A sűrű erdők mélyén, ahol a sötét lombú fák titkokat rejtettek, egy idős vadász nap mint nap útnak indult jól ismert ösvényein. Egy napon, az erdő peremén, sovány, elárvult farkaskölyköt talált – egyedül volt, anya nélkül. Ahelyett, hogy sorsára hagyta volna a kicsit, vagy fenyegetésként tekintett volna rá, a vadász úgy döntött, magához veszi, és gondoskodik róla.
Az idő telt, és mély barátság szövődött az öreg és a fiatal farkas között. A vadász a Hűséges nevet adta neki, és a farkas nap mint nap rászolgált erre a névre. Együtt járták az erdőt, vadásztak, és esténként a tűz mellett pihentek meg.
Egy napon azonban szörnyű csapás érte meghitt otthonukat. Az éjszaka közepén tűz ütött ki az öreg kunyhójában. Anton, akit a sűrű füst ébresztett, azonnal eszméletét vesztette a fojtogató levegőtől. De Hűséges nem hagyta, hogy a sors elvegye tőle megmentőjét. Megragadta Anton ruháját a tarkójánál, és húzni kezdte a kijárat felé, fittyet hányva a körülöttük tomboló lángokra. A farkas több égési sérülést is szenvedett, de elszántsága és bátorsága segített kihozni az öreget a friss levegőre.
A vadász kunyhója súlyosan megrongálódott, de a farkas megmentette gazdáját – így hálálta meg, hogy egykor őt is megmentették. Barátságuk megingathatatlan maradt. Az öreg és Hűséges történetét máig mesélik a tábortüzek mellett – emlékeztetve arra, hogy a barátság és a hála mindenek felett áll, és hogy még a vadállatok is képesek hősies tettekre azokért, akiket szeretnek.
