– Remek! Csináltál a feleségednek egy gyereket – aztán visszabújnál anyád szoknyája alá? Nem, fiam, ez így nem megy. Nem foglak rejtegetni.
– De hát miről beszélsz, rejtegetni? Nem vagyok én teljesen… Csak levegőt akarok venni, érted? Ott ő ordít, sír, aztán bocsánatot kér, aztán megint ordít… Olyan idegállapotban vagyok, hogy már mások lélegzetvétele is felidegesít!
– Most már majd a túlvilágon fújhatod ki magad – sziszegte Tamila, határozottan előrelépve. – Megházasodtál – hát tűrd! Ez nem nyári tábor, hanem család. Vagy azt hitted, egész életetekben klubról klubra jártok majd, és mozizgattok?
Matvij elfordította a tekintetét, és zavartan megvonta a vállát. Mondani akart volna valamit, de nem talált szavakat. Letette a táskáját a padlóra, mintha mégis meg akarna próbálni bejutni az anyja lakásába, akár a felháborodásán keresztül is. Tamila azonnal elé lépett.
– Nem! Nincs itt alvás! Nincs vacsora! Ha magadtól nem mész el, rendőrt hívok. Komolyan. Nézd csak, mennyire „elfáradt”…
Matvij mindig így viselkedett. Zavartan és bűnbánóan nézett, de a tekintetében fel-felvillantak a sértettség szikrái.
…A fia gyerekkora óta a kibújás mestere volt. Amíg az idősebb bátyja a telken dolgozott, Matvij hasfájásra panaszkodott, és „lázzal” feküdt az ágyban. Tamila orvosról orvosra hordta, míg végül rá nem jött, hogy a kisebbik egyszerűen nagyon színpadias és ravasz. Egyszer, amikor a fia ismét „megbetegedett” egy dolgozat előtt, egyszerűen kirángatta az ágyból a gallérjánál fogva. Nyafogott, jajgatott és panaszkodott, de mennie kellett.
– Ha ott helyben feldobom a talpam, majd meglátod… – duzzogott sértődötten, szipogva. – Anna Pavlovna le fog szidni, amiért betegen iskolába küldtél. Téged fog, nem engem!
Tamila nevetett, bár már akkor is értette, hogy ez nem vicces. Matvij képes volt fél napig pepecselni az építőkockákkal, várakat építeni, de az, hogy elvigye maga után a tányérját, számára világméretű tragédiával ért fel. A házi feladatok…
A házi feladatokat csak kiabálás után csinálta meg. Bármilyen gond adódott, azonnal az anyjához rohant a szerencsétlen kiskutya tekintetével.
És bár Tamila igyekezett leszoktatni erről a viselkedésről, a felelősség áthárításának szokása nem tűnt el.
Katja, Matvij felesége, nem volt egyszerű természet. Kezdetben kedves, gyengéd és figyelmes volt. Szinte a szájából leste ki a szót.
– Többször még kávét is hozott nekem az ágyba. Anya, pontosan ilyen feleséget akartam – dicsekedett a fia Tamilának.
Tamelát azonban nem lehetett ilyen trükkökkel megvezetni. Pontosan tudta, hogy egy kapcsolat elején mindenki igyekszik a legjobb arcát mutatni.
Ráadásul Katja még csak huszonegy éves volt. Tapasztalata alig akadt, viszont a vágya, hogy mindenkinek megfeleljen, határtalan volt.
Elég volt egyetlen meghívásos vacsora, hogy Tamila megérezze: a jó kislány maszkja mögött egy kis vulkán lapul.
Amikor Matvij megkérte, hogy kanál helyett villát hozzon, Katja felállt, de ingerülten kifújta a levegőt. Amikor a férfi tréfásan kényeskedőnek nevezte, Katja elmosolyodott, de önkéntelenül megrebbent a szemöldöke.
Elég volt, hogy Tamila unokahúga óvatlanul megjegyzést tegyen a salátára, Katja hirtelen felpattant az asztaltól, elégedetlenül összeszorítva az ajkát.
