Fedor felnézett, és elmosolyodott.
– Na, fordulj meg! Nagyon szép. Nagyon jól áll neked! – mondta gyengéden a férfi.
– Nekem is nagyon tetszik… Az egész üzletet végigjártam, már azt hittem, vásárlás nélkül megyek haza! És az utolsó pillanatban megláttam ezt a ruhát! Teljesen beleszerettem! Nyáron, Marinka születésnapjára ebben megyek.
– Nem, ebben ne menj – mondta Fedor komoly arcot vágva.
– Miért? – kérdezte szomorúan Orisja.
– Mert akkor szebb leszel, mint az ünnepelt. Az pedig nem illik.
Orisja felnevetett, Fedor pedig arra gondolt, milyen szép a felesége nevetése.
– Ugyan már!
A nő a tükörhöz lépett, és még egyszer megcsodálta az új ruháját. Az égkék ruha valóban remekül állt neki, és mellette Orisja szürke szemei élénk kéknek tűntek.
Fedor is a feleségét nézte, és érezte, hogy nehézzé válik a lelke. Még mindig nem mondta el neki… Nem tudta, hogyan tegye. Remélte, hogy minden rendeződik…
– És mikor is terveztük a szabadságot? – kérdezte Orisja a tükörből a férjére pillantva.
– Szeptemberben… – válaszolta a férfi rekedt hangon az izgalomtól.
– Szeptemberben… Addig majd nézek fürdőruhákat is. Mert most csak kettő van. Az kevés lesz.
Fedor lehunyta a szemét. Nem, nem lehet tovább titkolni az igazságot. Meg akarta őt kímélni, de tudta, hogy ez nem fog sikerülni. El kell mondania.
– Orisja, kérlek, ülj le – mondta a férfi.
A nő megfordult, még mindig mosolyogva. Aztán meglátta férje komoly arcát, és a mosoly eltűnt.
– Mi történt, Fedor? – kérdezte ijedten, miközben leült a férje mellé.
– Rossz hírem van…
– Istenem… Ne kínozz, mi történt? Mindenki él és egészséges? Anyám rendben van?
– Mindenki egészséges! – nyugtatta meg Fedor. Aztán kezébe vette a nő kezét, és így szólt: – A cégem csődbe ment.
Orisja a férjére nézett, próbálta felfogni a hallottakat.
Öt évvel ezelőtt házasodtak össze. Fedor tíz évvel volt idősebb Orisjánál, de a lány akkor őrülten beleszeretett. A korkülönbség nem jelentett akadályt. Akkoriban Fedor ügyei épp kezdtek fellendülni, és senki sem vádolhatta volna Orisját azzal, hogy a pénz miatt van vele. Ráadásul mindenki, aki ismerte őket, látta, mennyire szeretik egymást.
Azt mondják, egyes házasságok az égben köttetnek. Az övék ilyen volt. Olyanok voltak, mint két fél, amelyek tökéletes egésszé válnak együtt. Közös életükben nem volt semmi piszkos dolog. Nem volt hazugság, sem csalás.
Fedor üzlete az esküvő után gyorsan fejlődni kezdett. Egyre többet keresett, és a házaspár hamar lecserélte kis kétszobás lakását egy nagy házra. Autókat vettek, gyakran repültek nyaralni. És az addig is felhőtlen életük még jobb lett.
Fedor úgy gondolta, hogy ha egy férfi megházasodik, akkor automatikusan magára vállalja a család eltartásának felelősségét. A feleség dolgozhat, de az ő pénze nem lehet a fő jövedelem. Ezért Fedor még azt sem tudta, mennyit keres Orisja.
Általában a nő mindent magára költött: szépségszalonokra, üzletekre, mindenféle kedves női apróságra. Néha Orisja vásárolt élelmiszert, befizetett néhány kisebb számlát, de ezt mindig saját akaratából tette. A fő kenyérkereső szerepe Fedoré volt. Így érezte magát kényelmesen.
