– És hogyan magyarázzam el mindenkinek, miért nem leszel ott anyám ünnepén? – kérdezte tanácstalanul a férj.
– Köszönöm, nagyon finom volt – mondta a férfi, félretolva a tányért. – Katikám, beszélnem kell veled.
– Tudod, Miska, még azt is sejtem, miről.
– És miről?
– Az anyád születésnapjáról.
– Igen. Ma már tizedike van, az ő születésnapja pedig tizennyolcadikán – mondta Mihály.
– Az enyém meg huszadikán. Remélem, erre azért emlékszel? – kérdezte Kata.
– Persze, hogy emlékszem, drágám…
– Miska, bele se kezdj – már most mondom: NEM!
– De hát még azt sem hallottad, mit akarok javasolni – mondta a férj.
– Nem is akarom hallani! Csak közlöm, hogy szombatra lefoglaltam egy asztalt a vendéglőben tíz főre. Nyolcan az én vendégeim, a többi pedig mi ketten. Ha persze méltónak tartod, hogy megjelenj. Ha nem, akkor a saját társaságunkban ünneplünk.
A helyzet pikantériája az volt, hogy az anyós születésnapja szeptember tizennyolcadikán volt, Katáé pedig huszadikán.
És immár harmadik éve, ahogy beköszöntött a szeptember, Mihály vergődni kezdett: hogyan szervezze meg a két ünnepet úgy, hogy se az anyját, se a feleségét ne sértse meg. Eddig még egyszer sem sikerült neki.
– Kata, anya azt javasolja, hogy a két születésnapot együtt ünnepeljük, szombaton, az ő lakásán. Ez végül is ésszerű. Minek költekezni, minek kétszer egy héten összehívni a rokonságot? Ráadásul csütörtökön nem mindenkinek jó, szombaton viszont mindenki ráér.
– Miska, és ki mondta neked, hogy én a saját ünnepemen látni akarom az anyád unokatestvéreit, testvéreit, unokaöccseit és unokahúgait? Én a saját barátaimat hívtam meg – akiket mellesleg te is nagyon jól ismersz – felelte Kata.
– Anya megsértődik – sóhajtott Mihály.
– És az, hogy én megsértődtem tavaly is, meg tavalyelőtt is – az semmi? Az nem számít? Vagy már elfelejtetted?
– Hát… mintha minden rendben lett volna.
– Rendben? Akkor idézzük fel! Tavalyelőtt: áprilisban összeházasodtunk. Eljött a szeptember. Az anyádnak jubileuma volt. Mit mondtál nekem akkor?
– Katikám, anyu hatvanéves, otthon, családi körben akar ünnepelni, szóval szombatra ne tervezzünk semmit!
– És én, miután elkéredzkedtem a munkából, pénteken fél napot, aztán szombaton reggel is az anyád konyhájában pucoltam, szeleteltem, főztem, pácoltam – és így tovább a végtelenségig.
– Szombaton meg a nappali és a konyha között rohangáltam, mint egy pincérnő. És figyeld csak: senki sem köszöntött fel a születésnapomon!
– Miért? Zója felköszöntött – emlékeztette Mihály.
– Nem! Amikor szóltál a húgodnak, hogy nekem is ezen a héten volt a születésnapom, elmosolyodott: „Volt, hát elmúlt. Minek most már emlegetni?”
– De hát utána beszéltem anyuval, és tavaly az asztalnál felköszöntöttek.
– Egyébként, ha már a tavalyi évről beszélünk! Péntek, huszadika, és én megint mint séf és konyhalány egyszerre. Amikor megkérdeztem Vira Szerhijivnát, miért nem segít Zója, tudod, mit mondott az anyád?
– „Zójának ma manikűrje van – nem jöhet ápolatlan kézzel. Holnap reggel meg kozmetikushoz és fodrászhoz megy.”
– Valóban, Zója teljes díszben érkezett az anyja ünnepére. Én meg alig tudtam átöltözni a fürdőszobában, mire a vendégek már jöttek. És igen, akkor felköszöntöttek.
– Még poharat is emeltek rám, de rögtön el is felejtettek. És figyeld meg: sem tavaly, sem tavalyelőtt nem kaptam ajándékot senkitől, rajtad és a szüleimen kívül. Úgyhogy idén szólj az anyádnak, hogy rám ne számítson!
– De hát egyedül nem fog boldogulni!
– Miska, Vira Szerhijivnának a menyén kívül van még fia – azaz te –, meg lánya – Zója. Szerintem ti ketten simán tudtok segíteni az anyátoknak. Nekem meg pont ezen a szombaton van a születésnapom, és a barátaimmal akarom tölteni.
– És hogyan magyarázzam el mindenkinek, miért nem leszel ott anyám ünnepén? – kérdezte a férj.
– Miska, ne tettess már magad kisgyereknek! Senki sem fog engem hiányolni! Legfeljebb akkor, ha tányért kell cserélni, vagy valamit kihozni a konyhából. Nálatok olyan összeszokott a társaság, hogy én, őszintén szólva, ott mindig fölösleges láncszemnek érzem magam.
Kata meggyőzte a férjét, hogy joga van úgy megünnepelni a saját születésnapját, ahogy ő szeretné. De az anyósa és a sógornője úgy gondolták, hogy a menynek nem szabad „kiszakadnia a kollektívából”.
