– És hol a vacsora, Nadja? Miért üres az asztal? – kérdezte a férj.
– A vacsora ott van, ahol a pénzecskéid is, drágám! – vágta rá a feleség.
– Na, mi van? Mivel örvendeztetsz meg ma, asszony? Jaj, de éhes vagyok! Most egy egész bikát is meg tudnék enni! – zajosan rontott be a lakásba Mihajlo, aki a munkából tért haza. Biztos volt benne, hogy a felesége, aki mindig korábban ért haza nála, már otthon van, és a szokás szerint a konyhában főz, a férjét várva. Mindig így volt, és ma sem kellett volna semminek megváltoznia.
Amikor azonban Mihajlo belépett a konyhába, és meglátta Nadja arcát, azonnal megértette, hogy ma vacsora nem lesz. Botrányt sem fogják elkerülni – az teljesen biztos.
– És hol a vacsora, Nadja? Mi történt? Miért üres az asztal? – kérdezte Mihajlo még mindig nem igazán elhívén, hogy valami komoly dolog történt.
Nadja a konyhaasztalnál ült, komorabb volt, mint egy viharfelhő. Ugyanabban a ruhában volt, amelyben reggel munkába indult: okkerszínű kosztümben és világos blúzban. Valami számára furcsa és érthetetlen okból nem öltözött át a kényelmes köntösébe, ahogy mindig szokott hazatéréskor – pedig az annyira jól állt neki. Az amúgy szinte teljesen üres asztalon csak egy palack száraz vörösbor állt, amelyet Nadja még hónapokkal korábban vett a szupermarketben, amikor együtt vásároltak a közelgő újévre.
…
– Pezsgőm van, tömény is van, de vörös nincs. Mi van, ha egyszer egy nehéz munkanap után szeretnék inni egy pohárral, mi? – töprengett Nadja, miközben a palackot a bevásárlókosárba tette.
– Ugyan, vegyél akár ötöt is! Én nem bánom. Tudod, nekem mindegy, van-e vagy nincs. Én a sört tisztelem – válaszolta akkor a férje.
A palack most már fel volt bontva, és a vörösbor ott volt a pohárban, amelyet Nadja – minden jel szerint – nem először töltött újra. De ami még inkább megdöbbentette Mihajlót, az az volt, hogy a konyhában dohányszag terjengett. Pedig Nadja öt évvel ezelőtt végleg leszokott erről a rossz szokásáról. Visszavonhatatlanul.
Mihajlo aggódva nézett a feleségére, félve attól, mi következik a kérdései után. Nadja lassan felé fordította a fejét, és megvető pillantással mérte végig, majd odavetette:
– A vacsora ott van, ahol a pénzecskéid is, drágám!
– Nadja, történt valami? – Mihajlo más irányból próbálkozott, elfeledkezve a vacsoráról, és igyekezett kideríteni az okát ennek a mindig barátságos feleségétől szokatlan viselkedésnek.
– Történt? – csodálkozott rá látszólag Nadja. – Nálam nem, nálad viszont valószínűleg igen. Mert holnaptól nem laksz itt. És elkezdhetsz hozzászokni az új státuszodhoz: az elvált férfiéhoz.
– Nadja! Értem, hogy feldúlt vagy, és nem gondolod át, mit beszélsz. De kérlek, légy komolyabb. Ráadásul ittál is, és nem érted, hogy teljes képtelenségeket mondasz. Mi történt olyan, hogy már nem vagyok kedves neked?
Mihajlo megpróbált leülni a felesége mellé, de azonnal éles kiáltást hallott:
– Állj! Ne ülj ide mellém! Ez nem étkezde és nem kocsma. És etetni téged többé senki nem fog!
Ez még jobban megdöbbentette a férfit.
– Nadja! Mi folyik itt?! – Mihajlo is kiabálni kezdett, az idegei már felmondták a szolgálatot.
– Semmi, azon kívül, hogy ideje összepakolnod a holmidat!
Nadja újratöltötte az üres poharát, sajnálkozva nézett a kiürült palackra, és tovább folytatta az „ünneplést”, mintha senki sem lenne mellette.
– Hát mi ez az egész? Férj vagyok, jogom van tudni, mi történik a saját házunkban! És miért van az, hogy a feleségem a jól megérdemelt vacsora helyett demonstratívan leissza magát?
– Lehet. De ehhez neked már semmi közöd!
– Ha azonnal nem magyarázod el, mi folyik itt, felhívom Olenkát, és idehívom. Hadd hagyja ott a férjét és a kisgyerekét, és csodálja meg az anyját!
– Ó, eszedbe jutott a lányod! Nahát! Csak nem apuka lettél? Szerető és gondoskodó! És nagyapa is! Remélem, erre is jól emlékszel! – reagált indulatosan Nadja.
– Igen, emlékszem. A lányomra, az unokámra. És rád is, drágám. Minden percben csak rátok gondolok.