Most viszont kénytelen volt bevallani a kudarcot. És a saját gyengeségét.
Fedor még arra is gondolt, hogy ha Orisja a vállalkozása bukása után el akarja hagyni, meg fogja érteni. Hiszen nem teljesítette a feladatát.
– Mióta rossz a helyzet? – kérdezte halkan Orisja.
– Néhány hónapja. Azt hittem, kimászom belőle, de nem sikerült. Ma a céget hivatalosan is csődbe jelentették. Sajnálom…
Fedor lehajtotta a fejét. Szégyellte a szeretett nő szemébe nézni.
– Miért nem mondtad el nekem? – kérdezte kissé sértődötten Orisja.
– Nem akartalak ebbe belekeverni. Azt reméltem, egyedül is megoldom.
– Drágám! – háborodott fel a feleség. – Hiszen mi család vagyunk. Jóban és rosszban, emlékszel? Tényleg azt gondoltad, hogy jóban szeretlek, de rosszban nem támogatlak?
– Csak nem akartam ezt a terhet a te törékeny válladra tenni – sóhajtott fel.
– Semmi baj – mondta mosolyogva Orisja, és megsimogatta a vállát. – Megoldjuk. Mit tervezel most tenni?
– Nem tudom – mondta Fedor sóhajtva. – Össze kell számolni mindent, megérteni, mennyi pénzünk maradt. Elhelyezkedem valahol dolgozni. Aztán talán később újra meg tudom nyitni a saját vállalkozásomat…
– Rendben – állt fel a kanapéról Orisja. – A ruhát visszaviszem.
– Még csak ne is gondolj rá! – ugrott fel Fedor. – Olyan jól áll neked, és annyira tetszik neked.
– Semmi gond – nyugtatta meg a férjét a nő. – Tele van a szekrényem ruhákkal, és Marinka születésnapjára amúgy sem illik ebben menni, hiszen te magad mondtad.
Fedor elmosolyodott, és érezte, hogy összeszorul a szíve.
– Az ára félhavi élelmiszerre elég lenne. Most ez fontosabb – tette hozzá Orisja. – Aztán majd, amikor minden rendeződik, veszek magamnak egy másikat, még szebbet.
Este a házaspár átnézte a költségvetést. Ha egy kicsit összehúzzák a nadrágszíjat, és Orisja fizetését is figyelembe veszik, fél évig biztosan nyugodtan meg tudnak élni.
– Végső esetben eladjuk az egyik autót – mondta a nő.
– Holnaptól elkezdek munkát keresni – biztosította őt Fedor. – Ha nem találok valami tisztességes állást, elmegyek rakodónak, futárnak, taxisnak… bárminek! Nem fogok a te nyakadon élni.
Orisja hallgatott. Valamin gondolkodott, mintha fejben számolgatna.
– Fedor, mondtad, hogy szeretnél egy másik vállalkozást indítani…
– Igen, vannak ötleteim, de attól tartok, most nincs rá pénzügyi lehetőség. És félek, hogy megint csődbe jutok.
– Rendben, majd kitalálunk valamit – mondta Orisja.
Aznap éjfél után sem aludt. A nő tudta, hogy Fedor azok közé tartozik, akik megragadják a szerencsét a farkánál. Megvan benne az a bizonyos vállalkozói érzék. És ha most megijed, akkor valóban élete végéig valamilyen futárként fog dolgozni.
Az ilyen munka nem neki való. Neki mindig fejlesztenie kell valamit, kitalálni új dolgokat, üzleti folyamatokat építeni.
És nem is a pénzről van szó. Hanem arról, hogy mindenkinek a saját munkáját kell végeznie – azt, ami a pénzen kívül örömöt is ad.
Reggel Orisja megkérte a férjét, mesélje el, milyen üzleti ötlete van. Miután végighallgatta, úgy döntött, hogy ez egy nagyon ígéretes lehetőség, és valóban sikerülhet.
– Mennyi pénz kell a kezdéshez? – kérdezte.
Fedor mondott egy összeget, és az nem volt kicsi.