– Jaj, elfelejtettem felhívni anyát! – mondta, és visszavonult a konyhába.
Tamilának úgy tűnt, hogy senkit sem hívott fel. A konyhában csend honolt.
– Légy vele óvatosabb, fiam. Biztos vagy benne, hogy ő az igazi? – kérdezte halkan, amikor Katja elment. – Nem a legrosszabb lány, neked pont ilyen kell, aki hajt, de…
„De nem érted, mire vállalkozol” – gondolta Tamila, bár hangosan nem mondta ki.
– Anya, nálunk minden rendben van. Túlságosan szigorú vagy vele. Néha érzelmes, de hát ez nem probléma – legyintett Matvij.
Nem probléma… Tamilának valóban nem volt az. Sőt, még előnyöket is látott benne. Igen, Katjának van karaktere, de határozott és önálló. Mindig eléri, amit akar. És Matvijt sem hagyja különösebben elpuhulni.
Csakhogy a kérdés az volt: Matvij készen áll-e erre? Az élet megmutatta, hogy nem – nem volt rá felkészülve.
Fél évvel az esküvő után Katja és Matvij tortával és széles mosollyal állítottak be Tamilához.
– Anya, hamarosan nagymama leszel!
Tamila majdnem félrenyelt. Összeszorult a torka, a tenyere azonnal izzadni kezdett. Megigazította a szemüvegét, és figyelmesen végignézett a fiatalokon. Úgy ragyogtak, mintha megütötték volna a főnyereményt.
– Ti meg mit csináltok? – csúszott ki belőle. – Még egy éve sem éltek együtt, és máris gyerek?
Matvij zavartan felvonta a szemöldökét: nem számított ilyen reakcióra. Katja lesütötte a szemét, és összeráncolta a homlokát. Nyilvánvaló volt, hogy lebeszélni őket lehetetlen.
– De hát mi a gond? Férj és feleség vagyunk, családunk van – motyogta Matvij.
Tamila nagyot sóhajtott. Hiszen ezek még maguk is gyerekek! Hová nekik még egy harmadik? Fogalmuk sincs, mit jelent a kimerültségtől állva elaludni a zuhany alatt. Mégsem kezdett alternatívákat felvetni. A végén még ő lenne a hibás. Ha már így alakult, hát legyen.
„Úgysem múlik rajtam semmi” – gondolta. Csakhogy Tamila tévedett. A sors akaratából a kormány váratlanul az ő kezébe került.
Hogyan történt? Lassan, fokozatosan. Minden egy megható szokással kezdődött. Matvij elkezdett beugrani az anyjához ebédelni. Azt mondta, hiányzik neki, gyakrabban szeretné látni, és hogy a felnőtté válás után kezdte igazán értékelni Tamelát és a gondoskodását.
Aztán elszólta magát:
– Katját most mindentől kirázza a hideg. A hús szagától, a halétól, még a rántottától is. Csak a salátáin él. Én meg nem kecske vagyok, nekem azért kellene valami normális étel is – vallotta be.
És elkezdett vacsorákra is bejárni.
Tamila nem tiltakozott. Úgy gondolta, ezzel Katján és Matvijon is segít. A menye kevesebbet áll a tűzhelynél. A jóllakott férj pedig boldog férj.
Csakhogy Matvij egyre messzebb ment.
– Reggel óta rágja az agyamat – panaszkodott. – Állítólag letört a körme, pedig születésnapra megy a barátnőjéhez.
– Folyton kérdezgette, mit csináljon, nem ciki-e ilyen kézzel menni. Honnan tudnám én? Engem ez az egész hidegen hagy, észre sem venném.
Tamila hallgatta, sóhajtozott, bólogatott. A fia mesélte, mennyire elfáradt a munkában. Panaszkodott, hogy Katja az éjszaka közepén is felébreszti csak azért, hogy beszélgessenek, ő meg nem tudja kialudni magát.
Elmondta azt is, hogyan járta végig az összes környékbeli boltot sárkánygyümölcs után, mert Katjának hirtelen egzotikusra támadt a kedve.