Ezért szinte az egész hátralévő időben, egészen szeptember huszadikáig, azon voltak, hogy rávegyék: engedelmeskedjen a családi szabályoknak, és feltétlenül legyen jelen az anyós által rendezett ebéden.
– Katerina – hívta fel őt telefonon Vira Szerhijivna –, nálunk kialakult egy nagyon jó hagyomány. Két éven át együtt ünnepeltük a mi napjainkat, és ez nagyszerű volt! Nem értem, miért vágtad most hirtelen durcába magad? Mi az, ami nem tetszik?
– Vira Szerhijivna, minden nagyon egyszerű: először is – a barátaimmal szeretném megünnepelni a születésnapomat, másodszor pedig – nem otthon akarom ezt tenni, hanem egy kávézóban vagy étteremben, hogy ne a szoba és a konyha között rohangáljak, hanem nyugodtan beszélgethessek a vendégekkel!
– De hát otthon is remekül elbeszélgetünk a rokonokkal! – tiltakozott az anyós.
– Vira Szerhijivna, ön beszélget, én meg körülöttük futkosok: „add ide, vidd oda”. Nekem ilyen ünnep nem kell!
– Soha nem gondoltam volna, hogy megtagadod a segítséget a férjed édesanyjától! – sértődött meg az anyós.
Zója sokkal határozottabb és makacsabb volt:
– Katerina! Fejezd be ezt az ostoba makacskodást! Anya már összeállította a hozzávetőleges menüt, apa kiment a piacra – mindent megvett. Úgyhogy kezdj el gondolkodni, mit fogsz főzni!
– Anya elküldte a bevásárlólistát Miskának. Hagyd abba az ellenkezést, és gondold végig, miért akarsz összeveszni a férjed anyjával. A szombat eltelik, utána meg annyit találkozhatsz a barátnőiddel, amennyit akarsz.
– Zója, nem vagyok makacs, és előre szóltam az anyádnak, hogy idén saját terveim vannak! Szerintem te teljesen jól tudsz segíteni Vira Szerhijivnának.
A legnehezebb Mihálynak volt: el kellett döntenie, melyik ünnepen legyen jelen. Nem akarta megbántani sem az anyját, sem a feleségét.
És bár Kata nem ragaszkodott nyíltan ahhoz, hogy vele legyen, Mihály nem tudta nem érezni, hogy a felesége megsértődik, ha az anyja ünnepét választja.
Kata többé nem beszélt a szombati terveiről. Pénteken délután azonban felhívta őt a munkahelyén az anyósa:
– Kata, hol vagy? Remélem, lemondtál arról az ostoba éttermes ötletedről? Várlak, ideje elkezdeni, különben holnapra semmivel sem leszünk kész!
– Vira Szerhijivna! Dolgozom! Előre megmondtam, hogy idén nem jövök főzni! Segítsen magának Zója.
– Remélem, érted, hogy Mihály nem fogja jóváhagyni ezt a viselkedést az anyjával és az egész családjával szemben? – kérdezte az anyós.
– Tudja, attól, hogy hozzámentem Miskához, még nem jelenti azt, hogy köteles vagyok mindig és mindenben a rokonainak a kedvében járni!
– Van saját életem, saját érdeklődésem, saját barátaim, és mellesleg ezek Miskával közös barátaink. És nem fogok minderről lemondani csak azért, hogy az ön szakácsnője és mosogatólánya legyek!
Ezen a keserű hangon ért véget a beszélgetés.
Szombaton Mihály, magához véve az ajándékot, elment az anyjához. Kata négy órakor indult a vendéglőbe, ahol asztalt foglalt.
A vendégek késés nélkül megérkeztek. Csak a mellette lévő szék maradt üresen. Felesleges kérdéseket senki sem tett fel – mindenki tisztában volt a helyzettel.
Felköszöntötték, átadták az ajándékokat, az asztalnál vidám volt a hangulat, de Kata időről időre az ajtó felé pillantott – mégiscsak remélte, hogy a férje eljön.
És el is jött, igaz, majdnem egyórás késéssel. Berontott a terembe egy csokor kedvenc teahibrid rózsájával.
– Katya, alig tudtam elszabadulni! Gyakorlatilag megszöktem. Egyébként aktívan emlegettek téged. Rája néni megkérdezte anyát, miért nincs ma az asztalon a „Gombás tisztás” saláta – múltkor annyira ízlett neki, hogy ma el akarta kérni a receptet.
– És az asztal is elég szegényes volt ma. Zója meg duzzogva ült – miközben segített anyának, sikerült letörnie két körmét.
A következő két évben Katát már csak tanácsadóként vonták be az ünnepek előkészítésébe, mert nem sokkal később várandós lett, majd megszületett a kisfia.
A következő jubileumát – hatvanötödik születésnapját – Vira Szerhijivna már étteremben ünnepelte.
– És vajon mire volt szüksége ennek a menynek? Hiszen minden olyan szépen ment, ő meg ilyen felfordulást csinált! – háborgott újra meg újra a tehetetlen anyós…
Önök szerint helyesen cselekedett Katerina? Írják meg a véleményüket a kommentekben, tegyenek egy lájkot és iratkozzanak fel az oldalra – mindig örülök minden egyes követőnek!
