A lépcsőház előtt egy pillanatra megállt, fejben mérlegelve, mit is fog mondani a feleségének. Felment a lépcsőn, kinyitotta az ajtót.
– Szia – mondta Bucsin. – Vera, itthon vagy?
– Itthon – válaszolta flegmán a felesége. – Szia. Na, akkor süssem a szeletelt húst?
Bucsin megfogadta, hogy egyenesen fog cselekedni – határozottan, férfiasan! Pontot tesz a kettős életére, amíg még ajkán nem hűlt ki a szerető csókja, amíg újra be nem szippantja a kispolgári mocsár.
– Vera – köszörülte meg a torkát Bucsin. – Azért jöttem, hogy elmondjam… szakítanunk kell.
Vera a hírre több mint nyugodtan reagált. Verát egyébként sem volt könnyű kizökkenteni az egyensúlyából. Bucsin valaha ezért csúfolta is „Jéghideg Verának”.
– Hogy érted ezt? – kérdezte Vera a konyhaajtóból. – Ne süssem meg a húst?
– Ahogy gondolod – mondta Bucsin. – Ha akarod, süsd meg, ha nem, ne süsd. Én elmegyek egy másik nőhöz.
Egy ilyen bejelentés után a legtöbb feleség serpenyővel esne neki a férjének. Vagy legalább egy heves jelenetet rendezne. De Vera nem tartozott ebbe a többségbe.
– Ugyan már, miféle nagyfiú – mondta. – Elhoztad a csizmámat a cipésztől?
– Nem – jött zavarba Bucsin. – Ha ez ilyen fontos, most azonnal elmegyek és elhozom!
– Óóó… – morogta Vera. – Ilyen vagy te, Bucsin. Ha csizmáért küldik a bolondot, a régi lyukasat hozza vissza.
Bucsin megsértődött. Úgy érezte, hogy a szakításról szóló beszélgetés valahogy nem úgy halad, ahogy kellene. Hiányzott belőle az indulat, a szenvedély, a dühös vádaskodás! Bár mit is várhatott a feleségétől, akit csak „Jéghideg Verának” hívott?
– Úgy érzem, Vera, nem hallasz engem! – mondta Bucsin. – Hivatalosan bejelentem, hogy elmegyek egy másik nőhöz, elhagylak, te meg itt a csizmáddal foglalkozol!
– Jogos – mondta Vera. – Ellentétben velem, te bárhová mehetsz. A te csizmád nincs a cipésznél. Miért is ne menné?
Sokáig éltek együtt, de Bucsin még mindig nem tudta eldönteni, mikor gúnyolódik a felesége, és mikor beszél komolyan. Annak idején épp azért szeretett bele Verába, mert kiegyensúlyozott, konfliktuskerülő és szófukar volt. Plusz a házias természete és kellemes, formás alakja is számított.
Vera olyan megbízható, hűséges és hidegvérű volt, mint egy harminctonnás hajóhorgony. De most Bucsin mást szeretett. Szenvedélyesen, bűnösen, édesen! Ezért itt volt az ideje, hogy pontot tegyen a végére, és új életet kezdjen.
– Szóval, Vera – mondta Bucsin némi ünnepélyességgel, szomorúsággal és megbánással a hangjában. – Mindenért hálás vagyok neked, de elmegyek, mert mást szeretek. Téged pedig nem.
– Hát ez elképesztő – mondta Vera. – Nem szeret engem, ez a félnótás tornacipő! Az én anyám például a szomszédot szerette. Apám meg a dominót meg a vodkát. És akkor mi van? Nézd meg, milyen nagyszerű ember lett belőlem!
Bucsin tudta, hogy Verával vitatkozni szinte lehetetlen. Minden szava olyan, mint egy súlyzótányér. Kezdődő hevülete egyszerűen elszállt, már veszekedni sem volt kedve.
– Veruska, tényleg nagyszerű vagy – mondta levert hangon Bucsin. – De én mást szeretek. Szenvedélyesen, bűnösen, édesen. És el akarok hozzá menni, érted?
– És ki az a másik? – kérdezte a felesége. – Talán az a Natasa Krapivina?
Bucsin hátrált egyet. Egy évvel ezelőtt valóban volt egy titkos afférja Krapivinával, de azt sem gondolta volna, hogy Vera ismeri őt!
– Honnan ismered?… – kezdte, majd elharapta a szót. – De mindegy. Nem, Vera, nem Krapivináról van szó.
Vera ásított.
– Akkor talán Szvetlana Burbulszkaja? Hozzá igyekszel?
Bucsin hátán végigfutott a hideg. Burbulszkaja is a szeretője volt, de az már múlt idő. És ha Vera tudott róla – miért hallgatott? Ja persze, ő a megtestesült kőszikla, belőle szót kihúzni nem lehet.
– Nem talált – mondta Bucsin. – Nem Burbulszkaja, nem Krapivina. Egészen másról van szó. Egy csodálatos nőről, aki az álmom netovábbja. Nem tudok nélküle élni, és hozzá megyek. Ne próbálj lebeszélni!
– Akkor biztosan az a Majka – mondta a felesége. – Hát, Bucsin-Bucsin… te repedt agyú bioember. Mintha nem tudnám. A te álmaid csúcsa: Maja Valentinovna Guszjajeva. Harmincöt éves, egy gyerek, két abortusz… Igazam van?
Bucsin a fejéhez kapott. Telitalálat! Tényleg Majával volt viszonya.
– De honnan?… – hebegte Bucsin. – Ki árult el minket? Te kémkedtél utánam?
– Egyszerű, Bucsin – mondta Vera. – Apám, kedvesem, én.
– Egyszerű, Bucsin – mondta Vera. – Édesapám, én egy tapasztalt nőgyógyász vagyok. És végigtapogattam az összes nőt ebben a rohadt városban, míg te csak egy kis részét ismerted. Nekem elég csak odanéznem, hogy megértsem, hogy ott jártál, te borsózsák!
Bucsin összeszedte magát.
– Tegyük fel, hogy igazad van! – mondta határozottan. – Akkor is, legyen az akár Guszjajeva. Ettől még nem változik semmi, elmegyek hozzá.
– Te hülye vagy, Bucsin – mondta Vera. – Legalább az érdeklődés kedvéért megkérdezhettél volna engem! Egyébként semmi különlegeset nem vettem észre Guszjajeván, pont olyan, mint a többi nő, ezt mondom orvosként. És láttad a betegségtörténetét annak, akit te az álmaid csúcsának tartasz?
– N-nem… – vallotta be Bucsin.
– Na látod! Először is, azonnal menj el zuhanyozni. Másodszor, holnap felhívom Szemjonicsot, hogy fogadjon be téged a rendelőben soron kívül – mondta Vera. – Aztán beszélünk még erről. Ez az egész egy szégyen: a nőgyógyász férje képtelen egészséges nőt találni magának!
– És mit tegyek? – kérdezte Bucsin panaszosan.
– Én megyek, sütöm a szeletelt húst – mondta Vera. – Te meg mossál meg, és csináld, amit akarsz. Ha kell az álmaid csúcsa mindenféle betegségek nélkül, fordulj hozzám, ajánlok valakit…