Egy ponton Tamila dühös lett. Nem a menyére. A fiára. Ő maga nagyon jól emlékezett, milyen egy gyermeket kihordani, és mennyire fontos ilyenkor a férfi támogatása.
Matvij viszont egyre inkább elzárkózott a feleségétől. Minden estét az anyjánál töltött: hol sorozatokat nézett, hol számítógépes játékokkal játszott, hol egyszerűen csak feküdt a kanapén „csendben”.
– Tegnap akkora jelenet volt… Katja hisztériát csapott, mert nem azt a joghurtot vettem. Állítólag utálja az őszibarackot, epret akart. Azt mondta, egyáltalán nem figyelek rá – panaszkodott megint csak Matvij.
– Lehet, hogy tényleg nem figyelsz rá? – vonta fel Tamila szkeptikusan a szemöldökét.
Matvij legyintett. Egy hét múlva pedig táskával és holmikkal érkezett, közölve, hogy pár napig marad.
– Ő úgyis az anyjához készül. Kell egy kis szünet egymástól, különben elválunk.
Tamila összeszűkítette a szemét, rosszallóan nézve a fiára. Ez a hír egyáltalán nem tetszett neki.
– El fogtok válni, ha folyton elszaladsz előle. Fordulj meg, és menj vissza hozzá! Most rosszul van! Szüksége van a támogatásodra, még akkor is, ha morog. Férfi vagy, vagy mi? Mellette a helyed!
És ekkor elszabadult minden… Először Matvij nyafogott, hogy Katja a félelmeivel teljesen kikészíti. Hogy elege van abból, hogy kétnaponta vele rohangál ultrahangra.
Hogy belefáradt a nyugtatásába és abba, hogy mindig azt mondja: minden rendben lesz. Aztán véletlenül kibökte, hogy már ő maga is komolyan gondolkodik a váláson.
Tamila azonnal megértette a helyzetet. Matvij abban reménykedett, hogy az anyja mellé áll, befogadja, megvigasztalja. Nem, erről szó sem lehet! Ő soha nem fogja támogatni a fia felelőtlenségét.
– Mit gondoltál, milyen lesz? Csupa virág meg gügyögés? Egy kis ember növekszik benne! Tudod, ez nem egyszerű. Amikor téged hordtalak, én is ki akartam ugrani az ablakon.
– Még az étel látványától is rosszul lettem. Egyszer egy samponreklámon sírtam el magam! De apád mindig hazajött, még akkor is, ha legszívesebben elmenekült volna. Mert szeretett. Mert tudta, hogy egyedül vagyok, és félek!
– Anya, de hát te nem érted, ő…
– Dehogynem értem! Te választottad ezt a nőt! Te akartál gyereket! Akkor most légy férfi!
– Én csak a szülésig szeretném…
– Először csak a szülésig. Aztán addig, míg ki nem bújnak a fogai. Nem, Matvij! Nem leszel félállású férj! Ha kell, felmosóronggyal is elkergetlek, de itt bujkálni nem fogsz!
Még sokáig vitatkoztak, de végül Tamila kitette az ajtón. Ezután pedig üzenetet írt a menyének.
– Egy órán belül vissza kell mennie. Katjuska, egy tanács tőlem: ne nyomd, de ne is engedd el. Ez a fiú még nagy lúd, nem szokott hozzá, hogy gondoskodjon bárkiről – írta az anyós.
Katja azonnal elolvasta az üzenetet, de csak tíz perc múlva válaszolt. Egy rövid „köszönöm” és egy szív.
…Attól kezdve Matvij már nem töltötte az estéit az anyjánál. Eleinte teljesen eltűnt, még a nőnaphoz sem gratulált.
Később helyreállt a kapcsolat, bár érezhető távolsággal és enyhe hűvösséggel. Tamila nem aggódott emiatt.
A fájdalom a felnövés elkerülhetetlen része. Ha pedig hagyjuk, hogy valaki az anyja szoknyája alá bújjon, soha nem fog felnőni…
Szerintetek helyesen cselekedett az anya? Írjátok meg a véleményeteket kommentben! Tegyetek egy lájkot.