– Ráadásul a következő hónapokban nem is várható bevétel. Ott csak éppen hogy elkezdenek majd megtérülni a költségek – mondta szomorúan Fedor.
– Arra gondoltam, adjuk el mindkét autónkat. Akkor elég pénzünk lesz a kezdéshez – jelentette ki határozottan Orisja.
– Nem, nem – tiltakozott azonnal a férfi. – Neked messze van a munkahelyed, autó nélkül nem lehet.
– Tudod, Fedor – mosolygott a felesége –, amikor kicsi voltam, zeneiskolába jártam. A város másik végén volt. Hetente háromszor iskola után felszálltam a buszra, azon utaztam körülbelül fél órát, aztán átszálltam a villamosra, és még negyven percig utaztam.
És ami furcsa, számomra ez teljesen természetes volt. Mert nem volt más lehetőség. És most sem fogok összedőlni, ha egy ideig busszal kell járnom munkába. Ráadásul az út csak fél óra.
– És még húsz percet gyalogolni kell a buszig – mondta komoran Fedor.
– A tél alatt felszedtem öt kilót. Ideje leadni őket. Szóval ha úgy gondolod, hogy meg tudod valósítani az ötletedet, akkor hajrá.
– És ha nem sikerül? – kérdezte ijedten a férfi. Pedig üzleti érzéke volt, a munkában kemény tudott lenni, és nem engedett könnyen. Most viszont úgy ült ott, mint egy megijedt kisfiú. Nem a pénztől félt, hanem attól, hogy elveszíti a felesége bizalmát.
– Ha nem sikerül, akkor majd belefogsz valami másba. Én hiszek benned, drágám.
Orisja barátnői, amikor megtudták, mi történt, mind egyhangúan azt mondták, hogy bolond.
– Nem a te dolgod eltartani a férjedet. Menjen dolgozni! Te dolgozol, ő meg ott ül és üzleti terveket rajzolgat! Ráadásul már egy vállalkozást tönkretett, most majd a másodikat is – mondta az egyikük.
– Miért javasoltad, hogy adjátok el az autókat? Én soha nem adnám el a saját kocsimat. Ő ment csődbe, hát találja ki ő, honnan szerez pénzt – mondta a másik.
– Ó, lányok – mosolygott csak Orisja –, én szeretem a férjemet, és minden helyzetben támogatni fogom. És még valami: hiszek benne, és bízom benne mint üzletemberben.
Ha titeket hallgatlak, akkor számotokra a házasság csak határtalan boldogság. És tudjátok, sajnálom a férjeiteket. Rátok biztosan nem számíthatnak.
A barátnők akkor megsértődtek Orisjára, és rosszindulatú várakozással figyelték, mikor jut majd a család teljesen tönkre a barátnőjük jósága és naivitása miatt.
De ez nem történt meg. Talán a felesége támogatása és hite segített Fedoron, talán a sors rendelte úgy, hogy saját vállalkozását vezesse.
Már egy év múlva visszatért a jólétük a megszokott szintre. Egy idő után pedig még növekedett is. Újra vettek egy-egy autót, sőt még jobbat is, mint amilyenek korábban voltak.
Egy nap, amikor Fedor az irodájából a közeli kávézóba indult ebédelni, megállt egy üzlet kirakata előtt. Ott állt egy próbababa, rajta pedig ugyanaz a kék ruha volt, amelyet a feleségének több mint egy évvel korábban vissza kellett vinnie, mert akkor nem volt elég pénzük.
Fedor egy pillanatig sem habozott. Azonnal megvette, és este Orisjának ajándékozta.
– Komolyan? Ugyanaz a ruha? – kérdezte lelkesen. Őszintén szólva már el is felejtette, annyi minden történt azóta.
– Úgy gondolom, a legjobbat érdemled. És a következő születésnapon Marinkánál ebben menj. Az ünnepeltre meg fütyülök. Hadd lássa mindenki, hogy a világ legjobb nője lett a feleségem.