– Ne hazudj! Ránk gondol! A bátyádra gondolsz! Meg annak a közönséges feleségére! Ők a családod most, nem mi!
– Menj, pakolj, és költözz Péterhez meg Lizához! Etessenek és szórakoztassanak most ők! És furikázzanak az új autóval!
– Á, szóval erről van szó! Ezért rendezted nekem ezt a műsort? Mert Péter autót vett? Ehhez nekem semmi közöm! – válaszolta Mihajlo nyugodtan.
– Hogyhogy semmi közöd?! Ne hazudj! Mindent tudok! Lizka ma felhívott, dicsekedett az új kocsival, és azt mondta, neked kell megköszönni!
– Szerintem minden teljesen világos! – a feleség még az asztalra is rácsapott ököllel, hogy a férj végre megértse, mennyire dühös.
– Félreértetted, esküszöm! – Mihajlo már mosolygott.
…
Nadja boldognak tartotta a házasságát. Több mint húsz év közös élet alatt a férje egyszer sem bántotta meg komolyan, és soha nem okozott neki igazi fájdalmat. Mindent együtt csináltak, mindenben közösen döntöttek, minden kérdésben kikérték egymás véleményét. Őszintén hitte, hogy ez így is marad.
Még fiatalon eldöntötték Mihajlóval, hogy ragaszkodnak egy fontos elvhez: senkinek nem adnak kölcsön. És természetesen ők maguk is csak a saját pénzükből élnek. Ha nagyon szorult a helyzet, hitelt vettek fel, de rokonoktól soha nem kértek pénzt. Tudták, milyen könnyű elveszíteni a jó kapcsolatot egy adósság miatt. Számtalan ilyen történetet láttak, amikor közeli, szeretett emberek szakadtak el egymástól egy nyomorult tartozás miatt, amely végül a viszály forrásává vált.
Amikor egy héttel korábban Péter és Liza vendégségbe jöttek hozzájuk, és kölcsönt kértek, Nadja teljesen zavarba jött.
– Miska, segíts! Megjött az autó, de Lizával nem elég a pénzünk.
– Már a bankban is voltunk, még egy hitelt akartunk felvenni, de többet már nem adnak. A rokonokat is végigkérdeztük, de mindenki visszautasított – kezdte a bátyja.
– Nadjus, tudjuk, hogy nektek van pénzetek. Hiszen te magad mondtad egyszer, hogy Mihajlóval idén a tengerhez készültök repülni. Vagyis félretettetek egy bizonyos összeget, igaz? – csatlakozott a férjéhez Jelizaveta.
– Liza, jól ismered az elvünket. Az változatlan. Miért beszélsz nekem a nyaralásra félretett pénzről? Az arra lesz elköltve, amire szántuk.
– Éppen ezzel tervezek a napokban foglalkozni: elkezdem kiválasztani a nyári utazást. Azonnal ki is fizetem, hogy olcsóbb legyen – válaszolta Nadja nyugodtan a sógornője ravasz célzásaira.
– Jaj, várhattok még egy kicsit, abból nem lesz baj. Visszaadjuk mi azt a pénzt. Petyának jövő negyedévre még prémiumot is ígértek. Ugye, Petya?
– Majd később veszitek meg. Most nincs ezzel gond. Talán még last minute utat is kifogtok, az még olcsóbb is lesz – folytatta mézes-mázosan a szemtelen rokon.
– Nem akarok veletek vitatkozni, és pláne nem veszekedni, de a válaszunk nem – felelte Nadja nyugodtan.
– Te meg, testvér, miért hallgatsz? Tényleg nem segítesz? – nézett meglepetten Mihajlóra Péter. – Vagy nálad mindent Nadja dönt el?
– A feleségem már elmondta. Nekem nincs mit hozzátennem. A pénzt arra költjük, amit elterveztünk. Ha nektek adnánk, nagy eséllyel nem látnánk viszont a szabadságig – ez biztos, mint a nap.
– Hát ez hihetetlen! Ilyen a rokonság? Tényleg nem mentetek meg minket? – csattant fel hangosan Liza. – Nahát! Erre nem számítottam tőletek! Nem bizony, Nadja és Miska!
– Liza, ne csinálj botrányt, kérlek. Sok éve ismertek minket. Semmi nem változott. A férjemmel mi soha nem kérünk kölcsön, és senkinek nem adunk pénzt. Kár volt ezzel hozzánk jönnötök. Megsértődni pedig szerintem teljesen értelmetlen.
– Azt hittük, hogy a közeli rokonokért egyszer mégis kivételt tesztek. De úgy látszik, számotokra a „rokonság” szó csak üres hangzás.
Péter megsértődött, és alig tudta visszafogni az érzelmeit.
– Nem félsz, öcsém, hogy egyszer neked is hozzám kell majd segítségért fordulnod?
– Remélem, minden problémámat magam fogom megoldani – mondta Mihajlo határozottan és magabiztosan.
