon csak! – Anna felugrott a fotelből. – De miért nem tudok én semmit a tartozásairól? És a betegségéről sem tudtam!
– És mikor beszélt vele utoljára?
– Hát… – Anna elégedetlen arcot vágott. – Utoljára talán úgy tíz éve beszéltünk telefonon. Mondtam már, a lányommal más városban élünk.
– Á, szóval más városban… És már tíz éve… Hát persze, ezért nem tudott semmiről. Mondja csak, mi a vezetékneve? És szeretném tudni a címét meg a telefonszámait is. A lánya telefonszámát és az ön személyes számát.
– Minek?
– Megadom ezeket az adatokat a behajtó cégnek, amely már teljesen az őrületbe kerget. Hadd követeljék most már magától és a lányától a tartozásokat.
– Mégis mi jogon?!
– Hogyhogy mi jogon? A lánya feltételezett örökös, aki hamarosan törvényes örökössé válik. Maga mondta nekem. Én pedig lemondok a férjem örökségéről a lánya javára. Ha ő Mihail vér szerinti lánya, így lesz tisztességes!
– Nem! – kiáltotta izgatottan Anna. – Ez nem lehet!
– Mi nem lehet?
– Valószínűleg tévedtem. A férje azt mondta igazat, nem az ő lánya. Most jut eszembe! Akkoriban még egy másik férfival is találkozgattam… Szóval, viszlát! Felejtse el ezt a beszélgetést, és minket is a lányommal együtt. Egyébként a férjét is csak egyszer láttam, véletlenül. Előadást tartott az intézetünkben.
Anna sietve elindult a folyosó felé, és néhány másodperc múlva már csapódott is a bejárati ajtó.