– Menjünk innen, drágám! Ha ők így bánnak velünk, nincs miért itt ücsörögnünk – mondta sértetten Liza…
Az eset után Nadja és Mihajlo csak egyszer beszélték meg egymás között a történteket, és arra jutottak, hogy helyesen cselekedtek.
Ismerve Péter természetét, biztosra lehetett venni, hogy a pénzüket nagyon sokáig nem látták volna viszont. A férj testvére nem volt híres a megbízhatóságáról, és a szavának sem volt igazán gazdája.
De valami mégis félrement, és Mihajlo megváltoztatta a döntését. Mert ma Liza maga hívta fel Nadját a munkahelyén, és dicsekedett el a drága vásárlással.
Több fényképet is küldött az új autóról. Aztán megkérte, adja át az üdvözletét és a köszönetét Mihajlónak a segítségéért. Nadja majd felrobbant a dühtől.
– Hogyan tehette ezt a férjem? Miért hagyta magát rábeszélni a testvére által, és miért köpött a véleményemre? És a közös elvünkre, amelyet évek óta követtünk?
– Miféle húzás ez egyáltalán? És érdemes-e ezek után megőrizni a házasságot egy ilyen megbízhatatlan emberrel? – háborgott magában, miközben a munkanap végét várta.
Az első gondolata az volt, hogy azonnal felhívja Mihajlót, és mindent a fejéhez vág, visszafogás nélkül. Aztán azonban rájött, hogy ez a beszélgetés nem telefonra való, és estére halasztotta a leszámolást a férjével.
Bosszúsan gondolt arra, hogy így most nem fognak tudni elrepülni a tengerhez. Hiszen Olenkának is megígérték, hogy magukkal viszik őt a hároméves Marijkával együtt.
A veje sokat dolgozott, és egyelőre nem tudott elutazni pihenni a feleségével és a lányával. Most pedig úgy tűnt, hogy minden kárba vész? Mihajlo a tettével keresztülhúzta az összes tervüket.
– Na, és mit találtál ki magadnak? – folytatta Mihajlo jóindulatúan, miközben a feldühödött feleségére nézett.
– Itt nincs min gondolkodni! Ha odaadtad a pénzünket Péternek, akkor legyen benned annyi bátorság, hogy bevallod! Ne próbálj kimagyarázkodni. És a lányodnak is mondd el, miért nem fognak idén Marijkával tengert látni!
– Miért ne látnának? Dehogynem! Te is, drágám. Mindannyian együtt, ahogy elterveztük, nyáron elutazunk a meleg tengerhez. Semmi sem változott.
– Akkor miért kérte Lizka, hogy mondjak köszönetet neked? És mondd csak, miből vették az autót? – Nadja még mindig nem hitt a férjének.
– Abból a pénzből, amit kamatra kölcsönkértek az egyik ismerősömtől. Én csak összehoztam őt a bátyámmal, és mondtam Péternek, hogy igénybe veheti ennek az embernek a szolgáltatásait.
– Zahar már több éve abból él, hogy nagyobb összegeket ad kölcsön bizonyos kamatra. Azoknak, akiknek a bank valamilyen okból nem ad hitelt, ez egy kiút. A kamat ugyanaz, csak a pénzt nem a bank adja, hanem egy magánszemély. Ennyi az egész.
– Ez igaz? – kérdezte Nadja kétkedve.
– Teljes mértékben! És az összes pénzünk, az utolsó fillérig, megvan. Te pedig, drágám, már a legközelebbi napokban megveheted mindannyiunknak az utazást, hogy végre ne kelljen többet gondolkodnod és aggódnod.
Ezután Mihajlo megmutatta a feleségének az egész összeget, ami a számláján volt, hogy Nadja többé ne kételkedjen.
Nadja felvidult. Bement a hálószobába, hogy átöltözzön a kedvenc köntösébe, majd gyorsan elkészítse a régóta várt vacsorát. Ideje volt megetetni a férjét, aki visszanyerte a becsületét.
– Bocsáss meg, hogy rosszat gondoltam rólad. Ilyen még soha nem fordult elő velem. Soha nem kételkedtem benned, most meg – egy pillanat alatt minden összeomlott! Még a váláson is gondolkodtam – mondta a feleség jóindulatúan, Mihajlo mellett ülve az asztalnál.
– Semmi baj, megesik. Jaj, de finomak a gombócaid, drágám! – dicsérte a férj a Nadja által stratégiai tartalékból, a fagyasztóból elővett vacsorát.
– Egyszerűek, saját kézzel készítettek – válaszolta a feleség, és magában megfogadta, hogy többé soha nem szégyeníti meg magát bizalmatlansággal. Hát ilyet is művelni!
És ti mit gondoltok erről? Írjátok meg a véleményeteket a kommentekben, és nyomjatok egy lájkot!
💬 Barátok, ha szívesen olvastok még több történetet tőlünk, hagyjatok kommenteket, és ne feledkezzetek meg a lájkokról sem. Ez inspirál minket arra, hogy tovább írjunk!
